A vénusziak és a Testvériségben élő barátaink nagyon érzelmes lények. Olyan történelmünk van, amely nagyon hasonlít a Ti jelenlegi viszonyaitokra. A Vénusznak is meg voltak a maga háborúi és hatalmi harcai, megvolt a szegények elnyomása és voltak kegyetlenségei. A mi gondunk arra vonatkozik, hogy a Földnek problémái vannak azzal, hogy felnőtté váljon. Ugyanazok a hibák újra és újra megismétlődnek. / Omnec Onec: A vénusziak életéről / Omnec élete ~ fényörvény, földönkívüliek, hírek, idegenek, Omnec Onec, ufo, UFOk, Vénusz, vénusziak,


A vénusziak és a Testvériségben élő barátaink nagyon érzelmes lények. Olyan történelmünk van, amely nagyon hasonlít a Ti jelenlegi viszonyaitokra. A Vénusznak is meg voltak a maga háborúi és hatalmi harcai, megvolt a szegények elnyomása és voltak kegyetlenségei. A mi gondunk arra vonatkozik, hogy a Földnek problémái vannak azzal, hogy felnőtté váljon. Ugyanazok a hibák újra és újra megismétlődnek. Ahelyett, hogy a háborúk helyett haladást érne el, a Föld immár ijesztően hosszú ideje ugyanazon a szinten áll, és a helyzet inkább romlik, mint javul. Egy fekete felhő úszik az egész bolygó fölött.

Jó okokból tudósaink továbbra is dolgoznak óriási űrhajókban magasan fenn a Föld légkörében, míg más életterületekről származó embereink továbbra is élnek itt lenn. Mi is érintve vagyunk attól a szenvedéstől, amelyen a földi emberiség keresztülmegy.
Közülünk sokan azért élnek a Földön, engem is beleértve, hogy kielégítsék saját személyes fejlődési igényeiket. Naprendszerünkben negatív bolygóként a Föld vonz olyan embereket, akiknek fejlődésük részeként negatív tapasztalatokra van szükségük. Keleten ezt a szükségletet vagy feladatot karmának hívják, ami kéz a kézben jár a reinkarnációval.

A reinkarnáció (újbóli megtestesülés) a Bolygók Testvériségének népei között az élet egyik elismert ténye. Ez nagyon reális dolog, mint ahogy mindenki tudja, aki fejlett kultúrában él. Tudományosan - hála a lelki (spirituális) és technikai haladásnak - áttörtük azt a gátat, amit Ti halálnak neveztek. Mindenki, aki ma a fizikai világegyetemben él, sok alkalommal élt korábban, de ezt a nyugaton élő földi emberek legtöbben nem tudják. A reinkarnáció gondolata által számunkra nem annyira tragikus, hogy egy negatív Föld bolygón élünk.

A negatív tapasztalatok csak részeit képezik egy sok, néha különböző bolygón zajló, számos élet alatti, hosszú fejlődési periódusnak. Minden személyiség örökre egy egyén marad, akkor is, ha már a világegyetem bármely más helyén testesül is meg térben és időben.
A karma egy láthatatlan törvény, amelynek mindannyian alá vagyunk vetve, akár akarjuk, akár nem, attól is függetlenül, hogy hiszünk-e benne vagy nem. Ezt az ok és okozat törvényeként ismerik, mert mindennek, amit egy ember tesz, gondol vagy érez, van valamilyen hatása őreá. Néha cselekedeteinek hatása vagy gyümölcse csak évekkel vagy életszakaszokkal később mutatkozik meg, de ez elől nincs menekülés.

A karma törvénye kiterjed az élet minden területére, egészen addig, amíg minden bűn ki nincs egyenlítve. Ennek semmi köze nincs a sors determináltságához, mert minden pillanatban friss karmát alkotunk és learatjuk a régit. Ez egy nagyon szigorú törvény, és senki sem szabadulhat meg azoktól a szenvedésektől vagy örömöktől, amelyeket önmaga okozott.
Az én Földre jövetelem egyik oka az volt, hogy valamit kiegyenlítsek a karmámból. Meg kellett tanulnom az együttérzés leckéit és el kellett varrnom korábbi földi életeim néhány visszamaradt szabad szálát. A Vénuszon folyó élet boldog (üdvözült) volt, és könnyen elhatározhattam volna, hogy ott maradok. De világossá vált számomra, hogy az elkerülhetetlent csak elodáztam volna, ha kiélem az életemet a Vénuszon. Talán a Földön születtem volna újra. Ha visszatekintek, örülök, hogy úgy döntöttem, hogy ennek az életemnek a hátralévő részét a Földön töltöm el, minden szenvedés és szükség ellenére, amelyeken keresztül kellett menjek.

A mi embereink számára nem szokatlan, hogy ide jöjjenek karmájuk kiegyenlítésére. Ők vagy olyan itt élő emberekkel akarják tisztázni karmikus tartozásukat, akikkel korábbi életek során voltak kapcsolataik, vagy szükségük van néhány negatív tapasztalatra, mint amilyen egy háború vagy a szegénység. A mi Naprendszerünkben ilyen tapasztalatokat egyébként már sehol máshol nem lehet már szerezni.
Az én itteni, gyerekként történt megérkezésem más, egyedüli dolog volt. Az, hogy egy új társadalom fogadjon be minket, nem csak nehéz, hanem veszélyes dolog is. Aki felnőttként jön a Földre, gyakorlás és tapasztalás által érkezik itt meg, nekem azonban úgy kellett beilleszkednem egy földi családba, hogy nem ismertem azt. A népem számára rendelkezésre álló eszközök segítségével a terv sikeres volt. Biztos vagyok abban, hogy vannak családok, akik tudnak rólunk és akik felajánlották volna, hogy felnevelnek, de engem karmikusan ez az egy különös család vonzott.

Mint fiatal lány, sose mertem egyetlen egy szót sem szólni a Vénuszról, sem a családom körében, sem legjobb barátaim felé. Mielőtt elhagytam a Vénuszt, többszörösen figyelmeztettek, hogy ez mennyire buta és veszélyes dolog lenne. Hisz itt az emberek még azt sem tudják, hogy a Vénuszon egyáltalán van élet. Filmjeitekben úgy tűnik, hogy űrhajósaitok más bolygókon mindig csak szörnyeket, gonosz diktátorokat és háborúzó hatalmakat találnak, ami valójában azt tükrözi, amit a mi űrhajóink találnak itt a Földön.

És biztos vagyok abban, hogy pszichiátert hívtak volna hozzám, aki a túlérett elképzeléseimet gyógyítja, hogy "kiszabadítsa ezt a szegény gyermeket a fantáziavilágából". Előrehaladottabb életkoromban pedig a magyarázat talán rafináltabb lett volna, ha elkövetem azt a hibát, hogy fecsegek. "Nincs kétség afelől, hogy ez csak egy megzavarodott gyerek Tennessee legsötétebb erdeiből. Érzelmi szenvedésekkel teli gyerekkora afelé űzte, hogy egy álomvilágban találjon menedéket. A Vénusz a boldogság egyik fantáziaországára asszociál, egy olyan helyre, ahol új értelmet lelhet az élete." Most, amikor elkezdem mondani a saját történetemet, gyakran hallom ezt. Nem zavar, mert tudom, hogy ez csak korlátozott megértésből fakad.

Retz városában hallottam először arról, hogy a Földön is lehet élni. Ugyanannyira, amennyire le akartam valamit dolgozni a karmámból, kell, hogy betöltsek egy speciális missziót népem számára azzal, hogy megtöröm a hallgatást itteni jelenlétemről és beszélek a mi Bolygói Testvériségünkről. Úgy érzem, hogy később kapcsolatot fognak felvenni velem további részletek feltárására.
Engem azért választottak ki, hogy ebben a rivaldafényben legyek, mert szükséges az, hogy népünk történelme ne csak felületesen, égi jelenségek vagy leszálló űrhajók által közvetítődjék. Mert az ilyen jelenségeket meg lehet támadni, félre lehet magyarázni vagy el lehet titkolni, mint ahogy ez múltban mindig így is történt. Ám egy hírközlés nem olyan sokkoló, összehasonlítva azzal, ha egy űrhajó utasaként lépne be az ember egy nyilvános összejövetelre. Mert ilyen fellépés túlságosan korlátozná a szabad választás lehetőségét és kultúrsokkban csúcsosodhat ki. Ehelyett az a jó megoldás, ha az igaz történetet olyan valaki mondja el, aki nem úgy hat, mint egy világmindenségből megjelent földönkívüli.

Nem veszélyeztetek semmilyen titkos küldetést azzal, ha beismerem, hogy a Vénuszon születtem. Én nem tudós vagyok, aki bármiféle titkos tudással rendelkezik űrhajókról vagy mágneses erőről. Manapság az én feladatom abban áll, hogy megírjam ezt az életrajzot. Ezt abban a komoly törekvésben teszem, hogy a mi életutunkat megosszam Veletek.
Azáltal, hogy én ennyi időt töltöttem el itt, az emberek számára egyszerűbb valóban emberi lénynek elfogadni és megérteni engem. Én nagyon könnyen tudok azonosulni a Földön élő emberekkel és ők még könnyebben tudnak azonosulni velem. Azok között a fájdalmak és kínok között, amelyeket átéltem, sok minden hasonlít azokra, amit mások is elszenvedtek az ő életükben.
Amikor először elhatároztam, hogy elhagyom a Vénuszt, jövőmet inkább valami kalandnak láttam. A retz-i szellemi (spirituális) vezetők természetesen figyelmeztettek, hogy ne számítsak egyszerű, szórakoztató létre, de engem kitöltött annak az izgalma, hogy egy másik bolygóra fogok repülni. Az a szenvedés, amelyről hallottam, nem tűnt valóságosnak számomra. Mi ugyan tudatában vagyunk a Földön lévő fájdalmaknak, szegénységnek és háborúknak, de akkoriban ezek nem személyes tapasztalataim voltak.

Inkább olyan volt ez, mint ahogy egy nyugati tehetős ember éli meg az ázsiai éhínséget. Őt alig érinti az, mert nem esik az ő személyes tapasztalásai körébe.
Amikor azon az éjszakán kiszálltam űrhajónkból Nevadában, nagyon bizonytalan voltam a dolgomban, nem éreztem jól magam, ha arra gondoltam, hogy milyen dolgok várnak rám. Boldog voltam, mert akkoriban nem tudtam, hogy milyen rossz lehet egy karma, ha tudtam volna, megfordultam volna azon a helyen és hazamentem volna. 
A mi életünkben annyi öröm van, hogy alig sírunk, akkor is csak akkor természetesen, ha a Földre vagy elmúlt ottani életeinkre gondolunk. Amióta itt vagyok, sokat sírtam, annyit, mintha az életem nem is állt volna semmi másból!

Itteni életem tele volt kalanddal és bűvölettel. A másik oldalon értékes tapasztalat volt számomra, hogy olyan emberek között voltam, akik valóban törődtek velem és szerettek engem. Idejönni annyit jelentett, hogy elhagytam mindent, amit ismertem és szerettem, egy alkotásokkal ( kreativitással) teli és békés életet adtam fel. Miután otthagytam vénuszi nagybátyámat Arkansasban, azért, hogy ide beilleszkedjek, egyedül voltam, idegen egy idegen országban.

Itteni életemben mások olyan sokféle módon és olyan gyakran bántottak meg engem, hogy ma inkább meghalnék, minthogy megsértsek egy másik élőlényt. Én túlságosan jól tudom, hogy mi a szenvedés, a fájdalom és a nyomor. Azokban a földi családokban, amelyek felneveltek, mostohaapáim olyan iszonyú büntetések voltak számomra, amiket meg kellett tanulnom elviselni. Az egyik akkor erőszakolt meg, amikor 14 éves voltam, a második akkor, amikor 16 voltam, mialatt egy megtöltött fegyvert nyomott a homlokomhoz. Nem voltam elég bátor vagy hősies, hogy megpróbáltam volna védekezni, mert korábban már belelőtt a karomba és nem volt olyan érzésem, hogy eljött volna annak az ideje, hogy meghaljak.

Egyszer megszúrtak, amikor berúgott mostohaapámat el akartam téríteni attól, hogy megölje nevelőanyámat. Már nem is emlékszem, hányszor vertek meg. Amíg végül elköltöztem, az életem az abszolút pokol volt. Azóta nem épp mennyei az életem, és ki tudja, mennyi borzalomban lesz még részem azért, amit leírtam itt!
Tapasztalatból megtanultam, hogy milyen a karma valójában. Itteni életem gigantikus mennyiségű karmának egy életszakaszba történt besűrítése volt, úgy, hogy végeztem ezzel örökre. Ha az emberek tudnák, mennyire biztos az, hogy összes rossz cselekedetük egy napon visszaüt rájuk, ki tudna akkor még tudatosan megbántani egy másik embert? Csak olyat okozz másoknak, amit akarnál, hogy ők okozzanak Neked, mert minden, amit másoknak okozol, valamilyen időben visszaszáll Rád. Ez egy nagy tanítás, amit megosztok Veletek.

Én manapság nem vagyok elkeseredve. A múlt mögöttem van és megpróbálom az adott pillanat boldogságát élvezni. A világ csak úgy bánt velem, ahogy egykor én bántam ővele, és mindenki a saját - jó vagy rossz - tapasztalatai által fejlődik. Én a magam részéről megtanultam az együttérzés egyszerű leckéjét, úgy, ahogy minden más egyén minden más bolygón megtanulja a saját leckéit. Földi életem azt bizonyítja, hogy az a puszta tény, hogy egy magasabban fejlett bolygón születtem, nem jelenti azt, hogy fel lennék mentve múltam leckéi alól.
Kevesebb mint néhány évtizeddel ezelőtt az emberek még nem lettek volna készek arra, hogy elfogadják ennek az önéletrajznak a gondolatait. Mindannyiunk számára hasztalan lett volna, hogy sokat beszéljünk, és azok, akik megtették azt, sajnálkoztak miatta.
Kapcsolódó cikk:
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!



Omnec Onec: A Vénuszról jöttem
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: