Fekete berkenye – az egészség bogyója
Egészségesen és életerősen megöregedni? Ez a kívánsága teljesülhet bárkinek a fekete berkenye rendszeres fogyasztásával, mert a kis bogyó rendkívül értékes szolgálatot tehet az utunkon. Óriási antioxidatív potenciálja miatt nagy hatással van az egészségre ez a növény, amit számos tanulmány támasztott alá.
A kutatás fókuszában az arónia
A fekete berkenye – vagy más néven arónia – külső megjelenésében nagyon közel áll az áfonyához. Ízben azonban jelentősen különbözik a két bogyó egymástól, mert az édes áfonyával ellentétben a fekete berkenye inkább kesernyés, savanykás ízű.
A növény Észak-Amerika keleti részéről származik. Így nem csoda, hogy már a kontinens őslakosai is ismerték az arónia fogyasztásával járó egészségügyi előnyöket. A fekete berkenyét csak a 20. század elején szállították az európai országokba. Oroszországban a bogyós gyümölcsöt már több mint 50 éve sikerrel alkalmazzák egészségügyi területen. Időközben mifelénk is az orvosi kutatás fókuszába került a kis bogyó. A tudományos munkák eredményei pedig valóban lenyűgözőek. Nem csoda, mert a fekete berkenye tele van rendkívül hatékony összetevőkkel.
A fekete berkenye nem csak vitaminok és ásványi anyagok forrása
Az arónia egészségtámogató összetevőivel kapcsolatban egyrészt az A-, C-, E-, K-vitaminokat, valamint a teljes B-vitamin-csoportot kell megemlíteni. Az ásványi anyagok és nyomelemek közül a gyümölcs jelentős mennyiségű kalciumot, magnéziumot, káliumot, cinket és vasat tud felmutatni.
A fekete berkenye mennyiségileg legnagyobb és valószínűleg legérdekesebb hatóanyag-tartalma azonban a polifenolok nagy csoportjában rejlik, amelyek fő képviselői a flavonoidok és az antocianinok. A polifenolok roppant erős antioxidánsoknak számítanak, amelyekből az arónia – más bogyósokkal összevetve – felülmúlhatatlan mennyiséget tartalmaz. Szokatlanul erős antioxidatív hatásuk alapján a polifenoloknak számos egészségtámogató hatást tulajdonítanak.
A fekete berkenye gazdag flavonoidokban
A flavonoidok a szekunder növényi anyagokhoz tartoznak. Ők kölcsönzik a növénynek a csodálatos színét, és védik azt a káros külső behatásoktól, a fertőzésektől, a sugárterheléstől, sőt, a túlzott napfénybesugárzást is megakadályozzák. Minden más polifenolhoz hasonlóan a flavonoidok is a növény külső felszíni rétegeiben találhatók.
A flavonoidok az embert is védik
Az emberi szervezetben a flavonoidok hasonló hatást mutatnak, mint a növénynél. A legjelentősebb hatásuk azonban abban rejlik, hogy megóvják a testi sejteket az oxidatív károsodásoktól, melyeket a szabad gyökök váltanak ki.
Ezen kívül egészségesen tartják az ereket, mivel ellazítják az érfalakat és javítják a véráramlást. Ennek a tulajdonságnak gyakori következménye a vérnyomásra gyakorolt szabályozó hatás, így a flavonoidok összességében hozzájárulnak az egészséges szív- és érrendszerhez. Sőt, egyes flavonoidok még antivirális, antimikrobiális, allergiaellenes és rákellenes hatást is mutatnak.
A fekete berkenye egészségre gyakorolt csodálatos hatásai miatt talán legszívesebben rögtön ültetnénk is egy aróniabokrot a kertbe. Az első saját szüretig azonban a fekete berkenye erejét élvezhetjük szárított formában vagy gyümölcsléként is.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
gyogyszernelkul.hu