Vedd a jeleket! - Így kommunikál veled az ego, az intuíció és a szellemi vezetőd
Bár mindhárom saját kommunikációs eszközökkel rendelkezik, nem mindenki ismeri fel a jeleket. Ugyanis intuíciónk valami felé irányít bennünket, amit az ego próbál megakadályozni. Az alábbiakban áttekintjük, hogyan kommunikál velünk az ego, az intuíció és a szellemi vezetőnk, hogy jobban megértsük, mi vár ránk, és hogyan reagálhatunk rá.
A következőképpen kommunikál veled az ego, az intuíció és a szellemi vezetőd:

Az ego hangja

Az ego hangja sokkal fontosabb lesz, mint a többi. Ez ugyanis a vágyaink megnyilvánulása, ezért természetes, hogy erősebb, mint bármi más. Szólni fog hozzád azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amiket nagyon szeretnél, és azokkal is, amelyekben stresszel küzdesz. Ez egy kemény, bíráló hang lesz, mely minden szükséges eszközt bevet annak érdekében, hogy megállítson.


Az ego a fontosságát akarja bizonyítani. Azt, hogy pontosan tudja, ki vagy, és mindent tud azzal kapcsolatban, ami számodra „rossz” lehet. Időnként hasznos lehet, de általában olyasmi hang ez, aminek nem szabad támaszkodni, főként nem hatalmat adni neki. Ne feledd, az ego inkább a hibáidban erősít, nem pedig abban, hogy napról napra jobbá válj.

Az intuíció hangja

Az intuíciód, vagy a belső megérzésed egy nagyon halk hang, inkább csak suttogás. Sokszor nem is hang, hanem egy érzés. Természetesen, ha erős az intuíciód, az érzés is erős lesz, de soha nem ugyanazt a feladatot látja el, mint az ego. Belső megérzésed segít elkerülni a veszélyes helyzeteket, és egy kis extra védelmet kínál számodra.

Ha stresszes helyzetbe kerülsz, és úgy érzed, hogy képtelen vagy folytatni az utadat, intuíciód a segítségedre siket, még mielőtt végképp összezavarodnál, és emlékeztet rá, hogy nyugodtan szünetet tarthatsz, ha éppen szükséged van rá. Sajnos a legtöbb ember figyelmen kívül hagyja a megérzéseit, és csak későn kap észbe, hogy nem a helyes úton jár. Pedig mindig érdemes hallgatni az intuícióinkra, mert a tudatalatti ténylegesen kapcsolódik a forráshoz, és csak így tud figyelmeztetni a veszélyekre.

Lelki útmutatók

A három közül ez a leginkább félreértelmezett. Amikor a szellemi vezetőd szól hozzád, azt nem mindig olyan körülmények között teszi, amire gondolsz, és szinte soha nem szó szerint kell értelmezni a mondanivalóját. Ugyanakkor észre fogod venni, ha üzen neked, bár lehet, hogy nem tudod, mit is jelent maga az üzenet. Minden esetben olvass a sorok között, amikor lelki útmutatásról van szó.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


noiportal.hu
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: