Rekordot döntött a napelemes hajó
Saját korábbi rekordját megdöntve 22 nap alatt szelte át az Atlanti-óceánt a Planetsolar, a világ legnagyobb napelemes hajója. A hajó a spanyolországi Las Palmasból kelt útra; a Genfi Egyetem, a küldetés egyik támogatója beszámolt róla, hogy a Planetsolar körülbelül 5310 kilométert tett meg, majd a karibi St. Martin szigetén kötött ki.

A Planetsolar 2010 és 2012 között indult világ körüli útra; ekkor még 26 nap kellett ugyanehhez az úthoz. Az új rekord bekerül a Guinness-csúcsok közé. A németországi Kielben épített, csak a Nap energiáját használó katamarán 584 nap alatt kerülte meg a Földet, és hatvanezer kilométert tett meg. A hajót azóta továbbfejlesztették.
A PlanetSolar a tervek szerint St. Martinból Miami felé veszi az irányt, hogy júniusban tudományos expedícióra induljon a Golf-áramlat mentén, egészen a norvégiai Bergenig. A kutatók többek közt biológiai és fizikai kísérleteket akarnak végezni a 8000 kilométeres úton, hogy jobban megértsék, milyen hatást gyakorol az áramlat az éghajlatra.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!


index.hu
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: