Én-tudatosság és a halálfélelem
Milyen érzés Én-tudatosnak lenni? Az ember ugyanúgy érez haragot, szorongást és minden más érzést, ami az embert emberré teszi. Alapvetően a szent is ember. Ami azt illeti, még „emberibb” leszel, ha egyszer a teremtés csendes megfigyelőjévé válsz. A tested és az elméd ugyanazoknak a törvényeknek lesz alávetve, mint előtte. Ugyanazt fogod érezni, amit korábban, ám ezeket az érzéseket feltétel nélkül képes leszel elfogadni, és tudomásul veszed, hogy az élet nem a te irányításod alatt áll.
Én-tudatosság és a halálfélelem
Mi a helyzet a halálfélelemmel? Jómagam nem haltam még meg csak azért, hogy a saját szellem-íróm legyek, ezért teljes bizonyossággal semmit nem állíthatok arról, hogy milyen meghalni. Az sem segít, ha végigtekintek az előző életeimen. Az ilyesmit az ember némi érzelmi távolságtartással szemléli, de egészen más az, amikor konkrétan a bőrére megy a játék. Azt azonban tudom, hogyan változott a halálról alkotott felfogásom, amióta beszélő viszonyban vagyok az Énemmel. Korábban küzdöttem az öregedés, a betegségek és a halál ellen. Most azonban már furcsa mód vigasztalóan hat rám a halál gondolata. Ahogy öregszem, és a testem/elmém elvesztésének lehetősége egyre kézzelfoghatóbbá válik (sokak szerint ez félig már be is következett, mert az elmémnek már annyi), az öregedés jeleit egyfajta kíváncsi távolságtartással figyelem, sőt akár azt is mondhatnám, olyan lelkesedéssel, amelyet minden élőlény eredendően megért.
A halál elfogadása és a tudatos jelenlét
A szentek, ha eljön az idő, kivétel nélkül megadják magukat a fizikai halálnak. Egy szent nem ragaszkodik úgy a testéhez/elméjéhez, hogy az elvesztése fájdalmat okozna neki. Számára a halál inkább olyan, mintha egy téli délután hazatérne a sétából, és utoljára vetné le öreg kabátját. Tudata ezután könnyedén fordul a belső hajlék melege felé, a kabátról pedig egyszerűen megfeledkezik.
Az Én-tudatosság és a lelki fájdalom
Mindez a sérülés kérdését is felveti. Vajon ha Én-tudatos vagy, akkor is tudnak neked fájdalmat okozni? Nyilvánvaló, hogy testi fájdalmat igen, de mi a helyzet a lelki fájdalommal? Akkor is érzel lelki fájdalmat, ha rátaláltál az Énedre? Mint már mondtam, a szent is ember. Az Én-tudatos személy is hordoz maga körül egy vékony én-burkot. Ezért tűnnek a szentek is teljesen normális, hétköznapi embereknek a tudatlanok szemében. Ők nem látnak túl ezen a burkon, és nem veszik észre a szent lelkét. Szanszkritul – a Védák, vagyis a 4000 éves szent indiai szövegek ősi nyelvén – az én-burok neve laish avidya. Míg a szent lényege zárkózott marad, teste és elméje ugyanazoknak a törvényeknek van alávetve, mint a beavatatlanoké.
Az én-burok és az emberi érzések
Az én-burok képes fájdalmat érezni. Haragot is, szomorúságot, csalódottságot és hasonlókat. Olyan, mint egy műanyag harang. Ha megkondítják az ember szavai és tettei, hangja gyönge és fojtott, nem tud olyan erős érzelmeket kiváltani, mint a bosszúvágy, a mohóság vagy a bűntudat. Átmenetileg a megvilágosodott is érezhet fájdalmat, de ezt elfojtja az Én áldásának takarója. A tiszta tudatban megmártózott szív mélységeit a tartós fájdalom nem tudja megérinteni.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Frank J.Kinslow: Kvantumszinkronizáció