Tudatosság vagyunk – egy tudatállapot. Minden más részlet, illúzió. Nem a testünk vagyunk; az vagyunk, ami tudatos, és tapasztal a testen keresztül. A tudatosságnak a legtisztább értelmében nincs formája, de képes tapasztalni a formán keresztül. A legkitágultabb állapotában még csak nem is energia. Egyszerűen csak van. Tudatosságunk a Tudatosság teljességének kifejeződése; ennélfogva egyes vallások és bennszülöttek azt mondják, hogy Isten vagy a Nagy Szellem gyermekei vagy egy aspektusa vagyunk. Más vallások istenkáromlásként elmarasztalnak minden olyan kijelentést, hogy Isten – én Végtelen Tudatosságnak hívom – vagyunk, végtelen és sokszínű formái. Az szolgálja a koholt, elnyomó hitet, hogy jelentéktelenek, elszigeteltek, elkülönültek és tehetetlenek vagyunk. Ezek egyike sem igaz, a legkisebb mértékben sem, de ez szolgálja az emberiség irányításának ütemtervét, mely az impotencia, rabszolgasors, „tudd, hogy hol a helyed” elfogadtatásán ügyködik. A kései nagy angol származású filozófusnak, Alan Whattsnak (1915‑1973) igaza volt, amikor azt mondta: „Isten az, akiről senki sem ismeri be, hogy ő az, miközben mindenki az”. A vallási öltözetek szimbólumai e manipulált elszigeteltség‑ és elkülönültség‑érzésnek, ahogy őrökként állnak a hívők és az észlelt istenség között.

Ők jobban ismerik Istent, mint te, és a pápa/rabbi/imám az Ő legjobb cimborái. Micsoda lélegzetelállító képtelenség mindez! A Végtelen Tudatosság figyelem‑pontjai vagyunk, miként a Végtelen Tudatosság végeérhetetlenül tapasztalja önmagát.  Ez nem azt jelenti hogy minden figyelem‑pont végtelenül tudatos. Ha egy hegytetőn állsz, remek panorámát látsz, de ha egy sötét  szobában, akkor semmit sem. Mindkettő figyelem‑pont – tudatosság –, és mégis a valóságérzékelésük drámaian különböző.

Nos, ez a helyzet az emberi elmével és a Végtelen Tudatossággal teljességében, vagy jelenlegi emberi szavakkal kifejezve: elenyészően kicsi teljességéhez viszonyítva. Az emberi tudatosság annyira alszik, annyira bebörtönözte az illúzió, hogy alig tudatos. A csepp az óceán, és az óceán a csepp, de nem minden csepp van tudatában az óceánnak, ha folyamatosan elkülönítik az egésztől. Az olyan szavak mint a végtelen vagy teljesség, önmagukban téves elnevezések a tér‑ és időn‑kívüli (legalábbis a mi észlelésünkön kívüli) Tudatosság leírására, de szolgálják azt a célt, hogy szembeállítható legyen az ember rövidlátó érzékelésével.

A Végtelen Tudatosság egyszerűen csak VAN. Ez egy Vanság, egy tudatosság‑állapot, mindent  lát, és mindent tud, mert ő maga Minden. A potenciális tudatosság‑állapotok sorozata átível Minden Lehetőséget az önmagára tudatos Végtelen Tudatosságtól egészen odáig, míg valaki azt hiszi, ő Mária vagy Margit, aki a kasszában dolgozik.  Az emberiség a kollektív észlelési skála alsó felénél jár, de nem kell, hogy így legyen.  2003‑ban két éjszakán a brazil őserdőben pszichoaktív szert szedtem, a medvecukor ízére emlékeztető ayahuascát. Különösen a második éjszakán, miután megváltozott tudatállapotba kerültem, öt időtlen órát töltöttem fekve a sötétben, erőteljes női hangot hallva, amely részletesen beszámolt nekem a „fizikai” valóság illuzórikus természetéről. Elképesztő élmény volt, melynek minden részletét képszerűen megjegyeztem.

A hang mindjárt az elején azt mondta: „igazából azt kell tudnod, hogy a Végtelen Szeretet az egyetlen igazság – minden más illúzió”. Ezeket a szavakat többször elismételte: a Végtelen Szeretet (az önmagára tudatos Végtelen Tudatosság) az egyetlen igazság – minden más illúzió. A hang azt mondta, elvisz engem oda, ahonnan jöttem, és oda, ahova menni fogok, azért, hogy jobban megérthessem jelenlegi valóságomat. Ebben a pillanatban láttam a nyugalom és csend csillogó, sugárzó feketeségét, ami valahogy elképesztően ragyogott. Mi is volt ez? – egy csillogó, sugárzó feketeség, ami fényt árasztott? Mi van? Nem léteznek szavak, melyek az emberi elme számára zavart okozó ellentmondásnak tűnhetnek. Ez a Végtelen, David” – mondta a hang. Igen, az önmagára tudatos Végtelen Tudatosság, a Minden‑Lehetőség, Minden‑Csírájában lappangó nyugalom és csend, várva a létezésbe képzelésre.

Még egyszer: az elválasztott tudatos elme az ötérzék‑börtönében azt hiszi, hogy valaminek mozdulnia kell, formát ölteni, vagy hangot adni, hogy valós legyen. De mindezek csak egyszerű lehetőségek a Végtelen‑Lehetőség Végtelen‑Képzeletéből manifesztálódva. Beszélj, és kiválasztasz egy lehetőséget a Minden‑Lehetőségből. Hagyd abba a beszédet, és az elmondott szavak visszatérnek a Minden‑Lehetőség csendjébe. A mozgó, formát‑öltő, zajt csapó valóságok a Végtelen Képzelet képzelt dolgai, melyek frekvencia‑ és rezgéstartományokként manifesztálódnak, hogy áthatolhassanak egymáson, mint a rádió‑ és televízióállomások, amíg különböző a rezgésszámuk.

Ahogy a Hang mondta: ha rezeg, akkor az illúzió. Ezek a valóságok  ugyanazt az „teret” osztják meg, és nem zavarják egymást, hacsak a rezgésszámuk nem nagyon közeli. Amikor ez megtörténik, ennek az eredményét szellemeknek vagy természetfeletti jelenségnek hívjuk. A szellemek és a jelenések képesek átmenni a falon, ahogy a rádiófrekvenciák is, mert nem ugyanabban a frekvenciasávban működnek. Egyáltalán nem én vagyok az egyetlen, aki megtapasztalta a Végtelen Tudatosság vibráló, ragyogó feketeségét. 

Az évek során sokan írták ezt meg nekem, valamint az emberi korszakok és illuzórikus idő bölcsei ismerték ezt a leírhatatlan helyet, ami helynek nem igazán nevezhető, hanem inkább tudatosság‑állapotnak vagy létállapotnak. 

A halálközeli élmények a láthatatlan világok remek információforrásai. Emberek arról számolnak be, hogy egészen más valóságbirodalomba lépnek be, miután tudatosságuk (figyelem‑pontjuk) visszahúzódik a testből a halál pillanatában, és csak akkor tér vissza, amikor újraélesztik a testet. 

Dr. Eben Alexander idegsebész, aki akadémikusként a Harvardon töltött 15 évet, 2008‑ban egyhetes kóma után a fenti halálközeli élményt élte át. Meningitis (agyhártyagyulladás) okozta a kómáját. És a kóma előtt – ugyanúgy mint tudós apja – azt hitte, hogy a tudatosság csak az agyban létezik, és nem tud funkcionálni, miután az agyműködés leáll. Kertelés nélkül: a halott azt jelenti, hogy halott. Pontosan ez a fősodratú tudományos dogma alapja, ők evolúciónak hívják, ami oda  vezeti az alaposan összezavart akadémikusokat, mint Prof. Richard Dawkinst, Oxford Egyetemen, hogy kukába hajítson minden gondolatot, ami arról szól, hogy létezik tudatosság a síron túl. 

Az arrogancia és tudatlanság gyilkos duója, mely csapdába ejtette az öt‑érzék akadémikusok betokosodott elméjét, azt jelenti, hogy nemcsak ők maradnak tudatlanok, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy mindenki más is az legyen. Dawkins mondta: Nem lehetsz egyszerre épelméjű, jól képzett és hitetlen az evolúcióban. A bizonyíték annyira erős, hogy bármilyen épelméjű, jól képzett embernek hinnie kell az evolúcióban.

Vagy másképp fogalmazva: „nem lehetsz egyszerre épelméjű és jól képzett, ha nem abban hiszel, amiben én”. A tudatlanság arroganciája egyetlen mondatban. A szerb – amerikai tudós, Nikola Tesla (1856‑1943), aki erősen a fősodratú tudomány  előtt járt, fején találta a szöget, amikor ezt mondta: Korunk tudósai elmélyülten gondolkodnak, nem pedig tisztán. Hogy tisztán gondolkozhass, épelméjűnek kell lenned, de ahhoz hogy elmélyülten gondolkodj, lehetsz igencsak őrült. Ebben a világban élt Eben Alexander is, míg ki nem nyitotta szemét a kómából egy teljesen új magyarázattal a valóságra és magára az életre. Könyvében, a Proof of Heaven‑ben (A mennyország bizonyítéka) meséli el történetét. Beszámol a Magról vagy Vakító sötétségről, ahonnan a tiszta szeretet sugárzik, és minden, ami tudott. Ezt tapasztaltam meg én is a brazíliai őserdőben. 

A Vakító sötétség tökéletes leírása annak, amit láttam. „Kiáradt belőle a tiszta szeretet, és minden, ami tudott”, amit az önmagára tudatos Végtelen Tudatosságnak neveztem: Minden‑Tudás, Minden‑Lehetőség, Minden‑Csírájában lappangó.

Tesla is beszélt a Magról, amiből minden fakad: Az univerzumban van egy mag, amiből a tudást, erőt és inspirációt szerezzük. Még nem hatoltam be ennek a magnak a titkaiba, de tudom hogy létezik.

Az ősi és a natív kultúrák szerte a világon saját névvel illetik ezt az erőt, ami életet ad mindennek. Az Egyesült Államokban a lakota‑indiánok Wakan Tanka‑ról vagy a „mindent mozgató erőről” beszélnek. Ez nagyon jó leírása a „minden, ami van”‑nak.

A Nagy Szellem egy másik megnevezés. A Végtelen Tudatosságot hasonlíthatod a végtelen lehetőségek végtelen óceánjához. Különböző neveket adunk a különböző óceánoknak, például Atlanti, Csendes vagy Indiai óceán, de ezek mind ugyanazok a víztömegek. Neveket adunk embereknek, országoknak, kultúráknak, fáknak hegyeknek, levegőknek, esőknek, bolygóknak, csillagoknak és galaxisoknak, de ezek mind ugyanannak a Végtelen Tudatosság‑óceánnak a különböző megnyilvánulásai. Amikor elkülönülve nem érvényesül a Tudatosság kiterjedt birodalmainak hatása, az elválasztottság érzése egymástól és minden mástól, ön‑azonosításhoz vezet, névvel, fajjal, kultúrával, vallással, munkával, életstílussal, élettörténettel. Ezek nem azok, akik vagyunk, hanem, amit jelenleg tapasztalunk. Ezek tapasztalatok, nem pedig az „Én”. Ezt az önazonosítást hívom Fantom‑énnek, és ez az alapja az emberi szenvedésnek, érzelmi traumának és kontrollnak. Leonard Cohen, énekes és író mondta: „Ha nem válsz az óceánná, akkor tengeribeteg leszel egész életedben”.

Ha nem válsz Eggyé a Végtelen Tudatossággal, akkor egy kis elkülönült ént fogsz érzékelni, amely tehetetlenül néz szembe erőkkel és eseményekkel, amiket nem tud irányítani. – Ó, de tudsz! A halálközeli‑élményt átéltek a test érzékelési prizmáján kívüli valóságokat elképesztően hasonló módon írják le. Az egyik ezt mondta: olyan mintha aludtam volna, amikor éltem, és teljesen éber, amikor halottnak nyilvánítottak. 

Anita Morjani, a Dying to be  me (Haldoklás, hogy önmagam lehessek) szerzője testenkívüli élményét követően mondta: „amikor nem fizikai testünkben nyilvánulunk meg, akkor te és én és mindannyian... mind ugyanannak a tudatosságnak vagyunk a kifejeződései.” Ez a megvilágosodott emberek közös témája korokon át, és a kvantumfizika kezd felzárkózni ehhez. Anita azt mondta: „A tudatosság testenkívüli állapotában a tisztaság olyan birodalmát tapasztaltam meg, ahol mindent értettem”, és „összekapcsolódva éreztem magam mindenkivel”. Megtapasztalta az „erőt, ami mindent mozgat”, és Egyként összekapcsol mindent. Anita a testen belüliség/kívüliség érzékeltetésére a zseblámpa és a raktárház nagyon meggyőző hasonlatával él. Képzeld el, hogy egy koromfekete raktárban vagy, zseblámpával a kezedben. Minden, amit láthatsz az a zseblámpa fénysugarán belül van. Minden más láthatatlan vagy rejtett. Ez szimbolizálja azt a parányi frekvenciatartományt – látható fényt –, amit az emberi test dekódolni képes, és ezért látjuk. Azt is szimbolizálja, ahogy a tudatosság visszahúzódik a testből, amikor valaki felkapcsolja a lámpát a raktár egész területén. Most láthatod, hogy milyen nagy dolognak voltál minidig is a része, de akkor nem láthatod, amikor az érzékelésed a zseblámpa fényére korlátozódik. 

Épp azt írtam le, hogy mi történik a halál pillanatában – tudod, hogy elkerülhetetlen, ami halálra rémiszti az emberi faj nagy részét. A Test‑Elme csak a látható fény parányi frekvenciasávjában dekódolja a vizuális valóságot, és amikor a tudatosságunk visszahúzódik a testből, visszahúzódik a teleszkóp‑fókuszból, akkor hirtelen az érzékelés erősen kitágul. Nem létezik a tudatosság halála, csak egy sajátos tapasztalatának ideiglenes járműve hal meg. A halálfélelem csak az élet tudatlansága.

Vagy ahogy Rumi, a 13. századi szufi misztikus mondta: Ez a hely egy álom. Csak egy alvó képzeli ezt valósnak. Aztán hajnalként beköszönt a halál, és nevetve ébredsz fel abból, amit bánatnak hittél.Ez a hely csak egy parányi frekvenciasáv, míg az Örökkévalóság az észlelt falain túl lakozik. Részletesen beszélni fogok e falak, ill. tűzfalak – hisz azok valójában – építészetéről. A következő idézet halálközeli élményt átélt személytől származik, amit többször használok könyveimben, mert a testen kívüli valóság elképesztően jó megfogalmazása: ...kezdetektől minden, a születésem, az őseim, a gyerekeim, a feleségem, egyszerre minden összetalálkozik. Mindent egyszerre láttam magammal és mindenki mással kapcsolatban is, akik körülöttem voltak. Láttam, hogy mire gondolnak most, mire gondoltak akkor, ami korábban történt, vagy most történik. Nincs idő, nincs sorrendje az eseményeknek, nincs korlát, sem távolságban, sem időben, sem helyben. Egyszerre bárhol lehettem, ahol csak akartam.

Ezt az akadémikus Idegsebész, Eben Alexander mondja:
Megtapasztalni az agyon kívüli gondolkodást olyan, mint belépni az azonnali kapcsolatok világába, mely a hagyományos gondolkodást (ahol korlátoz a fizikai agy és a fénysebesség) reménytelenül álmosító és fárasztó eseménnyé teszi.

A legmélyebb, legigazibb önmagunk teljesen szabad. Nem kötik gúzsba, se nem kompromittálják múltbéli cselekedetek, identitás‑vagy státusz‑gondok. Megérti, nincs semmi, amitől félnie kellene a földi világban, és ezért nincs szüksége arra, hogy felépítse magát hírnéven, vagyonon vagy hódításon keresztül. Ez a testen kívüli élet valósága, és ezért dolgoznak azon – általában nagyon is sikeresen –, hogy távol tartsák ezt tőlünk, és a korlátozottság érzetébe zárják érzékelésünket. Sokkal több az emberiség annál, mint amit valaha megértettünk, és az illúzió erejének fényes bizonyítéka, hogy oly sokakat megöltek, megkínoztak és elégettek, mert feltárták az igazságot, vagy az igazság egyes részeit. Amin az emberi irányítás alapul, az egy mondatban összefoglalható: elválasztani a megtestesült emberi elmét (amit test‑elmének hívok) a Végtelen‑Énünk hatásától, vagy elválasztani a megtestesült‑cseppet az óceántól. Minden ebből fakad, és elválasztás nélkül az emberi észlelés‑irányításának ilyen mélysége és mértéke nem lenne lehetséges. Ahogy haladunk, látni fogjuk, hogy az emberi társadalom a legapróbb részletekig úgy épül fel, hogy megragadja e szimbolikus hegyi panorámát, és bezárja egy koromfekete szobába. Az emberiséget a valóság‑érzéke tartja rabságban, ami a figyelem‑pontjából ered. 

Ébredt filozófus, Alan Watts mondta, hogy:
 az egó (test‑elme) „nem más, mint a figyelem fókusza”. 

Pontosan ez az, és ezért milyen hathatósabb érzékelés‑irányítási mód lenne képes összpontosíttatni a figyelmet – a  valóság‑érzéket – csak erre a látható fénynek nevezett frekvencia apró szeletére?
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

David Icke: Minden,amit tudnod kell, de sosem mondták el
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: