Gondolkodásmódunkat megerősítésekkel (is) formálhatjuk
Gondolkodásmódunkat a megerősítések segítségével reformálhatjuk meg a leggyorsabban és a leghatékonyabban. Ezeket a megerősítéseket elismételhetjük a Csend állapotában, illetve bármikor, amikor szükségét érezzük. A következő mondat például kellőképp konstruktív, így nagyszerű eredményekkel alkalmazható: „Egészséges vagyok, erős, szeretettel teli, harmonikus, sikeres és boldog.” Jelenlegi személyiségedet számtalan, a múltban kialakított, illetve magadévá tett gondolat, hiedelem és megszokás alkotja. Ez a személyiség tudat alatti elmédben is megnyilvánul, hogy jelenlegi egészségi és lelki állapotod, illetve anyagi helyzeted okául szolgáljon. Ha szeretnéd megváltoztatni e tényezők bármelyikét, a fenti megerősítés nagy hasznodra válhat, mert a tudat alatti elme készséggel elfogadja működési mintájául a tudatos elme által folyamatosan ismételt kijelentéseket, s a jövőben ezek alapján szövi majd sorsodat. Jelenlegi körülményeidet múltbeli gondolkodásmódod alkotta meg, jövőd pedig olyan lesz, amilyenné a gondolataid segítségével most formálod.
Egyszer valaki megkérdezte Pennsylvania kormányzójától, mit gondol, milyen lesz az Amerikai Egyesült Államok huszonöt év múlva. Így válaszolt: „Ha ismerném napjaink uralkodó gondolatát, meg tudnám mondani, mit hoz majd az elkövetkező huszonöt év.” Ami a nemzetek esetében igaz, az igaz az egyének esetében is: egészségi állapotunkban és körülményeinkben mindig az uralkodó gondolatunk nyilvánul meg, azaz a jövőnket teljes egészében mi magunk határozzuk meg. Bármilyenek is legyenek jelenlegi körülményeink, hatalmunkban áll megváltoztatni; pontosan olyanná formálhatjuk jövőnket, amilyenné szeretnénk. Az Egyetemes Elme erejének semmi sem szab határt, ez az erő mindenkit egyformán kezel, miközben kortalan, örökké változatlan Csendjében tökéletesen beteljesíti a gondolatainkat. Lehet, hogy nem ismerjük még tudatalattink valós erejét, és nem tudunk arról a kapcsolatról sem, amely belső énünket köti össze az Egyetemes Elmével, ám akkor is ez létezésünk örök alapja. A Természet mögött rejlő, mindent átható intelligencia, a növényi és állati létformákat létrehívó értelem maga az életünk.
Az egyéni formát öltött élet legmagasabb rendű kifejeződési formája a gondolkodó ember. Előfordul, hogy néha Istent okoljuk a balszerencsénkért, ám tény, hogy egyedül mi magunk vagyunk felelősek sikereinkért és balsikereinkért, boldogságunkért és sorscsapásainkért. Mi alkotjuk meg önmagunkat, mi teremtjük meg saját személyiségünket, tulajdonságainkat és körülményeinket. A végzetet a tudat alatti tevékenységek irányítják – nem körülményeink rabszolgái vagyunk, mi teremtjük meg saját sorsunkat. Csak azt vonzzuk be az életünkbe, ami összhangban áll tudat alatti benyomásainkkal. Bármikor újrakezdhetünk mindent, ha e benyomásokat megváltoztatva új körülményeket teremtünk magunknak. Ha korábban kudarcok közt éltünk, most gondoljunk a sikerre; a beteg gondolatok helyére lépjenek végre egészségesek. Ha boldogtalanok vagyunk, akkor rekesszük ki mielőbb ezt az érzést az elménkből, mert a hasonló a hasonlót vonzza. Minél többet gondolsz a kellemetlen körülményekre, annál erősebben nyilvánítod meg azokat. Összpontosíts arra, amit szeretnél, mert ha így teszel, mintegy bevésed ezeket a benyomásokat a tudat alatti elmédbe. Soha ne hagyd, hogy a gondolataid nemkívánatos témáknál időzzenek.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Vanice Bloodworth: Kulcs önmagadhoz