Viszlát hagyományos temetkezés! Az elhunyt teste egy facsemete köré kerül, majd csodaszép fa nő belőle! Lehet egy nap eljön az az idő, amikor el lehet...
Stephen Hawking, Albert Einstein óta a legismertebb tudós volt, széles körben ismert a fizika és a kozmológia úttörő munkáiról. Ragyogó elméleteiben a tudós megpróbálta elmagyarázni,...
Réges-régen a hopik – a törzs neve annyit tesz, hogy a béke népe – kezükbe kapták életpályájuk diagramját, amely keresztülvezeti őket a történelem e korszakán....
Mesterséges intelligencia és arcfelismerés. Ennyi kell, és már ki is váltható az emberi munkaerő és a bürokrácia, legalábbis az egyik kínai rendőrállomáson. Amikor legközelebb autójukkal...
Az emberi agy és a számítógép közötti érintkezési felületet, vagyis interfészt fejlesztő startupjának eddigi munkáját mutatta be a napokban Elon Musk egy San Franciscóban megrendezett...
Az ExoLife Finder (ELF) névre keresztelt távcső megépítéséhez szükséges pénzt közösségi finanszírozás keretében gyűjtenék össze a szakemberek. A tervezett távcsővel a Naprendszeren kívüli bolygókat (úgynevezett...
Az Al Hajar hegység lábánál, az ománi fővárostól, Maszkattól körülbelül 30 kilométerre, a sivatag közepén épül meg több mint ezer hektárnyi területen a világ legnagyobb...
Szaúd-Arábia lett az első olyan ország, amely polgárságot adott egy robotnak. A „szerencsés” gép Sophia, akit Audrey Hepburnről mintáztak. A robot szaúd-arábiai állampolgárságát egy...
A mesterséges intelligencia még közel sem jár azon a szinten, hogy elpusztítsa az emberiséget, a Google pedig garantálni akarja, hogy ez sosem következik majd be....
Kissé hátborzongató volt Sophia, az új humanoid robot bemutatása. A robot azért kapott emberi külsőt, hogy a jövőben az egészségügyben, oktatásban, vagy valamilyen egyéb szolgáltatásban...