A kimondott szó ereje: Az elme törvénye / Belső beszédünk átalakítása

Bolygónkon érvényesül a gravitáció törvénye, és az anyag számos egyéb, a fizikából és elektromosságból is, mert törvénye, melyek zömét nem értem. Az anyagtalan világban is különféle törvények hatnak, mint az ok és okozat: amit adunk, azt kapjuk vissza.

Amikor gondolunk valamit, kimondunk egy szót vagy mondatot, az üzenet végigfut a hálózaton, és élményként jut vissza hozzánk.

Most kezdjük látni az összefüggést szellemi és anyagi között. Kezdjük megérteni, miként működik az elme, s azt, hogy gondolatainknak alkotóereje van. Gondolataink sebesen száguldanak keresztül elménken, így eleinte nem könnyű tetten érni azokat. A szánk ellenben, sokkal lassúbb. Ezért, ha előbb átgondoljuk, amit mondani készülünk, és nem hagyjuk, hogy negatív szavak hagyják el az ajkunkat, máris megregulázhatjuk gondolatainkat.

Mérhetetlen erő rejlik kimondott szavainkban, sokan nem is vagyunk tisztában a jelentőségükkel. Tekintsük úgy a szavakat, mint alapját mindannak, amit életünkben létrehívunk. Megállás nélkül beszélünk, vagy inkább fecsegünk, ritkán figyelve arra, mit is mondunk valójában, vagy hogyan mondjuk azt. Nemigen fordítunk gondot szavaink megválogatására.Többnyire negatív fogalmakban gondolkodunk és beszélünk.

Gyermekkorunkban mindnyájan tanultunk nyelvtant. Arra oktattak, hogy a nyelvtani szabályokhoz igazodva fejezzük ki magunkat. Ezek a szabályok folyton változnak: ami helytelen volt valaha, egyszerre elfogadottá válik, és fordítva. Amit a múltban zsargonnak tekintettek, mára bekerült a közhasználatba. Jóllehet a nyelvtan nem veszi tekintetbe a szavak jelentését és életünkre gyakorolt hatását.

Ugyanakkor az iskolában nem tanultam arról, hogy választott szavaimnak bármilyen köze lenne sorsom alakulásához. Senki sem tanított meg arra, hogy gondolataim alkotóerővel bírnak, hogy azok a szó szoros értelmében irányt szabhatnak életemnek. Arról sem esett szó, hogy amit szavak formájában kiadok magamból, élményként tér majd hozzám vissza. Az aranyszabály célja az volt, hogy felnyissa szemünket az élet egy alapvető törvényére: „Tégy úgy másokkal, miként magaddal cselekednél”. Amit adunk, azt kapjuk vissza. Aki először szavakba öntötte ezt az ősi igazságot, nem bűntudatot akart támasztani az emberekben. Egyetlen tanárom szájából sem hallottam, hogy szeretetre méltó vagyok, vagy megérdemlem a jót. Ahogy azt sem mondta senki, hogy az élet mindig mellettem áll.

Ahogy az gyermekek körében lenni szokott, társaimmal gyakran durva és sértő nevekkel illettük egymást, és próbáltuk lekicsinyelni a másikat. Vajon miért tettünk így? Kitől láttuk ezt a viselkedést? Lássuk csak, mire tanítottak bennünket! Sokunkat folyton azzal korholták a szülei, hogy ostobák, ügyetlenek és lusták vagyunk. Púp voltunk a hátukon, nem váltottuk be hozzánk fűzött reményeiket. Elkeseredésükben a fejünkhöz vágták, bárcsak meg se születtünk volna. Ekkor talán összerezzentünk, de igazán nem fogtuk fel, milyen mélyen elménkbe égnek ezek a bántó és fájó szavak.

Túl gyakran vettük készpénznek szüléink korai üzeneteit. „Edd meg a spenótodat!” „Rakj rendet a szobádban!” „Ágyazz be!” – mondták, máskülönben nem szeretnek. Mindebből arra a következtetésre jutottunk, hogy csak akkor fogadnak el bennünket, ha elvégzünk bizonyos dolgokat – hogy a másik elfogadása és szeretete feltételhez kötött. Pedig ezek az elvárások egy másik ember értékrendjén alapultak, és semmi közük nem volt saját belső önértékünkhöz. Azt gondoltuk, csak úgy létezhetünk, ha a többiek kedvére cselekszünk, egyébként talán még az élethez való jogunktól is elesünk.

Ezek a korai üzenetek nagyban hozzájárultak belső beszédünk alakulásához – a módhoz, miként magunkhoz beszélünk. Hogy milyen szavakat intézünk magunkhoz gondolatban, nagyonis meghatározó, mert ez képezi alapját kimondott szavainknak. A belső beszéd teremti meg azt a szellemi légkört, amelyben működünk, amelynek élményeinket köszönhetjük. Ha alábecsüljük magunkat, az élet sem fog sokat jelenteni számunkra. Ellenben, ha szeretjük és becsüljük magunkat, az élet csodálatos, örömteli ajándékká válhat.

Ha boldogtalanul élünk, ha kielégületlennek érezzük magunkat, a legegyszerűbb szüleinket vagy a többieket hibáztatni, és elkönyvelni, hogy mindenről ők tehetnek. Mindazonáltal, ha ezt tesszük, attól helyzetünk még nem változik, problémánk, kudarcélményünk megmarad. A hiba áthárítása nem szabadít föl bennünket. Ne feledjük, szavainknak ereje van. Nem győzöm hangsúlyozni, azáltal válunk erőssé, ha vállaljuk a felelősséget sorsunk alakulásáért. Tudom, ez első hallásra mindenkiben félelmet kelt, de ha tetszik, ha nem, ez a helyzet. Ha felelősséget akarunk vállalni életünkért, meg kell válogatnunk szavainkat. Szavaink keltik életre gondolatainkat.

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

Louise L. Hay: Az erő benned van