A legkilátástalanabb helyzetben is lehet eredményeket elérni
Reméljük, egyetértesz velünk abban, hogy a kifogásokkal önmagunkat győzzük le. Abban egészen biztosak vagyunk, hogy a következő igaz történet bizonyára ismerősnek tetszik majd. A betegségről szól. Nem a hipochonderekkel akarunk foglalkozni, akik csupán betegnek képzelik magukat, és így menekülnek el a valóság elől — bár itt is az a probléma, hogy a hamis kép valódinak tűnik. Ennél azonban sokkal elkeserítőbb helyzet, amikor valaki igazán beteg.
Hitünk szerint ahhoz, hogy életünket egyensúlyban tudjuk tartani, és ne kelljen mindig elvonnunk figyelmünket a magunk elé kitűzött céljainkról, egészségesnek kell lennünk. Csakhogy az egészségügyi problémák gyakran egyik percről a másikra törnek be életünkbe, és ez bármilyen életkorban előfordulhat. Ilyenkor az a kérdés: Beletörődünk-e szorongattatott helyzetünkbe és a betegségtudat okozta félelembe? Feladjuk-e? Vagy végrehajtjuk az áttörést, nem szűnünk meg céljaink megvalósításán munkálkodni, illetve nagyszerűségre törni?
A témával kapcsolatos érzéseinket jól példázza Terry Fox esete. Történetét néhány éve egy tévéfilm is feldolgozta, melyet az HBO-n mutattak be. A film azonban valahogyan nem tudta érzékeltetni azt a hatást, amit Terry a valóságban kiváltott. Mi most megpróbáljuk. Terry kiváló kanadai atléta volt, aki több sportágban is jeleskedett egyetemista korában, és nagy sportolói karrier elé nézett. Egy napon azonban fájni kezdett a lába, ezért orvoshoz ment. Kiderült, hogy rákos; a daganat roncsolta a lábát. Az orvosa kijelentette: „Amputálnunk kell a lábát. Mivel ön huszonegy éves, magának kell aláírnia a műtétbe való beleegyezést.”
Terry nyelt egy nagyot, és aláírta a papírt. A műtét után lábadozva Terry sirathatta volna magát a kórházban. Kesereghetett volna azon, hogy ígéretes sportolói pályafutásának befellegzett, mielőtt megvalósíthatta volna. Ehelyett ő arra gondolt, amit talán gimnáziumi edzője mondott neki egykor: „Bármit meg tudsz tenni — ha szívből teszed.”
Terry elhatározta, hogy keresztülfutja Kanadát. Az volt a célja, hogy összegyűjt százezer dollárt a fiatalok rákbetegségeinek kutatására, hogy másoknak ne kelljen átélniük azokat a gyötrelmeket és megpróbáltatásokat, melyeken ő keresztülment. Leírta a célját, és állandóan észben tartotta. Amikor kijött a kórházból, műlábát kapott. Elkezdett sántikálni, és mindenkit arra kért, segítsen megszervezni a „Terry Fox Remény Maratont”. A szüleinek is beszámolt a tervéről. Apja azt mondta: „Nézd fiam, mi spóroltunk pénzt, és neked adjuk, ha úgy döntesz, folytatod az egyetemet. Majd ha végeztél, foglalkozhatsz jótékonykodással.” Terry másnap elment a Kanadai Rákkutató Szövetségbe, és bejelentette, hogy egy Maratonfutással akar pénzt gyűjteni. Azt a választ kapta, hogy el kell halasztani a futást, mert éppen más dolgokkal vannak elfoglalva. Azt mondták, a szüleinek igaza volt: „Tegye ezt most félre! Jöjjön vissza máskor, egy kicsit később! De köszönjük, hogy eszébe jutott.”
Terry másnap az iskolában rábeszélte kollégiumi szobatársát, hogy maradjanak ki az egyetemről. Ketten együtt utaztak el Új-Foundlandra. Ott Terry behajította mankóját az Atlanti-óceánba, és elkezdte a futást. Mivel Brit-Kolumbiából származott, a média eleinte nem foglalkozott vele. 327 nap után ért Kanada angol nyelvterületére. Eddigre több utat tett meg, mint a Boston Maraton, napi több mint harmincegy mérföldet futott. Egyre nehezebbé vált a combcsonkjára erősített protézis. Terry arca eltorzult a fájdalomtól, miközben futott. A vére is kiserkent, végigfolyt a műlábán, és Terry egyre-másra a lapok címoldalára került. Találkozott Trudeau miniszterelnökkel is. Kezet fogtak egymással, és Trudeau megkérdezte Terryt, mi a szándéka. Terry elmondta, hogy eredetileg százezer dollárt akart összegyűjteni. „De az ön segítségével, Miniszterelnök úr, felemelhetjük az összeget egy millió dollárra” — tette hozzá. A miniszterelnök eleinte nem akart részt venni a dologban. Ekkoriban kezdett a média Terryvel foglalkozni az Egyesült Államokban. Az „Igazi emberek” című műsorban szerepelt. Láthattuk őt, amint jégkorongozók — például Wayne Gretsky — vitték hokipályákon keresztül, és a lelátókon ülő közönség vödörszámra adta össze neki a pénzt. Terry egyre csak futott tovább. Eljutott Ontarióba, Thunder Bay-be, ahol súlyos légzési problémái lettek. Egy orvos megvizsgálta, és közölte vele, hogy abba kell hagynia a futást. Terry azt vetette ellen, hogy az orvos nem tudja, kivel beszél. így szólt:
„Az elején a szüleim azt mondták, nem tudom megcsinálni, de én nem hallgattam rájuk. A Rákkutató Szövetség elutasított, de nekik is fittyet hánytam. A helyi kormány azt akarta, álljak meg, mert akadályozom a közúti közlekedést. Mégis továbbmentem. A miniszterelnök nem igazán akart támogatni, miután összegyűjtöttem százezer dollárt, de végül mellém állt, és összeszedtünk egy milliót. Miután kimegyek innen, a rendelőből, minden élő kanadai polgártól egy-egy dollárt fogok kérni — az összesen 24,1 millió dollár.” Az orvos azt mondta, őszintén kívánja, hogy Terry végrehajtsa, amit eltervezett, de a rák átterjedt a mellkasára. Ugyanakkor gratulált neki ahhoz, hogy ledöntötte az országban a nyelvi sorompókat, és elérte, hogy az emberek félretegyék az ellenségeskedést. Terry nemzeti hős lett. Az orvos elmondta továbbá, hogy a Kanadai Légierő gépe felszállásra kész, és hazaszállítja őt Vancouverbe, ahol a szülei várják, hogy kórházba vigyék. Terry vonakodva mondott igent. Emlékezhetünk rá, hogy láttuk őt az aznap esti híradóban. Hordágyon gurították be az intenzív osztályra, és egy fiatal újságíró, aki élt-halt a nagy sztoriért, szinte a nyakába ugrott, és azt kérdezte tőle: „Terry, most mit fog csinálni?” Terry mindvégig igazi sportemberhez méltóan viselkedett. Bátran belenézett a kamerába, és azt kérdezte: „Végigfutják helyettem? Végigfutják helyettem? Végigfutják helyettem?” Nem sokkal később meghalt. Végül a kanadaiak összegyűjtötték a 24,1 millió dollárt Terry alapítványa számára. Terry Fox története rendkívül jó példát adhat mindazoknak, akik azt hiszik, a problémájuk miatt nem lehetnek nyertesek. Terry azt mutatta meg nekünk, hogy még a legkilátástalanabb helyzetben is lehet eredményeket elérni. Terry betegségével mások teljes passzivitásba vonultak volna. Ő azonban bebizonyította, hogy azért mert betegek vagyunk, még nem szűnünk meg emberi lénynek lenni. Terry nem hivatkozott arra a kifogásra, hogy „Túl gyenge és tehetetlen vagyok. Túl nagy bajjal küzdök.” Ehelyett végrehajtotta az áttörést, mert valami igazán különlegeset tenni.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Jack Canfield
