december 2019
2020 – ilyen lesz a te személyes éved a számmisztika szerint
Számolj az új évvel!
A karakternumerológia/számmisztika számításának lényege, hogy a több számjegyből álló számokat egyetlen számjeggyé redukáljuk; például:
2020= 2+0+2+0=4
A számítás alapján a 2020-as év a 4-es számhoz tartozik. Az általános jellemzőket, mivel a 4-es az év száma, a négyesnél találod.
A karakternumerológia azt mondja, hogy a nullák erősítik az előttük lévő számokat. 2020-ban a 2-eseket, vagyis sok döntést kell majd hoznunk, de mindig lesz mellettünk valaki, a segít ebben, és minden döntés hatása nagyon gyorsan be fog következni. A számjegyek összeadásával a négyes pedig azt jelenti, hogy újabb szintre kerülünk, valami új dolgot fogunk megteremteni. A 4-es a talpraesettség, a kreativitás száma, tehát érdemes kreativitásunkat fejleszteni, és folyamatosan ötletelni!
Szerintem mindenki arra (is) kíváncsi, hogy a saját életére vonatkozóan milyen fordulatra számíthat a jövő évben. Erről az alábbiakban olvashatsz. De mielőtt nekifognál készíts egy kis számítást:
  1. Melyik évben születtél? Például: ha én 1980.09.08-án születtem, akkor az én számom: 1980.09.08.=1+9+8+0+9+8=35, 35: 3+5= 8
  2. Mi az az év, amelyről infót szeretnél. Jelen esetben ez a 2020, amit már feljebb kiszámoltunk, hogy a 4-es számhoz tartozik.
  3. A te személyes éved a születési dátumodhoz tartozó szám, és az adott év összegének redukált összege, vagyis jelen esetben:
8+4=12 — (1+2) — 3
Ha sikerült kiszámolni, akkor keresd ki a számot, ami kijött és 2020-as évre, mert ez lesz a te személyes éved.

1

Ha 1-es a személyes éved
A 9 éves ciklus 1. számjegye. Egy új ciklus kezdete. 2020-banb rengeteg új kihívással és feladattal találod szembe magad. 2019-ben minden lezárul, befejeződik, révbe ér. De 2020-ban kapsz egy új esélyt az élettől: szinte az élet minden területén változás következhet be: új munkahely, új párkapcsolat is kilátásban lehet. Mielőtt átlépsz a 2020-as évre, nem árt tisztáznod magadban, hogy mit értél el eddig, ebben a ciklusban, mit zártál le, min szeretnél változtatni. Fogalmazd meg magadban (vagy akár írd is le), hogy életed mely területei szorulnak megújulásra.
Nem mondom, hogy könnyű lesz: mert ahhoz, hogy egy új dolog jöjjön az életedbe, egy régitől meg kell válni, és ez fájdalmas lehet. De az új sokkal jobb lesz, sokkal szebb lesz és általa kiteljesedhetsz. Csak próbálj alkalmazkodni!
Észrevetted már, hogy amikor az álmaidért küzdesz, sokkal nagyobb a teherbíró képességed? Úgy érzed, hogy extra energiákkal jutalmaznak meg odaföntröl? Igen, jól érzed. Ha teszel magadért, és jó úton jársz (nem a másikat eltiporva, hanem vele együtt haladsz az úton), akkor külső segítséget is kapsz.
Most megalapozhatod a jövődet: legyen hozzá önbizalmad és legyenek álmaid!

2

Ha 2-s a személyes éved
A 2-es szám a párkapcsolat száma is. Tehát, ha a szerelmi életedet szeretnéd, hogy jó irányba alakuljon, ez az időszak ideális a feltételek megteremtéséhez, a bizalom erősödéséhez, akár a házassághoz vagy a már meglévő kapcsolat teljes kibontakozásához, megerősítéséhez.
Egyéb ügyekben türelmet és önuralmat követel meg ez az év tőled, mert amit az első évben elkezdtél, most nagyon lassan, de annál biztosabban kezd majd beérni. Azonban legyél fegyelmezett és sose menj a dolgok elé. Várd ki a pillanatot és akkor hirtelen, robbanásszerűen beindulnak a dolgok.

3

Ha a 3-s év vár rád
A 3-as év is sok meglepetést tartogat számodra. Leginkább a társas érintkezés, a kapcsolatok fognak érdekelni. Elkezdesz szelektálni a barátaid között és aki nem mérettetik meg, azt útjára engeded. Ugyanakkor boldog vagy.
Az új dolgok, új emberek rendkívüli módon fognak vonzani: rengeteg új ismeretséget kötsz. Élvezed az életet (mindezzel együtt a felelősségérzeted csökken).
Teljesítményorientált vagy, és erődön felül teljesítesz. DE! Anyagi ügyekben ne hozz felelőtlen döntést, mert rosszul sülhet el. Azonban, ha így alakulna, ne keseredj el, mert a következő év majd bőven kárpótol a veszteségedért.
Fejleszd kreativitásod, legyél kíváncsi, foglalkozz művészetekkel.

4

Ha a 4-es a személyes éved
Az előző évben elég könnyelműen vetted a környezeted és a pénzügyi helyzetedet is, most mindennek megvan az ára: a kemény munka ideje jött el, kelleni fog az önuralmad!
Kicsit frusztrált leszel, a komoly erőfeszítések ellenére sem mindig úgy fognak alakulni a dolgaid, ahogy szeretnéd. Vizsgáld meg a múltadat és a jövődet is, hogy mindenképpen jó irányba tarts. Legyél felkészült és fogadd el a felelősségeket az életed, a sorost irányítását. Nem könnyű feladat, de meg kell tenned.
figyelj az egészségedre, erősítsd immunrendszered, diétázz. A fáradékonyságot sok folyadékkal, rengeteg vitaminnal és sok alvással tudod elhessegetni magadtól.
Jövőbeli sikereid múlnak ettől az évtől!

5

Ha az 5-ös a személyes éved
Sok lehetőség, kevés akadály! Ez a lehetőségek éve lesz számodra. Sok új barátra és segítőre tehetsz szert az idén.
A szabadság, az új kalandok ideje jött el számodra. Ha sikerült szembenézned a múlttal és elfogadni a hibáid, igyekszel jóvá tenni azokat, akkor határtalan lehetőségekre bukkanhatsz. Az év minden tekintetben jelentős változásokkal kínál meg: mind az anyagiak, a munka és családi élet terén.

6

Ha a 6-os év lesz a tiéd
A 6-s szám a karakternumerológiában a családdal, a körülöttünk élőkkel való kapcsolatokra, kommunikációra utal. Ebben az évben a családdal való törődés, a mélyebb emberi kapcsolatok kialakítása lesz a feladatod. Változtass eddig hozzáállásodon.
A megfontoltság, a tervek további megvalósításának éve ez. Lassú, de biztos előrehaladást kínál az esztendő számodra. A béke, a türelem, a szeretet megtapasztalása fog bekövetkezni az anyagi javak túlságos megléte helyett.

7

A 7-es év
A párkapcsolatban mindig azt mondják, hogy a 7. év a legnehezebb. Ilyenkor vagy örökre sikerül összecsiszolódniuk a pároknak, vagy szétszakadnak. Ehhez megfelelő önismeretre és alkalmazkodó-képésségre van szükség.
Az önelemzés ideje jött el, amikor is ha tudsz, próbálj meg egy kis időt távol tölteni, hogy átgondold eddig tetteidet. Végezz olyan munkát, amely mellett lecsendesedhetsz és nem a teljesítményre kell összpontosítanod.
A várakozás éve lesz számodra. Elemezd eddig életed, gondolkodj előre. Fejleszd magadat, szakértelmedet, nyelvtudásodat, önismeretedet. Meditálj, legyél laza és békés.

8

Ha a tiéd a 8-as
Vége a visszavonulásnak, önelemzésnek. Itt az ideje, hogy a befektetett energiáid meghozzák gyümölcsüket. Az ambícióid, a sikereid elérésének éve, a nagy teljesítmények időszaka következik.
Nagyon elfoglalt vagy, állandóan pörögsz, mindenhol ott vagy, ahol lenni kell. Érdemes új vállalkozásba kezdeni. Most vagy a hatalmad csúcsán!

9

A 9-es év
Valaminek a lezárása, a befejezés éve. Ez nem jelenti azt, hogy akkor most vége az életednek, de egy korszak lezárul. Ha őszinte voltál magaddal és volt elég kitartásod, akkor ebből az időszakból kihoztad a maximumot. De mostmár azzal is tisztában vagy, mit rontottál el, mit kellene (kellett volna) másképp csinálni.
Nézz körül: örülj, hogy elérted ezeket a sikereket, de vedd észre magad körül a téged körülvevő világot. Adj, hogy kaphass. Áraszd szereteted a körülötted élőkre, törődj másokkal.
Rakj rendet magad körül fejben is és (pl. feng shuival) a lakásban, irodában is.
Zárd le a múltat, tanulj a hibáidból, hogy új projektbe foghass a következő 9 évben.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


lotuszcafe
Jorge Ramos története
Linhares (Brazília)- 1981. április 21-én Jorge Ramos, egy vegyészeti társaság képviselője, este hatkor elhagyta linharesi otthonát, hogy egy házától néhány kilométerre megbeszélt találkozón vegyen részt. Soha nem érkezett meg.

Amikor felesége, Noemia, jelentette eltűnését a rendőrségen, attól félt, férje megcsalja, mert Jorge általában lelkiismeretesen beszámolt arról, mikor mit csinál.
Másnap a rendőrség kutatni kezdett, és nemsokára különös felfedezést tettek. Ramos Wolksvagenjét a BR101-es út egyik mellékútján találták meg, Linharestől néhány mérföldre. Az indítókulcs a helyén volt, papírjai is érintetlenek voltak. A találkozóra szánt minták és aktái is érintetlenül hevertek. Mintha elrabolták volna a kocsiból, bár dulakodásnak nem volt nyoma.
A rendőrök elvitték, és törvényszéki teszteknek vetették alá az autót. Semmiből sem tudtak következtetni arra, mi történt Ramosszal – addig, amíg a felesége nem kapott egy rémült hangú hívást férjétől.
Ramos elmondta, hogy a találkozó helyszínére tartott, amikor hirtelen fehér ragyogás jött vele szemben. Mielőtt reagálni tudott volna, a dolog beborította az autót. Nyomást érzett, alig tudott mozogni és minden izma fájt.
Aztán álomszerű, lebegő állapotba került, és a következő pillanatban fájó testtel és zavarodottan “tért magához”. Az autó azonban eltűnt. Ő maga egy ismeretlen úton állt, de megnyugodott, amikor pénztárcáját és személyes holmiját érintetlenül találta.
Fogalma sem volt, hogy került oda, de muszáj volt gyógyszert vásárolnia, hogy enyhítse fájdalmát, ami bizsergető érzést okozott egész testében.
A gyógyszertárban fedezte fel először, hová került. Nemcsak azt tudta meg, hogy már nem április 20-a van (április 25-e volt), hanem azt is, hogy nincs sem a kocsija, sem az otthona közelében.
Gioaniában volt – körülbelül 1000 kilométerre attól a helytől, ahol a rendőrség az autót megtalálta!
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


Jenny Randles: Time Storms
Orfeo Angelucci története 3. rész - Találkozásom Neptunnal
A „csészealjban” történt jelentőségteljes és felkavaró utazásnak a következtében beállt érzelmi sokk után hetekig bódult személyként közlekedtem és végeztem napi kötelességeimet. Igaz, folytattam munkámat a Lockheednál, de egy automata voltam –két világ lakója – és egyikben sem voltam úgy igazából otthon.

Majdnem lehetetlen leírni azt a lelkiállapotomat. Az a nagy szellemi felvilágosítás, amit a „csészealjban” kaptam,bolygó otthonomon, a Földön úgymond idegenné tett.Vágyakoztam arra, hogy beszéljek erről a világnak, hogy terjesszem felfedezéseim igazságait; mégis tudtam, hogy a legtöbbről mindenkorra hallgatnom kellett. A valóságba történt nagy betekintésem mellett arra a felismerésre jutottam, hogy IDŐ végső soron NINCS. Amit mi időnek nevezünk, az csak az anyagi világokban van; és az is az érzékszervek csalódása. Azt is tudom már, hogy a világűrről való elképzelésünk teljesen hamis. De vajon kit tudtam volna ezekről a más igazságokról meggyőzni, ki hinne nekem?
Mivel azonban ŐK felszólítottak arra, hogy beszéljek a Föld polgárainak az élményeimről,sok embernek mondtam el a „repülő csészealjban” történt utazásomat. Majdnem mindenki nevetett rajtam és derült magában. Számos vicc céltáblája lettem. Valaki mindig mondogatta bölcsen-viccesen: „Nos, Orfeo, meg fognak ma éjjel megint jelenni„csészealj”-barátaid?” Vagy: „Angie, mondd már meg az egyik csészealjnak, hogy itt kellene leszállniuk a Drive-In színház előtt, akkor mi is hinnénk bennük.”
Az ilyen megjegyzéseknek aztán minden alkalommal egy ellenem indult heccelődési vihar volt a következménye. De ez már nem zavart.ÉN TUDTAM az igazságot, és ez elég volt !Amikor az emberek szóban terjesztették történetemet, több újság gúnyos cikket közölt a„csészealj”-emberről.
Mély fájdalmat okozott, amikor láttam azokat a nehézségeket és megalázásokat, amelyek miatt a két fiamat érték ezáltal. Ők tudták, hogy az emberek mit mondanak, azt, hogy az apjuknak „egy kereke hiányzik”, vagyis elment az esze. A fiúk nem akartak tovább iskolába járni, mert pajtásaik kinevették őket. Tudtam, hogy mindez sértette Mabelt, a feleségemet is. Mabel esdeklően kérlelt, hogy felejtsem már el az élményemet. Megpróbáltam megmagyarázni neki, hogy miért kell beszélnem erről; és volt néhány elkeseredett összetűzésünk emiatt.Szívesen belekezdtem volna valami pozitív dologba, de nem tudtam, hogyan.

Így kezdtem el próbálkozni különböző háborús és védelmi hivataloknál, hogy elmeséljem a történetemet Néhány kisebb hivatal személyzete azonban nyíltan kinevetett, és tudom,hogy bolondnak is tartott. Viszont óriási megkönnyebbüléssel vettem észre, hogy a valóban fontos hivatalok olyan személyekhez irányítottak, akik valódi érdeklődést mutattak a történetem iránt. Ők keresztül-kasul kikérdeztek mindenről, amiről csak be tudtam számolni.Kicsivel később elkezdtem hetente érdeklődők kis csoportja előtt előadásokat tartani a világűrbeli látogatókról. Ezek az összejövetelek először magánlakásokban zajlottak, de amikor a hallgatók száma kezdett nőni, a Los Feliz Klubházban találkoztunk.
A megmaradó kevés szabadidőben elkezdtem leírni az élményeimet. Az volt a szándékom, hogy egy kis közleményben jelentetem meg őket, abban a reményben, hogy így több embert tudok elérni.Mivel azonban a „csészealjban” megtett fantasztikus utazásomat követő napokban és hetekben nem történt semmi hasonló, egy kicsit elbizonytalanodtam. A folytatódó gúnyolódás és kinevetés egyre több kételyt szült bennem. Azáltal, hogy kitartottam azon állításom mellett, hogy az élményeim abszolút igazak, végül is nemcsak a barátaimat,hanem azt vettem észre, hogy még a családomat is kezdtem elidegeníteni magamtól. Az én történetemet a Földön nem hitték el; és a rejtélyes látogatók nem tettek semmit,hogy segítsenek nekem.

Végezetül valóban kételkedtem egészséges emberi értelmem felől, és már nem tudtam magam sem, hogy a különös élmények nem egyfajta illúziók vagy hallucinációk voltak-e. Lelkiismeretem belső hangja azonban mégis biztosított, hogy nem úgy van, hiszen én FELISMERTEM ÉS LÁTTAM VELÜK AZ IGAZI VALÓSÁGOT!Ezt soha többé nem tudtam már elfelejteni.1952. augusztus 2-án késő este Mabel és én kisegítettünk a Los Feliz Drive-in színház bisztrójában. 23 óra körül kimentem, hogy egy kis friss levegőt szívjak. Nyugaton, a dombok fölött egy elmosódott, zöld fényt vettem észre, ami úgy tűnt, hogy az égbolton függ. Több percen keresztül figyeltem. Aztán bementem és kihívtam Mabelt meg még hét vagy nyolc másik embert. Mindannyian látták azt a titokzatos fényt, amely mozdulatlanul függött az égen a domb fölött. Megmagyarázni nem tudta senki; néhányan úgy vélték,hogy az egy levegőben lebegő helikopter kell, hogy legyen. Mások meg valamilyen magasan lévő utcai lámpának tartották.Amikor azonban 3 vagy 4 perc után az „utcai lámpa” lassan és hangtalanul felemelkedett az égen és hirtelen eltűnt, már senkinek sem volt sok mondanivalója. Mégsem akarták beismerni – tiszta önfejűségből -, hogy ez valóban egy „repülő csészealj” volt.
Amikor az emberek visszatámolyogtak a kávézóba és „Orfeóról és az ő repülő csészealjairól” nevetgéltek, ellepett a csüggedésnek egy deprimáló hulláma. Hasztalan volt, abszolút hasztalan, hogy bárkivel is beszéljek a „csészealjakról” és az én élményeimről. Mivel olyan szörnyűen bátortalannak és magányosnak éreztem magam,elhatároztam, hogy haza megyek.Amikor az üres építési telkeken mentem keresztül, ott magaslott előttem a nagy és sötét Hyperion Avenue Freeway híd. Az ég borult volt, és az óriási vasbeton-konstrukció sűrű,nehéz árnyékai még nyomasztóbbak és ijesztőbbek voltak, mint valaha. És mégis, a sötét hídívek árnyékaiban volt az, hogy szívbéli meleget és szívélyes fogadtatást ,szellemi közösséget éltem meg egy messze magasztosabb és jóságosabb világgal.
Hisz az óriási híd árnyékában találtam rá arra a „csészealjra”, amelyik kivitt engem ebből a világból.Ezekre gondoltam, amikor hirtelen észrevettem, hogy a sötétségből jövet valaki közeledett felém. Megijedtem; mert korábban soha nem találkoztam itt emberrel, aki ilyen késő éjszaka választotta volna ezt a híd alatti lerövidítő utat. Épp egy köszöntő szót akartam kimondani, amikor világossá vált számomra, hogy az idegen a híd járatlan végétől jött. Az első gondolatom az volt, hogy „ott rejtőzködik valaki, talán azért, hogy kiraboljon téged!” De még mielőtt emiatt nyugtalanság vett volna rajtam erőt, hallottam megszólalni az idegent:

„Üdvözöllek, Orfeo!”
A szívem majdnem megállt, mert azonnal felismertem annak az élőlénynek a csengő,szép hangját, aki a „csészealjban” beszélt hozzám. Megálltam, és szótlanul meredtem a közeledő alakra. Aztán az örömnek és hálának egy hulláma áradt szét bennem, és végül hebegve válaszoltam: „Én is üdvözöllek …”Ő meg örülve nevetett.
„Tudom, hogy gondolatban adtál nekem egy nevet, nekem, aki névtelen maradtam számodra”, mondta barátságosan. „Így nyugodtan nevezhetsz, Orfeo– ez a név illik annyira, mint minden más név is illik, és ennek számodra több belső jelentése van, mint bármelyik névnek, melyet én tudnék megadni neked.„Neptun” … lassan és mély tisztelettel ejtettem ki ezt a nevet. Tényleg épp ezt a nevet adtam ennek a nagy, titokzatos lénynek. Majd hozzáfűztem: „Végre eljöttél és adsz nekem erőt és bizalmat.”Most már olyan közel volt, hogy megláthattam őt. Több centiméterrel nagyobb volt, mint én, és körvonalaiban úgy hatott, mint egy erős férfi. Az árnyékok azonban olyan sötétek voltak, hogy az alakjának részleteit nem tudtam felismerni. De már az a tény is, hogy ismét a közelében voltam, hatalmas adag erőt, harmóniát, örömet és belső nyugalmat adott nekem.

„Gyere Orfeo”, mondta barátságosan, miközben elhaladt mellettem. Ma éjjel még sok mindent kell megbeszélnünk…”Követtem őt, amint előttem lépdelt keresztül a sűrű árnyékon. Szilárd lépteit hallhattam a sóderes úton, ez megszüntette minden kételyemet. Ő nem fantom volt, és nem is érzékcsalódás.Egy jobban megvilágított részre vezetett közel a Glendale Boulvard kanyarjához, ahol fel és át lehet menni a hídon. Szabályszerűen remegtem az izgalomtól, mivelhogy most vethettem egy első valódi pillantást egy másik világból jött titokzatos látogatóra.Amikor aztán megfordult, megláttam az arcát, ugyanazt a csodálatos, kifejező tekintetet,amit a világító ernyőn láttam. Különösen feltűntek nekem újra szokatlanul nagy, sötét és beszélő szemei, arcvonásainak nemessége és szépsége, melyek valóban melegséget és jóságot sugároztak.
Akkor vettem észre, hogy egyfajta kékes színű uniformist hordott, ami hibátlanul volt elkészítve, szorosan és mindenütt követve testének alakját. Ennek a ruhának láthatóan nem voltak varratai, gombjai, zsebei, felhajtásai vagy bármilyen mintázatai. Ténylegesen olyan tökéletesen illett rá, mintha majdnem testének egy részét képezte volna.Viszont amikor ezeket így figyeltem, egy elcsodálkoztató jelenség feltűnt nekem:egyenruháját és alakját jól láthattam. Azonban ezek időközönként villództak(csillámlottak, mintha csörgedező vízen keresztül látnám őket). És a szín se maradt egységes és egyenletes, hanem váltakozott, ami egy életlenül beállított TV-készülékre emlékeztetett engem. Csak az arca és a kezei maradtak mozdulatlanok és stabilak,mintha azok nem lettek volna részben folydogáló víz fátylával elhomályosítva.Elhaladó autók fényszóróinak fénye esett időről időre ránk, és emlékszem még, hogy felmerült bennem a kérdés, hogy az elhaladó kocsikban lévő emberek számára az én társam vajon milyen lénynek látszik? Látták ők őt egyáltalán? És ha igen, vajon ő ugyanolyan szilárdnak és anyaginak tűnt számukra, mint én?Ment tovább, és intett nekem, hogy kövessem. Hallgatagon levezetett engem a meredek kibetonozott rézsűn a Los Angeles folyó kiszáradt medrébe.

Ott leült egy nagy kőre és felszólított, hogy tegyem én is azt.Egy darabig hallgatott és én erősen éreztem egy hatalmas rezgésmezőt körülötte,fölényes nyugalom, testvéri szeretet és kimondhatatlan öröm érezhető kisugárzását.Majd végre újra megszólalt és a következőket mondta:
„Te intuitíven megérzel és megértesz sok mindent, amit nem tudok közvetlenül elmondani neked, Orfeo. – Így ismerted épp helyesen fel, hogy mi mások vagyunk, mint a földi emberek, amennyiben olyan dimenziókban élünk, amelyek a ti világotok számára ismeretlenek. A Föld egy 3-dimenziós világ és ezért túlnyomó részben hibás. Elmondhatom neked, hogy a Földet bizonyos más világok lényei egy „átkozott bolygónak” tartják; ők az elvetettek, az elesettek otthonának nevezik azt. Mások azt mondják, hogy a Föld a „keserűségek birodalma”. Mivel a földi fejlődés a fájdalom, bánat, bűn, szenvedés és a fizikai haláltól való félelem által megy végbe. Hidd el nekem, minden bolygó evolúciója másképp folyik,mint a földi, még ha a ti tudósaitoknak ettől el is tér a véleménye.”

Amikor ezeket a ritka különös szavakat hallottam, lelkem azt kiáltotta: „Miért kell ennek így lenni? Miért kell a földi embereknek fájdalmat, szenvedést és halált ismerniük?” Ő felnézett az égre, és az enyhe fényben mély együttérzést láttam az arcán. Lassan azt mondta:
„Az erre a kérdésre adandó válasz egyike az „idő”-ről meglévő őrült elképzelések titkainak. De a következőt elmondhatom neked: Ilyen viszonyok nem mindig uralkodtak azok között a lények között, akik ma benépesítik a Földet. Egykor volt a ti Naprendszeretekben egy másik bolygó, mindegyik közül a legpompásabb és a legsugárzóbb. Ez a bolygó volt az őshazája a földi embereknek. Ott ők nem ismertek sem fájdalmat, sem gondot, sem szenvedést, sem betegséget, sem halált. De ennek a világnak a nagyszerűségében és csodái között elbizakodottak és arrogánsak lettek az emberek. Háborúkat folytattak egymás ellen, aztán végül a Minden Élet Forrása ellen fordultak.

Legvégül szétrombolták saját bolygójukat, amely most már csak aszteroidáknak és törmelékeknek egy terméketlen gyűrűjeként létezik a Naprendszerben.Azért, hogy ezek az élőlények aztán újra megtanulják a kölcsönös megértést, az együttérzést és a testvéri szeretetet, egy kisebb bolygónak, a Földnek a durva érzékű anyagi evolúciójába születtek bele. A szenvedés, a gond, a csalódás és a halál lettek a tanítómestereik. A jelképük az állatember lett. Minden embernek magának kell kiharcolnia saját sorsát és megváltását. Az „idő”-ről meglévő hamis elképzelésben és ismétlődő születések és halálok által fejlődik fel lassan és fáradságosan minden lény újra az istenségnek a korábbi megboldogult szellemi állapotába.Végül minden egyén a Földön vissza fogja nyerni elvesztett örökségét. Akkorra megtanulják a megértést, az együttérzést, valamint az Isten és felebarátaik iránti igazi szeretetet.”
Alaposan elgondolkoztam különös szavain és arra gondoltam, hogy azok megmagyaráznak néhány látszólagos titkot az emberrel és földi sorsával kapcsolatban.De figyelmem hamar újra elterelődött. Neptun alakját ismét különlegesen „csillámlani” láttam, és akkor felötlött bennem hirtelen a kérdés: Itt volt ő egyáltalán valójában, a szó fizikai értelmében? Vagy egy nem-anyagi kivetítés volt egy másik dimenzióból a mi fizikai világunkba? Igazi alakjában és normális létében láttam-e őt, vagy csak egy megközelítően emberi jelenség kivetítődéseként? Ezek a furcsa gondolatok ijesztettek meg egy kicsit és tettek tanácstalanná.Ekkor egy megnyugtató mosoly világította meg arcát.
„Ne légy nyugtalan, Orfeo”,mondta. „A válasz az eszedben felmerült kínzó kérdésre igen is, meg nem is egyszerre. A Földön a dolgok alakja, színe, sajátossága és anyagi kinézete túlontúl fontosak. A mi világunkban ezzel szemben ezek az illúziók gyakorlatilag nem játszanak szerepet. Legyen elég számodra, ha azt mondom neked, hogy olyan hasonló vagyok számodra igazi énemhez, amennyire csak lehetséges. Jobban nem tudom ezt neked elmagyarázni 3-dimenziós kifejezésekkel.”

Szegény, gondterhelt földi testvéreimre gondoltam és féktelenül kérdeztem meg: „Mi a helyzet most a Földdel? Felületesen nézve itt minden elviselhetően nyugodtnak látszik.De tudom, hogy veszélyes, csalóka vizeken evezünk. Sok ember hord a szívében félelmetés gondot. Állandó félelem uralkodik a hidrogén-bombától és más szörnyű pusztító fegyverektől, amelyeket a laboratóriumokban fejlesztenek. Aztán itt van a kommunizmus alattomos fenyegetése. Ez az egész világ félelme. Ó, még olyan sok szörnyű dolog van…”Amikor Neptun válaszolt, hangja nyugodt és higgadt volt. Így szólt:
„A kommunizmusban, a Földön a jelenlegi főellenségben a gonosz egyesített hatalmainak serege húzódik meg. Minden embernek a szívében a jóval együtt egyben rossz (gonosz)is van. De néhánynak sokkal több benne a gonoszság, mint a másokéban. A kommunizmus egy szükséges rossz. Ez ugyanúgy létezik most a Földön, mint a mérges állatok, az éhínségek, a járványok, az önkényuralom, vagy az özönvízszerű áradások. –Ezek mind olyan negatív erők, amelyek felébresztik az emberben lévő jó pozitív erőit és cselekvésre késztetnek. Így legyőzésre kerülnek a gonosz erők és felismerik őket,lényegtelenségük nyilvánvalóvá válik. Ilyen módon végül is a gonosz elpusztítja önmagát.”

Egy kicsit elhallgatott, és én újra láttam, hogyan lett „egyenruhája” néhány helyen sötétebb, majd újra világosabb, mintha megállás nélkül fátyolkék felhőkből és világosabb holdfény-foltokból készülne. Aztán megállt a lélegzetem, amikor folytatta:
„Igen, a háború ismét el fog jönni Földetekre. De nekünk nincs hatalmunkban, hogy megakadályozzuk azt. Országodban emberek milliói fognak küzdeni a végsőkig az eddigi ideáljaikért és az emberi szellem szabadságáért. Ezt úgy fogják tenni, hogy a győzelemre csak minimális esélyük lesz.Annak a borzalomnak az ideje, melyet a jövőbeli történelemben „A nagy nyomorúság”-nak fognak nevezni, közelebb van, mint azt bármely ember elképzelné. És a háborús felhők már feltűnnek a horizonton, sötéten és vésszel fenyegetve; de fölöttük végtelenül és örökké ragyog a szivárvány. Az emberiség túl fogja élni Armageddont és a közösség és az igazi testvéri szeretet új, csodálatos napjára fog felébredni. A felderengő nagy „ÚjKor”-ban a Föld emberei el fogják felejteni minden keserű szenvedésüket és együtt, a felebaráti szeretet teherbíró alapján egy új világot fognak felépíteni.”
Szünetet tartott és fénylő szemeit teljesen rám irányította. A sápadt fényben tekintete valóban ragyogó volt.
„Sokkal többet erről most nem mondhatok neked, Orfeo”, mondta. „Korongjaink 1947-ben történt első ismertetett észlelései óta ezrek kezdtek el hinni bennünk. Sokan valóban látták korongjainkat. Néhányan látnokian érzékeltek minket. Mások éles hallásukkal kerülhettek kapcsolatba velünk. Megint mások intuitív megértés által ismerik fel létünket és jelenlétünk átfogó megmutatkozását. Azonban létezésünknek egy úgynevezett hivatalos bizonyítékát, melyet oly sokan követelnek, sajnos nem tudunk adni.
A mi korongjaink meglétének hivatalos bizonyítéka el fog jönni! Számunkra minden olyan kísérlet, hogy magunkat egy valamilyen un. mérvadó személyiség által fizikailag nyilvánítsuk meg az emberiség számára, csak hasztalan lenne, az illető számára azonban lehet, hogy katasztrofális. 3-dimenziós élőlények számára kevés kivételtől eltekintve lehetetlen a többdimenziós lények felfogása és megértése.Ma éjszaka áthágtam egy törvényt, azzal, hogy meglátogattalak téged. Az „El a kezekkel a Föld ügyeibe történő mindenfajta beavatkozástól” törvényét! A működő kozmikus törvény fog gondoskodni arról, hogy ez újra jóvá lesz téve.”

Rám nézett; különös szemei hirtelen szomorúak lettek. Egy pillanatra az a szörnyű érzésem volt, hogy én az ő magasabb szempontjaiból csak egy tova tűnő, tartalmatlan árnyéknak tűntem, teljesen olyasfajta realitás nélkülinek, mint amilyet ő ismer. Ebben a pillanatban tárult fel előttem az az igazság, hogy mi földi emberek olyan messze vagyunk az ő lényük fajtájától, mint a Föld a Naptól.Egy kis idő múlva így szólt:
„Szívesen megszorítanám a kezed itteni, ma éjszakai jelentőségteljes találkozásunk alkalmából, de nem tehetem meg. Már eddig is túl messze mentem. Az én túllépésem miatt most egy ugyanilyen nagy lépéssel vissza kell vonni magunkat tőled. Az ok és okozatnak a Földön megmásíthatatlan törvénye megfelelően működni fog. Ennek következtében csak kevés ember fogja elhinni vagy egyáltalán meghallgatni is a találkozásunkról szóló beszámolódat. A nagy világképben a te történeted semmilyen módon nem fogja megváltoztatni a viszonyokat a Földön. Nem fog a mi találkozásunk bármilyen tényleges földi történést meggyorsítani vagy késleltetni sem.A legjobb esetben a te történeted néhány kevés embernek nagyobb hitet és belső meggyőződést fog adni, és ez a kevés ember fontos! Isten útjai megváltoztathatatlanok és csak azok számára érthetőek, akiknek szellemi belátásuk van. Az idő illúziójában minden dolog a helyes órában fog beteljesedni.”
Éreztem, hogy remegtem és rángatództak az idegeim. Hogy ez csak izgatottságom miatt volt, vagy ténylegesen azért, mert Neptun vibrációs mezejében voltam, nem tudom.Olyan szívesen köszönetet mondtam volna neki, olyan szívesen kifejeztem volna az iránta érzett nagy, hálás vonzódásomat. De nem igazán tudtam, hogy hogyan. „Szívem mélyéből köszönetet mondok neked, Neptun”, mondtam. „Megfogadom neked és a te világod lényeinek, hogy egész életemet nektek szentelem, azért, hogy az emberiség értelmesebb és belátóbb legyen.”

„Tudjuk, hogy nem fogsz cserben hagyni minket, Orfeo” – válaszolta. „Jelenleg már nem tudunk többet találkozni. De most már ne is kételkedj az élményeid realitásában! Az út nyitva áll, íme járd tetszésed szerint! A te sikertelenséged az enyém is lenne. Örülök neked; mert általad egyre több ember fog jobban megismerni és megérteni minket és bízni bennünk. Emberek milliói fognak így erőt és bátorságot meríteni és bátran kiállni,hogy szembenézzenek az előttük álló nehéz megpróbáltatásokkal. Én mondom ezt neked: a „Nagy Nyomorúság” nagyon közel van, és a következő háború fúriája akkor fog kitörni, amikor a legkevésbé számítanak rá, amikor minden ember békéről beszél. Többet nem mondhatok neked!”
Ezeknél a prófétai szavaknál Neptun felém nyújtotta a kezét. De én visszaemlékeztem szavaira és nem fogtam azt meg.Ekkor mosolygott, és tekintete tényleg fényt látszott kisugározni.
„Orfeo, testvérem!”mondta megindító szívélyességgel. „Miattam vonakodsz attól, hogy áthágd a törvényt.Örökre bízom benned, Orfeo. Egyszerű cselekvésmódoddal megtisztítottál engem az ezzel a talajjal való érintkezéstől!”
Egy kis szünet után hozzáfűzte: „Nemsokára visszavonulunk a Földtől, Orfeo – de a valóságban sohasem vagyunk messze. Később majd újra visszatérünk, de nem hozzád,te szeretett barát. Ezeknek a szavaknak a jelentését később fogod majd megérteni.”
Miután erre nem válaszoltam semmit, azt mondta: „Szomjas vagyok Orfeo. Tudod talán,hogy hol lehet itt egy korty vizet kapni?”

„Ó, igen, igen” válaszoltam sietve és gyorsan talpra ugrottam. Eszembe jutott egy kisüzlet, ami egészen közel volt és egész éjjel nyitva tartott. „Várj itt kérlek, rögtön visszajövök”. Ott hagytam őt és felmásztam a töltésre.Miközben szaladtam az üzlethez, megfordultam és visszanéztem a Hyperion hídhoz. A középső magas ív alatt észrevettem egy kísérteties iglu elmosódott körvonalait, melyről rögtön felismertem, hogy „csészealj”, pontosan olyan, mint az, amelyikben én is utaztam. A boltban vettem két üveg citromos limonádét, és siettem vissza. De ahogy közeledtem elválásunk helyéhez, csalódva állapítottam meg, hogy a kísérteties„csészealj” már nem volt a híd íve alatt.Felgyorsítottam lépteimet, és rohantam majdnem addig a helyig, ahol elváltam Neptuntól. De ő már nem volt ott. Túlságosan nem lepődtem meg, mert volt egy olyan sejtésem, hogy visszatérésemkor már nem lesz ott.Eldobtam az üvegeket és lerogytam a földre.
A hely olyan szörnyen üres volt nélküle.Olyan fájdalmasan egyedül éreztem magamat, olyan gyámoltalannak és elhagyottnak,mint egy gyermek, aki egyedül van egy sötét szobában, amikor hirtelen kialszik a villany.Felfelé néztem, és szemeim vágyakozva kutatták az eget. Magasan a nyugati égbolton láttam egy enyhe, elmosódott zöld fényt, ami egy pillanatra ott állt, majd eltűzött onnan és eltűnt.„Élj jól, Neptun”, mondtam csendben és éreztem, hogy nedvessé válnak szemeim. „Most már tudom, hogy a Föld még nem érett meg a ti világotokból származó lényekkel való találkozásra. De a Föld nagy „Új Korának” hajnali pirkadatában el fog jönni annak a napja is, barátom. Majd ha felfogjuk az igazi testvéri szeretet jelentőségét, majd ha nagyobb mértékben legyőztük a gonoszt, ami önző szíveinkben lakik, akkor talán méltóak leszünk arra, hogy találkozzunk a ti világotok végtelenül bölcsebb és jóságosabb testvéreivel.Azokban a távoli napokban felebarátaitok nyíltan és örömmel teli fognak meglátogatni minket. Akkor a Föld többé már nem lesz a legutálatosabb bolygó, a ‘bánat otthona’.
Először nem beszéltem senkinek a Neptunnal történt különös találkozásomról; hisz én tudtam a legjobban, hogy új történetemre az emberek csak még nagyobb hitetlenséggel és gúnnyal reagálnának.

De rögtön elkezdtem leírni az élményeimet. A „csészealjakkal” szerzett első élményeimről már volt egy kéziratom, és azt terveztem, hogy kinyomtatom egy kis saját újság első számaként, mely újságnak a „20.század újságja” címet szántam.De a kiadó utáni keresésben nehézségek álltak be. Most viszont örültem, hogy a lap még nem volt a nyomdában, mert így a mostani legfrissebb, Neptunnal való találkozásomat is beletehettem.Szabadidőmben szorgalmasan dolgoztam a kéziraton. Viszont az a lelki és testi feszültség, amelyben voltam, fogyasztották az egészségemet, és újra éreztem néhány korábbi tünetemet, nagyon nagy gyengeséget és fáradtságot.
Ezért 1952. október 1-én szabadságot kértem munkám alól a Lockheednál. Ezt megadták nekem, és egy érdekes véletlen volt, hogy a szabadságom első napja egyben az a nap volt, melyen felszólítottak a Lockheed történetében első sztrájkra. Az volt az érzésem, hogy ezáltal megmenekültem az idegeim plusz megterhelése elől. Szerencsére a sztrájk jól végződött,és az üzemben pár héten belül újra megindult a munka.A szakmai munkám alóli mentesülés által hamar be tudtam fejezni a kéziratot, és sok pihenés révén az egészségem is gyorsan javult, olyannyira, hogy egy hónap leforgása alatt elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy újra menjek dolgozni.
Az üzembeli munkatársaim tudtak az én „csészealjak” iránti érdeklődésemről, és sokan ismerték az első két élményemet is. El kellett tőlük viselnem néhány élcelődést. De ez egészében véve jóindulatú, barátságos viccelődés volt, és én nem csináltam gondot belőle magamnak. Néhány munkatárs azok közül, akikkel a legszorosabban dolgoztam együtt, az élményeim realitásának konkrét bizonyítékaira kért engem. Elmondtam nekik,milyen volt az a fényét változtató idegen fémdarab, amit felemeltem a „csészealj” padlójáról, és hogy hogyan tűnt az el a semmibe néhány rövid perc alatt. Beszéltem nekik arról az égési foltról is, amelyet „beavatásom” alatt kaptam a „csészealjban”, és amelynek következtében azóta mellem bal oldalán van egy heg. Néhányan meg is nézték maguknak ezt a heget.De ezek a dolgok nem voltak elegek számukra bizonyítéknak.Egy éjszaka néhány munkatárs ismét mondogatta nekem vicceit az élményeimmel kapcsolatban. Al Sarradar ezzel szurkálódott:
„Egyáltalán milyen pálinkát iszol te, Angie,ami kivezet téged ebből a világból?”, majd Seveicki Walter megerősítette: „Igen, mondd el nekünk, hogy mi is utazhassunk már egy „csészealjjal”.”

Egyszer épp egy nehéz présszerszámot gördítettünk kifele a csarnokból. Al és én kivettük a kész radomot, amikor hirtelen egy hangos recsegést hallottunk. Olyan volt, mintha egy fadeszka tört volna szét. Ugyanabban a pillanatban egy elektromos ütést éreztem a jobb kezemben és egy szúró fájdalmat a mutató ujjamban.A fiúk megijedtek. „Mi történt, Angie?” Nem válaszoltam, hanem csak úgy tartottam a mutató ujjamat, hogy mindannyian láthatták. Öten közülük megfigyelték, hogyan jelent meg az ujjamon egy kerek duzzanat.Nem piros volt, mint egy égésfolt, hanem szürkén nézett ki. Kb. egy 10 centes nagyságú volt.
Egy tökéletesen kerek kör volt egy sötét ponttal a közepében – ismét a hidrogénatom jele.Valaki mondott valamit a statikus elektromosságról; de mindenkire mély benyomást gyakorolt ez az esemény. Ilyesmi még sohasem történt ott. Al azt tanácsolta nekem,hogy kezeltessem magamat az üzemi orvossal. Azt mondtam neki, hogy ez nem szükséges, mivel semmilyen fájdalmam nincs. Emlékeztem arra, hogy ugyanez történt velem a „csészealjban”, amikor ráadásul egy sokkal nagyobb égési jelet kaptam a bal oldalamon a szívem alatt.Ők nevettek az én magyarázatomon, és vonakodtak elhinni azt, hogy a hirtelen megmagyarázhatatlan jelenséghez, ami ezt a ritka mintát idézte elő az ujjamon,földönkívüli lényeknek valami köze lenne. Mégis, mélyen a belsőjükben meg voltak döbbenve; és ma bárki közülük tanúsítani fogja az élményem tényét.A figyelemre méltó égési jel néhány hónapig maradt a mutató ujjamon, mint állandó emlékeztető a láthatatlan látogatók közelségére.

Október második felében Mabel visszautazott New Jersey-be, hogy meglátogassa a rokonainkat. Amikor néhány hónappal később újra megjött, magával hozta édesapámat és édesanyámat, akik szerettek volna egy-két hónapig Kaliforniában maradni.Mabel telefonált, hogy jó lenne, ha eléjük mennék a Greyhound buszpályaudvarra.Vágytam már Mabelre és örültem az édesapámmal és édesanyámmal való együttlétnek.Megérkezésük estéjén beautóztam a városba. Olyan vidáman kíváncsi voltam, mint egy gyerek.Kb. 18 óra volt, és az utcákon nagy volt a forgalom. Miután leparkoltam a kocsimat,odamentem a buszvégállomáshoz. Itt is sietős mozgalmasság uralkodott. Mindebben az izgalomban semmi sem volt távolabb eszemtől, mint a „repülő csészealjak” és a világűrből jövő látogatók.
De amint beléptem a buszállomás bejárati ajtaján, hirtelen megálltam és elámultam – nem tudtam hinni a szememnek. Közvetlenül előttem, az újságos stand felé fordultan egy számomra ismerős arcot pillantottam meg. Nem tévedtem –Neptun volt az! Felnézett és sötét szemei elárulták nekem, hogy várt rám. Egy szokásos sötét utcai öltönyt viselt és egy aktatáska volt a hóna alatt. Egy puha szélű, sötétkék filckalap árnyékot vetett a szemeire. Ugyanolyan reálisnak hatott, mint minden más személy a pályaudvaron! Ezután a hirtelenül meglepő ijedtség után elindultam felé, hogy köszöntsem őt, de egy erős telepatikus utasítás visszatartott. Vonakodva megálltam, és néztem őt.Felém fordult, kiegyenesedett, és nem tudtam elkerülni, hogy megállapítsam, milyen nagynak, rendkívülien jól kinézőnek és előkelőnek hatott ő a sietős embertömegben.Nem mosolygott, arca sokkal inkább majdnem, hogy szigorú volt, majdnem mintha bosszús lenne. Vajon én tettem helytelenül valamit? Mabel és a szülők teljesen el voltak felejtve. Intenzív tekintete továbbra is rám irányult. Kibúvóként, hogy időt nyerjek, odamentem az újságos standhoz , vettem egy újságot és lapozgattam benne. Azt az egyértelmű telepatikus közlést kaptam, hogy ne közeledjek hozzá. Tehát megvártam, hogy ő szólítson meg. De ő ezt nem tette. Míg anélkül, hogy olvastam volna, a magazin egyik oldalára nézve további telepatikus közlésre vártam.

Meg is jött! A közlés lényege ígyszólt: „Orfeo, amikor az előző alkalommal láttál engem, egy kevésbé szilárdan megtestesült jelenség voltam a ti 3-dimenziós világotokban. Az volt a célom, hogy valamilyen fogalmat adjak neked a mi valódi megjelenési formánkról. Ma este azzal szemben teljesen megtestesülve látsz engem. Ha nem tudnád, hogy ki vagyok, nem tudnál megkülönböztetni embertársaidtól. Ma este nem félig fantom vagyok, hanem úgy tudok mozogni az emberek között, mint egy földi. Nem szükséges számodra, hogy beszélj hozzám. Te megtanultad a megértést. Most már tudod, hogy meg tudunk jelenni emberekként, tudunk élni és tevékenykedni, mint ők.”
Hálásan néztem a szemeibe, és éreztem, mint a vele történt előző találkozásomkor, hogy lényeink ismét összeértek. Olyan volt, mintha pillanatokra eloldódtam volna saját személyiségem béklyójától.Épp ebben a pillanatban vettek engem észre Mabel és a szüleim. Mint az álomban, úgy hallottam, amint kiáltják a nevemet, miközben odarohantak hozzám. Mint egy automata,úgy pusziltam meg Mabelt és öleltem át apámat és anyámat. Ők az egész idő alatt csak csevegtek és fogták a kezemet. Én úgy éltem meg ezt a köszöntő jelenetet, mintha egyfajta kábultságban lettem volna, és alig tudtam, hogy mi is történt ott.
Mindannyian együtt a kijárat felé mentünk, és észrevettem, hogyan követett minket Neptun kis távolságban. Amikor elértük az ajtót és épp ki akartam nyitni, Neptun előrenyújtotta karját, és kinyitotta azt nekünk. Ez még nagyobb csodálkozásra késztetett engem; mert ez azt jelentette, hogy ő a fizikai világban tudott úgy működni, mint egy földi ember. Kint néhány lépést ment balra, majd megállt. Ott kinyitotta aktatáskáját, és kivett belőle egy doboz cigarettát. Kivett egyet a dobozból, majd a dobozt visszatette az aktatáskába. Aztán anélkül, hogy a szájába vette volna, eldobta a szál cigarettát a csatornába.Én is épp szívtam egy cigarettát. Neptun cselekedetét követve én is eldobtam az enyémet. Mabel észrevette szétszórtságomat és figyelemre méltó viselkedésemet.
Ránézett Neptunra, majd rám és megkérdezte: „Ki ez az ember, és miért néz úgy minket?” Én nem válaszoltam semmit a kérdésére, mert túl zavart voltam ahhoz, hogy magyarázatot tudtam volna adni. Csak annyit mondtam: „Gyere tovább Mae, beletesszüka koffereket a kocsiba!” Ő észrevette, hogy itt valami nem stimmelt, és éreztem, hogyan mustrálgat engem csodálkozva a három arc. Egy kicsit ügyetlenül bocsánatot kértem komikus viselkedésemért. De a hazaúton le tudtam gyűrni önmagamat, és rendesen fogadtam őket, megmutatva nekik, mennyire szívből örülök, hogy itt vannak.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


Orfeo Angelucci:A repülő csészealjak titka
Orfeo Angelucci története 2. rész - Utazás egy repülő csészealjban
Szombaton majdnem egész nap ágyban maradtam. Az a sokk, amit fantasztikus élményem idézett elő, olyan nagy volt, hogy csak nehezen tudtam ’visszatalálni a valóságba’. Az az érzésem volt, hogy az a világ, amelyet ismertem, csak látszatvilág volt és csak árnyékok lakták.
Csak vasárnap váltam képessé arra, hogy elmeséljem a feleségemnek, ami velem történt. Féltem, hogy esetleg azt gondolja, hogy elvesztettem az eszemet. Egészen megkönnyebbültem, amikor meghallottam, hogy azt mondta: „Ha te mondod Orfeo, hogy ez így történt, akkor elhiszem ezt neked. Te mindig az igazságot mondtad nekem. De ez a dolog annyira különös és annyira ijesztő – és te olyan halál sápadtan néztél ki, amikor megjöttél!”
Én újra csak a karjaimba tudtam őt zárni és azt felelni: „Hisz engem is megijesztett, Mabel! És én se tudom, hogy mit tartsak az egészről!”Vasárnap délután fogtam a 12 éves fiamat, Richard-ot, és elmentem még egyszer arra a helyre a Forest Lawn drive-ra, ahol a korongot láttam. Ott a laza homokban megtaláltam azokat a mély csúszó nyomokat, melyeket a kocsim kerekei hagytak hátra péntek éjszaka. Richard kíváncsian nézett rám és megkérdezte, hogy mit keresek. Én a csúszási nyomokra mutattam és elmondtam neki, hogy ez az a hely, ahol valami olyat láttam, ami csak egy „repülő csészealj” lehetett. Richard hitetlenül meredt rám. „De papa”, mondta,„azt gondoltam, te mindig nevettél azokon az embereken, akik hittek ezekben a dolgokban!” „Igazad van, fiam”, feleltem. „De ez akkor volt, amikor még nem tudtam jobbat erről a témáról.
Péntek éjszaka itt, ezen a helyen láttam három ilyen„csészealjat””.Richard csodálkozva felkapta a szemét. És akkor csak úgy sziporkáztak belőle a kérdések. Végül megállj-t kellett parancsolnom. De örültem annak, hogy nem kételkedett a szavaimban.Ezek a nyomok, melyeket a kocsimmal húztam, amikor a teli iszonyattól csak valahogy el akartam hagyni ezt a titokzatos helyet, biztosítottak engem az élményem realitásáról.Tehát valóban kapcsolatban voltam egy másik világból származó lényekkel!
Hétfőn este újra mentem a műszakba a Lockheedhoz. Jót tett nekem, hogy újra dolgozhatok! A munkatársaim barátságos csetepatéi és tréfái pontosan olyanok voltak,amire nekem most szükségem volt.
A családomon kívül nem mondtam el senkinek ezt az első élményemet. Tudtam, hogy úgyis csak kinevettek volna. Igen, még otthon is csak keveset beszéltünk az élményemről. A feleségem mindig nagyon izgatott lett és félelemmel telt el, úgy, hogy még a fiúk is uralkodtak magukon, és lehetőleg keveset érintették a témát.Viszont amikor egyedül voltam, én gyakran és sokáig gondolkoztam ezeken a más világból származó hihetetlen embereken. A hang megígérte: „Fogunk veled újra találkozni, Orfeo!” Gondolkoztam azon, vajon mikor és hogyan fognak megint érintkezésbe lépni velem. Vajon nemsokára gondolták, vagy még hónapok, esetleg évek telnek el addig? Ezek és hasonló kérdések százai kavarogtak az agyamban.Azt is szívesen tudtam volna, hogy vajon állandóan figyelnek-e engem? Mert akkor – úgy véltem – telepatikus úton mégiscsak megmondhatnám nekik, hogy jó lenne, ha visszajönnének.
Egyszer éjszaka újra kimentem arra az elhagyott helyre a Forest Lawn drive-ra, és megpróbáltam ott telepatikus kapcsolatot létrehozni, de ez hiábavaló volt. Nem jelent meg egy vörösen izzó korong sem; csak az éjszaka és az üres égbolt voltak ott, és azok nem adtak semmilyen választ.Hetek teltek el és még mindig nem volt semmilyen jelük! Kétségek kezdtem el gyötörni.Idővel elhomályosodott az emlékezetem azzal az éjszakával kapcsolatban és újra kérdezgettem magamat, hogy az az élményem egyáltalán valódi volt-e.Július elején aztán jól tanúsított „csészealj”-látásoknak egy új hulláma következett be Dél-Kalifornia fölött. A helyi újságok címlapjaikon írták: „REPÜLŐ CSÉSZEALJAK LOS ANGELES FÖLÖTT!”Néhányan szilárdan hitték, hogy bolygóközi látogatókról van szó és minden pillanatban tömegleszállásokkal számoltak.A hónap folyamán további szenzációs észlelések társultak ehhez, amelyeket más államokból jelentettek. Az ég, úgy tűnt, megtelt ezekkel a titokzatos, zavarba ejtő tárgyakkal, melyek dacoltak minden természeti törvénnyel és inkább fantomszerűen viselkedtek, mintsem anyagi valóságok lettek volna.Mivel én minden tudósítást mohón elolvastam, újra meggyőződésemmé vált, hogy én ismertem a „repülő csészealjak” titkát. De több tudásra vágytam erről a dologról.Reméltem és imádkoztam azért, hogy legyen szabad újra találkoznom ezekkel a hihetetlen lényekkel, akiket azon a péntek éjszakán olyan rövid ideig láttam.1952. július 23-án nem mentem dolgozni. Nem éreztem jól magam és azt hittem, hogy influenzát kaptam. Egész nap az ágyban feküdtem. Csak este lettem egy kicsit jobban,úgy, hogy felkeltem, hogy tegyek egy sétát a friss levegőn, ami biztos jót tesz majd nekem. Elmentem a Los Feliz autós színház bisztrójáig, ami több házblokknyira van attól a 11 lakást tartalmazó épülettől, amelyikben mi laktunk.
A kis kávézónak meleg,barátságos légköre van, és az a csevegés meg barátságos ingerkedés, melyekbe belehallgattam, újra egy kis kedvet adott nekem. Annak a sok „repülő csészealjról” szóló tudósításnak az alapján, melyek rövid idő alatt megjelentek az újságban, a beszélgetés természetesen e körül a téma körül forgott.Ann, a pincérnők egyike nevetve jegyezte meg, hogy már nem tud eleget aludni; a férje kitart amellett, hogy fennmaradjon fél éjszakát, és egy távcsővel vizsgálja az eget, hogy elcsípje egy „csészealj” felvillanását. Erre mindenféle viccek következtek „csészealjakról” és mindenki nevetett, én is. Azon, hogy én is nevettem, felismerhető volt, hogy teljesen túl tettem magam azon a sokkon, amit az élményem okozott nekem.Miután kiittam a kávémat, elhagytam a bisztrót és hazafelé indultam. Nem sokkal 22 óra után járt az idő. A színházon túl beépítetlen telkek hosszú sora található. Éjszaka ez a vidék félelmetesen és ijesztően hat, mert ott emelkednek azok a hatalmas betonoszlopok, amelyek a Hyperion Avenue Freeway-hidat tartják, ami több mint száz méter magas. A híd mély, ferde árnyékokat vet a talajra, melyek ezt a helyet egy félelmetes senki földjévé teszik.Amikor áthaladtam ezeken az üres építési területeken a híd árnyékában, egy különös érzés fogott el. Azonnal felismertem újra ezt az érzést, a bizsergést a karjaimban és lábaimban. Nyugtalanul néztem fel, de nem láttam semmit.
Az érzés intenzívebbé vált és társulva ezzel megjelent a tudat homályosodása, amit annál az alkalomnál szintén éreztem.Közöttem és a híd között megláttam egy ködös akadályt. Nem tudtam felismerni, hogy mi volt az. Hasonlóan nézett ki, mint egy eszkimó kunyhó (iglu) – vagy mint egy iglu fantomképe. Olyannak hatott, mint egy tartalom nélküli világító árnyék. Megerőltetve néztem az objektumra. Abszolút hihetetlen volt, mint egy óriási szappanbuborék, kúszott ott a talajon és egy homályos, fakó izzó fényt bocsájtott ki magából. Az objektum kb. 10 m magasnak tűnt és alul kb. ugyanolyan szélesnek; tehát nem gömb volt. Amíg figyeltem, úgy tűnt, hogy anyagában növekszik és kívül észrevehetően sötétebbé válik.Akkor észrevettem, hogy volt egy nyílása, egy bejárata, mint az iglunak az ajtaja. Belül fényesen ki volt világítva.
Elindultam a tárgy irányába. Félelmem egyáltalán nem volt,inkább jóleső érzés töltött el. A bejárattól figyelve belül egy nagy, kerek helyiséget tudtam felismerni.Egy pillanatig vonakodtam, majd beléptem. Egy kb. 6 m átmérőjű kerek helyiségben találtam magam, melynek kupola alakú mennyezete volt. A belső rész egy éteri,gyöngyház szerű anyagból volt, ami a leggyönyörűbb színekben csillogott és fényt sugárzott magából. Élőlény azonban nem mutatkozott, hang nem volt hallható. Épp a bejárattal szemben volt egy karosszék. Az ugyanabból az átlátszó, csillogó anyagból volt,egy olyan végtelenül finom valamiből, hogy azt lehetett mondani, mintha nem is lett volna valójában olyan reális, mint ahogy azt mi értjük.Hang ugyan nem beszélt, mégis az a szilárd benyomásom alakult ki, hogy üljek bele a székbe. Tényleg olyan volt, mintha egy erő közvetlenül oda késztetett volna. Így hát leültem, és megcsodáltam az anyagnak a szövetét. A karosszékben úgy éreztem magam,mint a levegőben lebegve, mert a szék anyaga egészen alkalmazkodott testem alakjához és mozdulataimhoz.
Amint ellazulva hátradőltem, megerősödött bennem a béke és jólét érzése. Akkor egy mozgás a figyelmemet a bejáratra terelte. Láttam, hogy a falak hangtalanul elmozdultak és elzárták az ajtót, ami kivezetett. Néhány másodperc múlva az ajtó eltűnt és nem lehetett látni, hogy hol volt.Most teljesen el voltam vágva a külvilágtól. Egy pillanatig kellemetlenül, teljesen egyedül éreztem magam – a családom és barátaim számára elveszettnek. De majdnem közvetlenül ezután azt éreztem, hogy kellemes meleg jár át. Ez egyben ismét visszaadtaa béke és biztonság érzését. Mélyen lélegeztem és a levegőt hűvösnek és frissnek találtam.
Elmosódottan merült fel bennem a kérdés, hogy most vajon mi fog történni.Ekkor úgy hittem, egy zümmögő hangot hallok. Ez először majdnem halhatatlan volt,aztán megnőtt egy egyenletes ritmussá mély hanggal, ami inkább egy vibráció volt, mint zümmögés.A következőként azt éreztem, hogy testem mintha mélyebben belesüllyedt volna a szék puha anyagába. Olyan volt ez nekem, mintha valami gyengéd hatalom nyomta volna testem egész felületét. Egy sajátosan kellemes érzés, ami egy félig álmodó állapotba juttatott.Míg a zümmögő zaj nőtt, észrevettem, hogy a helyiség sötétebb lett, úgy, mintha egy nagy sötét árnyék szürkületbe burkolta volna. Amikor a fény lecsökkent, félni kezdtem.Tudatossá vált bennem, hogy ténylegesen milyen egyedül és tehetetlen voltam. Egy rossz pillanatra a pánik szélén álltam a szilárdan elzárt, sötétedő helyiségben.Akkor zenét hallottam meg! Úgy tűnt, hogy a falakból jön. Nem hittem a fülemnek,amikor felismertem kedvenc dalomat, a „Fools Rush In”-t.
Bensőmben a félelem elült,most már tudtam, hogy milyen jól védve voltam náluk. Náluk, akik minden gondolatomat, álmaimat és csendben őrzött reményeimet ismerték. Megnyugodva dőltem hátra és élveztem a zenét. Néhány másodperc múlva újra megvilágosodott a helyiség belseje és hamarosan fényesen világosabbá vált, mint előtte volt. Ebben a pillanatban történt az, hogy a jármű padlóján megpillantottam egy darab csillogó fémet.Egy 25 centesnek megfelelő alakja és nagysága volt. Lenyúltam és felemeltem.Másmilyen volt, mint bármiféle fém, amit valaha is láttam; mert a kezemben úgy tűnt,hogy él. Remegett és elkezdett világítani, majdnem úgy, mint egy izzó széndarab, mégis megtartotta ugyanazt a hőmérsékletét, mint az én testem. Most azt láttam, hogyan lett kisebb a fémdarab.
Olyan volt, mintha a szemeim előtt egy titokzatos elillanás vagy feloldódás menne végbe. Talán a kezemmel való érintkezés volt az oka annak, hogy az anyag elillant a levegőbe? Újra letettem a jármű padlójára. Ott megszűnt remegni és a különös izzást sem lehetett többé látni.Visszadőltem a karosszékbe és ránéztem piszkos, kifakult munkaruhámra, amit akkor viseltem, amikor a bisztróba mentem. A durva szövet olyan nyersnek tűnt nekem, ami nyilvánvalóan rossz helyen volt ebben a pompásan ragyogó gyöngyház helyiségben.Vajon hova fognak engem vinni? – kérdeztem magamban, miközben fél füllel a zenét hallgattam; mert biztos voltam abban, hogy az a jármű, amelyikben voltam, mozgott. Az ő világukba vittek-e, vagy épp elkezdtem örökre ebben a gyöngyház-igluban rekedve a világűrben időzni?
Amíg ezeket a kérdéseket forgattam magamban, éreztem, hogy a testfelületemre ható nyomás alábbhagyott és teljesen megszűnt. A zene is elhallgatott és a padlóban a zümmögő vibráció elapadt.Egy bizonyos volt: bármilyen hajtóerőt használtak, az valahol a padló alatt volt elhelyezve; mert az enyhe vibráló zümmögés egyértelműen onnan jött. Ekkor a karosszék simán és hangtalanul egy negyed fordulatot tett a fal felé. Bármennyire is bíztam láthatatlan barátaimban, erre mégiscsak megijedtem egy kicsit. Fixen fogódzkodva a szék karjába vártam, hogy vajon mi fog történni.
Egyszer csak pont előttem a falban megjelent egy kerek nyílás kb. 2 m átmérővel, de mögötte minden ködös volt. Míg arra meredtem, belül kialudt a fény. Akkor vagy az egész jármű, vagy az ülés még egy kicsit balra fordult és a különös ablak kitágult még vagy 1 méterrel. Egy óriási gömböt pillantottam meg, melyet egy fénylő szivárvány vett körül. Remegve ismertem fel, hogy most valóban valahonnan a világűrből egy bolygóra néztem. Maga a bolygó intenzív virradat-kék színben látszott és az őt körülvevő csillogó szivárvány olyannak tüntette föl, mint valami álomvízió. Nem tudtam egészében látni,mert a gömb másik részét eltakarta a járművem padlója. És most meghallottam a számomra olyan jól ismert hangot!
„Orfeo, a Földre látsz, hazádra! Innen, több mint 16000 km-re tőle a világűrből az égbolt legszebb bolygójának látszik, a béke és nyugalom kikötőjének! De te és földi testvéreid ismeritek az ottani valódi viszonyokat…”
Miközben hallgattam ennek a csodálatos hangnak a gyengéd, szeretetteljes csengését, a szomorúságnak egy kábító érzése vett erőt rajtam. Könnyeket éreztem a szemeimben,én, aki gyermekkorom napjai óta már nem ismertem a lelki megkönnyebbülésnek könnyekkel történő módját. Annyira tele volt a szívem, hogy most a könnyezés volt az egyetlen lehetséges megnyilvánulás. A cseppek gátlás nélkül folytak le arcomon. Nem szégyelltem magam miattuk; mert a könnyek valahogy mintha tisztáztak, megtisztítottak volna, finomítottak és mintha széttörték volna az értelmi ember kemény, érzéketlen kristályburkát, hisz én büszkén olyannak tartottam magamat.Szelíden beszélt a hang :
„Sírjál nyugodtan, Orfeo! Engedd, hogy a könnyek látóvá tegyék vak szemeidet. Mert ebben a pillanatban mi is veled együtt sírunk a Föld miatt és gyermekei miatt. A Föld minden látszólagos szépsége ellenére egy tisztítótűz-világ azok között a bolygók között, melyeken intelligens élet fejlődik. A gyűlölet, az önzés és a kegyetlenség úgy szállnak fel a Föld sok részéről, mint a sötét ködök.”
Ezek a szavak új könnyeket fakasztottak szemeimben. A földi viszonyokra gondoltam, és arra, hogy milyen hatással kellett, hogy legyenek azok ezekre a tökéletes és együtt érző lényekre, akik több dimenzióban nézték a világot, mint mi. Aztán egy pillanatra csend állt be. Aztán azt láttam, hogy a helyiség a Földtől távolodni tűnik. Lassan az égbolt került a látómezőbe – egy tiszteletet parancsoló, lélegzetelállító látvány abból a parányi járműből.Az egész világűr tömény feketének látszott, a csillagok pedig hihetetlenül szikrázónak,mint drágakövek fekete bársonyon – nagyok és kicsik, magányosan és tömör csoportokban. El voltam merülve az éterben egy különösen pompás, mennyei csodavilágba. Minden csend, rend, és leírhatatlan szépség volt. A mély tisztelet érzése kerített hatalmába.
Én soha nem voltam pozitív vallásos ember; de ebben a pillanatban felismertem Istent, mint érzékelhető, megmásíthatatlan erőt, aki elhat az idő és az örökkévalóság legmélyebb mélységeibe. És bizonyos voltam abban, hogy azok az élőlények, akiknek most a fedele alatt voltam, a mindent átfogó hatalomhoz egészen közel álltak.Egy pillanatig mély csend állt be! Aztán amikor szemeimet törölgettem, az „ablakon”keresztül egy fantasztikus objektumot pillantottam meg lassan látó közelbe érkezni. Egy kormányozható léghajóhoz hasonlított azzal a különbséggel, hogy alsó oldalán jellemzően el volt laposítva.
Lassan jobb felől jött közelebb.Figyelten pontosan és csodálkoztam mibenlétén. Nem úgy nézett ki, mintha fémből készült volna, mint egy földi repülőgép. Jellemzően kristályszerű volt és úgy tűnt, mintha átlátszó lenne. Ez a tulajdonsága döntően felvetette azt a gondolatot, hogy teljes egészében kristályötvözetből állt. Úgy gyanítottam, hogy ez valami kristály-fém műanyag kombináció lehetne. Amikor az egész hajó a látómezőben volt, nekem legalább 600 m hosszúnak és 30 m átmérőjűnek tűnt. De lehetett lényegesen nagyobb is, hiszen nem tudtam megítélni, milyen közel lehettem hozzá.Elbűvölve meredtem a félig éteri „hajó”-ra.
Közben az ismét felcsendült zenét alig vettem észre. Mindenesetre mikor füleim egy felrázó idegen dallamot hallottak meg, már erősen figyeltem a zenére. Ilyesmit még sohasem hallottam, és nem is tudtam volna soha elképzelni. Ez minden leíráson túli volt. Nem olyan zene volt, mint amilyet mi ismerünk,és nem is a mi hangnemeinkben játszották. Ezek különös, szellemi hangzások és dallamok voltak. Tejutak és bolygók képeit váltották ki bennem, amelyek a teljes harmónia tónusaiban keringenek.A hang ismét beszélt:
„Földi testvér, bolygótokon minden emberi lény istenien van megteremtve és halhatatlan. A ti világotokban küzdik ki ezeknek a lényeknek a halandó árnyékai megváltásukat a sötétség síkjából. Minden személy a Földön és annak határoló megjelenési síkjain vagy a jó felé haladás pozitív oldalán, vagy a még rosszabb bajba való visszaesés negatív oldalán helyezkedik el. Mi tudjuk, hogy hol állsz te, Orfeo. De meg fogsz elégedni azzal, hogy tovább sodródjál, mint eddig?”
„Nem, ó nem”, kiáltottam hirtelen. „Alkotóan szeretnék tevékenykedni. Csak adjátok meg nekem a testi egészségemet! Akkor nem lenne semmi, amit ne tudnék véghezvinni.”A hang jóságosan válaszolt:
„Ezt a kívánságot nem tudjuk számodra teljesíteni Orfeo,bármennyire is szeretnénk. Mert csak azáltal vált lehetségessé számunkra, hogy kapcsolatba kerüljünk veled, hogy szellemi érzékelő képességed erősebb, épp mert fizikai tested legyengült. Ha fizikailag robusztus lettél volna, halandó tested egészséges,érzékeid teljesen a föld lomha, alacsony vibrációira lettek volna ráállva, akkor nem tudtunk volna megnyilvánulni számodra.A betegség, rossz testi közérzet és a halandók minden szenvedése mulandó, és nem valóságos.
Ezek képezik a bánattal, fájdalmakkal, tűrésekkel és konfliktusokkal együtt a világ iskolájának leckéit. Bölcsességet és szellemi haladást mindenekelőtt szenvedés által lehet elérni. Ennek a félelmetes rejtélynek a magyarázata később lesz megadva számodra. Ma éjszaka azonban csak azt mondjuk neked, hogy felülemelkedhetsz fizikai tested elégtelenségein, Orfeo, te is és minden más földi ember is. Gondolj mindig arra,hogy szeretünk téged és földi testvéreidet. Mi mindent meg fogunk tenni értetek, a Föld gyermekeiért, ami csak hatalmunkban áll, amennyire szabad akaratotok által lehetővé teszitek ezt számunkra.”
Ezeknél a szavaknál az az óriási hajó, amit ekkor figyeltem, balra fel mozgásnak indult.Az egyik nagy nyílás a másik után nyílt meg rajta gyors egymásutánban, miközben a hajó felfelé emelkedett. A nyílások mint három fedélzet, úgy látszottak rajta. Egyben futólag megláthattam a belsejét ennek a gigantikus égi hajónak.A belső falak úgy tűntek, ugyanabból a gyöngyház szerű anyagból vannak, mint annak a járműnek a belseje, amelyikben én tartózkodtam. De egyébként nem láttam semmit,életnek semmi nyomát, egyetlen bútort, berendezési tárgyat sem, mint amilyeneket mi a Földön ismerünk.Amíg figyeltem a hajót, megvilágosodott bennem, hogy mind a hang, mind az éteri zene eredetileg a nagy égi hajóból jöttek.
Aztán eszembe jutott az a gondolat, hogy ennek egy anyahajónak kell lennie, és hogy az abban lévő élőlények végezték azoknak a„csészealjaknak” a távirányítását, melyek a mi atmoszféránkban siklottak és száguldtak tova. Tisztelettel ismertem fel, hogy milyen magas fokú intelligencia és milyen ügyes kezek húzódtak meg a „csészealj”-jelenségek mögött. Szégyelltem magam, hogy egészséges testért folyamodtam, holott már addig is annyi mindent megengedtek nekem.Amint a jármű tovább mozgott, kifelé a világűrbe, a hajó mindkét végén valami olyasmit láttam, mint egy rotor. Azt mondom rotor, de valójában csak lángörvényeknek tűntek. Én a kis értelmemben ezeket a hihetetlen tűzkorongokat szörnyű erős erőműveknek tartottam, melyeknek hallatlan energiáját majdnem minden célra fel lehetett használni.Azokat a korongokat, melyeket először láttam, rádió adó és –vevőként használták, majd egy óriási 3-dimenziós TV-ernyőnek, mellyel egyidejűleg egy telepatikus kapcsolattartó rendszer segítségével mind látni, mind hallani is lehetett. Most pedig ugyanazokat a korongokat úgy láttam, mintha a nagy égi hajót hajtották volna.
Az volt a gyanúm, hogy egy pontosan ilyen erőgép lőtte ki azt a járművet is a világűrbe néhány percen belül, amelyikben most voltam, és pedig anélkül, hogy ez számomra bármilyen kellemetlenséget okozott volna.Teljesen világossá vált számomra, hogy ezek az emberek megoldották az űrutazás összes olyan zavaró és legyőzhetetlen problémáját, melyek a mi mérnökeinknek és tudósainknak olyan sok fejtörést okoznak, és pedig olyan mértékig, hogy a világűrben történő mindenféle utazás olyan egyszerű, mint egy menet egy liftben.Szívesen megtudtam volna, hogy vajon azt a titkot tárták fel, hogy a nehézségi erővel szemben annak ellenerejével gyakoroljunk hatást; vagy ha nem, vajon milyen más eszközzel győzték le vagy semlegesítették a nehézségi erőt?
Emlékeztem arra, hogy a földi tudósok azt hiszik, hogy egy űrhajóban egy ember abszolút súlytalan lenne és ezáltal képessé válna körbe-körbe lebegni. Én megemeltem a karomat, és leejtettem a szék karjára. Ugyanúgy viselkedett, mint ahogy a Földön tette volna.Tehát kellett lenni a jármű padlójában egy mű-gravitációnak.Szívesen megtudtam volna továbbá, hogyan küzdötték le a halálos kozmikus sugarak, a meteorok, az űrszemét, stb. fenyegetéseit. Az én hajómnak biztos nem volt tonnányi ólompáncélzata, amilyet a földi tudósok szükségesnek tartanának a kozmikus sugarak elleni kielégítő védelem számára.És vajon milyen módon lettek úrrá a légnyomás és hőmérséklet óriási változásain úgy,hogy egy pillanatig sem éreztem bármiféle különbséget? És a meghajtó erőjük: mi volt a fantasztikus titka azoknak a zöld tűzlabdáknak? Talán mágneses örvények voltak azok,amelyek majdnem hangtalanul és csodálatos teljesítőképességgel dolgoztak? Milyen csodavilág kellett legyen az ő bolygójuk – gondoltam, míg tisztelettel telve néztem a kristály álomhajót, mint tűnik el szemem elől.
Ezután a helyiség ismét elfordult lassan balra és még egyszer feltűnt a Föld csillogó szivárványával, mint glóriával. Halványan fel tudtam ismerni a váltakozó kék, ködszerű árnyékokban a nyugati félteke gyenge körvonalait. Itt-ott enyhe fény-felhőcskéket is láthattam, ezeket az észak-amerikai kontinens nagyobb városainak tartottam.Hirtelen két „repülő csészealj” került a látómezőbe. Siettek le a Földre. Majd hirtelen megálltak és lebegve maradtak az űrben, mint fényből készült gombostűfejek. Míg csodáltam őket, hallottam a hangot, hogy mondja:
„az egyik Washington D.C., a másik Los Angeles fölött van.”
Los Angeles – ez visszhangot keltett tudatomban, amint arra a gyenge sugárnyalábra néztem, ami egy messze elterülő város volt. Megpróbáltam emlékezni arra, hogy LosAngeles az én otthonom volt; de a név csak kevéssé ismertnek tűnt nekem, egy olyanhelynek, melyre csak időnként emlékszik az ember.
„Ma éjszaka Orfeo” – folytatta a hang, „megismerted az univerzum végtelen útjainak egy parányi szakaszát.A te saját fáradozásaid által később kitárulhat az út számodra. Ma éjszaka földi lény létedre közel voltál a halhatatlan lényekhez. Most a mi küldöttünk vagy Orfeo, és cselekedned kell! Akkor is, ha az emberek megvetve kinevetnek majd a Földön és tébolyodottnak gúnyolnak, akkor is beszélj nekik rólunk!”
„Igen, igen, ezt meg akarom tenni’” súgtam akadozva; hisz mindent, amit mondtam,hallottak, mint ahogy az összes gondolatom is ismert volt számukra.
„Tudjuk, hogy meg akarod ezt tenni, Orfeo”, válaszolta a hang.
„Ezért készítettük számodra ma éjszaka ezt a különleges ajándékot. Szeretjük a Föld gyermekeit és az a kívánságunk, hogy segítsünk nekik; mert a fordulat órája közel van. De csak olyan ártatlan emberek által tudunk hatni, mint amilyen te vagy.A Föld támadó kedvű emberei el szeretnék sajátítani a mi tudományos vívmányainkat.Ebből a célból lelőnék járműveinket, ha tudnák. De új tudományos felismeréseket csak olyan módon adhatunk a földi embereknek, ami harmóniában áll a kozmikus törvénnyel.Az emberek anyagi tudása már úgyis messze megelőzte a testvéri szeretet növekedését és a lelki megértést a szívükben. Ebben áll a jelenlegi veszély.
Nem megengedett, hogy még hozzájáruljunk az emberi tudomány romboló állapotához. Mi épp ellenkezőleg :most azon dolgozunk, hogy a Földön meglévő ismereteket építő célokra irányítsuk.Abban is reménykedünk, hogy saját igazi természetének mélyebb tudását és megismerését tudjuk adni az emberiségnek, és figyelmét arra a nagy fejlődésre tudjuk irányítani, amely előtt áll.Jelenleg az összes olyan területen dolgozunk, amelyeken az emberek építő módon fáradoznak, különösen az orvosi területen és a gyógyító művészet területén. Biztos észrevetted már azokat a nagy előrelépéseket, melyekre az utóbbi években ebben azirányban sor került. Még nagyobb felfedezések várhatóak, amelyek magukba foglalják a sikert a rák elleni harcban is. Így fogunk újra és újra tovább együttműködni az emberekkel és az emberek által.”
Figyelmesen hallgattam az együtt érző hangra és törekedtem arra, hogy minden szót bevéssek a tudatomba. Azonban mégis sok mindent elfelejtettem, és ezek a sorok csak szegényes megkísérlését képezik annak, hogy visszaadjam azt, amit hallottam.A hang folytatta a beszédet:
„Tudjuk, hogy sok kérdés jár az eszedben. Egy kérdés különösen foglalkoztat téged. Ez azt a személyiséget érinti, akit a világ Jézus Krisztusnak ismer. Ki akarjuk elégíteni ezzel kapcsolatos tudásszomjadat, és meg akarjuk válaszolni a kérdésedet. Allegorikus értelemben Krisztus valóban Isten fia. Az a csillag, amely Betlehem fölött ragyogott, kozmikus tény. Az egy olyan élőlénynek a bolygótokon való megszületését jelezte, aki nem a földi fejlődéshez tartozik. Ő a láng ura, a Nap egyik halhatatlan lelke. Ő a szenvedő emberiséggel meg volt együttérzéséből lett hússá és vérré és lépett be a tudatlanság, a nyomorúság és a gonoszság poklába. Ő mint a Napszelleme vált az emberiség lelkeken felüliségének és a Föld szellemiségének részévé.Ebben különbözik Ő minden más világi tanítótól.
A Föld minden emberének van egy szellemi vagy nem felismert énje, amelyik túlnyúlik az anyag, a földi tudat és az idődimenzió világán, és örökké szellemi tökéletességben lakozik, a lelken felüliséggel (felettes énnel) egységben.Az „idő”-ről kialakult hamis elképzelés talaján jött létre az ember szabad akaratból történt választása, mellyel olyan tévedéseknek az okát indította be, melyeknek elkerülhetetlenül kellett, hogy legyen egy következménye, nevezetesen az, hogy az emberben tudatossá vált halandósága, vagy mostani létének megélhető halála. Ezáltal vált el örök és tökéletes énjétől. Most pedig a Földön egyetlen feladata, hogy újraegyesüljön halhatatlan tudatával. Ha ezt elérte, feltámadott a halál birodalmából és újra igazi halhatatlan énjévé válik, amilyennek Isten képmására meg lett teremtve.A ti tanítótok azt is mondta: „Isten szeretet.” Ezekben az egyszerű szavakban meg lehet találni a Föld és minden más világ minden rejtélyének titkait.”
Könnyek folytak arcomon. Annak a nagy, együtt érző bölcsnek a szellemi értekezése közben olyannak éreztem magam, mint egy nyomorult kúszó féreg – tisztátalannak,telve tévedéssel és bűnnel; de nem abban az értelemben, ahogy az emberek használják szokásosan ezt a szót, inkább olyan bűnként, ami tényleg bűn.És az eredeti bűn pedig a képmutatás, a hamisság, az élő hazugság! Ez az a bűn, mely mosolygással tekint szemeiből embertársára, miközben szíve ugyanakkor tele van áruló, gonosz vagy gúnyos gondolatokkal. Bűn egyáltalán minden eltérés a tiszta igazságtól, a tökéletes szeretettől,az abszolút becsületességtől és az őszinte mozgató okoktól. Ennek a valódi bűnnek kevés köze van a bűn földi felfogásához.Amikor ezek a felismerések kitöltötték lelkemet, legszívesebben a földre vetettem volna magamat és az emberiség felől érzett szégyenből eltakartam volna az arcomat.
És minden ember közül abban a pillanatban a leglealacsonyodottabbnak éreztem magam,aki a legkevésbé lenne méltó arra, hogy ott legyen, ahol én voltam.Nem tudtam felfogni, hogy hogyan szerethettek engem ezek a nemes lények, vagy a mi emberiségünkből valaki mást; minket véres háborúinkkal, keserű gyűlöletünkkel, olcsó szégyenletes türelmetlenségeinkkel, mohóságunkkal, fösvénységünkkel és embertársainkkal szembeni szörnyű embertelenségeinkkel.Elrejtettem arcomat a kezeimmel és keserű könnyekkel sírtam amiatt a világ miatt,amely annyi tévedéssel és képmutatással van tele és annyira fel van fújva csupa egoista önhittséggel a mi oly szegényes anyagi tudásunk miatt.
Ebben a pillanatban mintha álomban lettem volna, a „Mi Atyánk…” dallamát hallottam,mintha ezernyi hegedű játszotta volna. Összehúzódzkodva a karosszékben újra sírnom kellett. Annyira tele volt a szívem alázattal és megtörtséggel és hálával is – hálával azért,hogy ezek a nagyok egyáltalán törődtek szánalmas, önző létünkkel.A magasztos dallamokon keresztül szólt a hang: „Szeretett földi barátunk!
Bemerítünk téged az örök világok igaz fényébe.”Egy vakítóan fehér fénysugár villant le a jármű kupolájáról. Egy pillanatra majdnem elvesztettem az eszméletemet. Minden kiteljesedett egy nagy fehér fénnyé. Úgy tűnt,hogy ki vagyok emelve időből és térből és már csak fényről, fényről és fényről tudtam!Orfeo, a Föld, a múlt – ezek már csak egy pillanat sötét álmai voltak. És ez az álom a szemeim előtt egy gyors panorámává fejlődött. Földi életem minden eseménye kristálytisztán állt lelkem előtt – és akkor visszatért emlékezetembe minden korábbi földi életem.
EBBEN A MAGASZTOS PILLANATBAN TUDTAM AZ ÉLET TITKÁT.AZT IS FELISMERTEM IJESZTŐ BIZONYOSSÁGGAL, HOGY MINDANNYIAN -MINDENKI KÖZÜLÜNK – ÖRÖK ÉLŐLÉNYEK VAGYUNK ÉS MEGTARTATUNK AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN, DE HOGY MINDIG CSAK EGY IDŐBEN KORLÁTOZOTT TUDATTAL RENDELKEZHETÜNK.
Meghalok, gondoltam. Ezen a halálon már más, korábbi életekben keresztül mentem.Íme ez most a halál!MOST AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN VAGYOK, AMELY KEZDET ÉS VÉG NÉLKÜLI !Ezután lassan minden feloldódott sugárzó fénnyé, békévé és leírhatatlan szépséggé. A halálba addig vetett hamis elképzeléstől megszabadulva az üdvösség időtlen tengerében lebegtem tova.Végül is visszatért tudatom, mint egy élénk álomból. Még kábultan néztem körül: a jármű belsejében voltam; minden olyan volt, mint előtte. De nekem úgy tűnt, mintha tízezer év telt volna el egy néhány pillanat alatt. Félig tudatos állapotban valamilyen égést éreztem testem bal oldalán, pontosan a szívem alatt, de nem gondolkoztam tovább rajta.Az éteri zene hangjai lengtek a levegőben.
Messze távolinak inkább éreztem, mint hallottam a jármű padlója alatt a pulzáló vibrálást. Ugyanúgy ismét éreztem, hogy testemet enyhe nyomás szorítja a karosszékbe. Tehát vittek vissza a Földre.Hihetetlenül rövid idő múlva megnyílt a fal és felismertem a megszokott környezetet.Igen, újra otthon voltam! Viszont egy kis szomorúsággal a szívemben arra is rájöttem,hogy a Föld sohase lehet esetleg többé az én igazi otthonom. Az emberiség szellemi továbbfejlődésében helyeztettem bele ebbe az életbe. Átmentem a halálon és elnyertem az örök életet.Amikor felemelkedtem a kényelmes karosszékből, lenyúltam, és felemeltem a különös,csillogó darab fémet. A jármű elhagyásakor azt a kezemben tartottam. Még félig kábultan távolodtam el a hajótól. Amikor kíváncsian megfordultam, hogy még egyszer lássam kívülről, már eltűnt!
Felfelé néztem, és láttam magasan az égen, gyengén láthatóan,mint egy tompán fénylő szappanbuborék. És akkor egyszer csak már nem volt ott; csak fent az észak-keleti égbolton láttam egy vörösen izzó korongot, amelyik zölddé vált és eltűnt.Amikor levetkőztem és az ágyba akartam menni, visszaemlékeztem arra az égő érzésre,amelyet a „csészealjban” a jelentőségteljes felavatás alatt éreztem a bal oldalamon.Lenéztem magamra és láttam ott valamit, ami úgy nézett ki, mint egy kerek „égésfolt”,akkora volt, mint egy 25 centes pénzérme, a bal mellemen, közvetlenül a szívem alatt. Akör külső pereme piros volt, begyulladva és kicsit megduzzadva, ugyanúgy, mint egy kis pont a kör közepén – ez a hidrogén atom jele volt. Felismertem, hogy ezt a jelet azért vésték rá a testemre, hogy megszabadítsanak minden kétségtől és hogy meggyőzzenek engem fixen az élményeim valódiságáról, mielőtt azok az elkövetkezendő napok hideg fényének lennének kitéve.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


spiritufo
Orfeo Angelucci története 1. rész - Egy más világból származó korong
Az 1952. május 23-i péntek a kaliforniai Burbankban olyan volt, mint minden más péntek, már ami engem illetett. A megszokott időben felkeltem, dolgozgattam egy pár órát az udvaron, majd később elmentem a ’Hajts be’ büfébe, ahol megittam több csésze kávét és viccelődtem ártatlanul néhány vendéggel.
Aztán elmentem dolgozni a Lockheed Repülőgép művek üzemébe.Az első munkaórák alatt minden egész jól ment; de aztán 23 óra körül rosszul lettem.Egy különleges bizsergés futott végig a kezeimen és karjaimon egészen a tarkómig.Enyhe szívdobogásom támadt és idegeim a végsőkig megfeszültek. Épp úgy éreztem magam, mint egy komisz elektromos töltésű vihar előtt.
Amikor a számomra jól ismert tünetek erősebbekké váltak, kimentem a szabad levegőre, ahol nehéz fenyegető felhőket sejtettem; de az éj szokatlanul tiszta volt és a csillagok szikráztak.Ez összezavart; tovább dolgoztam, de azt kérdezgettem magamtól, hogy vajon mi lehet velem. Éjjel fél egy felé, amikor a fütyülő a műszakváltáshoz adta a jelet, annyira ki voltam merülve, hogy már alig bírtam állni. Biztosan megváltás lenne számomra, ha haza és az ágyba kerülnék – mondtam magamban.
Elmentem a kocsimért a Lockheed parkolóba, és gyorsan hazafelé hajtottam délkeleti irányban a Victory boulvard-on. Útközben éreztem a növekvő idegfeszültséget. Valamiféle erőt éreztem magam körül.Ilyen tüneteket hasonló megbetegedéseimnél korábban sosem észleltem.
Fájdalmaim nem voltak; de úgy éreztem magam, mintha minden pillanatban meg tudnék halni. A bizsergés fokozódott és a karjaimon és lábaimon túl kiterjedt egész fel a fejbőrömbe.Félni kezdtem. Talán újra kitört volna a régi betegségem? Bárcsak ne kellene újból huzamosan ágyban feküdnöm iskolás koromnak azzal a szörnyű erőtlenségével és alkati elégtelenségemnek azokkal a kínos fájdalmaival! Mindenesetre ennek a félelmetes előjelei megjelentek.Az Alameda boulvard-on megálltam egy közlekedési lámpa miatt.
Most hirtelen megállapítottam, hogy a látásom elhomályosodott. Az utcai forgalom zaja is észrevehetően tompább volt, messze távoli, mintha hallásom nem lenne rendben. Talán az a legjobb – gondoltam, ha megállok egy éjszakai kávézó előtt és iszom egy csésze kávét. De ennél a gondolatnál nyugtalanító tüneteim még tovább romlottak. Elfelejtettem a csésze kávét és már csak az az egy gondolatom volt, hogy olyan gyorsan, ahogy csak lehetséges, haza jussak. Tehát hazafelé irányban tovább hajtottam a Victory boulvardon.Ekkor úgy tűnt számomra, mintha az éjszaka világosabbá vált volna és egy gyengéd,aranyos pára terjedt volna szét. Közvetlenül előttem és csak egy kicsivel látómezőm felett egy enyhén pirosan izzó, ovális alakú tárgyat vettem észre.
Először csak gyéren lehetett látni, és meg kellett erőltetnem magam, hogy egyáltalán valóságként érzékeltem-e. De a világító erő egyre nőtt. Körülbelül ötször olyan nagy volt, mint egy közlekedési lámpa vörös mezeje. Idegesen dörzsöltem szemeimet. Mintha mégsem stimmelt volna valami; mégis csak csalódtam volna?! De nem, a tárgy ott maradt, nem tiszta és éles körvonalakkal, hanem inkább elmosódottan világítva, egyértelműen ovális alakban és mély piros színben. Én pedig épp a parti úton, melyet Riverside drive-nak hívnak, pontosan a tárgy felé hajtottam. Az azonban úgy tűnt, hogy visszahátrál előlem,úgy, hogy mindig majdnem ugyanaz a távolságom volt tőle.
Mivel közel 1 óra volt, az utakon alig közlekedtek autók. Látszólag különben senki nem vette észre a tárgyat; nem láttam, hogy bármilyen kocsi megállt volna, hogy az utasok jobban szemügyre vehessék a dolgot. Vajon ezt a fényszórók vakító fénye mellett elnéztem volna, ha ritka tüneteim nem irányították volna figyelmemet a tárgyra?Áthaladtam azon a hídon, amelyik a Los Angeles folyón visz át. Ekkor még magam előttláttam a tárgyat. Rögtön a híd másik oldalán, a főúttól jobbra van egy elhagyott, sivár út,a Forest Lawn drive. Ott a tárgy megállt és az útkereszteződés fölött lebegett. Amint a kocsimmal közelebb mentem, még tovább nőtt a fényereje, piros fénye még pirosabb és izzóbb lett. Ezzel egy időben éreztem, hogyan váltak fizikai tüneteim is még hevesebbé.A fájdalom és süketség bizsergő érzése került karjaimba és lábaimba, ami az elektromos árammal való érintkezés hatására emlékeztetett.
Ekkor a korong élesen jobbra lekanyarodott az országútról és lassan a Forest Lawn drive mentén mozgott tovább.Akkor ötlött fel bennem először, hogy ez a fantasztikus tárgy egyike lehet azoknak a„repülő csészealjak”-nak, amelyekről olvastam. Bekanyarodtam kocsimmal a Forest Lawndrive-ba és követtem a tárgyat.Kb. 1500 m menet után a korong jobbra mozgott, lement az útról és megállt mozdulatlanul lebegve egy bekerítetlen szántóföld fölött, valamivel az úttöltés alatt. Én lehajtottam az útburkolatról, és elmentem kb. 10 méterrel tovább a lejtő széléig. Most íme ott volt közvetlenül előttem a pirosan izzó korong és pedig egyáltalán nem messze tőlem. Miközben izgatottam néztem, az hevesen pulzált. Aztán hirtelen 30-40 fokban nagyon nagy gyorsasággal kilőtt az ég felé. Magasan az égen nyugati irányban hirtelen lelassította repülését, egy pillanatra lebegésben maradt, majd újra felgyorsította tempóját és eltűnt, mint egy meteor.De röviddel az előtt, hogy a vörösen izzó korong eltűnt, kijött belőle két kisebb tárgy.
Ezek a tárgyak egészen kerekek voltak és matt zölden fénylettek fel. Leszáguldottak és hamarosan előttem lebegtek, egy pár méter távolságban kocsimtól. Mindegyiket átmérőjében kb. 1 m-re saccoltam.Csendben függtek a levegőben, mint csillámló szappanbuborékok. Zöld fényük ritmikusan váltogatta fényességét. És akkor, látszólag a két félelmetes zöld-tüzes golyó közötti térből jövet egy férfihangot hallottam, amely erőteljes és jól hangzó volt és perfekt beszélt angolul.Mivel idegeimmel majdnem a végét jártam és majdnem összeestem, lehetetlen számomra, hogy az itt következett beszélgetést szó szerint adjam vissza.
A láthatatlan beszélő észrevehetően fáradozott azon, hogy olyan szavakat és mondatokat válasszon,melyeket meg tudok érteni. De egy és más abból, amit mondott, még máig sem tiszta számomra. Szavait csak közelítőleg tudom visszaadni.Az első szavaira azonban emlékszem. Ezek így hangzottak: „Ne félj Orfeo, mi barátok vagyunk!” Akkor felszólított a hang, hogy hagyjam el a kocsit és menjek közelebb.Mechanikusan nyitottam ki a kocsiajtót és kiszálltam.
Félelem nem volt bennem, de olyan gyenge és ingatag voltam, hogy alig bírtam állni a lábamon. Rátámaszkodtam a kocsim első védőlemezére, és arra a két pulzáló kerek tárgyra néztem, amelyek ott egész közel előttem lebegtek.Az izzó korongokból enyhe fény áradt ki, de sehol sem tudtam embert felfedezni.Gyengén emlékszem, hogy a hang újra beszélt, engem nevemen szólított és köszöntött.Aztán elmagyarázta, hogy a két kis zöld korong adó- és vevőkészülék, amilyen a Földön még nincs. A hang hozzáfűzte, hogy én ezek által a korongok által közvetlen kapcsolatban állok olyan barátokkal, akik egy másik világból származnak.
Most szünet állt be, és én homályosan emlékszem olyanra, hogy szívesen válaszoltam volna valamit. De mély hallgatásba burkolóztam. Csak lenyűgözve ezekre a fantasztikus,zöld tűzlabdákra bámultam és csak kérdezgetni tudtam magamat, hogy vajon nem vesztettem-e el az értelmemet.Amikor a hang ismét beszélt, a következő izgató szavakat hallottam: „Gondolsz-e még arra a 18 ballonodra és a penészgombákra, Orfeo, melyeket elvesztettél annak idején New Jersey egén?” Csodálkoztam, hogy ez az idegen hang egy olyan történetre emlékeztet engem a múltamból, amely olyan régen esett meg, hogy már majdnem elfelejtettem. „Igen, igen, uram, tudom!” „Emlékszel-e még arra a ritka, szárny nélküli járműre is, amelyik úgy tűnt, megfigyeli kísérleteidet?”
Hirtelen az egész jelenet kristálytisztán eszembe jutott. Láttam feleségemet, Mabelt, az apósomat, barátainkat és szomszédainkat, ahogyan velem együtt az égre meredtek és figyelték ott azt a különös,korong alakú tárgyat. Emlékeztem, hogy úgy tűnt, a tárgy követi azokat a ballonjaimat,amelyek értékes aspergillus clavatus-kultúráimat vitték. Akkoriban teljesen el voltam merülve a kísérleteimben. És ekkor felsejlett bennem, hogy itt ezek a fluoreszkáló korongok alakjukban hasonlóak voltak és pontosan olyan kiszámíthatatlanul viselkedtek,mint az a titokzatos jármű akkoriban New Jerseyben. Az egyetlen különbség az volt,hogy azt a járművet napfénynél láttam, melynél fémesen fénylett, míg ezek a korongok itt a sötétségben izzottak.„Te emlékszel ránk, Orfeo” mondta az aranyos hang.„Azon a napon megfigyeltük kísérleteidet, úgy, mint azóta megfigyeltünk téged.”Ezeknél a szavaknál a félelem minden nyoma kiszállt belőlem; de egyre inkább csodálkoztam azon, hogy mindez mit jelentsen. Hirtelen észrevettem, hogy nagy szomjam volt. Mint válasz a gondolataimra, szólt a hang: „Igyál abból a kristálypohárból, melyet ott a kocsid motorháztetején találsz, Orfeo!”Csodálkozva ezeken a szavakon, szétnéztem, és a motorház tetőn megláttam egy pohárfélét. Csillogott a puha fényben. Vonakodva emeltem ajkaimhoz és megkóstoltam az italt. Ez a legeslegfinomabb folyadék volt, melyet valaha is megízleltem. Kiittam a poharat. Az ivás pillanatában az erőnek és jólétnek egy érzése töltött meg és az összes kellemetlen tünetem hirtelen megszűnt.„Ó, köszönöm Nektek”, mondtam, míg újra visszatettem az üres poharat a kocsim motorháztetejére, csakhogy láthassam, hogy láthatatlanná válik.
Ekkor már egy új, hihetetlen jelenség is kezdett történni. A két korong kb. 1m távolságra volt egymástól. Egyszer csak a közöttük lévő tér gyengéd zöldes fényben elkezdett izzani, ami aztán egy világító, három dimenziós képernyővé alakult, míg maguk a korongok láthatóan elhalványultak.A világító ernyőn két személy fejeinek és vállainak a képei jelentek meg, mint egy moziban egy premier-plan képnél. Az egyik kép egy férfit, a másik egy nőt ábrázolt.Azért mondok férfit és nőt, mert körvonalaik és arcvonásaik férfira és nőre hasonlítottak.De ez a két alak a legnagyobb tökéletességével tűnt fel nekem.
Annyira nemes benyomást tettek; szemeik egy kicsit nagyobbak voltak és sokkal kifejezőbbek, és egy olyan ragyogást sugároztak magukból, ami csodálkozással töltött el engem. Még jobban zavarba hozott az a nyugtalanító gondolat valahol lelkem mélyén, hogy ők ketten számomra valahogy ismerősnek tűntek. Különös volt, hogy úgy tűnt: a két élőlény ernyőre vetített képe figyel engem. Ugyanis közvetlenül rám néztek és mosolyogtak.Aztán szemeik körbenéztek, mintha fel akarták volna mérni az egész tájat is. Amikor engem figyeltek, az a kényelmetlen érzésem támadt, hogy minden gondolatomat ismerték és mindent tudtak, amit valaha is tettem, és még sokkal többet is rólam, mint amit én magam tudtam. Intuitíven éreztem, hogy egyfajta szellemi meztelenségben álltam előttük. Úgy tűnt, hogy telepatikus kapcsolatban is állok velük; ugyanis a tudatomon keresztül gondolatok, ismeretek, összefüggések özönlöttek, melyeknek a közléséhez sok órás beszélgetésre lett volna szükség.
Ezzel a két hihetetlen lénnyel szemben én úgy éreztem magamat, mintha annak a világító valóságnak, melyhez látszólag ők tartoztak, én csak egy szegényes árnyéka lennék. Nehéz érzéseimet szavakba önteni; mert én főleg intuitív érzékelés által értettem őket.Néhány pillanat után elhalványodott a két alak és a világító ernyő is eltűnt. Ezzel párhuzamosan újra fellángolt a két korong világos, zöld tűzben.A csupa gyengeségtől izgatottam reszkettem. Hideg verejték ült ki a homlokomra,megint közel voltam ahhoz, hogy elveszítem az eszméletemet. Akkor újra hallottam a hangot. Mindennél barátságosabban mondta, hogy zavarom érthető. De biztosított, hogy később mindent meg fogok érteni abból, ami történt. Ezekre a szavakra is emlékszem:„Az út fel fog tárulni, Orfeo!” Ezt nem értettem.
Ehelyett az a gondolat járt át: „Miért vették fel velem, egy szerény repülőgépgyári munkással, egy senkivel a kapcsolatot?A hang válaszolt: „Mi olyannak látjuk a földi embereket, Orfeo, amilyenek ők valójában,és nem olyannak, amilyennek őket a korlátozott emberi érzékszervek ismerik. A ti bolygótok emberei ugyan évszázadokon keresztül megfigyelés alatt álltak, de csak rövid ideje vannak újból felügyelet alatt. Minden szociális előrelépés feljegyzésre kerül nálunk.Úgy ismerünk benneteket, mint ahogy ti nem ismeritek saját magatokat. Regisztráló kristálykorongjaink segítségével minden férfiról, minden nőről és minden gyermekről életstatisztikát vezetünk.
Közületek mindenki végtelenül fontosabb számunkra, mint felebarátaitok számára; hiszen ti nem ismeritek lényetek igazi titkát!A ti emberiségetekből kiválasztottunk 3 személyiséget, akik a magasabb rezgések érzékelési képességének alapján a legalkalmasabbnak tűntek arra, hogy kapcsolatot vegyünk fel velük. Mindhárman egyszerű, szerény és jelenleg ismeretlen személyek.A másik kettő közül az egyik Rómában, a másik Indiában él. A Föld népével felveendő első kapcsolatunkhoz azonban téged választottunk ki, Orfeo.Bennünk irántatok, földi emberek iránt egy mély, testvéri vonzódás él, amelyik a mi bolygónk és a Föld ősrégi rokonságán alapul.
Ha beléd tekintünk, messze visszaláthatunk a múltba, és újra feléleszthetjük a mi korábbi világunknak bizonyos vonatkozásait. Mély együttérzéssel és megértéssel láttuk végigvándorolni a ti világotokat növekedési fájdalmainak korszakain. Tekints minket, kérünk, egyszerűen idősebb testvéreidnek!”Ezután a hang meglehetősen gyorsan beszélt tovább, és elmondta, hogy náluk jól tudják,hogy a „repülő csészealjakat” a legtöbb ember humorosan fogta fel, mint ahogy az szándék is volt. Azt kívánták, hogy a Föld népe ilyen módon csak fokról fokra ismerkedjen meg velük, és szokjon hozzá ahhoz a gondolathoz, hogy a világűrből érkeznek élőlények látogatóba. A saját nyugalmunk és lelki egyensúlyunk érdekében úgy lenne a legjobb, ha mi egyelőre gondtalanul fogadnánk őket!
A hang elmondta továbbá,hogy a korongokat a mindenütt jelen lévő mágneses erők felhasználásával hajtják és kormányozzák; azok aktivált molekulái veszik az egész világegyetemben ősidők óta meglévő energiát és megfelelően átalakítják azt. Azt is elmondta továbbá a hang, hogy a külsőre olyan egyszerűre épített korongok belül annyira bonyolultan vannak berendezve,hogy egy földi ember számára egy „csészealj” úgy tűnne, mintha egy mesterséges aggyal lenne ellátva. Emellett mindegyik bizonyos fokig egy anyahajó távirányítású ellenőrzése alatt áll.
A legtöbb csészealj kerekre van építve, mint ahogy a más fejlettségű bolygók űrhajói, és különböző nagyságúak, néhány coltól több száz méteresek az átmérőjükben.„Egy korong”, folytatta a hang, „nemcsak képes mindent közvetíteni, amit leadnak neki egy anyahajóról, hanem egyben regisztrál is pontosan minden vizuális, akusztikus és telepatikus ingert, amely a korong hatókörnyezetébe kerül. Ezeket az ingereket az anyahajóhoz továbbítja és ott azok – ahogy a földi emberek talán népiesen mondanák -,’mesterséges kristályagyakban’ kerülnek tárolásra. Így lett feljegyezve évszázadok óta egy részletekbe menő beszámoló a földi civilizációról és az egyes egyének szellemi fejlődéséről szintén.”A hang azt is mondta, hogy a távirányított „csészealjak”-on kívül űrhajók is léteznek,melyek közül jó néhányat láttak földi emberek.
Azt is elmondták nekem, hogy az éteri élőlényeknek valójában nincs szükségük űrhajóra;amikor ezeket használják, akkor ez csak az emberek előtti anyagi megjelenés céljából történik. Jól emlékszem arra, hogy a hang körülbelül még a következőket is közölte: „A különböző anyagi sűrűségű bolygóközi hajók és korongok megközelítően elérhetik a fénysebességet. Számotokra ez csak azért tűnik lehetetlennek, mert a ti tudósaitok még nem fedezték fel a megfelelő természeti törvényt. A fénysebesség az igazság sebessége.Ez az állítás a földi népek számára jelenleg felfoghatatlan.
Amellett azonban egy kozmikus alaptény!”Ha közeledünk a fénysebességhez, az idődimenzió, ahogy az a Földön ismert, megszűnik fennállni. Egy következő, magasabb új dimenzió kezdődik, amelyben a térutazásnak hihetetlenül gyors eszközei léteznek, amelyek megértése túl van az emberi felfogóképességen. A fényokmányokban megtalálható a Földnek és minden egyes rajta megtestesült élőlénynek a hiánytalan története.A „csészealjak” közül sok – erősen az anyagsűrűség-szint felett – a földi szemek számára láthatatlanok és csak radarkészülékkel fedezhetők fel.
Ezenkívül minden „csészealjat”bármikor láthatatlanná lehet tenni, vagy robbanás, összeomlás által el lehet tüntetni.Ennek megfelelően földi emberek néhányat láttak kék vagy fehér felvillanással felrobbanni, míg mások egyszerűen eltűnni látszottak a levegőben.Emlékszem, hogy felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mit élt meg Mantell kapitány és különböző egyéb személy, aki azt hitte, hogy kapcsolata volt egy „csészealjjal”.Gondolataimra feleletként a következő szavakat hallottam: „Mantell kapitány nem a Vénusz bolygót követte. Ő azon fáradozott, hogy megelőzzön és elfogjon egyet a távirányítású korongok közül. Halálát egyáltalán nem lehetett elkerülni!
El szeretnénk mondani a földi embereknek, hogy a sűrű, nehéz, gázos földlégkörben más bolygókról származó látogatók alkalmanként látogatást tesznek. Mindnek barátságos szándékai vannak, és a földi embereknek egyikük sem akar valamit ártani. Minden intelligencia, kinek meg van a képessége, hogy mozogjon a csillagközi térben, tud gondolatot olvasni és lelki megnyilvánulásokat látni. Az emberek civilizáltnak tartják magukat, de gondolataik gyakran barbárok és érzelmeik halálosak.
Ez nem kritizálás,hanem csak tények megállapítása. Tehát úgy a legjobb, ha minden bolygóközi látogatót barátságos gondolatokkal fogadtok!”Amíg figyelmesen hallgattam szavait, azt kérdeztem magamtól, hogy vajon ezek a hihetetlen lények miért nem szálltak már le több űrhajóval nagy repülőtereink egyikén,hisz így egyszerűen és gyorsan meggyőzhették volna a világot valódiságukról.Válaszként az alábbi szavakat hallottam: „Így tennék ezt a ti földi lényeitek, Orfeo, de ez nem a mi módszerünk.
Először is azért, mert mi olyan dimenziókban élünk és működünk,amelyek az emberek számára ismeretlenek, és ennél fogva minden dolgot másképp ítélünk meg. Aztán meg azért is, mert léteznek bolygóközi és kozmikus törvények,amelyek ugyanúgy megdönthetetlenek, mint a Föld természeti törvényei. A kozmikus törvény hatékonyan megakadályozza, hogy egy bolygó beleavatkozzon egy másiknak az evolúciójába. Más szavakkal, Orfeo, – a Földnek magának kell alakítania a sorsát! Mi ugyanakkor minden hatalmunkban állót meg fogunk tenni a Föld népének segítésére.De ez a kozmikus törvény által nagyon pontosan és erősen korlátozva van.
A bolygótok atmoszférájában újonnan történő megjelenésünknek az oka abban a tényben rejlik, hogyaz élet fejlődése a Földön az anyagi haladás jelenlegi fokán veszélyben van. A veszély messze nagyobb, mint amilyennek azt a Föld népe tartja. Az ’ellenség’ nagy méretekben készülődik, és pedig titokban.”Egy pillanatra elnémult a hang, aztán szelíden ezt mondta: „A Kozmosz számtalan más világának tömegében, Orfeo, a földi emberek olyanok, mint a kis gyermekek, bár sokan hiszik azt közülük, hogy majdnem a megismerés csúcsára jutottak már.
Az Univerzum más világain a szellemi és fizikai fejlettség sok fajtája létezik. Az intelligens élet minden formája alkalmazkodik azokhoz a fizikai feltételekhez, melyek bolygóotthonán uralkodnak. A legtöbb élőlény a legfinomabb anyagú formákban létezik, sokkal finomabban, mint a Földön. Mindenesetre a nagy többség megjelenésében hasonlít a földi emberre.Van egy bizonyos oka annak, hogy ez így van. Valójában mi a Földnek idősebb testvérei vagyunk.
Ezért is akarunk szívesen segíteni a földi embereknek, amennyire ezt ők nekünk szabad akaratukon keresztül meg fogják engedni.”Mialatt erre a barátságos, szelíd hangra figyeltem, éreztem, hogyan burkolt magába a szeretetnek egy meleg, izzó hulláma, olyan hatalmasan, mintha egy lágy, aranyszerű fényt érzékelnék. Egy csodálatos pillanatra nemesebbnek, finomabbnak, erősebbnek tűntem magam számára, mint amilyennek egyébként ismertem magamat. Olyan volt,mintha rövid időre túl léptem volna a halandóság fokozatát és valamiképpen rokona lennék azoknak a magasabb lényeknek.„Fogunk veled újra találkozni, Orfeo”, mondta a hang, „de mára, kedves barátunk, jó éjszakát!”
A két zölden fénylő korong majdnem teljesen elhalványult. Akkor egy halk zümmögést hallottam, mialatt azok világoszöld tűzben felgyulladtak és kilőttek az égbe, fel ugyanabba az irányba, amelybe korábban a nagyobb, vörös korong. Hihetetlen rövid idő alatt ők is eltűntek és állva hagytak engem egyedül az autóm mellett.Összezavartság, hitetlenkedés, sokk és merő félelem fogott el és az a pillanatnyi meggyőződés, hogy elvesztettem az eszemet, hogy őrültté lettem.
Úgy véltem, hogy az,amit átéltem, egyszerűen nem történhetett meg. Felemeltem lebénult kezemet. Hevesen reszketett. Órámra néztem: majdnem hajnal 2 volt. Imbolyogva másztam be kocsimba és nyomtam meg az indítómotor gombját. Pánik vett erőt rajtam. Megrántottam a kormánykereket, ráléptem a gázpedálra és csináltam egy éles, majdnem U-alakú fordulót, hogy újra az országútra jussak. A gumik nyikorogtak és a kocsi kipördült. Olyan gyorsan, ahogy csak lehetett, haza akartam jutni, vissza az egészséges realitás világába.Valaki meg kellett, hogy mondja nekem, hogy nem hibbantam meg.
A menet alatt az egyetlen világos gondolatom az volt, hogy ’haza’! Amikor végre bekanyarodtam a Glendale boulvard-ra és megláttam lakásom fényeit,megkönnyebbülésből mélyet sóhajtottam. Semmilyen hely soha nem esett olyan jól, minta lakásom!A kocsit ott hagytam a bejáratban állva és berohantam a házba.
Feleségem még fenn volt, félelem gyötörte amiatt, hogy olyan későn jöttem meg.„Orfeo, mi van? Mi bajod van? Hófehéren nézel ki!”Állva maradtam és rámeredtem, beszélni nem tudtam. Jött, és megfogta a kezemet.„Orfeo, te beteg vagy! Rögtön hívom az orvost.”Karjaimba vettem őt. Már csak azt akartam, hogy szorosan mellettem legyen, hogyérezzem közelségét, hogy ne kelljen arra gondolnom, amit átéltem.Ő könyörgött, hogy meséljem el, mi történt. „Holnap, talán holnap Mae, akkor talán tudok majd beszélni…”Végül is ágyba tértünk. De már pirkadt, amikor nyugtalan félálomba merültem.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


spiritdiufo