A kvantumok a legkisebb definiálható részecskék a modern fizikában. Megállapították, hogy azok a tárgyak, amelyek bármikor is információs, energetikai vagy anyagi érintkezésben voltak egymással, az érintkezést követően mindig kapcsolatban lesznek, kvantum-összefonódásban maradnak. Az összeköttetésben, azaz kvantum-összefonódásban lévő dolgok ennek következtében akkor is úgy viselkednek, mintha még mindig összeköttetésben volnának, miután szétválasztották őket. Ezt a jelenséget a tudomány Einstein–Podolsky–Rosen- (EPR) paradoxonként ismeri.
Az amerikai Princeton Egyetem három híres kutatója felfedezte, hogy két összetartozó, majd szétválasztott anyagrészecske örökre kapcsolatban marad egymással. Ha a részecskék egyike később megváltozik, arra a másik késedelem nélkül reagál, még ha időközben fényévnyi távolságokra került is az elsőtől. A kvantumrészecskék a múlt, jelen és jövő kvantitatív, lineáris idejében éppúgy fel tudják venni egymással a kapcsolatot, mint az itt és most kvalitatív, pontról pontra zajló idejében.
Mivel végső soron mi, emberek is kvantumrészecskékből épülünk fel, döntéseinkkel bármikor bármilyen múltbéli eseményt megváltoztathatunk a jelenben. A világmindenség döntéseinkre megfelelőképpen reagál.
Az ember minden egyes döntése hatást vált ki a világmindenségben, amely viszont ő rá hat vissza, valamint vele együtt az egész világra. A kvantum-összefonódású tárgyak időeltérés nélkül, azaz a fénysebességnél gyorsabban képesek egymástól információt átvenni. Ugyanez érvényes gondolatainkra, érzelmeinkre, hitünkre és egész emberi szervezetünkre nézve is. Ami egyszer információs, energetikai vagy anyagi kapcsolatban volt egymással, az örökre kapcsolatban is marad.
Két együtt keletkezett fénykvantum = fotonkvantum-összefonódásban van és marad is örökre. Ha szétválasztják őket, és fénysebességgel két ellentétes irányba röpítik, az eltávolított ikerkvantum akkor is felveszi ugyanazt az impulzust, amely a másik részecskét éri. Méghozzá időeltérés nélkül, vagyis az információcserét nem köti a másodpercenként 300 ezer kilométeres sebességkorlátozás, ami azt engedi feltételezni, hogy a jelenség oka a mindent összekötő kvantumtér. Ezt már John Archibald Wheeler (1911–2008) amerikai fizikus is kimondta:
„Minden, de minden összeköttetésben áll mindennel.”
Minden információ képes végtelen gyorsasággal, tér-és időbeli korlátozás nélkül cserélődni. Ezt támasztja alá többek között Anton Zeilinger fizikus számos kísérlete is. Ő is elválasztott egymástól két fotont, és az egyiknek megváltoztatta a forgásirányát (spinjét), ami azután a másik, messzire eltávolított részecske esetében is bekövetkezett.
Következtetés:
- Nem létezik „passzív” szemlélő, csak résztvevő, azaz „aktív” szemlélő. (Wheeler, 1987)
- Nem passzív szemlélők vagyunk, hanem megfigyelés közben aktívan hatást gyakorlunk arra, hogy mely kvantumtulajdonságok nyilvánuljanak meg.
Testünk mintegy hatvanbilliónyi durva anyagú sejtje is végtelenül gyors információcserét folytat egymással és a külvilággal. Ez a kommunikáció elsősorban az emberi DNS-en, a dezoxiribonukleinsav makromolekuláján, ezen a különleges szuperantennán keresztül folyik, amely a téridő jelenleg érvényben lévő szabályain túl a nullpontimezővel áll kapcsolatban. Minden sejtünk magjában megtalálható a DNS szerves óriásmolekulája, ez tehát egyénenként mintegy hatvanbillió DNS-t jelent. Ezek a testünk felépítéséért felelős információkat tartalmazó genetikai kód hordozói. A DNS mintegy két méter hosszúságú, bázispárokból felépülő kettős láncból áll, ez foglalja magában az örökletes információk kódjait, amelyek alapján a sejtek belsejében fehérjetestek termelődhetnek. Az emberi meggyőződések közvetlen hatással vannak a DNS-re, és ezzel együtt a kvantumtérre is.
A meggyőződések megváltoztatása DNS-ünkön keresztül fizikai testünkre és a nullponti mezőre is kihat, és ezáltal a valóságot kívül-belül megváltoztatja. Ezért vagyunk mi, emberek, hatalommal bíró teremtő lények.
.jpg)
