Boldogságra vágyva – a szerelem varázsa

Minden tettünket a boldogság utáni vágy vezérli. Még a legapróbb lény is szeretne boldog lenni és elkerülni a szenvedést. A boldogság az a csodálatos állapot, amikor túlárad bennünk az öröm, és azt se tudjuk, hol van a fent és a lent. Egy ragyogó, nevető arc, egy örömteli, erőteljes test és az a vágy, hogy az egész világot átöleljük – sokan így képzelik el ezt a magával ragadó állapotot. A legtöbb ember életét az határozza meg, hogy ezt a nagyszerű élményt minél gyakrabban – lehetőleg folyamatosan – megtapasztalja.

Ehhez a nagy boldogsághoz az újdonsült szerelmesek állnak a legközelebb. A kezdeti időkben valódi gyönyört élnek át, a szeretett személy áthatja minden gondolatukat, felidézik tökéletes tulajdonságait, minden örömet szeretnének megosztani vele, és folyton olyan dolgokra bukkannak, amelyekkel megajándékozhatják őt. Telefirkálják a kezükbe kerülő cédulákat, mert mindig akad valami fontos közlendőjük. Azt a ruhát veszik fel, amelyben tetszenek neki, és a nagy boldogságban teljesen megfeledkeznek a világról. Kevesen ismernek nagyobb szellemi és testi beteljesülést, mint amikor megkapjuk azt, akire vágyunk, szeretünk és viszontszeretnek, s ezt a gazdagságot kisugározzuk a világba.

Egy kapcsolat kezdetén a szerelem utáni mély vágyból fakad ez a részegítő boldogság, annak ellenére, hogy nagyon is ismerjük a  szerelem meglepő és változékony természetét. Mivel tisztában vagyunk kiszámíthatatlanságával, nem is lenne szabad csodálkoznunk azon, hogy a „fent” és a „lent” milyen súríin váltogatja egymást. Ennek ellenére újból és újból megrendítőnek és fájdalmasnak éljük meg, amikor eltűnik minden boldogságunk forrása, elhagy a szerelmünk, és hosszú, magányos éjszakák árnyéka fenyeget. Kevés használható útmutatást kapunk arról, hogy mi a boldogság, és még kevesebbet arra vonatkozóan, hogyan lehet megtartani. Ahogy az köztudott, „a jó kislányok a paradicsomba jutnak”, a mesék szerint pedig a szerelmesek „boldogan élnek, míg meg nem halnak”.

Az élet e mindent meghatározó területén sokakat elvakít érzelmeinek örvénylése, és arról is csak homályos elképzeléseink vannak, hogyan lehet megküzdeni a közös útért. A legtöbb ember úgy véli, hogy a boldogságot valahol önmagán kívül találhatja meg, és azt képes is megtartani. Fogyasztói társadalmunk persze lelkesen táplálja ezt a téveszmét, elhiteti velünk, hogy akkor leszünk boldogok, ha bizonyos helyekre elutazunk, vagy ha egyes tárgyakat megvásárolunk. Mások ugyanezt a végeredményt ígérik, ha egy adott pártra szavazunk, vagy különleges étrendet követünk. így hát az emberek a boldogság reményében feláldozzák minden erejüket és értékes éveiket, hogy olyasvalami után rohanjanak, amelyről fogalmuk sincs, hogyan tarthatják meg, ha egyáltalán megtalálják. A nyaralóhelyek egyre zsúfoltabbak, a nők és a férfiak szinte az anyakönyvvezető elől szöknek meg valaki mással, a nehezen megszerzett szakmai elismerést pillanatok alatt megfúrhatják kollégáink. Szeretett gyermekeink önálló életet kezdenek, amelyben számunkra nincs hely, a családapa hirtelen meghal, egy életen át fizetett nyugdíjunkat az állam egy tollvonással megkurtítja, és elvész az örökkévalóságra szánt jegygyűrű.

Nyilvánvaló, hogy mi az oka ennek. Ha a boldogság forrása mulandó, akkor csak addig tudjuk megtartani, amíg a külső és belső feltételek fennállnak. Amint ezek megszűnnek, a feltételekhez kötött boldogság éppoly gyorsan eltűnik, ahogyan létrejött. Hérakleitosz, a nagy, görög filozófus már 2500 éve megfogalmazta, hogy „minden folyik”. Ennek ellenére a lények legfőbb mozgatóereje mégis a boldogság utáni vágy. Vannak, akik csak magukra gondolnak, de a többség számára ez sem szellemileg, sem testileg nem kielégítő. Kevesen szeretnek egyedül aludni, inkább egy szerető társ közelségét keresik, hogy karjaiban megtalálják a boldogságot, amelyet megoszthatnak egymással. Ettől még a válások növekvő száma sem riasztja vissza az embereket, ahogy annak ismerete sem, hogy ritka a tartós szerelem. Ám a párkapcsolatban sem kapunk semmit ingyen. A rózsaszín felhők csak addig fénylenek, amíg megdolgozunk értük és odafigyelünk rájuk. Egymás felfedezésének első időszakát a mindennapok követik, s ezek során társunk boldogságát és saját belső gazdagságunkat kell ápolnunk. Ha megvizsgáljuk, milyen eszközök állnak rendelkezésünkre e feladat elvégzéséhez, látni fogjuk, hogy ezek gyakran nem elegendőek, vagy nem vagyunk elég jártasak a használatukban.

Ilyenkor hasznos lehet egy pillantást vetnünk Buddha tanításaira. Ezek megmutatják, hogyan lehetünk tartósan és a külső körülményektől függetlenül is boldogok, és hogyan válhatunk mi magunk a szerelem és a boldogság forrásává. Buddha módszereinek csupán ez a célja. Persze jogosnak tűnhet az a kérdés, hogy mit tudhat Buddha a szerelemről, a párkapcsolatról és az ezekben rejlő lehetőségekről, hiszen ő maga szerzetes volt, és többnyire a hozzá hasonlók társaságában forgott. Ám a dolgok annak idején sem voltak ennyire egyoldalúak. A legtöbb buddhista helytállt a hétköznapi életben, munkája és családja volt, csakúgy, mint napjainkban. Őket világi buddhistáknak nevezzük.

Amikor a történelmi Buddhától a mindennapi élettel kapcsolatban kértek tanításokat, vagy a szerelemről kérdezgették őt, akkor a tanítványok életkörülményeik és képességeik szerint mindig olyan válaszokat kaplak, amelyeket használni tudtak és a javukra vált. Buddhának is gazdag szerelmi élete volt, mielőtt útnak indult egy olyan boldogság keresésére, amelyet betegség, öregség és halál sem képes elpusztítani. Különösen sokat segíthetnek az ok-okozatról (szkr. kanna) szóló tanítások, amelyeket Buddha a megvilágosodása után adott, mivel ezek mély betekintést nyújtanak az élet összefüggéseibe, és erkölcsi színezet nélkül mutatják meg, hogy a gondolatok, szavak és tettek milyen következményekkel járnak a jövőben. Ha ezekkel tisztában vagyunk, saját kezünkbe tudjuk venni jövőnk irányítását. Megtelik a szerszámosládánk, képesek leszünk arra, hogy határozottan és helyesen cselekedjünk, és örömet okozzunk magunknak és másoknak. A karma tehát nem sors, hanem olyasvalami, ami azzal az egyedülálló szabadsággal ajándékoz meg minket, hogy olyan magokat ültessünk, amilyen gyümölcsöket szüretelni szeretnénk.

Eszerint magunk hozzuk létre párkapcsolatunk sikerének vagy kudarcának okát, és felelősséggel tartozunk azok öröméért vagy fájdalmáért, akik közel állnak hozzánk és megnyílnak felénk. Egy párkapcsolatban az egymás iránti növekvő nyitottság miatt a jó és a rossz benyomások egyaránt gyorsabban érnek be. Nagy jelentőséggel bír, hogy milyen célokat tűzünk ki a boldogság eléréséhez. Ha már felépült a családi házunk, évente kétszer járunk nyaralni, és a feleségünk havonta bodorittatja a haját a fodrásznál, akkor már nem lesznek túl izgalmasak azok az esték, amiket sörrel és ropival a kezünkben a tévé előtt töltünk. Ebben az esetben ez az erő, ami idáig juttatott minket, értelmesen használható személyen túli célokra is. A megszerzett élettapasztalat fejlődésünk kiindulópontja lehet a maradandó boldogság felé vezető úton, akár egyedül vagy kettesben, akár családdal vagy csoporttal haladunk.

Ez teszi lehetővé, hogy bevessük minden erőnket, többletenergiánkat, örömünket, szeretetünket, hogy tudatosan magas szintű látásmódot alkalmazzunk társunkkal és környezetünkkel szemben, és hogy új, gyakran fárasztó, ám izgalmas lehetőségeket kutassunk fel. Ily módon a szerelem sokáig friss marad, több tér lesz a tudatunkban, és berögzült szokásaink sorra eltűnnek. Személyes korlátaink maguktól feloldódnak, vagy éppenséggel kihívássá válnak, s öröm lesz velük megbirkózni. Ezzel a hozzáállással minden tapasztalat egy újabb lépés lehet a maradandó boldogság felé vezető, közös úton.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!