



Ha még egyszer ennyi, tehát körülbelül 780 ezer négyzetkilométer erdő eltűnik, akkor az esőerdő ökoszisztémája összeomlik, ami nem csak helyi, de globális katasztrófát idéz majd elő.
A jelenlegi tüzeket pedig főként ember okozta
A szándékos gyújtogatást a helyi farmereknek tulajdonítják, akiket az elnök – amikor meghirdette az Amazonas vidékének mezőgazdasági és bányászati célú fejlesztését – közvetve arra bátorított, hogy szerezzenek maguknak égetéses módszerrel szabad legelőterületeket abból az erdőből, amely hárommillió fajnak és egymillió őslakosnak ad otthont.

Az égetés önmagában problémás, hisz csökkenti az erdőtakarót, ám a szárazságban a kiépített utak hiánya miatt szinte megfékezhetetlenül terjedhet tovább, így előidézve a katasztrófát.
A The Intercept cikke rávilágít arra is, hogy az esőerdő nagy mennyiségű szén-dioxidot köt meg és tárol el, ami kulcsfontosságú a globális felmelegedés lassításához.
Viszont már most annyi erdőterületet veszítettünk el, hogy az erdőtüzekből keletkező szén-dioxidot nem tudja majd megkötni a maradék famennyiség, főleg akkor nem, ha nem sikerül eloltani a lángokat.
Ha pedig valóban összeomlik az erdő ökoszisztémája, akkor annyi kivonhatatlan szén-dioxid kerül a levegőbe, hogy annak az egész bolygóra nézve katasztrofális következményei lesznek.
A sarkkörnél is lángol minden

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
szeretlekmagyarorszag.hu
OMSZ
infostart.hu
agrarszektor.hu