Az asztrális világ: Bilokáció, teleportálás, hasonmások (doppergágerek)
A fizikai test nyűgét lerázva szabadon járhatsz. Oda mégy, ahová a kedved tartja, és csaknem mindent megtehetsz, amit akarsz. Felfedezheted azokat a tájakat, ahová a hétköznapi életedben sosem juthatnál el. Mongóliába vágyódsz? Csak annyi a teendőd, hogy erősen rá gondolj abban a pillanatban, amint kiszabadulsz a testedből, és azonnal ott találod magad. Immár nem korlátoznak földi határok. Felfedezheted a Marsot, a Vénuszt - mindent megnézhetsz, ami érdekel. Megértem, ha inkább megfontoltan, az otthonod közelében kezded a felfedezőutat, de tudnod kell, semmi nem szabja meg barangolá­said külső határát.

Előre, hátra is utazhatsz az időben. Kíváncsi vagy rá, mi­lyen volt az élet VIII. Henrik idejében? Menj vissza, és nézz utána személyesen! Tudni szeretnéd, hogyan él az ember száz esztendő múlva? Utazz előre az időben, és tapasztald meg. Henry Cornelius Agrippa von Nettesheim (1486-1535), az ok­kult filozófiáról írt művének harmadik kötetében beszámol egy Atheus nevű filozófusról, aki lélekutazást tett a jövőbe, ahonnét „sokkal bölcsebben" tért vissza.

Biztosan emlékszel rá, azt mondtam, majdnem mindent megtehetsz. Mivel azonban az asztrális világban utazol, nem az ismert környezetedet tapasztalod meg, hanem az anyagi vi­lág asztrális hasonmását, ahol természetes és önkéntes hatá­rokkal találkozol majd. Tudományos vizsgálatok szerint az ember változatos helyekre juthat, elolvashat és megjegyezhet, akár vissza is hozhat magával bizonyítékképpen onnan üze­neteket. Ezért azután azt hihetnéd, semmi sem akadályozhat meg abban, hogy besétálj egy bezárt szobába, elolvasd a hol­napi vizsgakérdéseket és a megoldásokat. A gyakorlatban azonban ez nem ennyire egyszerű. Mert kibetűzhetsz ugyan egy darab papírt asztrálutad során, de nem nyithatsz ki egy könyvet, nem fordíthatsz meg egy lapot. Ha a vizsgakérdések egy nyitott fiókban vannak, csak az első oldalt bírod majd el­olvasni.

Olivér Fox Asztrális projekció című könyvében leírja, ho­gyan indult asztrálutazásra álmában, a vizsgája előtti éjszakán, hogy elolvassa a vizsgadolgozat kérdéseit. Két kérdésre tudott visszaemlékezni. Az egyikre mindenképpen számított, de a másik tétel ezen a bizonyos vizsgán már évek óta nem ke­rült szóba. Ennél a két témánál többre egyszerűen képtelen volt visszaemlékezni - magyarázta -, mivel „a szöveg eléggé tiszta, amíg el nem akarja olvasni az ember; de akkor a betűk elmosódnak, egymásba futnak, elhalványulnak vagy kriksz-krakszokká változnak". Szerzőnk nem is tett újabb kísérletet, annyira kellemetlenül érintette a dolog.

Beszélnünk kell az erkölcsi mércékről, a tisztesség szabá­lyainak megfelelően felállított személyes, önkéntes korlátok­ról is. Az asztrálutazás során tanúja leszel olyan helyzeteknek, melyekbe a többi ember nem szívesen avatna be, amiket nem tárna fel előtted. Ezekben az esetekben saját ítéletedre kell hagyatkoznod, te döntőd el, mit teszel. Ott csellengsz és bámészkodsz, vagy nyugodt lelkiismereted érdekében tovább-állsz?

Az a tapasztalatom, hogy akik leselkedés céljából vagy más önző okból kifolyólag indulnak asztrálutakra, előbb-utóbb megbűnhődnek tolakodó kíváncsiságukért. A rendkívül népes asztrális világ alacsonyabb rendű lakói úgy tűnik, szívesen csatlakoznak az aljas indokokkal utazókhoz.
Ezzel el is jutunk az asztrálutazás következő fontos felté­teléhez. Legyen célja az útnak! Remek dolog, amikor csak úgy nekivágunk, és ide-oda cikázunk, de fontos, hogy az esetek döntő többségében határozott cél lebegjen lelki szemeink előtt.

A cél gyakorta olyan erős, hogy még önkéntelen asztrál-utazásokra is magyarázatot ad, amikor is az ember váratlanul a testén kívül találja magát. Iszonyatos élmény ez annak, aki nem ismerte, nem is tapasztalta addig az ilyesfajta élmény mi­benlétét. Amikor egy ember rendkívüli késztetést érez arra, hogy valahol valamit megtegyen, akaratától függetlenül is aszt­rálutazásra indulhat álmában, ahogy mindannyian. A gond ak­kor kezdődik, ha útközben felébred.
Következésképpen, amikor az asztrálutazás utáni vágyad elsöprően nagy, sokkal könnyebben hagyod el a tested, mint amikor egyszerűen csak kíváncsi vagy.

Unokatestvérem nyugtalankodott több ezer kilométernyi­re, TöröKországban élő lánya miatt. A lánya remek levélíró, az unokatestvérem minden héten hosszú, részletes levelet kapott tőle. Azon a héten azonban nem jött levél. Rokonom ezt először csak a posta szeszélyességének tulajdonította, de mi­kor a következő hét is levél nélkül múlt el, aggódni kezdett. Felhívta a lányát, de a telefont egy angolul nem beszélő alkalmazott vette fel. Nyugtalansága napról napra nőtt, s az aggó­dó anya a végén már aludni se nagyon tudott. Csak amikor négy hét múlva végre megérkezett lányától a levél, nyomta el a nyugtalan álom.

Meglátogatta a lányát ebben, aki barátjával a távoli hegy­vidéken nyaralt. Unokatestvérem ezután visszatért a testébe és mély, legalább félnapos álomba zuhant. Miután felébredt, fel­hívta a lányát, hogy lássa, minden rendben van-e.
- Mike és én vidéken kószáltunk, és egyszer csak megpil­lantottalak - mondta a lánya. - Amint egy faluba értünk, hív­talak, de nem vetted fel. Jól vagy?
A rokonom kezdetben azt hitte, álmodott, de amikor rájött, hogy valóban pontosan látta a hegyi utat, és a lánya is meg­pillantotta őt, már gyanította, asztrálúton járt. Mivel annyira erősen vágyott a bizonyosságra, hát asztráltestében utazott a lányához, így bizonyosodott meg az épsége felől. Miután onnan visszatért, olyan mély álomba zuhant, hogy lánya első telefonhívása fel sem ébresztette.
Egy vagy két napra rá egy elkallódott levél is érkezett a lá­nyától, tudatva, vakációra indul, és egy-két hétig nem hallat magáról. Ezt már a kirándulás alatt adták fel, de sajnos, va­lahol a távoli hegyvidéken, ezért lassabban ért oda, mint ren­desen.

Remek dolog így szemmel tartani a szeretteinket. Harminc évvel ezelőtt többen béreltünk egy házat Londonban. Egyi­künk lefekvés előtt mindig azt kiáltotta: - Jó éjszakát, apa -tudván, hogy édesapja éjszakánként asztrálúton ellenőrzi a földgolyón szerteszét élő gyermekeit. A barátom mindig meg tudta mondani, mikor járt édesapja a szobában.
Van, aki láthatóvá válik asztrálutazás közben. Nem vagyok biztos abban, hogy a barátom valóban látta-e az édes­apját, még ha érezte is a közelségét, de az unokatestvérem egészen biztosan megjelent a lányának, még a török hegyek­ben is.

A szellemekről szóló beszámolók egy részére, meglehet, valójában az asztrális világ vándorainak felvillanó árnyképei szolgáltattak alapot.

Bilokáció avagy kéthelyűség

Sok feljegyzés utal a bilokáció jelenségére. Ezt a szót annak a helyzetnek a jelölésére használjuk, amikor valakit két helyen látnak egyszerre. Az esemény magyarázata az, hogy a két he­lyen észlelt személynek a teste és az asztrális hasonmása is látható. Hitelesen adatok bizonyítják azt az esetet, amely 1744. szeptember 21-én történt meg. (Carol Zaleski: Otherworld Journeys. Másvilági utazások) Alphonse de Liguori, az ismert, köztiszteletnek örvendő nápolyi kereskedő szeptember 17-én az arezzói börtönben senyvedett. Öt napja nem evett, csende­sen feküdt a cellája padlóján. Amikor a hatodik nap felkelt, azt állította a börtönőreinek, hogy előző nap XIV. Kelemen pápa halottas ágyánál járt. A jelenlétét megerősítették, ez pe­dig azt bizonyítja, hogy valóban két helyen tartózkodott egy­szerre, hiszen a két város négynapi járóföldre volt egymástól.
A kéthelyűség, azaz a bilokáció egyik legkülönösebb pél­dája William MacDonald esete, akit 1896. július 8-án idéztek a bíróság elé. Azzal vádolták, hogy betörést kísérelt meg New York városában, a Second Avenue egyik házában. Többen lát­ták, amint az egyik szobában „botladozva", értékes tárgyakkal távozni igyekezett. A szemtanúk megpróbálták elfogni, de si­kertelenül, azonban menekülés közben mindenki jól látta, így könnyen tudták azonosítani is.

A tárgyaláson Wein professzor a védelem tanújaként el­mondta, a betörési kísérlet idején William MacDonald egy varietészínház színpadán szerepelt, a bűntény helyszínétől öt­mérföldnyire, több száz ember szeme láttára. William MacDo­nald ugyanis önkéntes résztvevője volt Wein professzor hipnó­zisbemutatójának. A professzor elmagyarázta, hogy a „valódi William MacDonald" fizikai teste sosem hagyta el a színpadot, de amit „Mr. MacDonald nem fizikai képének nevezünk", azt a Second Avenue házának lakói joggal láthatták.

Az ügyész heves keresztkérdéseinek dacára a bíróság vé­gül ártatlannak találta William MacDonaldot.
Hasonlóképpen rendkívüli esetbe bonyolódott Emilie Sa-gée kisasszony az 1840-es években, Livoniában. Annak dacá­ra, hogy kiváló tanár volt remek minősítésekkel, legalább ti­zenkilenc iskolából bocsátották el a hasonmása miatt, aki ál­landó jelenlétével felzaklatta a diákjait. A hasonmás általában a mozdulatait utánozva szorosan Sagée kisasszony mellett állt, de képes volt az önálló közlekedésre is. Egyik nap a tábla mel­lett nézelődött, másnap csöndesen üldögélt a sarokban. Meg­esett az is, hogy egyedül kószált az iskola kertjében. Amint a hasonmás egyre láthatóbbá vált, úgy lett Sagée kisasszony viselkedése kimértebb, egészsége pedig egyre törékenyebb.

A katolikus egyház számtalan bilokációt tanúsító esetet jegyzett fel. A leghíresebb eset Páduai Szent Antallal történt meg, aki 1226-ban egy limogés-i templomban prédikált, ami­kor hirtelen eszébe jutott, hogy a város túlsó végén álló mo­nostorban kellene misét celebrálnia. Fejére húzta a csuklyáját,
és hosszú percekre letérdelt, mialatt a kongregáció türelmesen várakozott. Időközben a város másik végén Szent Antal a szer­zetesek szeme láttára előjött a kórusból, evangéliumot olva­sott, majd ismét eltűnt.

Az a képesség, hogy némelyek látják az asztrális úton járó embereket, szerencsére sokakat visszatart attól, hogy eme kész­ségüket leselkedésre használják fel. Ugyanis csak az emberek reakcióiból következtethetünk arra, látnak-e minket, vagy sem.
A „Wilmot-eset", amely először a Pszichikus kutatások tá­mogatására alakult társaság kiadványában jelent meg, arra vall, hogy az utazóval semmilyen kapcsolatban nem álló sze­mély is képes érzékelni az asztrális lény jelenlétét.

Wilmot úr 1863 októberében éppen hazafelé hajózott bridgeporti (Connecticut) otthonába liverpooli üzleti útjáról. Október 3-án vihar támadt, amely kilenc napon át dühöngött. A nyolcadik nap estéjén Wilmot úr a City of Limerick nevű ha­jó luxuskabinjában azt álmodta, hogy a felesége hálóköntös­ben megjelenik a kajüt ajtajában. Az ajtóban megtorpanva ész­reveszi a lakótársát. Egy pillanatra habozik, mielőtt Wilmot fe­lé indul. Megcirógatja, megcsókolja, majd csöndesen elmegy.
Felébredve látja, amint útitársa, Richárd Tait mereven őt nézi.
„Remek alak - mondta Richárd - „maga aztán remek alak, mondhatom, hölgylátogatót fogadni ilyen körülmények kö­zött".
Wilmot úr magyarázatot követelt, és kiderült, a férfi min­dent látott, amire ő álomként emlékezett. Richárd megdöb­bent, amikor észrevette a hálóköpenyes hölgyet a kabin ajta­jában. Azt hitte, Eliza, Wilmot nővére jön segítséget kérni, aki szintén a hajó fedélzetén tartózkodott. De amikor a nő belépett a kabinba, felfedezte, egy ismeretlen tart feléjük. A hölgy habozott, amikor észrevette, hogy Richárd ránéz, de azután a jelenlétével mit sem törődve odasétált Wilmothoz, és csókol­gatni kezdte. Az ilyen viselkedés 1863-ban esztelennek és sze­mérmetlennek minősült. Richárd csodálkozva bámulta a nőt, aki mit sem törődött a hírnevével.

Richárd Taitet nem elégítette ki Wilmot hihetetlen magya­rázata. Megkereste Eliza Wilmotot, hogy megállapítsa, ő volt-e, aki belopózott a bátyjához éjszaka. Eliza elképedt a feltevé­sek hallatán. Richárd bocsánatot kért, és megvallotta, hogy „tanácstalan".
Bridgeportba érve Mrs. Wilmot megkérdezte a férjét, ész-revette-e a látogatását egy hete, kedden este?
Azon a viharos éjszakán Mrs. Wilmot az ágyában forgoló­dott. Aggódva gondolt a férjére, mert az utóbbi időben sok hajótörésről szóló hírt hoztak. Hajnali négy óra felé nem bírta tovább, elhatározta, meglátogatja. Asztrálútra indult a hajóra, a háborgó tengeren át.
„Mondd" - kérdezte a férjét - „van olyan hajókabin, ahol a felső priccs hátrább van, mint az alsó? A felső ágyon lévő férfi egyenesen rám nézett, és egy pillanatig féltem is belép­ni, de azután odamentem az ágyadhoz, föléd hajoltam, meg­csókoltalak, a karjaimba szorítottalak, azután elmentem."
Mrs. Wilmot tökéletes leírást adott a kajütről, amely a ha­jó tatjában volt, ahol a priccsek nem egymás fölött helyez­kedtek el.

Hasonmás vagy Doppelgánger

A Doppelgánger emberi hasonmás, a jelenség szorosan össze­függ a kéthelyűséggel és az asztrálutazással. A Doppelgánger német szó, de sokkal közismertebb az angol autoscopynál, amely szintén ugyanezt jelenti.
Fölöttébb nyugtalanító, amikor váratlanul szemtől szembe kerülsz asztrális hasonmásoddal. Guy de Maupassant mesélte barátjának, mennyire bosszantotta asztrális hasonmása, akit ha­zatérve mindig a karosszékében talált.

A Fate magazin 1966. áprilisi számában dr. Edward Podols-ky sok példával alátámasztott cikket írt a Doppelgánger jelen­ségről. A kansasi (Missouri) Sámuel V. például egy vasárnap délután a kertjében dolgozgatott, miközben vagy két órán ke­resztül minden egyes mozdulatát megismételte a hasonmása.
Jeanie P. kisasszony akkor találta maga mellett a hasonmá­sát, amikor egy este éppen a sminkjét mosta le. A hasonmás természetesen ugyanezt tette. P. kisasszony kíváncsian oda­nyúlt, hogy megérintse, és ebben a pillanatban a hasonmás fe­lényúlt, és megérintette őt.
A jelenség egyik magyarázata szerint a Doppelgánger nem egyéb, mint az emlékek projekciója. Ennek ellenére számtalan olyan esetet is feljegyeztek, amikor az emberek a jövőben lát­ták magukat.
így történt a nagy német íróval, Johann Wolfgang Goethé­vel. Éppen barátnőjét, Frederikát látogatta meg Strassburgban. Amint kilovagolt, hasonmása ment el mellette világosszürke ruhában, nyakában aranylánccal, amit még soha nem látott. Nyolc évvel később, amikor ismét felkereste barátnőjét, hirtelen rádöbbent, hogy ezúttal ugyanazt az öltözéket viseli, amit a hasonmása nyolc évvel azelőtt.

A Doppelgangerekkel nagyon kevés kutatás foglalkozott ez idáig. James Hewat McKenzie (1870-1929), a brit okkult tudományokkal foglalkozó kollégium, a British College of Psychic Science alapítója hallatlanul mulatságos kalandot élt át kísérlet közben. McKenzie csaknem mindenről rendkívül határozott véleményt alkotott, és nyíltan kifejtette a vélemé­nyét. Azt gondolta, hogy az alkohol és a drog romboló ha­tással van az éteri és a fizikai testre egyaránt. Noha erősen ellenezte a részegséget asztrálutazás közben, egyszer, teóriá­ja bizonyítására szándékosan leitta magát. Ezt követően sé­tálni indult. Átpillantott az utca túloldalára, és meglátta ma­gát a másik oldalon. Úgy vélekedett, talán önkéntelenül hagyta el a testét, ezért átment az úton, és továbbsétált. Ami­kor ismét visszanézett az utca innenső oldalára, észrevette, még mindig ott sétál, azon a járdán is, ahonnét eljött. Pánik­ba esett, mert részegen nem tudta, melyik volt a fizikai, me­lyik az asztrálteste.
A testen kívüli élmény és a Doppelgánger között van egy lényeges különbség. A megkettőződött képmásban nincs jelen az öntudatod. Mindig tisztában vagy azzal, hogy alakmást lát­sz, tudatodat valódi éned birtokolja. Egy testen kívüli élmény esetében a tudatosság az asztráltestben, nem pedig a hátraha­gyott fizikai testben rejtőzik.

Teleportálás

Teleportálásról akkor beszélünk, amikor egy személy vagy tárgy hirtelen egyik helyről a másikra kerül. Több kultúrkör mítoszai és legendái említik ezt a jelenséget, és sok, a maga idején bizonyított, megerősített feljegyzés számol be a táv­szállításról.
A legkülönösebb példája ennek 1593 októberében tör­tént, amikor furcsán öltözött katona jelent meg Mexikóváros­ban, a Plaza Mayor védelmére rendelt őrszemek között. A fér­fi gárdista-egyenruhát viselt, amely azonban egyáltalán nem hasonlított az őrszemek öltözékére. Kábán, hitetlenkedve nézett körül.
„Gil Pereznek hívnak" - mondta az őröknek. - „Azt a pa­rancsot kaptam reggel, hogy a manilai kormányzó palotája előtt őrködjem. Nagyon jól tudom, hogy ez itt nem a kor­mányzó palotája és ez a hely sem Manila. Fogalmam sincs ar­ról mit történt, és hogyan. De mivel itt vagyok, ez pedig palo­tának látszik, teszem a kötelességemet, amennyire lehetséges."
Perez nem hitte el, hogy Mexikóvárosban volt, több ezer kilométerre az otthonától. Az egyházi hatóságok börtönbe ve­tették, mint az ördög ügynökét, de a kínvallatás ellenére sem változtatta meg a történetét.
Szerencséjére két hónappal később spanyol vitorlás érke­zett a Fülöp-szigetekről. Egy kormánytisztviselő felismerte Pe-rezt, és tanúsította, hogy a palotaőrt Manilában látta, amikor vitorlát bontottak Mexikó felé. A Szentszék hitelt adott neki, Perezt az ördög ártatlan áldozatának nyilvánította, és megen­gedte neki, hogy visszatérjen a Fülöp-szigetekre.

Az efféle az esetekre nincs magyarázat. Perez önkéntele­nül hagyhatta el a testét, asztrálútra indult, majd fizikai testté változtatta asztráltestét otthonától több ezer mérföldnyire.
Most már megismerkedtél minden, az asztrálutazás sikeré­hez szükséges tudnivalóval.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


Richard Webster: Asztrálutazás
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: