A céklakúra gyógyító hatásai

A céklában daganat ellenes hatású vegyület található (antocián), amely az immunrendszert erősítheti a daganatellenes hatásában, segítheti a sejtlégzést. A céklát ősidők óta ismeri és használja az emberiség. Az indiai ajurvédikus orvoslás szintén kiváló vérképző gyógynövényként említi a céklagumót. Ezenkívül a májbetegségek, székrekedés és egyes bélbetegségek kezelésére használták, sőt a hagyományos indiai „bőrgyógyászatban” mitesszerek, pattanások és korpásodás ellen is javasolták és javasolják ma is.
A cékla a köztudatban mint vérszaporító ismert. Ha azonban megvizsgáljuk vastartalmát, arra következtethetünk, hogy más növényekhez viszonyítva semmivel sem tartalmaz több vasat. S ez az állítás mégsem változtat a tényeken. A cékla ugyanis az a zöldségféle, amelyből a test legjobban tudja hasznosítani a vasat. A vér vörös vérsejtjei tudják leginkább alkalmazni. A cékla nátrium tartalma magas, a kalcium tartalma azonban alacsony.
Ha azonban idős korban időnként céklakúra alá vetjük magunkat:
– Megelőzi, illetve kiküszöböli a gyűjtőerek falainak megkeményedését.
– Kálium tartalma hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez, míg a cholin kitűnő tisztító anyag a májnak, a vesének és a húgyhólyagnak, és serkentőleg hat a test nyirokmirigyeinek munkájára.
– Ismeretes, hogy a rákos sejtekben az oxidációs folyamatok lecsökkennek, és helyettük a tejsavas erjedés növekszik. A cékla színező anyagai – pl. a betain glükozid – pótolja a rákos sejtekben a légző aktivitásukat vesztett légzőfermenteket.
– Ez a színező anyag hidrogén atomokat köt meg, és ezzel 1000-1250 %-kal javítja a sejtek légzőképességét.
– 1961-ben nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki dr. Ferenczi Sándor felfedezése, aki állatkísérletekben megfigyelte, hogy a cékla vörös festékanyaga – a betain – tumorellenes hatású.
– A humán kísérletekben, a kemoterápián átesett páciensek vérképe (amely a kezelések hatására romlik) jelentős javulást mutatott néhány hetes cékla kúra után.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Prof. dr. Török Szilveszter
nepgyogyaszat
nepgyogyaszat