Akár az is elképzelhető, hogy élet lehetséges a tudósok által egy közeli naprendszerben felfedezett három szuperföldön, vízzel és...


Akár az is elképzelhető, hogy élet lehetséges a tudósok által egy közeli naprendszerben felfedezett három szuperföldön, vízzel és megfelelő hőmérséklettel. A szuperföld olyan bolygó, amely a mi naprendszerünkön kívüli, vagyis idegen csillagok körül kering. Tömege nagyobb a Földnél, de mégsem válnak gázóriásokká, tehát felépítésük többé kevésbé hasonló bolygónkhoz. A három újonnan felfedezett szuperföldön elképzelhető, hogy folyékony víz és enyhe hőmérséklet található, amelyek lehetővé teszik az életet. A csillagászok szerint a bolygók, a Gliese 667C nevű csillag “lakható zónájában” helyezkednek el és ez potenciálisan óceánok és vizes tavak létezését jelentheti – éppen úgy, mint a Földön. A University of Göttingen vezető tudósa, Dr. Guillem Anglada-Escuda elmondta: “Mi három nagyon erős jelet észleltünk, de lehetséges, hogy még kisebb bolygók rejtve maradtak.” A Gliese 667C kisebb, halványabb és hidegebb, mint a Nap, miután tömege annak alig több mint harmada. Ennek eredményeként, a lakható zónában – éppen elég meleg van, de nem túl nagy a forróság. Amennyiben a Föld lenne ugyanolyan távolságban a Naptól, mint a szuperföldek elhelyezkedése az adott naprendszerben, akkor túl nagy forróság lenne az élethez, viszont ott pont megfelelő távolságban vannak ahhoz, hogy akár óceánok és megfelelő hőmérséklet legyen. 
Lehetséges élet az újonnan felfedezett három szuperföldön
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

erdekesvilag.hu
Share To:

Post A Comment: