Spirituális gyakorlatok: Öntisztítás, megszabadítás
Légzéssel kezdünk.
1.) Hunyd be a szemeidet.

2.) Lélegezz: négyig számolj, míg belélegzel, és:: négyig számolj, míg kilélegzel.

3.) Csak a számokat figyeld,: Úgy,hogy amikor számolsz a ki, és belélegzésnél rajzold le a számokat képzeletben,a homlokod előtt! (nem fontos látnod, csak tudd, hogy csinálod! Ez mindenre vonatkozik).

4.)Rajzold le képzeletben egy más után, ahogy kimondod gondolatban a számokat a homlokod előtt képzelet béli kezeiddel.

5.) 4-5 légzés párt csinálj.(ki-be légzést,ez egy-két percig tart.)

6.) Majd gondolj, a gyökércsakrádra. (A két lábad közt van, a gátadból csüng lefele, egy fény energia kerék, olyan mint egy tölcsér.) Ebből képzeleted erejével teremts, egy üreges fény szálat, mint egy fénycsövet. Ezt a fénycsövet vezesd be a Föld anya (Gaia) testébe, vagyis a földbe, a legoptimálisabb mélységig. És mond, hogy: lehorgonyzom. (Nem kell az agyaddal tudni, hogy mennyi méterre. A szellemed ezt tudja!) Majd néhány mély lélegzet vétel kíséretében kérd,a Földanyát, hogy küldjön minden testedbe, vörös és ezüst fényét, automatikusan 24 óra hosszán keresztül! És még minden olyan gyógyító fényt is, amire neked szükséged van tőle. Köszönd meg Földanyánknak az éltető fényeket, amelyeket 24 óra hosszán keresztül kapsz tőle. Majd képzeletben: Lásd, vagy tudd, hogy a vörös, és ezüst fényei ,gyógyító fényei feltöltik teljesen a hús, és fény testeidet, aurádat is.

7.) A koronacsakrádra koncentrálj. Ez a csakrád, a fejed tetején, a kutacsodból kinövő, felfelé néző fénytölcsérként található. Ebből is képzeletben teremts egy üreges fénycsövet, és növeszd azt fel a Krisztusig. Kérd meg Krisztust (ne téveszd össze Jézus Krisztussal! Krisztus, a Jézusnak, mint embernek, a szellemi része, azért is hívják Krisztus Jézusnak!) hogy töltsön fel téged, és minden testedet, olyan teremtő, és szeretet fényekkel, ami szükséges a teremtésedhez, a munkádhoz. És arra a napra, 24 órán keresztül, folyamatosra kérd. Majd lásd, vagy tudd, hogy ez megtörténik, néhány légzéssel, behozod, a testeidbe a Krisztus fényeit. (Ez szivárványszínű.)

8.) Most elmondasz egy imát, a szeretet Istenünkhöz.(Ne mondjon senki, semmilyen isteni nevet, mert nem tudni, hogy Téged, melyik hamis isteni névvel vezettek félre!) Csak a szeretetet-fényt megteremtő istennek nevezd Őt! 
Az ima a következő:
Mindenek szeretet Istene!
Fel emelem Én Hozzád szívemet, lelkemet és szellememet, Ó Mindenek,Szeretet Istene!
Kérlek téged Én, földi gyermeked, hogy engedélyezd, Krisztusnak, a Te Szent Fiadnak, hogy Kérésemre, lejöjjön hozzám, azokkal a Segítő Szeretet fény Angyalokkal, akikkel segíthetnek a következő kéréseimben számomra, a földünkön élő emberek számára,és Magyarország számára. 
Engedélyezd, kérlek:
Hogy minden olyan Krisztusi Szellememet, és lelkeimet, akiket át állítottak volna belőlem,a sötét oldalra. Vagy, bármilyen félelem, vagy más okán, belém inkarnálódtak volna sötét szellemek, vagy lélek. Vagy megszállt volna bármilyen entitás. Engedélyezd, hogy Krisztus Urunk, elvihesse belőlem mindet, a sötét szellemi beavatásaikkal, csatornáikkal együtt. Valamint azokat az eszközöket,és negatív gondolkodásra programozó,és visszafejlesztő, eszközeiket ,mikrocsipjeiket is, amiket belém raktak bármilyen entitások! És engedélyezd Krisztusnak, hogy teremthessen számomra, helyettük, négy Krisztusi szellemet, és hét krisztusi lelket. Hogy ebben az életemben, a Krisztus Urunk oldalán szolgálhassam, teljes tudatossággal, és szeretet erővel, a Földanya, az emberiség, a családom, és a saját felemelkedésem érdekében.
Kérem, hogy engedélyezd, még azt is Krisztusnak,és a Segítő Angyalaidnak is,hogy gyermekeimet,és vérszerinti családom tagjait,minden embert, de kivált képen itt Magyar országon a politikai,és városok,falvak vezetőiből is, és dolgozóiból is tisztítsa ki ,hasonló módon azokat,és úgy ahogyan a magam számára is kértem tőled Szeretet Istene .
Kérem, áld meg, kérésemet.

9.) Majd ugyan ezt a kérést, mond el Krisztusnak:
Fel emelem,szívemet,lelkemet,és szellememet,én hozzád, Óh Krisztus Urunk. Istennek szeretet Fény fia. Megváltó Krisztus, gyógyító, védelmezőnk. Kérlek Téged,hogy jöjj,jöjj,jöjj jelenj meg itt nálam a földön,és mindannyinknál i,embereknél is ,és kérlek Uram,hogy hozd magaddal,mind azokat a segítő fény angyalokat akikkel,kérésemben tudsz segíteni nekünk,embereknek. Kérlek Uram Krisztus, hogy segíts itt a földön,de főleg itt a Magyar embereknek ,hogy utána,mi is tudjunk,az Univerzumok számára is szeretetet termelni.:
Kérlek Uram:
Hogy minden olyan Krisztusi Szellememet,és lelkeimet,akiket át állítottak volna belőlem,a sötét oldalra. Vagy, bármilyen félelem, vagy más okán, belém inkarnálódtak volna sötét szellemek, vagy lélek. Vagy megszállt volna bármilyen entitások. Kérlek Krisztus Urunk, vidd el belőlem mindet, a sötét szellemi beavatásaikkal, csatornáikkal együtt. Valamint azokat az eszközöket,és negatív gondolkodásra programozó,és visszafejlesztő, eszközeiket ,mikrocsipjeiket is, amiket belém raktak bármilyen entitások! Kérlek Krisztus, hogy teremts számomra, helyettük, négy Krisztusi szellemet, és hét krisztusi lelket. Hogy ebben az életemben, a Te szeretet fény oldaladon szolgálhassam, teljes tudatossággal, és szeretet erővel, a Földanya, az emberiség, a családom, és a saját felemelkedésemet is.
Kérlek még Krisztus Uram,és a Veled lévő Szent segítő Angyalokat is, hogy :
Hogy töltsetek fel mind annyinkat,a kitisztított,negatív programok helyébe: szeretetet ,békességet,hitet,megelégedést,identitás tudatot,tudatosságunk legmagasabb fokának elérésére,minden pozitív energiát, amely bölcsességet,és minden látását és tudását eredményezheti számunkra. Hogy ezek által,megláthassuk,a mindenek szeretet Istenének,az akaratát,megérthessük,a ,és az Univerzumok létének,és a felemelkedésünknek a törvényeit. És meg is tudjuk azt teremteni, szeretettel.
Köszönöm, Kérlek Uram Krisztus, áld meg Kérésemet.
Várj néhány percet, hogy tisztítsanak ki.(ne járkálj, ülj, pihenj.)
Most már kitisztított,és feltöltött állapotban vagy.

10.) Ugyanabban az ima, vagy meditációs állapotban maradva mond, és képzeld:
a.)Kilépek, magam mellé,a Krisztusi szellemeimmel.
b.) Majd Krisztusi szellemeimmel, beterjedek,a Föld anya,belsejébe,Külső részeibe is,és minden dimenziójába.
c.)Krisztusi szellemeimmel : Isteni ,Krisztusi,és Ark Angyali szeretet tűz lángokká válok. 
A beavatottságom szerinti: kék, fehér, arany, és rózsaszínű, szeretet lángokban.
A melyé váltam szellememmel, elégetem, megsemmisítem, a következő negatív teremtéseket,és a negatív energiákat. És mind azokat a negatív, és ártó entitásokat akik,az emberiséget félelemben tartanák. 
(lásd ezeket a színű lángolnak,hogy a föld belsejében,és a földön mindenhol égnek,lángolnak.)
d.) Az egész földről,és minden élőből még elégetem: A félelmeket,és azokat a programozó készülékeket,is amelyekkel félelmeket generáltak bennünk.
Valamint, elégetem: az emberekben, élőlényekben, belénk rakott, negatív,visszafejlesztő eszközöket, készülékeket,követőket is. 
Elégetem, ebben a szeretet tűzlángban, a föld, és az emberiség,és élőlényei elpusztítására,beöntött összes,vegyi anyagokat,vírusokat,és mindent,ami fertőzné,vagy beteggé tenné a földünket, embereket,és az élőlényeket. Majd folyamatosan töltöm szeretettel az egész földet, rajta minden élőlényt. Ehhez szellemeimből, kinövesztek még két szellem kart. Megfogom, a Földet kívülről, a tenyereimben megtartva, mint egy golyót, és tenyereimből, folyamatosan, áramoltatom a szeretetet.
Szellememmel, mostantól, így tűz lánggá változva, hét órahosszáig, dolgozom, a program szerint. Úgy ,hogy fizikai tudatommal, kijövök ebből az állapotból. És kinyitom a szemeimet.
e.) Kérlek Szeretet Istenünk, áld meg ezt a teremtésemet. Köszönöm szépen. Úgy legyen.
Közzétette: Sandal / www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

Mohácsi Mária (2013)
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: