5 megtörtént reinkarnációs eset – Valós esetleírások
A reinkarnáció szó szerint „ismét húsba hatolást” jelent. A hit abból indul ki, hogy az ember halálakor valódi élete nem alszik ki, csupán a testet veti le a lélek, illetve a szellem. A nyugati ember persze hiszi is, meg nem is, hogy létezik újjászületés, ezért álljon itt 5 esetleírás, mely Ian Stevenson reinkarnáció-kutató megfigyeléseiből ered.Ian Stevenson évtizedekig vizsgálta a reinkarnáció-jelenségek igazságtartalmát, valóságmagját. Az adatokat mindig a helyszíneken ellenőrizte, a legszigorúbb tudományos módszereket alkalmazta, az összes esetleges ellenvetést figyelembe vette és megcáfolta. A reinkarnáció húsz emlékezetes esete című munkájában 20, különösen érdekes esetet ír le. Mi most ezek közül mutatjuk az 5 legérdekesebbet:
1. Gnanatilleka története
Gnanatilleka 1956. február 14-én született Közép-Ceylonban, Hedunawewa közelében. Mindössze 2 éves volt, amikor arról kezdett beszélni, hogy az apja, az anyja, két fivére a nővére valahol egészen máshol élnek. Hogy pontosan hol, azt csak akkor mesélte el, amikor olyan vendégek jöttek látogatóba hozzájuk, akik megjárták a 24 km-re lévő Talawakeke nevű várost. Amikor a gyermek meghallotta a város nevét, azonnal közölte, hogy ez az a hely, ahol a szülei és a testvérei élnek.
Az esetről tudomást szerzett két buddhista szerzetes, akik meg is találták a családot Talawakelében, melyre vonatkozóan abszolút érvényesek voltak a kislány adatai. Ez a család 1954. november 9-én veszítette el a Tillekeratne nevű fiát, aki akkor volt 13 éves és 9 hónapos. Gnanatilleka-t elvitték Talawakelébe, ahol számos házat, utcát felismert, majd kísérőit pontosan arra a telekre vezette, amelyiken Tillekeratne családjának előző háza állt, de aztán később lebontották. A kislány felismerte „régi” családjának tagjait, és olyan történeteket mondott el, amelyeket csak a már halott kisfiú ismerhetett. Látta például Erzsébet királynő vonatát, aki valóban meglátogatta 1954-ben Ceylont, és át is haladt Talawakele városán is. Érdekes, hogy a gyerek mindössze 7-8 éves koráig emlékezett ilyen intenzíven előző életére, melyben fiú volt, később az emlékek szép lassan kezdték elhagyni.
2. Marta Lorenz története
Maria de Oliveiro 1890 született. Mivel édesapja földbirtokos volt, ő a családi farmon nevelkedett, és nagyon szerette a vidéki életet. Miután azonban apja két, Mária által szeretett férfi udvarló közeledését is meghiúsította, a lány teljes melankóliába esett. Gyakran járt át barátnőjéhez, Ida Lorenzhez, aki a 20 km-re fekvő Dom Feliciano faluban lakott. Látogatásai alkalmával mindig panaszkodott Idának, hogy mennyire boldogtalan, ezért olyan betegségbe szeretne esni, amibe bele is hal. Ida hiába próbálta lebeszélni szándékáról, Maria hajthatatlan volt. Vékony öltözékben járt télvíz idején a mínuszokban, felhevült testtel jeges vizet ivott, és ennek meg is lett a következménye: tuberkulózisban megbetegedett, és 1917-ben, 28 éves korában meg is halt. Halálos ágyán megígérte barátnőjének, hogy vissza fog térni hozzá, mégpedig a lányaként. Arról is biztosította Idát, hogy úgy fogja jelét adni visszatértének, hogy mesél majd a korábbi életéről.
1918. augusztus 14-én Ida Lorenz megszülte második kislányát, akinek a Marta nevet adta. Amikor a kislány 3 éves lett, megkérte a nővérét, hogy vigye a vállán, mert ő fáradt. A nagyobbik lány, Lola azonban visszautasította, „Tudsz te menni a saját lábadon!” felkiáltással. Erre a kis Marta haragosan közölte Lolával, hogy „Bezzeg, amikor én voltam nagy, és te voltál kicsi, sokat vittelek az ölemben!” Lola meglepve kérdezett vissza: „Mikor voltál te nagy, én pedig kicsi?”, mire jött a válasz: „Akkor én még messze éltem apával, sok állat – ökrök, tehenek voltak ott!”. Lola elmesélte édesapjának a hallottakat, aki azonnal elővette a kis Martat, és felvilágosította, hogy ők soha nem éltek azon a farmon, amiről az beszél. A kislány azonban gondolkodás nélkül rávágta:”Abban az időben még mások voltak a szüleim, a nevem pedig Maria volt!”
3. Charles Porter története
Charles Porter gyerekkorában azt állította, hogy ő anyja fivérének a reinkarnációja. Tudni kell, hogy a nagy bácsit a tlingit indiánok egyik törzsi összecsapáskor lándzsaszúrással ölték meg. A kisfiú meg is nevezte azt az indián férfit, aki a nagybátyját megölte, és a törzs feljegyzéseiben meg is találták a férfi nevét. Charles Porter ismerte nagybátyja életének minden apró mozzanatát, hosszan mesélte is a részleteket. Jobboldalt, a mája tájékán egy 3 cm hosszú és 1 cm széles anyajegy volt, amely pontosan megfelelt egy tlinglit lándzsa szúrása méreteinek. Charles Porter 1907-ben született.
4. Henry Elkin története
Henry 1899-ben, Angoonban született. Születésekor észrevették, hogy két hatalmas anyajegy éktelenkedik rajta – egy a jobb mellén, egy pedig a bal lapockáján. A két anyajegy pontosan olyan volt, mint egy puskalövés be- és kimeneteli nyílása. Amikor egyszer a községházára tartott a szüleivel, a kisfiú kijelentette, hogy látta a nagyanyját az egyik padon ülni. Ráadásul később megnevezte azt a nagybácsiját is, akit az egyik harcban lelőttek, és akinek testébe ugyanott hatolt be a golyó, ahol Henry Elkin anyajegye helyezkedett el. Az égvilágon mindent tudott a nagybátyjáról, még a csata színhelyét is leírta, sőt sebesülésének egészen apró részleteit is elmesélte.
5. Imad Elawar története
Imad Elawar1958. december 21-én született a libanoni Korayelben. 2 éves korában arról kezdett beszélni, hogy ő nem más, mint a Khirby faluban élt és gázolás következtében meghalt Mahmoud Bouhamzy reinkarnációja. Nem egyszer történt meg, hogy futás közben azt kiabálta, milyen boldog, hogy tud járni. Stevenson professzor természetesen ezt az esetet is alaposan megvizsgálta, és kiderült, hogy a kisfiú kijelentései nem Mahmoudra, hanem az ugyanabban a házban lakó Ibrahim Bouhamzyra vonatkoznak. Amikor Imad 6 éves lett, ellátogattak Khirbybe, és Ibrahim összes hozzátartozóját felismerte. Ám nemcsak a rokonokat, hanem a házban lévő tárgyakat is megismerte, majd elmesélte az 1949-ben meghalt Ibrahim életének sok-sok apró részletét, mozzanatát. Ibrahim tuberkulózis áldozata lett, ám előtte hosszú hónapokig kórházban volt, feltehetően ezért örült Imad annyira annak, hogy ismét tud járni. 10-12 éves korától azonban egyre kevesebbet beszélt korábbi életéről, és ma az átlag libaboni emberek életét éli.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
noiportal
