A hallgatás rendkívüli jelentõsége
Néha úgy tűnik, mintha az értő hallgatás már nem is létezne.
„Elvárja, hogy meghallgassam a problémáit, de sosem kérdez az enyémekről.”
„Állandóan panaszkodik.”
„Csak abból tudom, mi történik vele, ha kihallgatom, amikor másokkal beszélget. Miért nem mondja el
nekem ezeketa dolgokat?”
„Képtelen vagyok beszélgetni vele, mert állandóan kritizál.”
A feleségek panaszkodnak, hogy a férjük természetesnek veszi a jelenlétüket. A férjek panaszkodnak, hogy a feleségük nyaggatja őket, vagy mindent elkövet, csak hogy igaza legyen.
A feleség úgy érzi, hogy a férj visszaél a kapcsolatukkal.
A férj nem bízik a kapcsolatban.
Kevés erősebb ösztönzés létezik az ember életében, mint az a vágy, hogy megértsék. Ha meghallgatnak minket, akkor komolyan vesznek, elfogadják a gondolatainkat és az érzéseinket – ami végeredményben azt jelenti, hogy számít a mondanivalónk. A meghallgatás utáni sóvárgás nem más, mint vágyakozás, hogy kimeneküljünk a magányból, és áthidaljuk az űrt, ami elválaszt bennünket. Azáltal, hogy a megértés reményében feltárjuk,ami a fejünkben és a szívünkben van, lényegében kezet nyújtunk a másiknak, és megpróbáljuk legyűrni az egyedüllétet. Annak, hogy megértést kapjunk, könnyűnek kellene lennie, mégsem az.
Joan meglátott egy kosztümöt, és meg szeretné venni a munkába, de nem biztos benne, hogy van rá pénzük.
– Édesem – mondja –, gyönyörű kosztümöt láttam az outletben.
– Az jó – válaszolja Henry, és tovább nézi a híradót.
Justin ideges, mert az autójával összekoccant valakivel, de attól fél, ha elmondja otthon, Denise jelenetet csinál. Tehát eltitkolja, és azon töpreng, hogyan javíttassa meg a kocsit. Denise érzi Justin tartózkodását, és azt hiszi, haragszik rá valami miatt. De nincs kedve veszekedni, ezért ő sem mond semmit.
Az értő hallgatás alapja az empátia, ami csak akkor alakul ki, ha félretesszük a gondjainkat, és belépünk a másik ember életébe. Egy rész beleélés, egy rész erőfeszítés: ez az emberi kapcsolatok építőanyaga. A hallgató empátiája – felfogja, amit el akarunk mondani, és ennek jelét is adja – megteremti a megértés kötelékét, ezáltal megerősíti, hogy az érzéseink jogosak és érthetőek. Az empatikus hallgatás ereje átalakíthatja a kapcsolatokat. Ha a mély, de ki nem fejezett érzelmek hallható szavakban öltenek formát, és világos értelmet nyernek, a megértettség megnyugtató élményében részesülünk, hálásak vagyunk, és emberi közösséget érzünk azzal, aki megért bennünket.
A sikeres kapcsolat előfeltétele az értő hallgatás művészete
A hallgatás erősíti az egymáshoz fűződő viszonyunkat, megszilárdítja a kapcsolatainkat, ráadásul megacélozza az önbizalmunkat. Egy fogékony hallgató társaságában tisztázhatjuk a gondolatainkat, és felfedezhetjük az érzéseinket. Amikor egy hallgató jelenlétében beszámolunk a tapasztalatainkról, jobban odafigyelünk önmagunkra. Párbeszédekben nyer értelmet az életünk.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Michael P.Nicols – Értő hallgatás