A múlt szorításából a jelenbe

Nem tudom elfogadni az emberek önmagukról alkotott változatát és képét – ezek egyszerűen nem igazak! Ezért vagyok képes szolgálni az emberiséget. Ismerek minden egyes lényt, mert tudom, hogy a bennünk lakozó Egy tökéletes és szent. Én csupán az Önvalót látom – ám amikor az emberek beszélnek, akkor valami más bukkan fel. Az emberek szemébe nézek, hagyom, hogy beszéljenek, és várom, hogy végre azt mondják: „Aha, ez az egész semmi.”

„Tegnap éjjel láttam egy angyalt, de az nem volt… semmi.”

„Tegnap azt hittem, hogy meg fogok halni, de aztán kiderült, hogy ez is… semmi.”

„Volt egy megtapasztalásom. Ez olyan bámulatosan… semmi.”

„Meg akarok szabadulni a… semmitől.”

„El kell mondanom neked ezt meg ezt, mert valami annyira szorítja a… semmit.”

„Egy barlangban ültem, és hirtelen… semmi.”

„Tulajdonképpen miről beszélsz? Ez olyan nyilvánvaló! Hiszen ez… semmi.”

Egy nap ezt a testet és ezt a személyiséget mind semminek fogod tekinteni… semminek, semminek.

A tudat értéke

Ha lenyessük a történetet, mi marad, amit „te”-ként határozhatnál meg? Ahogy egyre jobban hozzászoksz ahhoz, hogy a benned lévő tudat terének szenteled a figyelmed, a múlt szorítása fokozatosan enyhül, és sokkal derűsebbnek, jelenlévőbbnek érzed majd magad.

Néhány ritka létező felfedezi, hogy a tudat olyan mélységesen hatalmas, hogy eltöröl minden szenvedést – és magát a szenvedőt is. A tudat értékét azáltal kell felfedezned, hogy egyre többet észlelsz, és egyre kevesebbet azonosulsz. Még az azonosulásra való hajlamot is figyeld meg! Észlelj, de ne kapcsolódj össze az észleltekkel, ne lépj be a megfigyeléseidbe!

A felismerés pillanata

Eljön majd az idő, amikor így szólsz:

„Egykor azt hittem, mindenkinek szeretnie kell engem, és szükségem van az emberek tiszteletére ahhoz, hogy emberi lénynek tekinthessem magam, de már látom, hogy egyáltalán nem ez a helyzet.

Egykor azt hittem, ahhoz, hogy szabad legyek, a lehető legjobb embernek kell lennem, de már látom, hogy ez az igyekezetem végül csak rengeteg bajt okozott.

Egykor azt hittem, csak akkor fordíthatom a figyelmemet a spiritualitás felé, ha már elégedett vagyok azzal, hogy nyomot hagytam a világban, de most már látom: ez egy nagyon korlátozó életszemlélet volt.

Egykor azt hittem, valakinek boldoggá kell tennie. Most már tudom: boldog lehetek más emberi lényekkel, de nem tehetem meg őket a boldogságom forrásává.

Egykor azt hittem, a szükség óráiban mindig a barátaimra számíthatok, de már látom: a segítség váratlan helyekről és misztikus, titokzatos módokon érkezhet meg.

Egykor azt hittem, értéktelen vagyok, de egy effajta gondolatot ma már pusztán önsorsrontó ostobaságnak tekintek.

Egykor azt hittem, többet kell gyakorolnom, hosszabb ideig kell meditálnom, őszintébbnek kell lennem, de már látom: az életnek nem kell ilyen kimerítőnek lennie.

Egykor azt hittem, nem állok készen az Igazságra, de már látom: magam vagyok az Igazság.

Egykor sok mindenben hittem, ami nem volt igaz, de már látom: ezek csak a képzeletem szülöttei voltak, és mindvégig csupán csak az igaz Önvalóm hiányzott.

Egykor annyi mindenben hittem, ami nem volt igaz. Már rájöttem: semmi sem állhat a szabadság útjában, amely én magam vagyok.

Most itt vagyok.

Ezt az életet azért kaptuk, hogy szabadok legyünk. Ezt választom.

Ez a nap, ez az óra, ez a pillanat a szabadságé.”

Közzétette/ www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

Mooji