Intuíció és sejtelem – az ember természetes képessége

A lexikonban az intuíció címszó alatt a következőket olvashatjuk: „közvetlen belső észlelés”, vagy „sugallatszerű látásmód”.
Az intuíció tehát nem egy „tapasztalat vagy értelemszerű gondolkodásmód által nyert belátás”, illetve nem „a valóság közvetlen átélése”. Goethe az intuíciót „az ember belsejéből fakadó sugallat”-nak nevezte. C. G. Jung pszichoanalitikus szerint ez egyfajta ösztönös megértés, ami azt jelenti, hogy valamit teljes egészében megértettünk, anélkül, hogy meg tudnánk magyarázni mi és hogyan történt. Érzékenységről, beleérző képességről, sejtelemről, vagy tudattalan észlelésről beszélünk, ha az intuíciót körül akarjuk íni, de elválaszthatatlan tőle a teremtő ötlet és a kreativitás is. Olyan folyamatok felfogása, melyek a tudatunkon kívül történnek, és amelyeket szellemünk felfog, mert fogékony rá.
Azt mondjuk, „homlokon csókolt minket a múzsa”, ha egy ötlet beugrik, vagy ha valamilyen megérzésünk van. Az inspiráció az a hirtelen megérzés, amikor „valami van a levegőben”, vagy amikor egy kép „megjelenik lelki szemeink előtt”, de nem úgy, mint például egy film, hanem mint egy villanás – hirtelen és váratlanul. Egy ötlet úgy „villan fel bennünk”, mint „derült égből villámcsapás”. Néhányan „szimatot kapnak”, vagy „van egy bizonyos remegés a gyomrukban”. Az intuíció általában váratlanul jön, de mindig a kellő pillanatban. Mi vagyunk az intuíció szállítói, ugyanakkor a címzettjei is. Belülről jön, de általában külső hatás váltja ki. Hogy tényleg intuíció volt-e, ami vezérelt bennünket, az csak később derül ki.
Az intuíció az ember természetes képessége. Mindemellett pedig a megvilágosodás, a jövő figyelmeztetése, a teremtő erő, a kreatív energia, a belső figyelmeztetés, a sejtelem, a felfedezések, és a döntések kulcseleme, tanácsadó a mindennapi életben. Az intuíció sokkal nagyobb mértékben érinti mindennapjainkat, mintsem azt feltételeznénk, ez kreativitásunk jelentős alkotóeleme. Az intuíció legfontosabb kritériuma, amit legtöbbször csak akkor érzékelünk, ha már feladtuk: egy probléma megoldása, a válasz megtalálása egy nehéz kérdésre, egy szituáció megváltoztatása. Röviden: ha már nem gondolkodunk olyan intenzíven egy adott dolgon, akkor keletkezhet az intuíció. Mert nem mindegyik spontán ötlet, nem minden villanásszerű megérzés intuíció. Minél többet foglalkozunk az intuícióval, annál könnyebben tudunk majd megkülönböztetni egy intuitív megérzést egy kívülről eredő ötlettől. Ha kibontakoztatjuk intuitív képességeinket, tudni fogjuk a döntő pillanatban, hogy intuícióval
van-e dolgunk, vagy sem.
Már Einstein is megmondta: „Ami igazán számít, az az intuíció.”
Mindezek ellenére sokan azt állítják, hogy intuíció nem létezik; mások hisznek ugyan a létezésében, abban azonban már nem, hogy ez minden emberben megvan. De vannak, akik esküsznek az intuíció hatékonyságára, mert tudni vélik, hogy sikereiket ennek köszönhetik. Pozitív életmódbeli változás, az életminőségjavulása, vagy bármely fejlődés csak az intuíció aktiválása során jöhet létre. Éppen ezért itt az ideje, hogy az intuíció meglétével foglalkozzunk, hogy megtanuljuk e képességet felszabadítani és használni. Mindent meg kell tennünk, hogy bekapcsolódjunk a „tudat szerteágazó hálózatába”.
Ha ez sikerül, akkor az életünk sokkal könnyebbé és szebbé fog válni. Akkor nem kell gondolkodnunk a döntéseken, azonnal meghozhatjuk őket. Nem kell elemeznünk, terveznünk, mert az intuíció megmutatja a helyes utat, „felkínálja” nekünk a helyes megoldást. Itt nem csupán a mi személyes szerencsénkről, vagy üzleti sikereinkről van szó, hanem minden ember összes tevékenységéről. A jövővel sem fogunk könnyebben megbirkózni, mint a múlttal, egyre gyakrabban kell pillanatok alatt döntéseket hoznunk, annak ellenére, hogy a szükséges információk nem állnak rendelkezésünkre. A technika is egyre gyorsabban fejlődik, a ma megszerzett adatok holnapra már elavulttá válhatnak. A hosszú távú döntések – akár a magánéletben, akár az üzletben – éppen ezért egyre nehezebben hozhatók meg. Ahogy látjuk tehát, egyedül a tudás segítségével nem hozhatunk olyan döntéseket, amelyek rövid és hosszú távon egyaránt helytállóak. Tudósok abban egyetértenek, hogy a jövőben az értelem vezérelte döntéseknél többre van szükség, mert különben nemcsak a hibák száma fog rohamosan nőni, hanem a hibás döntések okozta katasztrófák súlyossága is.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kurt Tepperwein