december 2020
Az ország több pontján is érezni lehetett a 6,4-es erősségű rengést, melynek epicentruma Zágrábtól délre volt.
Kedden 12 óra 19 perckor az előző napi 5,4-es erősségű földrengést (előrengést) egy újabb 6,4-es földrengés követte Horvátországban, amit két perccel később fél Magyarországon érezni lehetett. A European Mediterranean Seismological Center (EMSC) szerint a földrengést hatmillióan érezték meg, többek között a horvátok mellett szlovénok, csehek, németek, magyarok, olaszok, románok, monetengróiak, szlovákok, szerbek, osztrákok. 

Budapesti szeizmográf adatai:




Timár Gábor, az ELTE TTK geofizikusa arról is beszélt az Indexnek, hogy további utórengések is várhatók, a hétfői rengés a keddinek végső soron az előrengése volt. Az ELTE Geofizikai Tanszékének egyetemi tanára kifejtette, hogy ezek várhatóan olyanok lesznek, mint ami tegnap volt, tehát akár további károkra is készülni kell. Azt, hogy a további földrengések Magyarországon érezhetők lesznek-e, egyelőre nem lehet kizárni Timár Gábor szerint.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


idokep.hu/portfolio.hu/index.hu
Természetesen semmi olyat nem kell tenned, amit nem akarsz. Csak olyat, amit képes vagy szívvel-lélekkel tenni. Ezzel idézheted elő életedben a békességet, a boldogságot és a csodákat is!

Fejezd ki az érzéseidet!

Akár jók, akár rosszak, adj hangot nekik, mutasd ki az érzéseidet. Légy egészen őszinte - az ünnepekkor is - és merd kimutatni azt, ami benned van. Így érheted el, hogy megértésre és békességre találj vagy arra, amire vágysz. Csak így indulhat be bármiféle gyógyulás az életedben.

Add azt, amire vágysz!

Szeretetre vágysz? Akkor adj magad is szeretetet. Netán figyelemre? Akkor hallgass meg másokat. Bármire is vágyakozol, előbb azt kell adnod ahhoz, hogy kaphass. Ezzel nemcsak önmagaddal teszel jót, hanem a környezeteddel is, akik talán épp azután sóhajtoznak, amiért te is.

Gyakran mondj köszönetet!

Fejezd ki minél többször a háládat. Nemcsak a finom ételekért és az ajándékokért, hanem minden másért is. Hogy valaki kedves veled, segítséget nyújtott (legyen akármilyen nagy vagy kicsi), és olyanokért is, minthogy együtt lehet a család vagy sikeresen átvészeltétek az idei évet. Minél több dolgot köszönsz meg, annál többet is kapsz!

Adj abból, amid van!

Ha van egy kis plusz pénzed, és jónak látod, akkor adj belőle egy segélyszervezetnek. Hogyha rengeteg sütit sütöttél, oszd meg az éhezőkkel. Amennyiben rengeteg felesleges ruhád van, add a rászorulóknak. De ha idődből van tengernyi, akkor azt oszd meg a magányosokkal. Gondolj azokra, akik nincsenek könnyű helyzetben, legyen az ember vagy éppenséggel állat!

Kérj bocsánatot!

Nincs is jobb időpont a bocsánatkérésre, a kapcsolatok tisztázására, mint az ünnepek. Hidd el, ezzel nem fogod elrontani a dolgokat! Épp ettől teszel emlékezetessé, varázslatossá. Légy bátor és kezdeményezd a kapcsolataid rendbetételét, illetve kérj bocsánatot azoktól, akiket megbántottál. Hidd el, meg fognak bocsátani!

Keresd meg Istent!

Legalábbis ha úgy érzed: erőre, reményre, segítségre vágysz, esetleg hiányolsz valamit az életedben. Mondani sem kell, a Teremtő mindig nyitott arra, hogy belépjen az életedbe, ám az emberek mégis az ünnepek idején a legnyitottabbak. Éppen ezért, ha megerősítenéd a hitedet vagy szükséged lenne égi Atyádra, akkor itt az ideje, hogy megtaláld magadban!

Mondj el egy imát!

Vagy természetesen többet. De ahogy arról az előbb is szó volt, az emberek roppant nyitottak az ünnepek idején. Kifejezetten befogadóak a csodákra. Éppen ezért, ha jónak látod, mondj el egy imát magadért vagy a szeretteidért, akár az egész emberiségért. Imádkozz azért, amiért jól esik, a lényeg, hogy szívből jöjjön azaz ima! 
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


noiportal.hu
Ritka és rendkívül látványos bolygóegyüttállást figyelhetünk meg pár nappal karácsony előtt.
Az elkövetkező napokban a Jupiter és a Szaturnusz látszólag egyre közelebb kerül egymáshoz az égen, és a téli napforduló napján, azaz december 21-én lesz a legközelebb egymáshoz.

Ekkor mindössze 0,1 fok távolságra lesznek egymástól, és az égen látszólag akkora lesz a két égitest együttes átmérője, mint a telihold átmérőjének az egyötöde. A jelenség közvetlen napnyugta után figyelhető meg, a két bolygó együttállása az égen a Naptól 13 fokra keletre lesz, szorosan követve a naplementét, ezért sajnos a megfigyelésére csak kevés idő áll majd rendelkezésre. Az időjárás szempontjából ez az időpont még túl messze van ahhoz, hogy meg lehessen mondani, hogy derült, vagy felhős körülmények lesznek az együttállás estéjén.

Ez lesz az első ilyen Jupiter-Szaturnusz együttállás a 21. században. Az eddigi legszorosabb együttállásukat 1623-ban figyelték meg, mindössze 14 évvel azt követően, hogy Galileo Galilei megalkotta az első távcsövet. Az ideihez hasonló közeli együttállásukra 60 évet kell várni, az ideit követően 2080. március 15-én lesz a két bolygó látszólag ilyen közel egymáshoz az égen.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


idokep.hu
A testünkben és a körülötte áramló életenergia életünk minden percében eláraszt bennünket. A nyugati civilizáció ugyanúgy tagadja az életerő létezését, ahogyan a halnak sincs fogalma a vízről. A tudományos módszerek szerint ahhoz, hogy valamit létezőnek ismerjünk el, mérhetőnek kell lennie. Mivel a tudósok nem rendelkeznek megfelelően érzékeny eszközökkel az életerő mérésére, tagadják annak létezését. Olyan ez, mintha tagadnánk egy televíziós csatorna létezését azért, amiért készülékünk nem képes fogni azt. Vagy mintha amiatt tagadnánk a szeretet létezését, mert nem tudjuk mérni a hosszát, a súlyát és a mértékét.
Az életerő az az energia, ami megkülönbözteti az élőt a nem élőtől. Az életenergia az élet serkentő áramlata, amelyet a világ számos kultúrája évezredeken át nagyra becsült és használt. A kínaiak „csi”-nek, a japánok „khi”- nek nevezik. Ezek a kultúrák számos másik mellett gyógyító masszázstechnikákban, akupunktúrában és a harcművészetek sok formájában használják és alkalmazzák ezt az energiát. Az indiai jógik pránának hívják, és arra használják, hogy a jóga, a pránajáma, a meditációs vagy más gyógyító eljárások alkalmazása során a tudatosság legmagasabb fokát érjék el. A hawaii kahunák „mana”-ként emlegetik, és a kézrátételes gyógyításban, a távgyógyításban és az imádságaikban használják.
Az ironikus az, hogy valójában minden ember minden pillanatban érzékeli az életenergiát. Csak nincsenek tisztában azzal, mi az, amit éreznek. Legtöbbünk számára olyan ez, mint az utcánk háttérzajai. Annyira hozzászoktunk, hogy észre sem vesszük, csak akkor, ha megállunk, és tudatosan figyelünk rá. Néha a legégbekiáltóbb és legnyilvánvalóbb dolgokat nem vesszük észre. Az életerő is ilyen dolog. Az életerő a legtöbb ember számára tudatosság nélkül is könnyen érzékelhető. Csak tudni kell, hogyan figyeljünk rá.
A nyelvben is létezik az életerő vagy prána ösztönös értelmezése. Amikor meghal valaki, és a testét elhagyja a vitalitás és az életerő, azt mondjuk „kilehelte a lelkét” (angolul expired). Amikor pedig csodás kreatív áramlatba kerülünk, akkor „lelkesülünk” (angolul inspired). Az angol ugyanezt a két szót - inspire és expire - használja a belégzés és a kilégzés elnevezésére, a lélegzés pedig a prána alapvető forrása. összegezve: az életerő-energia az élet serkentő áramlata, amely olyan szintű intelligenciával működik, ami mindig is foglalkoztatta az emberi képzeletet. Minden élő dolgot az életerő hat át.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


Richard Gordon: Kvarntumérintés