Az egyensúly megtalálásról

Kérdés: Hogyan találjuk meg az egyensúlyt, az egyéni akaratunk, s az élet természetes áramlása között?

 

Eckhart Tolle:

Azáltal, hogy a jelen pillanattal összhangba vagy, egyben a te akaratod, az egyetemes akarattal is összhangba lesz, amit nevezhetsz „Isten akaratának” is. Te nem egy elkülönült akarattal bírsz. Az elkülönült akarat, az egyén önérzetét akarja növelni vagy erősíteni. Az elkülönült akarat, a „nekem”, az „Én”, az egó miatt aggódik. Viszont van egy isteni Tudatosság, az egy Tudatosság, ami egy fejlődési impulzus. Amit mi, itt, ebben a pillanatban is csinálunk, az önmagunk, ezzel való összhangba hozása. 

 

A nem-ellenállás azért életbevágó, mert addig, míg a jelen pillanat felé ellenállásban vagy, addig a kis egós akarat csapdájában leszel. Az egós akaratnak le kell ülepednie – ez a jelen pillanat felé való megadás, és megadás afelé, ami van. Mikor belsőleg összhangba hozod magad azzal, ami van, akkor ez először majdnem a gyengeség pozíciójának látszik, s ezt félre lehet értelmezni valami olyannak, mint ami megakadályoz téged abban, hogy hatékony lépéseket tegyél. Viszont, az elfogadása annak ami van, az teljesen összeegyeztethető bármi válasszal, amit a jelen pillanat igényel. Bármihez, amit ebben a pillanatban szeretnél, hogy megteremtődjön, hogy megnyilvánuljon, hogy elvégződjön – ahhoz először, el kell hogy fogadj bármi formát, amit ez a jelen pillanat felvesz, hogy az összhangba legyen avval. 

Csak vegyük észre ezt a pillanatot. Például, mikor beteg vagy, nem azt mondod, hogy „Nekem el kell fogadnom ezt a betegséget, a tényt hogy beteg vagyok, azt, hogy ettől szenvedek”, mivel ez egy egész fogalmi történet. Minden, amit neked el kell fogadnod az az, hogy ez a pillanat úgy van, ahogy van. Ténylegesen sosem egy betegség van ebben a pillanatban, csupán egy fizikai állapot. Lehet az, fájdalom, lehet az gyengeség, képtelenség, kényelmetlenség. Azok a dolgok ott lehetnek, s ez az egyetlen dolog amit elfogadsz: Ez a pillanat úgy van, ahogy most van. 

 

Ha le vagy ragadva valahol a sárban, nem azt mondod, „Oké, sárban vagyok, el kell fogadnom ezt, és én itt vagyok – nem foglalkozom semmilyen akcióval, mivel el kell fogadnom azt, ami van.” Ez a pillanat immáron, mindig úgy van, ahogy van, s ezzel kapcsolatban semmit se tehetsz. Ez az, amit elfogadsz. Ekkor viszont, olyan akció bukkan fel, aminek más energiája van erre. Az az akarat, ami abba áramlik bele, amit te teszel, az már nem egós. De mikor nem fogadod el ezt a pillanatot, akkor az akarat szembe megy az Univerzummal – ez az amit az egó tesz. Ez negatívitás, küzdelem valamivel szemben, aminek mondhatni, nem kéne ott lennie. Ha negatívitást használsz, akkor az egó csapdájába estél. A „kis akaratnak” le kell ülepednie azért, hogy a még erőteljesebb /hatalmasabb/ akarat áramoljon keresztül, s hogy a szituációval foglalkozzon. Ez teljességet teremt, s nem pedig elkülönít attól. Ez egy a teljességgel. Mikor ez működik, akkor egy másik szó van az egyetemes akaratra – intelligencia. Ez csak akkor van, mikor ránézel egy helyzetre, teljesen elfogadod ennek a pillanatnak a van-ságát, s persze ekkor, szükség lehet az akcióra. 

 

Mihelyst ott a megnyílás – az elfogadáson keresztül – akkor a következő lépés, amivel foglalkozol, még sokkal erőteljesebb lesz. Van egy Buddhista kifejezés, a „helyes akció,” ami csak a Tudatosság igaz állapotából bukkanhat fel. Neked először ki kell kerülnöd az egóból, mielőtt a helyes akcióval rendelkezhetnél. Buddha arról a tudatos felébredt állapotról beszélt, amiből ez kiáramlik. Lemondani a kis akaratról, az mondhatni az, hogy „igent” mondunk a jelen pillanatra. Ez nem nagy ügy, csupán annyi, hogy igent mondunk arra, ami van – mivel az már valahogyan van. Miért is panaszkodnánk valamivel kapcsolatban, ami van? Ez őrültség, azonban megszokott. 

 

Feladva az egós akaratot, minden amit tenned kell az az, hogy nem panaszkodsz avval kapcsolatban ami van. Légy összhangban azzal a van-sággal ami van – emberek, szituációk, bármi – ez már úgy van, ahogy az van. Ez az elkerülhetetlensége ennek. Legyél barátságos avval, ami van, és az első alkalommal intelligens leszel. A megadás egyszerű akciójánál, ami a jelen pillanat elkerülhetetlensége felé van, egy másik energia jön elő. Hívhatnád ezt egyetemes akaratnak, hívhatnád ezt intelligenciának, hívhatnád ezt a kreatív megoldásnak bármi felé, ami úgynevezett „probléma.” Hívhatnád ezt olyan bejövő erőnek, ami nagyobb, mint az elméd korlátozott ereje. Vagy lehet, hogy ez használja az elméd, s hirtelen a helyes dolgot mondod ki, már ha azt a szituáció igényli. Hirtelen szavak jönnek elő – honnan jönnek a szavak? Nem tudod, hogy mit fogsz mondani a következőkben. Ezek egy mélyebb szintről jönnek, mivel az intelligencia használja az elmét. 

 

Te és az Univerzum eggyé váltok, s ez mint olyan, rajtad keresztül teremtődik meg, mint ezen formaként. Ez a szépsége ennek. Mikor a meg nem nyilvánult beáramlik ebbe a világba, akkor formát ölt fel. A legtöbb gondolatuk, ami az embereknek a fel nem ébredt állapotukban van, az ismétlődő, régi gondolat, kondicionált gondolkodás, a múlt által kondicionálva. Minden, amire ekkor te támaszkodhatsz, az az, ami neked a múltban felgyülemlett, a kondicionált gondolkodáson keresztüli kezelése a dolgoknak. Mikor a megadás egyszerű akciója megnyitja az elméd, ekkor lehet azt úgy használni, mint egy eszközt. Ekkor, lehet, hogy egy olyan gondolat jön elő, ami eredeti és friss és új. Ez a forma születése. A gondolat születése megteremti a forma születését. Az Univerzum úgy használ téged, mint egy közlekedési eszközt vagy egy csatornát, amin keresztül teremt. Ti egyek vagytok. Használhatja az elméd, és ez gondolattá, szavakká, fizikai dolgokká válhat. Ez az a mód, melyben az elméd ténylegesen egy hasznos eszköz lehet – összhangban a nagyobb Intelligenciával, az Egy Tudatossággal. 

 

Ez mind a jelen pillanattal kezdődik, s a jelen pillanat felé való viszonyoddal. Barátságosság vagy ellenségesség? Megengeded azt, vagy küzdesz vele, ellenállsz neki? Ez az egó vége – mivel az egónak ellenállás kell. Az egó panaszkodáson keresztül él túl, tagadáson keresztül él túl, vagy valami mást akar. 

 

A jelen pillanat a tanító. Dolgozz ezzel – ez minden, ami neked kell, igazából. Ez a „kis akarat” vége, ami nem is olyan nagy egyébként. Bármit is hoz létre, még több problémát teremt. 

 

Ez annyira egyszerűnek látszik, és egyszerű is. És mégis, mivel több ezer éves szokás-minták vannak, az emberek gyakran mondják nekem,”Annyira nehéz a jelenbe lenni és megengedni azt, hogy az legyen.” Persze, az ellenkezője az igaz. Az élet egyre nehezebb, ha nem ezt teszed. Amit te elfogadsz, az ennek a pillanatnak a formája. Nem több. Ekkor, látod mi az ami kell. Nem igazán vagy intelligens addig, míg ez meg nem történik. 

 

Néha, megtartva a Jelenlét egyszerű terét, aktivizálódnak más tényezők is, amik ekkor jönnek be, látszólag, kívülről megváltoztatva a szituációt. Te a totális intelligenciát aktivizáltad. Az nem szükségszerűen ezen a formán keresztül jön be. Ez az, amiért az emberek egyidejűleg megtörténő dolgokról beszélnek, hirtelen egy hasznos tényező jön be, hirtelen a megfelelő személy tűnik fel, a megfelelő dolog történik. Majdnem hogy természet feletti, mikor nem is tudod, hogy ez természetes – ez természet felettinek látszik, mivel a legtöbb ember nem használja ezt. 

 

Mikor megtartod a Jelenlétet, néha a változás nem az akciódon keresztül történik. Számos szituáció van, ahol az akció, ebben a pillanatban, nem lehetséges. Néha nincs semmi, amit tehetnél, mindamellett, folytatni tudod a jelenlétet. Ekkor, egy nagyobb intelligencia az, ami aktivizálódik. Nagyon gyakran úgy fogod találni, hogy a változás a szituációban történik meg. 

 

Ez a nagyobb intelligencia, nem olyan fogalmi intelligencia, amit IQ tesztekkel mérhetsz meg. Ez a nem-fogalmi intelligencia. A fogalmi intelligencia, az az a képesség, hogy megtartsuk az információt, analizáljunk, stb.stb. Ez egy piciny töredéke annak, ami az intelligencia maga. A nem-fogalmi intelligencia az roppant nagy. Ilyen mód sorsunk az, hogy életünk ennek a műalkotásává váljon. Ennek nem csupán arra a tudatossági állapotra kell korlátozódnia, mikor a kreatív munkádat végzed. Bármilyen dolognak van egy kreatív szikrája, egy elevensége, egy minősége, egy újdonsága, egy frissessége. Te, a nem-fogalmi intelligenciával vagy kapcsolatban, az éber Csenden belül. Mindenkinek meg van ez, mivel lényegük ez. Ez az igazi intelligencia. Hogy milyen mértékben vagy kapcsolatban ezzel, azt lehetetlen megmérni semmilyen IQ teszten keresztül. Legvégül is, nem tudod megmérni a kreativitást. 

 

Nagyon gyakran, a jelen pillanati forma úgy tűnik, hogy korlátozza az életed, néha ez összeütközésbe kerül a szabadságoddal. A test beteggé válhat, nehéznek találhatod, hogy mozogj. Mikor valami drasztikus történik, ha képes vagy megtanulni elfogadni azt, egy ici-pici tágasság jön be az életedbe. Azt mondod, „ez az, ami van.” Csak egy ici-pici tér nyílik meg, s te már nem pusztán egy ellenálló entitás vagy. Ekkor, ráébredsz arra, hogy te, lényegében, a formamentes tér vagy. Más szavakkal, megtaláltad a belső békét. Először ez nagyon finoman van a háttérben, bármely szituáció közepén. Ez a béke erőteljes /hatalmas/. Ez annyira erőteljessé válhat, hogy eltörölhet majd nem bármit. A béke az a formamentes, ami benned van. Azáltal, hogy elfogadod a formát, a benned lévő formamentes megnyílik. Ez az, ahogy valami valamennyire látszólag rossz – egy korlátozás – úgy válik egy réssé annak a ráébredésére, hogy ki is vagy te igazából.

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

 

 

Eckhart Tolle