Gregg BradenKvantumfizikaSpirituális tanítók/tanításokSpiritualitásTudományVilág

Gregg Braden: 3.kulcs – Kapcsolat a múlt, a jelen és a jövő valóságai közt

Megosztás/Share:
Gregg Braden-3.kulcs - Kapcsolat a múlt, a jelen és a jövő valóságai köztÚgy tűnik, hogy a mindent összekötő kapcsolat mellett az univerzumot alkotó „anyag” (hullámok és energiarészecskék) is ellentmond az idő és tér korábban ismert törvényeinek. Annak ellenére, hogy a részletek úgy hangzanak, mint egy sci-fi írás, nagyon is valóságosak. A fény részecskéiről (fotonok) például kiderült, hogy bilokálisak – vagyis képesek egyszerre két, egymástól több mérföldnyi távolságra lévő helyen lenni ugyanabban a pillanatban. 
 
3. kulcs: Ahhoz, hogy használhassuk az univerzum erejét, úgy kell tekintenünk magunkra, mint a világ részére, nem pedig egy tőle különálló dologra. 
 
Testünk DNS-étől kezdve a minden mást alkotó atomokig a természetben a dolgok sokkal gyorsabban képesek egymás között közvetíteni az információt, mint azt Albert Einstein a létező legnagyobb sebességről – a fénysebességről – hitte. Egyes kísérletekben az adatok azelőtt megérkeztek az úti céljukhoz, mielőtt elhagyták volna a kiindulási helyüket! Hagyományosan egy ilyen jelenség lehetetlen lenne, ennek ellenére úgy tűnik, hogy nemcsak hogy lehetséges, hanem még sokkal többet is mutat az anyag egy kis egységének érdekes anomáliájánál. Ha hajlandóak vagyunk mindazok mögé tekinteni, amit eddig tudtunk a fizikáról, a kvantumrészecskék mozgásának szabadsága abba is betekintést engedhet, hogy a világegyetem többi része hogyan működik. Míg ezek az eredmények olyannak tűnhetnek, mint egy futurisztikus forgatókönyv részletei a Star Trek egyik részéből, a jelenkor tudósai folyamatosan vizsgálják őket. A kísérletek, amelyek ilyen eredményekkel szolgálnak, egyenként is kétségtelenül lenyűgözőek, és még több figyelmet igényelnének. Ha azonban együttesen szemléljük őket, arra engednek következtetni, hogy talán nem is vagyunk annyira korlátozottak a fizika törvényei által, mint eddig hittük. A dolgok talán képesek a fénysebességnél is gyorsabban haladni, és talán képesek egyszerre két helyen lenni! 
 
És ha a dolgok ilyen képességgel rendelkeznek, akkor velünk mi a helyzet? Pontosan ezek a lehetőségek azok, amelyek izgalomban tartják a mai újítókat, és a mi fantáziánkat is beindítják. A képzelet – a gondolat, hogy valami lehetséges – egy olyan érzéssel való összekapcsolása, amely életet ad egy lehetőségnek, alkotja meg a valóságot. A manifesztálódás azzal kezdődik, hogy hajlandóak vagyunk helyet szorítani a meggyőződéseink között valaminek, ami feltételezhetően nem létezik. Létrehozzuk azt a „valamit” a tudat és a tudatosság erején keresztül. 
 
William Blake, a költő, felismerte, hogy a képzelet ereje nem csupán valami, amit néha a szabadidőnkben egyszerűen megtapasztalunk, hanem valójában a létezésünk lényege. „Az ember maga a képzelet – mondta a költő, majd hozzátette, hogy – az ember örökkévaló teste a képzelet, vagyis Isten maga.” John Mackenzie filozófus és költő, tovább magyarázta kapcsolatunkat a képzelettel: „A megkülönböztetés a valós és a képzeletbeli között nem tartható fenn örökké… minden létező… képzeletbeli.” Az élet konkrét eseményeit mindkét leírás szerint először el kell képzelni lehetőségként, mielőtt valósággá válhatnának. 
 
Mindenesetre ahhoz, hogy az egyik perc képzeletbeli ötletei a másik percben megvalósulhassanak, lennie kell valaminek, ami összeköti a kettőt. A világegyetem szövetében léteznie kell valamiféle kapcsolatnak a múltbéli elképzelések, valamint a jelen és jövő valóságai között. Einstein hitte, hogy a múlt és a jövő a negyedik dimenzió részeként szorosan összefonódnak; ezt a valóságot téridőnek nevezte. „A különbség a múlt, jelen és jövő között csupán egy illúzió – mondta –, még ha oly makacs is.”
 
Tehát úgy tűnik, valami módon, amit csak most kezdünk megérteni, nem csupán azzal állunk kapcsolatban, amit ma látunk az életünkben, hanem minden olyasmivel, ami még meg sem történt. És amit most megtapasztalunk, az az univerzum általunk nem is látható világában már (legalábbis részben) megtörtént események következménye. 
Ezek az összefüggések számtalan következtetést vonnak maguk után. Egy olyan világban, amelyben egy intelligens energiamező a világbékétől kezdve a személyes gyógyulásig mindent összekapcsol, és ez a múltban csak agyszüleménynek és csodának számított, a mi életünkben hirtelen valósággá válik. 
Ezeket az összefüggéseket szem előtt tartva egy teljesen új, hatékony nézőpontból kell elkezdenünk gondolkodni arról, ahogyan az élethez, a családunkhoz vagy akár az ismerőseinkhez viszonyulunk. Az életben megtapasztalt egyszerű eseményektől kezdve – legyen az jó vagy rossz, helyes vagy helytelen – a leg­gyönyörűbb kalandokon keresztül az emberi szenvedés legszörnyűbb élményéig többé már semmit sem írhatunk le azzal, hogy ez csak véletlenül történt meg. Egyértelmű, hogy a kulcs a gyógyuláshoz, a békéhez, a jóléthez, az élményekhez, a karrierhez és az örömöt hozó kapcsolatokhoz annak a megértése, hogy milyen mély kapcsolatban állunk mindennel a valóságunkban.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
 

Gregg Braden: Isteni mátrix

Related posts

A siker varázsszava: MOST!

Sandal

Teremts meg minden boldogságot, amit megteremthetsz

Sandal

Önmagunkban keressük az élet forrását

admin

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .