A sámánok természeti törzsek gyógyítói, a túlvilág ismerői. Transzállapotban szellemekkel veszik fel a kapcsolatot, médiumi képességeiknek...

A sámánok természeti törzsek gyógyítói, a túlvilág ismerői. Transzállapotban szellemekkel veszik fel a kapcsolatot, médiumi képességeiknek köszönhetően üzeneteket is közvetítenek. Felső tudatállapotba kerülve képesek a fizikai testüktől elválni és belső utazást véghezvinni. Képesek továbbá felfedni azokat a lelki okokat, mely a test megbetegedését okozza. 
A sámánok nagy figyelmet szenteltek az okok és a hatások tanulmányozásának. Az élet során a test számos módon megsérülhet, hiszen megbetegedhetünk egy-egy vírusnak köszönhetően, balesetet szenvedhetünk, megéghetünk, megvághatjuk magunkat, és a csontjaink is eltörhetnek. Ám néha komoly betegségektől is szenvedhetünk, számos „belső” betegségünk lehet, mint például a rák, a sclerosis multiplex, különféle szívproblémák, vagy a hepatitis. Emellett természetesen öregszünk, és a testünk deformálódik. A sámán szempontjából ezek azonban csak hatások. Az igazi gyógyítás során nem elegendő a tüneteket megszüntetni, meg kell keresni a probléma gyökerét, a kiváltó okot.  Szerintük a betegségek kialakulásának hátterében három lelki ok húzódik meg. 

1. Diszharmónia

A diszharmónia fő okozója, ha az ember elveszti a partnerét, úgy érzi, hogy nem tartozik senkihez és sehova. Például, ha egy idős házaspár egyik tagja eltávozik. Ha elveszítjük a másik felünket, az komoly betegségeket okozhat, akár rák is kialakulhat, de még a halál is könnyen bekövetkezhet. A diszharmónia miatt csökken az életerő, mely sebezhetővé tesz.

2. Félelem

A félelem és az aggodalmaskodás rendkívüli módon gyengíti az immunrendszert. A félelem alapvetően nem rossz dolog, ám ha valaki belülről állandó félelemben él, rendkívül sebezhetővé válik. Ha azonban belső félelmedet arra használod, hogy ezáltal kihasználj másokat, vagy akár uralkodj rajtuk, az szintén komoly problémákat okozhat. A félelem megvéd a veszélytől, de ha túl gyenge vagy ahhoz, hogy kontroll alatt tartsd, akkor kiszorítja belőled az életet.

3. Lélek elvesztése

A harmadik, a legfontosabb ok a lélekvesztés. Ez érdekes dolog. A sámánok szerint ez a legrosszabb diagnózis, a legsúlyosabb betegségek és az idő előtti elhalálozások oka. A modern orvostudományban nincs rá kezelés. Ilyenkor elveszted önmagad, lényed esszenciáját és a „belső szívedet”. Sok Irakban, Afganisztánban harcoló katona traumatikus élményekkel tért vissza az otthonába, elveszítve ezzel a lelküket. Sajnálatosan, túl sok minden nem tud értük tenni a mai orvostudomány, sokan a mai napig próbálnak együtt élni a traumájukkal.

A sámánok szerint van kiút a belső nyugtalanságból

Hagyományos szempontból a betegségre úgy tekintenek, mint egy külső behatolóra, ami nem tartozik oda. Ez igaz, amikor fertőzéses megbetegedésekről, vagy éppen egy vágott sebről, netán negatív gondolkodásról van szó. A legfontosabb probléma az, hogy ilyenkor elveszítjük a hatalmunkat arra nézve, hogy megóvjuk a testünket, ezt a szent helyet a behatolásoktól, legyen szó vírusról, késről, vagy a negatív gondolatoktól. A második fontos probléma az, hogy képtelenek vagyunk megszabadulni ezektől a „betolakodóktól”.

A második probléma megszüntetéséhez először meg kell értened a negatív gondolatokat. Ahogy a nyílvesszőt is el tudod távolítani a sérült testrészedből, mert nem oda tartozik, úgy
a romboló lelki állapotot is észlelned kell, ahogyan azt is, hogy nem tartozik oda. Fontos, hogy megtaláld a lelki egyensúlyt, a bátorságot és rálelj igaz valódra. 

A sámán hagyomány szerint a „lélekvesztés” gyógyítása 4 szakaszban történik

Az első szakasz magában foglalja az életerőt, az energiát, amit adnak a betegeiknek.

A második szakasz a probléma diagnosztizálása, a lelki okok felfedezése és a beteg testére való hatásának feltérképezése.  

A harmadik szakasz magában foglalja az egyedi gyógyulási folyamatokat.

A negyedik szakasz rendkívül kritikus. Ez ugyanis az elveszett lélek visszakeresése.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


noiportal
Share To:

Post A Comment:

0 comments so far,add yours

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.