Mivel találkozott az 1628-as járat? – Az egyik legjobban dokumentált UFO-eset
Az egyik leghitelesebb és legmegdöbbentőbb találkozás egy UFO-val. 1986. november 17-én Kenju Terauchi kapitány és kétfős legénysége Alaszka felett repültek a JAL 1628-as járattal, aminek a fedélzetén bort szállítottak.

A sztori kétségtelenül igaz, mivel a Szövetségi Légügyi Hivatal teljes jelentést adott a történtekről, és a katonai radar is érzékelte a másik járművet. Azt, amit akkor láttak, a mai napig nem tudták megmagyarázni.

Az eredetileg vadászgép pilóta, Kenju Terauchi és a másodpilóta Takanori Tamefuji illetve Yoshio Tsukuba repülési mérnök 17:11-kor körül furcsa fényt láttak balra lefelé a gép orrától, miközben Párizsból a Narita nemzetközi repülőtérre tartottak, ami Tokió közelében volt.

Az egyébként 29 évnyi repülési tapasztalattal rendelkező kapitány azt hitte, hogy a fények egy katonai repülőgéphez tartoznak, ami különben nem is lett volna meglepő, ugyanis akkoriban voltak olyan gépei az amerikai légierőnek, amely Alaszkában, Oroszországhoz közel járőröztek. Nem mellesleg a területen, ahol elhaladtak, két katonai bázis is található, az Eielson és az Elmendorf.

Mivel találkozott az 1628-as járat? – Az egyik legjobban dokumentált UFO-eset
Tearuchi próbált nem tudomást venni a fényekről, amik két téglalap alakú tárgytól származtak, és amelyek szabályosan követték a JAL 1628-as járatot, és az ismeretlen objektumok rövidesen a gép elé vágtak.

A kapitány vallomásában az áll, hogy két űrhajóval kerültek szembe, amiknek hatalmas fényük volt és egy szinten repültek velük. A pilótafülke belseje ragyogott, és meleget érzett az arcán. Ráadásul a gépek ellentmondtak a gravitáció törvényeinek, képesek voltak hátramenetben is menni és pillanatok alatt helyet változtatni.

Majd Terauchi megkérdezte az Anchorage-i Légiforgalmi Irányító Központot, hogy volt-e látható forgalom a radaron a gépük előtt. Először azt a választ kapták, hogy nem volt. Azután arra kérték, hogy Terauchi írja le pontosan, mit látott. Főleg abban volt biztos, hogy egy sárga és fehér villogó, illetve navigációs fényeket látott.

Ezt követően az UFO-k megváltoztatták a helyzetüket, az egyik a másik fölé került, majd egymás elé. Eközben Terauchi megkérte a másodpilótát, hogy készítsen képeket az űrhajóról egy Alpha 7000 típusú fényképezőgéppel, de az nem tudott eleget tenni a kérésnek, mert a gép nem volt hajlandó működni. Ugyanakkor Terauchi azt is megfigyelte, hogy a két gép részei voltak egy sokkal nagyobb anyahajónak, ami kétszer akkora volt, mint egy repülőgép hordozó.

Mivel találkozott az 1628-as járat? – Az egyik legjobban dokumentált UFO-eset

Mindeközben a  légiforgalmi irányító felvette a kapcsolatot az Elmendorf katonai bázis Irányítóközpontjával, hogy  megtudakolja, ők vajon mit tudnak az esetről, érzékelik-e a másik két gépet, akik nemleges választ adtak. Viszont a JAL 1628-as radarján meg láthatóak voltak.

Végül a Légiforgalmi Irányító Központ is befogta a jelet és az  Elmendorf bázison ugyancsak megjelent az azonosítatlan tárgy a radaron. Vagyis megerősítést nyert, hogy valóban volt ott másik gép, – mivel a radaron egynek látszott a két kis gép – amiket képtelenek voltak azonosítani.

A hajó kitartóan követte őket, bárhogy is próbáltak manőverezni.

A légiforgalmi irányító megpróbált többet megtudni a gépről úgy, hogy az United Airlines utasszállítót a JAL 1628 pozíciójába irányították, a hatalmas űrhajó lemaradt, és mikor a két gép összetalálkozott 17:51-kor, az United gép egyedül a JAL 1628-ast látta. Onnantól kezdve már nem követték a gépüket.

De egyáltalán ki és miért követte a gépet?

1986. decemberében Terauchi interjút adott a Kyodo News újságírójának. Ezután áthelyezték őt, hogy irodai munkát végezzen, és onnan ment nyugdíjba Észak-Kanto-ba. Mindeközben a Kyodo News munkatársa, Paul Steucke-t, kikérte december 24-én az Anchorage-i Légiforgalmi Irányítótól az adatokat, a hang- és videófelvételeket.

Mivel találkozott az 1628-as járat? – Az egyik legjobban dokumentált UFO-eset
Kenju Terauchi kapitány rajzot is készített az UFO-ról

Egy nappal később a légiforgalmi irányító helyettese, Donald D. Engen admirális arra a döntésre jutott, hogy az anyagok nem juthatnak ki tőlük. Így hát megjelentek az FBI és a CIA képviselői és módszeresen elkezdték begyűjteni a bizonyítékokat. De John Callahan, a balesetek és kivizsgálások vezetője a légiforgalmi irányítónál megtartotta az eredeti dokumentumokat.

Három hónappal később a Légiforgalmi Irányító Központ 1987. március 5-én tartott sajtótájékoztatóján hivatalosan kiadta eredményeit. Paul Steucke elvileg a háttérbe vonult és a légi irányító dióhéjban azt közölte, hogy nem rendelkeztek elegendő anyaggal ahhoz, hogy megerősítsék, mi van a radaron és bár elfogadták a kapitány beszámolóját, még sem értettek vele egyet.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!



noiportal.hu
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: