Mit árulnak el rólad a gyűrűviselési szokásaid?
Az ezotéria szerint a gyűrű sokkal többet jelent egyszerű dísznél vagy jelképnél. Ha eddig azt hitted, hogy annak, hogy melyik ujjadon viseled a gyűrűdet, csak akkor van jelentősége, ha eljegyzésről, házasságról van szó, akkor tévedtél, mert az ezotéria szerint sokat elárulnak a gyűrűviselési szokásaid, ugyanis nemcsak egy jelképről, díszről van szó, hanem egy olyan ékszerről, amivel valamilyen téren megerősítheted magad, ha a megfelelő ujjadon viseled. Az alábbiakban leírtak segíthetnek, hogy a jövőben célzottan támogathasd a törekvéseidet azzal, hogy melyik ujjadon viselsz gyűrűt!

Bal kéz kontra jobb kéz: Mivel a bal kéz a fogadásért felelős, emiatt az erre az ujjakra húzott gyűrűk azt jelképezik, amit kapsz, vagyis energiát, érzelmeket és a gondolatokat. Szintén a bal kéznek tulajdonítják a női energiákat és a kreativitást.
A jobb kéz a férfias oldalt és az adást, juttatást szimbolizálja, valamint ezzel a kezünkkel adhatunk energiát, és ebből fakad a pszichikai aktivitásunk is. Ha a jobb kezeden viselsz gyűrűt, akkor adakozó, támogató személyiség lehetsz, míg a bal kezeden látható gyűrű a befogadás, tanulás, elfogadás képességeit szimbolizálja.

Hüvelykujj: Az akaratérvényesítésről szól a hüvelykujj, ez pedig ugyanúgy érthető a párkapcsolatra, mint a barátságra. Ha a hüvelykujjadra gyűrűt húzol, akkor azzal azt üzened, hogy változtatni szeretnél az ambícióidon, a szerelmi, üzleti, munkaköri viselkedéseden. Az ehhez ajánlott kristályok a gránát, a karneol és a rubin.

Mutatóujj: Gyakran látható a magas beosztású, vagy az arra törekvő emberek mutatóujján gyűrű, aminek magyarázata az, hogy ez vezetői képességekre enged következtetni, de erős önbizalomra, önhittségre, magas benső energiákra, ambíciókra, pénz utáni vágyakozásra, anyagi javak megszerzésére tett erőfeszítéseket is jelképez.
Szintén a mutatóujjnak jut nagy szerep a spirituális és az egyéni függetlenség terén is. Ha mindezeket erősítenéd, akkor a kristályok közül a lapis lazuli és a kék topáz lehet a segítségedre.

Középső ujj: A felelősségtudatról és az egyetemes, univerzális törvényekhez való hozzáállásról mesél a középső ujj. Aki ezen az ujján visel gyűrűt, az magas igazságérzettel, jó megérzésekkel rendelkezhet, valamint képes jól átlátni a különféle élethelyzeteket.
Emellett szeretik analizálni a saját személyiségüket, valamint örömmel foglalkoznak azzal, hogy megtalálják helyüket a földi életben. Amennyiben a te utad is erről szól, akkor a kristályok közül segítségedre lehet a rózsakvarc, igazgyöngy és a korall.

Gyűrűsujj: Habár a gyűrűsujj a szerelmet jelképezi, az erre az ujjra húzott gyűrű mégsem csak a kapcsolati státuszról árulkodik, hanem szimbolizálja a szépérzéket, általában a szépséget, az önkifejezést és a kitárulkozást is. A kristályok közül ezen az úton segíthet a rózsakvarc, ametiszt és a zöld jáde.


Kisujj: Kiváló megérzésekről, intuíciókról, művészi képességekről, kreatív személyiségről árulkodik a kisujjon viselt gyűrű. Általában olyan emberek hordanak a kisujjukon gyűrűt, akik kiemelkedően tehetségesek valamiben, kiváló művészi érzékkel rendelkeznek, és kicsit sem jelent számukra nehézséget, hogy meggyőzzenek másokat a saját álláspontjukról. Amennyiben te is ezen az úton jársz, akkor a kristályok közül a borostyán, holdkő, kvarc lehet a segítségedre.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


noiportal.hu
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: