38 centis ujjat találtak Egyiptomban: Bizonyíték a nephilimek létezésére?

A képeket 1988-ban tették közzé Európa egyik vezető napilapjában, a Bild.de-ben.
Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak. (1Móz 6:4.)
És láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk.
Spörrit hajtotta a kíváncsiság, tudni akarta hol nyugszik ez az óriás lény, ezért 2009-ben visszatért Egyiptomba, hogy többet megtudjon a relikviáról, de addigra a férfi eltűnt. Az ujjal és minden lehetséges nyommal, bizonyítékkal együtt.2012-ben Gregor Spörri nyilvánosságra hozta a sztorit. A kutatók pedig vegyes érzelmekkel fogadták a titokzatos ősi ereklyét. A legnagyobb probléma, hogy az ujj nem fér bele semmilyen jelenlegi, régészek vagy történészek által bemutatott hagyományos elméletbe.
(Az írást és a képeket csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!