Nagyon régi esőerdő maradványaira bukkantak az Antarktiszon
És nem is a felszínen. A maradványok 90 millió évre nyúlnak vissza. Mérsékelt égövi esőerdő maradványaira, tűlevelűek és páfrányok nyomaira bukkantak az Antarktisz nyugati részén az óceánfenék alatt 30 méterrel.
A tudósok szerint a maradványok 90 millió évre nyúlnak vissza.
A mérsékelt éghajlati viszonyokra jellemző erdő a kréta földtörténeti kor középső időszakában, a dinoszauruszok korában növekedhetett itt – közölte az Alfred Wegener Intézet (AWI) a Nature című tudományos folyóiratban.

A leletek alapján akkoriban az Antarktiszon az éves átlaghőmérséklet 12 Celsius-fok körül lehetett.

"Eszerint a Déli-sarkvidék jég nélküli volt. Eddig ezt csak feltételezni lehetett. Csak azt tudtuk, hogy a kréta kor az egyik legmelegebb időszak volt, de nem voltak bizonyítékaink a Déli-sarkhoz közeli területről" – mondta Johann Klages, az AWI geológusa, a tanulmány vezető szerzője.
Rendkívül meglepődtünk a felfedezésen.
A szakértőket régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogyan élhetett meg egy mérsékelt égövi jellemzőkkel bíró esőerdő a 82. földrajzi szélességi körön, ahol négy hónapon át tart a sarkvidéki éjszaka. Egy 2017-es expedíció során az Antarktisz nyugati részének partvidéki régiójában vettek furatmintát az üledékből. A számítógépes tomográffal készített felvételek aztán egy sűrű gyökérhálózatot tártak fel. A tudósok fás sejtszerkezeteket, polleneket, úgynevezett szövetes növények spóráit és virágzó növények nyomait is azonosítani tudták.

Elemzések kimutatták, hogy annak idején a légkörben a szén-dioxid koncentrációja jóval magasabb volt, mint azt korábban feltételezték. "A tanulmány jól példázza, milyen nagy az üvegházhatású gázok energiaszolgáltató képessége és a mai jégtakaró hűtő hatása" – mondta Klages. Az viszont, hogy később miért hűlt le ennyire a klíma, továbbra is rejtély.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


hvg.hu
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: