Pantarrs üstökös
Ebben a hónapban kerül sor az év egyik legfontosabb csillagászati eseményére, március tizedike tájékától ugyanis szabad szemmel is megfigyelhető lesz a PANSTARRS-üstökös. Ilyen kitűnő lehetőségre egy üstökös hazánkból történő észlelésére utoljára 1997-ben, a Hale-Bopp-üstökös elhaladásakor került sor.
Az égitest ezekben a napokban halad el a Föld mellett, és egyelőre csak a déli féltekéről látható, de március 8-tól már hazánkban is érdemes lesz a napnyugtát követő órákban a nyugati eget fürkészni. A fő attrakcióra, az égitest napközelpontjának elérésére március 10-én kerül sor, amikor az üstökös a Merkúr pályáján belülre kerülve elhúz központi csillagunk mellett. A napsugárzás hatására a távolodó objektum fénye várható annyira felerősödik, hogy akár április közepéig is szabad szemmel látható maradhat.Az Oort-fehőből származó, 2011 júniusában felfedezett égitestnek ez lesz az első útja a Nap közelében, így igen bizonytalan, hogy valójában mi fog történni vele. Egyelőre úgy tűnik, hogy sok port bocsát ki, ami segítheti a láthatóságot, és az előre jelzett maximális 1-2 magnitúdónál sokkal fényesebbnek is bizonyulhat, ugyanakkor magja akár szét is eshet. Március 10. környékétől napnyugta után fél-háromnegyed órával kereshetjük a nyugati égen, a horizont feletti 5-10 fokos magasságban. Láthatósága ezt követően elviekben javul, a hónap második felétől azonban a Hold fénye zavarja az észlelést. Március végén már másfél órával napnyugta után, 15-18 fokos magasságban keresendő az addigra várhatóan 4 magnitúdó fényességgel, és látványos porcsóvával rendelkező égitest.

Ami a bolygókat illeti, a Merkúr a hónap elején együttállásban van a Nappal, így csak tizedike utántól lesz érdemes keresni a délkeleti égen hajnalonként, láthatósága azonban egész márciusban korlátozott lesz. A Vénusz szintén nem nagyon figyelhető meg ebben a hónapban a Naphoz való közelsége miatt. A Mars is egyre inkább beleveszik a napnyugta fényeibe, és csak a hónap első harmadában lesz észlelhető. A Jupiter a Bika csillagképben látszik a márciusi éjszakák első felében, -2,2 magnitúdós fényességével erősen ragyogva a nyugati égen. A Szaturnusz későn kel, és az éjszaka nagy részében látható marad a déli égen, a Mérleg csillagképben. Az Uránusz és a Neptunusz a Nap közelsége miatt nem lesz megfigyelhető.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!



jobbikit.hu
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: