A nevetés a legjobb orvosság
"Mindannyian egy beépített alapprogrammal születünk, amelynek neve: „öngyógyítás”. Ha sebet ejtünk magunkon, összeforr. Ha bakteriális fertőzés ér, immunrendszerünk legyőzi a kórokozókat. Szervezetünk úgy van kitalálva, hogy képes legyen meggyógyítani önmagát."

Cathy Goodman
SZEMÉLYES TÖRTÉNETE

Amikor mellrákot diagnosztizáltak nálam, szívem mélyén tudtam, rendíthetetlenül hittem, hogy valójában már meggyógyultam, és napjában többször köszönetet mondtam ezért. Tiszta szívből hittem, hogy gyógyult vagyok. Sőt úgy tekintettem magamra, mintha a rák ki sem fejlődött volna a szervezetemben. A másik, amit a gyógyulásomért tettem, az volt, hogy rengeteg komikus filmet néztem. Folyton csak nevettem, nevettem és nevettem. Tudtam, hogy semmilyen megterhelő dolgot nem engedhetek be az életembe, mert a stressz a gyógyulás legfőbb ellensége. A diagnózistól a gyógyulttá nyilvánításomig mindössze három hónap telt el. És semmilyen sugárzásra vagy kemoterápiára nem volt szükség. 

Cathy Goodman csodálatos és inspiráló története szépen demonstrálja a három leghatékonyabb erő működését. Ezek a hála ereje, a hit ereje és a nevetés, a játék ereje, amelyek minden testi betegséget képesek legyőzni. Cathy akkor döntött úgy, hogy terápiájába építi a nevetést, miután hallotta Norman Cousins történetét. Normant „gyógyíthatatlan” betegséggel diagnosztizálták, és azt mondták, mindössze pár hónap van hátra az életéből. Ő azonban úgy döntött, hogy meggyógyul. Három hónapon át mást sem tett, csak humoros filmeket nézett, és nevetett, nevetett, nevetett. A betegség nyomtalanul felszívódott, amit az orvosok csodának neveztek.
A humor segítségével Norman elengedett minden negativitást, és ezzel együtt a betegséget is. A nevetés valóban a legjobb orvosság.

Dr. Ben Johnson
Mindannyian egy beépített alapprogrammal születünk, amelynek neve: „öngyógyítás”. Ha sebet ejtünk magunkon, összeforr. Ha bakteriális fertőzés ér, immunrendszerünk legyőzi a kórokozókat. Szervezetünk úgy van kitalálva, hogy képes legyen meggyógyítani önmagát.

Bob Proctor 
Ha érzelmileg egészségesek vagyunk, a betegség nem vetheti meg lábát szervezetünkben. A test másodpercenként milliónyi sejtet pusztít el, és ugyanennyit hoz létre.

Dr. John Hagelin
Testünk építőelemei folyamatosan cserélődnek. Egyesek naponta, mások havonta, és vannak, amelyek csak pár évente. A lényeg az, hogy néhány év alatt tökéletesen megújulunk fizikailag. Ha valóban úgy van, ahogyan a tudomány is tartja, és testünk pár év alatt teljesen kicserélődik, hogyan lehetséges, hogy fogyatékosságaink és betegségeink megmaradnak? Csakis úgy, hogy gondolatainkkal fenntartjuk őket: figyelmet, mentális energiát szentelünk nekik. Tökéletesítsd gondolataidat! A betegség képtelen befészkelni magát egy olyan testbe, amelyhez harmonikus elme tartozik. Tudd, hogy csakis tökéletesség létezik, és ha így teszel, behívod az életedbe. Az emberiség minden bajáért, betegségéért, nyomoráért és boldogtalanságáért a hibás gondolatok felelősek. Ha ezek töltik be elmédet, elvágod magad a neked kijáró jótól. Mondd hát ki és határozd el a következőt: „Tökéletes gondolataim vannak. Csak a tökéletesség létezik számomra. Magam vagyok a tökéletesség.” Én magam minden merevséget és lassúságot kiűztem a testemből. Elképzeltem, hogy olyan rugalmas és tökéletes vagyok, mint egy gyermek, és elidőztem ennél a képnél. Minden feszültség és fájdalom elmúlt az ízületeimből, szó szerint máról holnapra. Az öregedés csupán elménkben létezik. Tudományosan bizonyított tény, hogy pár év alatt tökéletesen új testünk lehet. Az öregedés a beszűkült gondolatok eredménye. Engedd el ezeket a tudatodból! Tudd, hogy tested csupán pár hónapos, függetlenül attól, hogy hány születésnapra emlékszel. Tégy magadnak egy szívességet, és a következő születésnapodat ünnepeld úgy, mintha az első lenne. Ne rakj hatvan gyertyát a tortádra, hacsak nem akarod bevonzani az öregséget. Az öregedés sajnálatos módon a nyugati társadalom központi fogalma, holott ilyen dolog valójában nem létezik. Gondolataid révén elérhető számodra a tökéletes egészség, a tökéletes testsúly és az örök fiatalság. Mindezt képes vagy megteremteni, ha állandósítod elmédben a tökéletesség gondolatát.

Bob Proctor 
Ha betegen folyamatosan az állapotodra összpontosítasz, és folyton arról beszélsz, tested újabb beteg sejteket fog létrehozni. A gyógyuláshoz tökéletesen egészségesnek kell látnod magadat. A többit bízd az orvosokra! A betegek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy egyfolytában a problémájukról beszélnek. Mivel gondolataikat öntik szavakba, nyilvánvaló, hogy állandóan a betegség jár a fejükben. Amikor kicsit rosszul érzed magad, ne beszélj róla - hacsak nem akarod súlyosbítani a helyzetet. Tudd, hogy hogylétedért gondolataid a felelősek. Ismételd el magadban, és érezd át a következőket, minél többször: „Annyira jól vagyok! Csodálatosan érzem magam!” Ha valaki rákérdez, jól érzed-e magad, légy hálás neki, amiért figyelmeztetett a pozitív érzések fontosságára. Csakis arról beszélj, amit szeretnél. Mindaddig semmit sem „kaphatsz el”, amíg nem hiszel abban, hogy elkaphatod. Ám ha egyszer elhiszed, gondolataiddal szó szerint meghívod az adott betegséget. Sőt akkor is ez történik, ha csak hallgatod, amint mások a betegségeikről beszélnek. Hiszen ilyenkor minden mentális energiádat erre a témára irányítod, ami nagyon erős kérésként működik. Ráadásul ezzel rajtuk sem segítesz, sőt. További energiát adsz a betegségüknek. Ha valóban segíteni szeretnél, tereld a beszélgetést valamilyen pozitív témára. Ha nem megy, hagyd ott őket, s közben képzeld azt, hogy az illetők jól vannak, majd engedd el a szituációt.

Lisa Nichols
Tegyük fel, hogy van két beteg ember. Az egyikük azonban az örömöt választja. A lehetőségeket, a reményt. Azokra a dolgokra összpontosít, amelyekért boldog és hálás lehet. A másik ember, akinek a diagnózisa ugyanaz, a betegségre, a fájdalomra fókuszál. Szinte eggyé válik a szomorúsággal.

Bob Doyle
Ha az ember a rosszra, a tünetekre összpontosít, állandósítja azokat. A gyógyulás egészen addig nem tud megtörténni, amíg nem vagyunk képesek a betegség helyett a jóllétre összpontosítani. Erről szól a vonzás törvénye.
„Sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy minden egyes rossz gondolattal szó szerint megmérgezzük magunkat.” Prentice Mulford
Dr. John Hagelin
A vidám gondolatok hatására biokémiánk is „vidámabb” lesz, ami jókedvű, egészséges testben nyilvánul meg. Ezzel ellentétben a negatív gondolatok komolyan visszavetik a test, ezen belül az agy funkcióit. Végső soron tehát gondolataink és érzéseink strukturálják és teremtik újra testünket. 

Bármit is fejlesztettél ki a testedben, a lényeg az, hogy hatalmadban áll változtatni rajta. Mindehhez csak derűsen kell gondolkodnod, és úgy általában vidámnak kell lenned! A vidámság nem más, mint lét-érzés. Bármikor ráhangolódhatsz. Nyomd hát meg a „vidámság” gombot, és tartsd lenyomva, bármi is történjen körülötted!

Dr. Ben Johnson
Szabadítsd meg testedet a fiziológiai stressztől, és képes lesz betölteni vele született feladatát:  meggyógyítja önmagát. Ha gyógyulni szeretnél, nem kell harcolnod a betegség ellen. Elég, ha elengeded negatív gondolataidat, és természetes egészségséged magától visszaáll. Tested meggyógyítja önmagát.

Michael Bernard Beckvith
Láttam vesét regenerálódni. Láttam rákot nyomtalanul eltűnni. Láttam a látás képességének visszatérését. 

Mielőtt megismerkedtem A Titokkal, már vagy három éve olvasószemüvegem volt. Egyik este, amikor épp az évszázados tudás nyomába eredtem, automatikusan a szemüvegem után nyúltam, de kezem megállt a mozdulat közben, mert villámként hasított belém a felismerés, hogy valójában mit csinálok. Magamévá tettem a bevett társadalmi sztereotípiát, miszerint látásunk az évek
előrehaladtával mindenképpen romlik. Belém ivódott a mozdulat, amint az olvasószemüvegemért nyúlok. Mivel hittem szemem fokozatos romlásában, be is vonzottam azt. Mindez nem volt tudatos, mégis én voltam az, aki elhitte. Tudtam azonban, hogy ahogyan megteremtettem, meg is szüntethetem szemproblémámat. Elkezdtem vizualizálni magam olyan tiszta látással, mint amilyen húszéves koromban volt. Láttam, ahogy sötét éttermekben, repülőkön vagy a számítógépnél ülve olvasok, megerőltetés nélkül. És közben ezt mondogattam: „Tisztán látok. Tisztán látok.” Hála és izgalom töltött el. Három nap múlva a szemem olyan volt, mint régen. Azóta sem használok olvasószemüveget. Tisztán látok. Amikor mindezt elmeséltem Ben Johnsonnak, A Titok egyik közreműködőjének, azt kérdezte tőlem: „Tisztában vagy vele, minek kellett végbemennie a szemedben az alatt a három nap alatt?” „Nem, és ennek szívből örülök, mert így nem is gondoltam rá! Csak azt tudtam, hogy meg tudom csinálni, és nem is kell hozzá sok idő.” (Az információhiány néha egyenesen nagyszerű.)  Dr. Johnson maga is legyőzött egy „gyógyíthatatlan” betegséget. Az ő csodaszámba menő esete mellett az enyém eltörpülni látszott. Sőt mivel eredetileg azonnali látásjavulást vártam, nem is tűnt akkora dolognak, amikor három nap múlva bekövetkezett. De ne feledd: az univerzum számára nem létezik idő és nagyság. Egy súlyos betegséget épp olyan egyszerű meggyógyítani, mint egy pattanást. A módszer ugyanaz; különbség csak az elmében létezik. Zsugorítsd hát össze a bajt az elmédben pattanásméretűre, engedd el negativitásodat, és összpontosíts egészséged tökéletesítésére.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


Rhonda Byrne: A Titok
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: