Ismerjük meg önmagunkat!

Korábban folyton olyan betegeim voltak, akik foglalkozás végén – kvantumgyógyítás – azt mondták, jobban érzik magukat, ám két-három nappal később megint a régi gondjukkal küszködtek. Csodálkoztam, hiszen a változás minden alkalommal egyértelműen bekövetkezett. Hosszas kutatás és egy különös élmény hatására végre leesett a hályog a szememről, és megértettem a jelen­ség mechanizmusát. Leginkább egyik betegem esete világít rá a visszaesések okára.

 

Marcel a húszas évei elején járt, amikor felkere­sett. Vérfóbiája volt. Teste már a vér említésére is szélsőségesen, akár eszméletvesztéssel rea­gált. Az a módszer, amellyel segíteni szoktam a félelmek vagy fóbiák megszüntetésében, rend­szerint öt-tíz percet vesz igénybe. Marcel ese­tében is ehhez a módszerhez folyamodtam. Fóbiája tíz perc alatt átalakult. Utólag mindig ellenőrzőm, hogy a fóbia csakugyan elmúlt-e. Marcelnek például egy brutálisan véres térd­műtétről meséltem. Állapota stabil maradt. De nem értem be ennyivel. Megkértem, adjon egy tűt a kezembe, majd a szeme láttára beleszúr­tam a hüvelykujjamba. Előbuggyant belőle a vér, ám Marcel csak mosolygott.

Világos volt, hogy elmúlt a fóbiája. Egy kicsit beszélgettem még vele jelentéktelen általá­nosságokról, viszont alig tíz perc múlva arra lettem figyelmes, hogy mint a filmekben, kifutott a vér az arcából, és holtsápadttá vált. Meg­kérdeztem, mi történt, mire közölte: képtelen elhinni, hogy húsz éve tartó fóbiája csak úgy el­múljon, ezért élénk színekkel elképzelte, amint saját ujjába döfi bele a tűt. Ez aztán már túl sok volt neki.

Mi történt? Azon az ügyön dolgoztam vele, amely egész addigi életét meghatározta. Aztán egyik pillanatról a másikra elmúlt a baja. Csak­hogy az a fóbia nem a véletlen műve volt. Az életben mindennek megvan a maga oka. Ok nélkül semmi sem történik. Minden fájdalom­nak, minden betegségnek, minden félelemnek és minden visszatetsző viselkedésmintának megvan a maga oka, így értelemszerűen Marcel fóbiájának is meg­volt a maga oka. Vérkeringése azért akadt el mindig, hogy valami még rosszabbtól óvja meg őt. Mint ahogyan a súlyos balesetkor fellépő sokk is nyugalomra kényszeríti az em­bert, abból az okból kifolyólag, hogy biztosítsa a túlélést. Tehát az elmének ez a stratégiája, a fóbiás állapot kiváltása, az élet védelmére szolgál. Az ilyen életben tartó stratégiák ter­mészetesen önkéntelenül zajlanak, maguktól lépnek működésbe. 

 

Marcel fóbiája szolgáljon példaként arra, hogy mekkora hatalma van elménknek az életünk felett. Ez testünk majdhogynem legbefolyá­sosabb eszköze. Legnagyobb kincsünk volta­képpen a szívünk, de kultúránkban Newton és Descartes tudományos kutatásai óta egyre nagyobb szerep jutott az elmének – érzelme­ink és megérzéseink rovására. Természetesen az elmének is megvan a maga haszna: arra való, hogy ellenőrzése alatt tartsa az életün­ket. Ezért fontos, hogy elménket is számítás­ba vegyük a gyógyulás folyamatában. Tartós gyógyulás csak akkor következhet be, ha az elme is érti a történteket.

Elménk azonban csupán segítség a cél el­éréséhez: egónk segítője. Az egónak egyetlen feladata van: biztosítania kell túlélésünket.

És minden erejével ezen is van. így aztán a hatalmi hierarchia élén az ego áll mindaddig, amíg meghagyjuk vezető szerepében. Elménk pedig, mint ellenőrző szerv, az ego segítője. Mindnyájan tudjuk, milyen remekül végzi el­ménk a dolgát. A legrafináltabb hadművele­tek sorával tartja fenn a régi rendet, mert amit már ismerünk, az bizonyára segít a túlélésben. Éppen emiatt olyan fontos, hogy az elme meg­értse, mire szolgálnak az évek során felgyü­lemlett tapasztalataink. Csak így tehetjük öt szövetségesünkké.

Miként érthetjük hát meg, miért létezik fáj­dalom, betegség, félelem vagy zárlat, és mire utal mindez? Mielőtt egy gyakorlattal bemu­tatnám, hogyan lehet bevonni a munkába az elmét, meg kell ismerkednünk még néhány fontos tudnivalóval. Mint már említettem: az égvilágon semmi sem történik alaptalanul. Ha pedig ez így van, akkor levonhatjuk azt a végkövetkeztetést, hogy minden fájdalom, félelem és más efféle mindössze azért létezik, hogy valamire felhívja a figyelmünket. Vitathatatlan, hogy minden állítólagos bajunkban van valami jó is. Minden betegség jó valamire, ahogyan minden problémánk is. Javunkra válik minden boldogtalan kapcsolat és minden más gondunk – amennyiben megértjük, mi áll a hátterükben. 

 

Az alábbi történet jól példázza az elme hatal­mát: úgy egy évvel ezelőtt élménybeszámoló­ estjeim egyikén részt vett egy hölgy, aki a talál­kozó végén elmesélte a történetét. Negyvenöt éves volt, és amióta az eszét tudta, éjjel-nappal heves fájdalmak kínozták. Már többször véget akart vetni az életének, de nem volt hozzá mersze. Foglalkozni kezdtem vele.

Az első két foglalkozáson olyan jól ment a munka, hogy fájdalma jelentős mértékben csil­lapodott. Ezt sosem tapasztalt fényűzésként élte meg. A következő két alkalommal egy fok­kal mélyebbre ástam. Segítettem őt kapcsolat­ba lépni a fájdalmával. E kapcsolat révén meg­értette, mit próbált fájdalma éveken át az érté sere adni. Csupán egyetlen célja volt: felhívni a figyelmet arra, hogy a hölgynek saját magával is törődnie kellene. Egész életében csak má­sokról gondoskodott, önmagáról soha.

Betegem, bármilyen furcsán hangzik is, al­kut kötött fájdalmával. Kijelentette, hogy et­től kezdve törődni fog magával, megtanulja szeretni önmagát – cserébe pedig megszűnik a fájdalom. Úgy is lett. Amint megváltoztatta életét, egy csapásra elmúlt minden fájdalma. Tündérmesének hangzik, mégis igaz. Több ke­zelésre nem is volt szükség. A felismerés és a megértés elég volt ahhoz, hogy bekövetkez­zék a gyógyulás. Amikor a hölgy később mégis megfeledkezett magáról, rögtön jelentkeztek a fájdalmak. Akkor aztán megint észbe kapott.

Ez a történet jól mutatja a megértés ere­jét. Most pedig ismertetem azt a gyakorlatot, amelynek segítségével megérthetjük, mire fi­gyelmeztetnek gondjaink-bajaink.

 

Helyezkedjünk el kényelmesen. Ülhetünk vagy akár fekhetünk is. Szemünket hunyjuk le, és figyeljük a lélegzetünket, hogyan áramlik ki és be. Minden lélegzetvétellel egyre nyugodtabbakká válunk, egyre jobban el tudunk lazulni. Érez­zük, amint elengedjük a hétköznapok minden gondját-baját, és egyre nyugodtabbak vagyunk. Most már rátérhetünk megoldandó problé­mánkra. Összpontosítsunk a fájdalomra, a be­tegségre vagy a gondunkra, amellyel foglalkozni akarunk. Lépjünk kapcsolatba vele. Ha nem sike­rül azonnal, valószínűleg fel tudunk idézni olyan helyzetet, amelyben nagyon is jelen volt. Éljük át emlékeinkben újra ezt a helyzetet, amíg élénken át nem tudjuk érezni.

Most pontosítsuk, hol érezzük testünkben a problémát. Összpontosítsunk erre a pontra. Ha túl heves az érzés, képzeljük el, hogy van nálunk egy hőfokszabályzó, amellyel elviselhető mérté­kűvé csökkenthetjük a heves érzést, hogy meg ne bénítson minket.

Most szólítsuk meg az ügyet: gondolatban kér­dezzük meg, hogy kapcsolatba kíván-e lépni ve­lünk. Kapunk választ, egészen biztosan, de nem feltétlenül lesz verbális természetű. Az is lehet, hogy változást érzünk a fájdalmas területen vagy más helyen, esetleg valamilyen kép jelenik meg lelki szemeink előtt. Bármi is jön, hagyjuk. Ha nem járunk eredménnyel, vagy semmi sem történik, kérdezzük meg, mit tehetünk a kapcsolat helyreállítása érdekében. Ne feledjük, hogy ügyünk eddig még sosem lépett kapcsolatba velünk, így hát neki is össze kell szednie magát. Vigyázzunk, hogy ne elménk adjon feleletet, ha­nem maga az ügy.

Ha létrejött a kapcsolat, menjünk egy lépéssel tovább. Kérdezzük meg ügyünktől, hogy van-e neve. Mindegy, milyen névvel felel, fogadjuk el. Végezetül kérdezzük meg: „Mi célból vagy itt? Szeretnék többet tudni rólad.” Vagy: „Mire szeretnéd felhívni a figyelmemet?” Vagy: „Mi a feladatod?” Kezdeményezzünk párbeszédet. Mutassunk érdeklődést, elvégre a megértés a cél. „Mivel segíthetek betölteni a feladatodat?” Vagy: „Szívesen segítenék. Adj tanácsot, mit te­hetek!” És így tovább.

Rájöttünk, mi az oka a bajnak, mire akarja felhív­ni figyelmünket? Akkor legjobb, ha ettől kezdve magunkra vállaljuk feladatát. Nem a fájdalmat, illetve magát az ügyet, hanem azt, amire utal. Kérdezzük meg, vállalna-e újabb megbízatást: nevezetesen azt, hogy segítsen nekünk a fel­adat elvégzésében. Tapasztalatból mondhatom, hogy ügyünk többnyire igen együttműködő. Kössünk vele alkut, egyezséget, mint a fent em­lített hölgy, akit fájdalmak gyötörtek. A magunk módján pecsételjük is meg a megállapodást. A kapcsolatnak csak akkor vessünk véget, ha mindkét fél elégedett.

Ezután köszönjük meg a segítséget, és búcsúz­zunk el. Megint kezdjünk a lélegzetünkre figyel­ni, és ezáltal lassanként térjünk vissza tudatunk felszínére. Amikor egészen visszaértünk, nyissuk ki a szemünket.

Ennyi az egész, a többi már csak rajtunk áll. Tegyünk eleget a megállapodásnak, cseleked­jünk. Lehet, hogy később nem is lesz szüksé­günk kvantumgyógyításra, hiszen a megértés a feltétele annak, hogy a gyógyulás tartós legyen. Ezzel a gyakorlattal a korábban manipulatív elmét segítőtársunkká tettük.

 

A sors néha megtréfálja az embert. Legalábbis velem így történt, amikor az egyik előadásomon a pódiumon végeztem kvantumgyógyí­tást. Vagy száz szempár szegeződött rám és a vizsgált személyre, akit a fájdalmától kel­lett volna megszabadítanom. De semmi sem történt. Akárhányszor és akármennyi ideig végeztem kvantumgyógyítást, nem történt változás. Szerencsére valami azt súgta, hogy végezzek kineziológiai próbát. így is tettem, és kiderült, hogy a fájdalom elmúlása még nem időszerű. Páciensem ugyanis még nem értette meg, mire akarja felhívni figyelmét a fájdalom, így hát visszaküldtem a helyére, és felhívtam egy másik résztvevőt, akin elvégeztem a kvan­tumgyógyítást. Azonnal hatott. Fájdalmai egy szempillantás alatt megszűntek.

Sokféle oka lehet annak, hogy a gyógyulás mi­ért nem időszerű még. Ezért kvantumgyógyítás előtt mindenképpen érdemes kineziológiai tesztet végezni, így elejét vehetjük a csalódás­nak, és nem fogjuk azt hinni, hogy kudarcot vallottunk a kvantumgyógyítással. A kvantum­gyógyítás ugyanis mindig működik, csak nem minden időpont alkalmas az elvégzésére.

De mi is az a kineziológiai teszt? Izomteszt­nek is nevezik, és világszerte számtalan for­mában alkalmazzák. A kineziológia alapfelte­vése az, hogy azok a dolgok, amelyek igazak vagy jót tesznek, erőt adnak, míg azok, ame­lyek nem igazak vagy nem tesznek jót, inkább elgyengítenek. Mindnyájan tapasztaltuk már, milyen szenvedélyesen űzi az ember a hob­biját, míg a munkáját, ha nem szereti, csak kínnal-keservvel végzi. Az előbbi erőt és örö­möt ad, az utóbbi épp ellenkezőleg. Testünk nem hazudik, és ezt használjuk ki, hogy a tuda­tosságot, illetve az ellenőrző elmét az egóval együtt megkerüljük.

De lássuk a próbát: bal kezünk mutató- és hüvelykujjából formáljunk C betűt, jobb kezünk­kel pedig ugyanígy ennek tükörképét. Aki jobb­kezes, jobb hüvelykujját illessze a bal alá, jobb mutatóujját pedig a bal fölé. Balkezesek fordítva csinálják. Ujjaink most tojásformát alkotnak. Az lesz a dolgunk, hogy a két külső ujjunkkal erősen összenyomjuk a két belsőt, amelyekkel igyek­szünk ellenállni a nyomásnak. Most mondjuk azt, hogy „nevem … (mondjuk a saját nevün­ket)”, és végezzük el a gyakorlatot. Látni fogjuk, hogy alig tudjuk összenyomni az ujjainkat. Tér­jünk vissza a kiindulási helyzethez (tojásforma), és ismételjük meg az iménti kijelentést, de most ne a saját nevünket mondjuk (vagyis hazudjunk), aztán megint nyomjuk össze az ujjainkat. Ugye, hogy (sokkal) könnyebben megy? Más kijelen­tésekkel is kipróbálhatjuk, a lényeg az, hogy hol hazudjunk, hol meg az igazat mondjuk. Ebből is láthatjuk, hogy az igazság több erőt ad, mint a hazugság.

Ez volt a kezdő próba. Most végezzük el harmad­szor is a gyakorlatot. A kérdés az legyen, hogy megfelelő-e az alkalom az aktuális gond (mond­juk ki a nevét) felszámolására, meggyógyítására vagy megváltoztatására.

Mi lett az eredmény? Könnyen vagy nehezen ment a teszt? Nagyon fontos, hogy őszinték legyünk magunkhoz. Mert ha még nincs itt az idő, a gyakorlatot mégis elvégezzük, csalódást fog okozni az eredmény. Lehet, hogy először meg kell értenünk, mire jó és mire utal a bajunk. Fontos, hogy megértsük: egykor valami célt szol­gált. Még ha mára okafogyottá vált is, és látszó­lag inkább hátráltat, semhogy segítene, mégis rá kell jönnünk, mi a jó benne.

Végezzünk tehát kineziológiai próbát, hogy megbizonyosodjunk róla: ügyünk vagy bajunk az adott pillanatban megváltoztatható-e.

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

KAPCSOLÓDÓ:
Mi az a kvantumgyógyítás?
A kvantumgyógyítás alapjai