Láthatatlan kapcsolat van az emberi agyak között - állítja egy kutató
Régóta ismert tény, hogy a nyelv csak egy részét teszi ki az emberi kommunikációnak, a verbális jelzések legalább olyan fontosak. Egy brit kutató most úgy véli, hogy a nem nyelvi kommunikáció egy eddig ismeretlen tényezőjére bukkant.
Digby Tantam, a Sheffieldi Egyetem pszichoterapeutája igen hajmeresztő elméletet fogalmazott meg, mely szerint az emberi agyak wi-fi-szerűen kapcsolódnak egymáshoz.
A szakértő szerint az agy fogja azokat az apró és gyors jeleket, melyek a többi ember gondolatait és érzelmeit továbbítják. Innen eredeztethetőek a megérzéseink.
Tantam a The Telegraph-nak azt mondta, a jelenséget „interagynak” nevezi.

“Közvetlen módon tudunk mások érzelmeiről és arról, hogy mire figyelnek”

– mondta a kutató. Tantam hozzátette, a megérzések alapjai az általa leírt agyak közti közvetlen kapcsolatok. A szakértő szerint a jelenség egyik előnye, hogy a háttérben zajlik.
A kutató úgy véli, hogy a folyamat alapja a szaglás. A legaktívabb idegsejteket tartalmazó régió ugyanis a prefrontális kéregben található, amely a szagláshoz kapcsolódik. Amikor az agy kémiája megváltozik, olyan molekulák szabadulnak fel, melyek érzelmeket – például félelmet vagy nemi izgalmat – jeleznek.

Tantam szerint az elmélet arra is magyarázatot adhat, hogy az embereket miért vonzzák annyira a nagy érzelmekkel járó helyzetek, például a vallásos események, a futballmeccsek vagy a koncertek.

Az interagynál gyökerezhetnek a transzcendens élmények, melyeket nemcsak a vallás, hanem akár a nagy tömegben való tartózkodás is kiválthat.
A kutató kiemelte, a láthatatlan kapcsolat nem minden esetben működik. Bizonyos zavarok (például az autizmus) ellehetetleníti a rendszerre történő kapcsolódást. Az internet és a videóhívások további problémát okozhatnak, hiszen az érzelemközvetítés nem az elektronikus átvitel sebességével, hanem fénysebességgel történik.
Tantam elméletének bizonyára rengeteg kritikusa lesz. A hipotézis alátámasztásához további kutatásokra és rengeteg bizonyítékra lesz szükség.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


The Telegraph / 24.hu
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: