szeptember 2018

Két olyan gyógynövénnyel ismerkedünk meg, amit napjainkban elsősorban füstölésre használnak. 
Ez a két, az ókorban is használt gyógynövény a tömjén és a mirha. A fák kérgének, illetve gyantájának égetésekor keletkezett illatos füst megnyugtatja az idegeket, oldja és feledteti gondjainkat, segíti a belső összpontosítást. Harmóniát hoz, felkelti az inspirációt, és elűzi a negatív hatásokat. Jót tesz a belülről fakadó nyugtalanság és stressz esetén, illetve a túl sok szellemi munkát követő fáradtság érzetén. Amikor a gyógynövények enyhe illatát belélegezzük, rövid időn belül érezhetjük lelkünkre ható nyugtató hatásait.

Szent füstölő


A tömjén majdnem minden füstölőkeverék alapvető alkotórésze volt, és Isten ajándékának tartották. A föníciai kereskedők más értékes árucikkekkel együtt a fűszerúton hozták a tömjént Dél-Arábiából és Kelet-Afrikából. Nem csak Salamon király szerette a finom illatokat, az egyiptomiaknak is a tömjén és a mirha volt a legkedveltebb füstölőanyaguk, amiért nem sajnálták a fáradtságot, hogy messze földre utazzanak.
Az egyiptomiak a tömjén szent illata segítségével kerültek kapcsolatba az istenek szférájával. Napjainkban a tömjéngyanta leginkább Ománból és Szomáliából érkezik. Vannak, akik idegenkednek a tömjénillattól, ami nagy valószínűséggel arra vezethető vissza, hogy a templomokban nem a legjobb minőségű tömjénkeverékkel füstölnek.

Reumára tömjént!


Arábiában és Szomáliában a napi higiénia érdekében még ma is tömjénnel füstölik a víztartályokat, az ivóedényeket és az emberek ruházatát. Ezzel intézik el a testápolást, hogy megspórolják a drága vizet.
A tömjénfa tejszerű nedvének egyéb gyógyhatásai is vannak. Csíraölő, fertőtlenítő, sebgyógyító szer. Fertőtlenítő tulajdonságának nagy szerepe volt a templomok és szentélyek fertőtlenítésében a nagy járványok korában.
A nyugati orvostudomány az utóbbi években figyelt fel a tömjén vérkeringés-javító és reuma elleni hatására. Gyulladásos betegségek esetében ugyanis csillapítja az ízületi fájdalmakat, és egyértelműen kevesebb a mellékhatása, mint a szintetikus készítményeknek.

Myrrha könnye

A mirha (Commiphora abyssinica) alacsony növésű közel-keleti fa. Kérgének repedéseiből átlátszó vagy vörösesbarna színű, könnycsepp alakban megkeményedő illatos gyantát választ ki.
A görög hiedelmek szerint a mirha az asszír király, Thesis lányának, Myrrhának könnycseppjeiből jött létre. Myrrha nem volt hajlandó a szerelem istennője, Aphrodité szolgálatába lépni, aki büntetésből az elméjüket megzavarva arra kényszerítette a lányt és apját, hogy együtt háljanak. Szörnyű tettét felismerve Thesis meg akarta gyilkolni gyermekét, ám az istenek a lányt, hogy életét megmentsék - fává változtatták. A fakéregből gyöngyöző könnycseppek a lány bánatát jelképezik. 

Egyiptomban nagyon sokáig a mirha és a tömjén voltak a legdrágább árucikkek. Halottaikat mirhával is balzsamozták, hogy megszépítsék utazásukat az örökkévalóságba, s hogy örök életűek legyenek, mint az istenek. Hogy az evilági életet tudatosan élvezhessék, az egyiptomiak mirhaillattal füstöltek a szerelem és az érzékiség fokozására. Az ókori görögök és római filozófusok a sebek kezelésére, emésztési betegségek gyógyítására és menstruációs panaszok enyhítésére használták.


Szájfertőtlenítő

Évszázadokkal később a mirha elsősorban a fogínyvérzés, a száj fekélyes megbetegedései, a torokfájás gyógyszeres kezelése terén vívott ki elismerést. A középkorban alkalmazták még fogszuvasodás és rossz lehelet kezelésére is. A herbalisták arra is figyelmeztettek, hogy belsőleg alkalmazva nagy mennyiségben hasmenést, izzadást, fejfájást, valamint fokozott szívdobogást vált ki.
Az elmúlt évezredek tapasztalatai alapján a mirhát továbbra is mint szájfertőtlenítőt használhatjuk. Mivel az íze keserű, de frissítő ízű, enyhíti a fogínygyulladását, és az ínysorvadást kiváltó baktériumokat is pusztítja. Napjainkban a mirhatinktúra fogkrémek alkotórészeként ismert. Használatával megelőzhetjük a fogágy sorvadást, és fertőtleníthetjük a szájüreget. Segít a száj, illetve az emésztőrendszer gombásodása (Candida) esetében is, mégpedig anélkül, hogy egyúttal hasznos baktériumokat pusztítana el. A nálunk használatos fogkrémekben gyakran találunk mirhát, kismamáknak is ajánlott. Gyermekeknek kétéves kor alatt sem belsőleg, sem külsőleg nem tanácsos mirhakészítményt adni.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!




hazipatika.com
A céklában daganat ellenes hatású vegyület található (antocián), amely az immunrendszert erősítheti a daganatellenes hatásában, segítheti a sejtlégzést. A céklát ősidők óta ismeri és használja az emberiség. Az indiai ajurvédikus orvoslás szintén kiváló vérképző gyógynövényként említi a céklagumót. Ezenkívül a májbetegségek, székrekedés és egyes bélbetegségek kezelésére használták, sőt a hagyományos indiai "bőrgyógyászatban" mitesszerek, pattanások és korpásodás ellen is javasolták és javasolják ma is. 
A cékla a köztudatban mint vérszaporító ismert. Ha azonban megvizsgáljuk vastartalmát, arra következtethetünk, hogy más növényekhez viszonyítva semmivel sem tartalmaz több vasat. S ez az állítás mégsem változtat a tényeken. A cékla ugyanis az a zöldségféle, amelyből a test legjobban tudja hasznosítani a vasat. A vér vörös vérsejtjei tudják leginkább alkalmazni. A cékla nátrium tartalma magas, a kalcium tartalma azonban alacsony.
Ha azonban idős korban időnként céklakúra alá vetjük magunkat: 
- Megelőzi, illetve kiküszöböli a gyűjtőerek falainak megkeményedését.
- Kálium tartalma hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez, míg a cholin kitűnő tisztító anyag a májnak, a vesének és a húgyhólyagnak, és serkentőleg hat a test nyirokmirigyeinek munkájára. 
- Ismeretes, hogy a rákos sejtekben az oxidációs folyamatok lecsökkennek, és helyettük a tejsavas erjedés növekszik. A cékla színező anyagai – pl. a betain glükozid – pótolja a rákos sejtekben a légző aktivitásukat vesztett légzőfermenteket. 
- Ez a színező anyag hidrogén atomokat köt meg, és ezzel 1000-1250 %-kal javítja a sejtek légzőképességét.
- 1961-ben nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki dr. Ferenczi Sándor felfedezése, aki állatkísérletekben megfigyelte, hogy a cékla vörös festékanyaga - a betain - tumorellenes hatású.
- A humán kísérletekben, a kemoterápián átesett páciensek vérképe (amely a kezelések hatására romlik) jelentős javulást mutatott néhány hetes cékla kúra után.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!




Prof. dr. Török Szilveszter
nepgyogyaszat

Mi tart bennünket boldogan és egészségesen egy életen keresztül? Ha azt gondolják, hogy a hírnév és a pénz, nos, ebben nincsenek egyedül – de, Robert Waldinger pszichológus szerint, tévednek. A felnőttek fejlődését vizsgáló 75 éves kutatás vezetőjeként, Waldingernek példa nélküli hozzáférése van a boldogság és a megelégedettség adataihoz. Ebben az előadásában a tanulmány három fontos tanulságán kívül azt a régi, gyakorlati bölcsességet is megosztja velünk, hogy hogyan éljünk hosszú, örömteli életet.

FB:


Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!



A létezés minden aspektusát a tudat sokrétű hálója szövi át. Mielőtt a háromdimenziós életbe merülnétek, megvan rá a képességetek, hogy belenézzetek a földi életetek tényezőibe, áttekintsétek a saját tervetek, célotok és szándékotok aspektusait egy adott tudatosságon belül. Kiválasztjátok a születésetek idejét és pillanatát, a genetikai vonalat, melybe bele van kódolva az ősök számos élettanulságait leszűrő szemlélete. Az „itt és most”-ban azután elfelejtitek a tervet, hogy a saját változatotokat játszhassatok az élet játékában. Belesüllyedtek az identitásotokba, és belemerültök a választott út feltárásába és megtapasztalásába. Az életetek jelentős és tervszerű utazás, mely folyamatosan ütköztet és arra késztet benneteket, hogy fejlesszétek a képességeiteket.
Felajánlásként megosztjuk veletek látásmódunkat a létezés természetéről, hogy eltűnődjetek rajta e kaotikus és változó időszakban, s felrázzunk és arra buzdítsunk benneteket, hogy kézbe vegyétek az életeteket. Mindenki, aki a Földön van, azért van most itt, hogy részt vegyen az emberiség felébresztésében, és hozzájáruljon azon igazság felismeréséhez, hogy a gondolataitok teremtik a valóságotokat. Lényeges, hogy ezt megértsétek, mivel a valóság olyan rétegeihez és szintjeihez kapcsolódtok, melyek egymásba fonódnak, hogy meg lehessen alkotni és tanulmányozni lehessen a lét nagyszerű, multidimenzionális természetét. A tudás szent dolog, s az, hogy mit választotok, hogy tudni szeretnétek-e vagy csak jól akarjátok érezni magatokat a világban, nagyon sok mindent elárul a korról. Az élet mélyebb jelentésének a megértése felszabadító érzés, és alapvetően fontos a jó közérzethez, mert a tudás hatalom, s az, hogy hogyan használjátok a hatalmat, óhatatlanul meghatározza a személyes és társas élet milyenségét. A jelenlegi társadalmi és politikai helyzetekben – akár személyes, akár globális szinten – kemény leckéket kaptok az ellentétekből. Át kell tudnotok látni a bolygót behálózó, előre kidolgozott, sokkoló félelembizniszen. Nem mindig könnyű megőrizni a pozitív célokba vetett hitet; ám ne feledjétek, hogy minden valamirevaló eredményt nehéz, küzdelmes tapasztalatok előznek meg. Az, hogy most mit választotok, és milyen kockázatot vagytok hajlandóak vállalni, döntő szerepet játszik elhatározásotok megerősödésében, személyes erőtök felismerésében és alkalmazásában. 

Először mutatott ki részecskenyomokat a világ legnagyobb folyékony argon neutrínó detektora. Az európai részecskefizikai kutatóközpontban (CERN) épített hatalmas szerkezet az egyik prototípusa egy sokkal nagyobb detektornak, amely majd az Egyesült Államokban valósul meg.

A CERN-ben dolgozó tudósok nemzetközi csoportja a Deep Underground Neutrino Experiment (DUNE) kísérlet révén akar több információt szerezni a „szellemrészecskének” is nevezett neutrínókról. Ezek talán a legrejtélyesebb részecskék: mindenütt jelen vannak, de csak keveset tudnak róluk. A szóban forgó kísérlet eredményeitől pedig azt várják a kutatók, hogy választ kapnak a fizika egyik nagy kérdésére.

Az SN 1987A jelű szupernóva, az elsőként regisztrált extragalaktikus neutrínóforrás (Forrás: Dr. C. Burrows, ESA/STScI,NASA/Hubble Heritage) 

Az első mérföldkőhöz már elérkezett a projekt: a két detektorprototípus egyike először mutatott ki részecskenyomokat. A kocka alakú prototípus akkora, mint egy háromemeletes ház. A detektor, amely majd az amerikai Fermilabban épül meg, hússzor nagyobb lesz. A CERN két év alatt építette meg a szóban forgó prototípust, majd további nyolc hétbe telt, mire az óriási kockát feltöltötték 800 tonna folyékony argonnal, amelyet mínusz 184 Celsius-fokon kell tartani.


A neutrínók argon-atommagokkal ütköznek benne, ennek során töltött részecskék jönnek létre. Ezek a részecskék ionizációs nyomokat hagynak hátra, amelyeket a legmodernebb mérési technikával figyelnek meg, majd ez alapján vonnak le következtetéseket a neutrínók tulajdonságairól. A másik prototípus, és egy tervezett második detektor más technológián alapul majd.


“Az egész DUNE-kísérlet számára nagy siker az első részecskenyomokat látni” – mondta a Stefan Soldner-Rembold, aki a Manchesteri Egyetem munkatársaként vezeti a kísérletet.

A DUNE projekt nemcsak a neutrínókra, hanem azok antirészecskéire is összpontosít, ami által az anyag és az antianyag közötti különbségekről akarnak többet megtudni. Ezek a jelenleg ismeretlen különbségek az anyag és az antianyag viselkedésében rávilágíthatnak arra, hogy miért van a világegyetemben szinte csak anyag, mikor az ősrobbanásban egyforma mennyiségben keletkezhettek. Az antianyag hiánya rejtély a fizikusok számára. A CERN nagy hadronütköztetőjében (LHC) működő kísérletek közül több is foglalkozik ezzel.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!





erdekesvilag.hu
Ma az emberek tudják mindennek az árát, de nem tudják semminek az értékét.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

Ne nézz vissza, 
nem arra mész.

Közzétette:
www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Tükrözheti saját sérülékenységünket, gyenge pontjainkat és a félelmet attól, hogy megbántanak - vajon az álomban hogyan reagálunk a potenciális szenvedésre ahhoz képest, ahogyan nappali életünkben kezeljük konfliktusainkat?
Mérgező tüskéje miatt hagyományosan az agresszió és a halál jelképe, így szimbolikusan értelmezve az élet aktuálisan kínos, fájdalmas helyzeteire, élményeire utalhat.
A fullánk kifejezhet felfokozott és gyötrő érzéseket, 'szúrós' megjegyzéseket, éles szavakat vagy negatív gondolatokat, amelyek az álom cselekményétől függően tőlünk erednek vagy ellenünk irányulnak.
A pusztító erők és a halálos veszély mellett az újjászületés, a megújulás lehetőségét is felidézi - ahogyan fájdalmas tapasztalataink teret adhatnak személyiségünk új aspektusainak megélésére és a fejlődésre.
Csípéséről azt tartják, hogy amennyire álmunkban képesek vagyunk elviselni, valószínűleg annyira tudunk nappali életünkben megküzdeni jelenlegi problémáinkkal (ugyanakkor mindez természetesen utalhat múltbeli vagy jövőbeli állapotokra is az álom kontextusától függően).


Visszatekeredő fullánkja kapcsán figyelmeztethet önmagunk ellen fordított negatív érzéseinkre - arra a szenvedésre, amit önmagunknak okozunk például örök elégedetlenséggel vagy önváddal.
Önfeláldozó és harcosan védelmező anyaként tartják számon, ezáltal megtestesítheti az anyai ösztönök elemi - és akár félelmetes - erejét.
Végül az álmok szójátékaihoz kapcsolódóan az állat akár egy Skorpió csillagjegyű ismerősünket is képviselheti.

A skorpió a művészet része a folklórban és a szimbolizmusban, a különböző kultúrákban, és mindenhol különböző jelentése van:

A mitológiában a skorpió állat a romboló erő  szimbóluma.

Görög mitológia:  A görög  mitológiában skorpió a mérges életerőt jelentette: Orion, az óriás vadász meg  akarta erőszakolni a király leányát, amiért az megvakította. Ezután  Héphaisztosz tanácsára vezekelő útra kelt, hogy meggyógyuljon, de beleszeretett  Artemisz, a vadászat szűz istennőjébe. Merészségéért annak bátyja, Apollón  életét vette és csillagképként felsugározta az égboltra. 

Egy másik történet úgy szól, hogy amikor a Medusa megölték a Perseus, a vér, hogy kiszivárgott a Medusa nyakából  kígyókká és skorpiókká vélt.

A zsidóság a halál és  a méreg szimbólumának tartja a skorpió állatot.  

Ókori Egyiptom: Az ókori Egyiptomban egyaránt féltek tőle és szentként tisztelték.
A skorpiót egyiptomi istennő megtestesülésének tekintették a skorpiót, aki, úgy gondolták,  segít enyhíteni a  szülési fájdalmakat (a nők imádkoztak ezért hozzá). A skorpió, ezért álltalánosan tartós szimbólumává vált az anyai áldozatnak is.
Amikor  Isis elindult megölt férje keresésére, útján skorpió kísérte. 
A skorpió  társa az ősi egyiptomi  istennek,  Sethnek.

A Bibliában a gonoszságot és az árulást  jelképezi.  A középkori kereszténység  hite szerint a skorpió az eretnekség és a sátán szimbóluma, ugyanakkor a  halálé. Európai keresztény kultúránkban Skorpió hava, november, a halottak  hónapja, ekkor van Halottak napja és Mindenszentek napja, amikor áthatja az  embert a komolyság, valamint a mély lelkiség, a túlvilág tudata, mely  vezeklésre készteti az egyént.


Mayák: Az ősi maják kapcsolatbahozzák a skorpiót a műtétekkel.

Mexikó: A skorpió a szimbóluma Durangonak, egy államnak Mexikóban.

Buddhizmus: A skorpió a  tervező harcos szimbóluma, és számos amulett mintaadója Tibetben, és számos más buddhista kultúrában.

Törzsi tetoválások: Sokféle skorpió törzsi tetoválás van. A skorpió népszerű "jelzés" sok különböző kultúrában. A törzsi skorpió tetoválás funkciója az, mint egy amuletté, ezzel megvédve: A skorpiók fullánkjától, gonosz szellemektől és mágiáktól.

A legtágabb értelemben, a skorpió a bátorságot, vagy harci szellemet is jelképezi. Sokszor katonai tetoválásoknál is megtalálható. Ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy egy személy részt vesz/vett a harcokban. 



Skorpió víz jelű, a következő tulajdonságokkal rendelkezik, s így ezeket is szimbolizálja:

Szenvedély
Szándékosság
Nagy érzelmek és érzékenységek
Képzelet és intuitív készség
Érzékiség
Nagy szexuális étvágy
Hűség és odaadás
Méltóság
Kontroll és  manipulatív képesség
Kitartás
Önbizalom
Szexualitás
Árulás
Halál
Egyedüllét
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!



mitalmodtal.blog
yzr.blogotirni.com
jellemrajzok
Tulajdonságai: mikrokristályos, szemcsés kvarc
Kristályszerkezet: trigonális
eletkezés módja: üledékes

Jellegzetes mintázata alapján kapta nevét. Ha közelről megfigyeljük, úgy tűnik, mintha egy tájképet néznénk völgyekkel, hegyekkel, folyókkal. Leggyakrabban barnás árnyalatokban találhatók meg. 

Testi/egészségre gyakorolt hatása: Serkenti az emésztést, kiválasztást. Stabilizálja a keringést.  Serkenti az immunrendszert, megtisztítja a testet a szennyeződésektől és a méreganyagoktól; és fokozza a vértisztító szervek működését. Gyógyítja a bőrt. A barna jáspis erősíti a szándékot a dohányzás abbahagyására.

Spirituálisan: Ez a kő javítja a sötétben való látást, megkönnyíti az asztrális utazást, és stimulálja a föld csakrát. A barna jáspis - és így a kép jáspis - a gyökér csakrába, a solarba, a torok csakrába, és a harmadik szembe kapcsolódik. 

A földdel áll kapcsolatban, és növeli az ökológiai tudatot. Ennek eredményeként stabilitást és egyensúlyt teremt. Különösen hasznos a geopatikus és a környezeti stressz mérséklésére. Elősegíti a mély meditációt, a középpontba kerülést és a regressziót az előző életbe, hogy felfedhessük a karmikus okokat. A képjáspis egy erős talizmán, ami a természetes világhoz igazodik.

Fizikálisan: Ez a kő testi erőt ad, fáradhatatlanságot. Segít életünk szervezésében és kivitelezésében. Rugalmasságot ad annak megszervezésében.

Személyes megjegyzés: A képjáspis felerősíti a belső képeket, illetve nagyon jó segítő az asztrális utazásokhoz és álmok (és "álom" képek) tisztán látásához is. - Sandal

Elhelyezés: a homlokra, vagy a megfelelő testrészre.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!





crystalvaults.com
gyogyitaskovekkel.hu
prananadi-miskolc
Fogadd el, ami VAN.
Engedd el, ami VOLT.
Higgy abban, ami LESZ.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Az UFO-vadászokat, és az összeesküvés-elméletek hívőit is izgalomban tartja az USA egyik legnagyobb csillagvizsgálójának, az Új-Mexikói Nemzeti Napmegfigyelő Obszervatóriumnak a rejtélyes evakuálása, bezárása és az FBI által való megszállása…

Az Új-Mexikói obszervatóriumban valójában a Nap változásait tanulmányozzák. A helyet 2018. szeptember 13-án váratlanul teljesen kiürítették, majd az FBI megszállta a helyet.
Az okokat nem közölték még a személyzettel sem. Az obszervatórium weboldala sem árul el sok információt, mindössze annyit tettek ki a netre, hogy a működését előre nem látott körülmények miatt határozatlan időre fel kellett függeszteni. Az FBI szóvivői a sajtó többszöri megkeresésére sem kívánták kommentálni az ügyet. 

Shari Lifson, az AURA szóvivője szerint a Csillagászati ​​Kutatóegyetemek Szövetsége egy biztonsági kérdéssel foglalkozik, és elővigyázatossági okokból, átmenetileg záratták be az intézetet.
A közeli Cloudcroft egyik lakója a helyi sajtónak azt nyilatkozta, senki sem tudja, hogy mi történt. A környéken egyébként egy postahivatalt is kiürítettek nem várt körülmények miatt.


Később aztán az AURA megszólalt az ügyben, és elárulták, miért volt szükség a meglepő intézkedésre:

"Az AURA egy folyamatban lévő nyomozásban működött együtt a hatóságokkal egy Sacramento Peaken történt bűneset miatt. Az események hatására úgy éreztük, hogy a nyomozás gyanúsítottja közvetlen fenyegetést jelent a személyzet és a környéken élők biztonságára nézve. Emiatt az AURA időlegesen felfüggesztette az üzem működését és a környéken folytatott tudományos tevékenységet."
A munka azóta már újra beindult a csillagvizsgálóban, tehát a fenyegetést valószínűleg már elhárították. A fenti tájékoztatást azért nem tették meg korábban, mert az sértette volna a nyomozás érdekeit.
Az FBI pedig azt nyilatkozta, hogy gyermekpornográfia ügyében nyomoztak, aminek a forrása a megfigyelőközpontban használt IP-címre vezethető vissza.

Persze ezzel szemben az interneten rögtön el is kezdődtek a találgatások, miszerint olyan esemény zajlik az űrben, a Föld és Nap közötti területen, amire pont “ráláttak” volna az obszervatóriumból. Egyes híresztelések szerint nem csak az Új-Mexikói csillagvizsgáló működését állították le, hanem még hat másikét is világszerte (legalábbis olyan szinten, hogy kikapcsolták a kamerájukat). Peruban, Ausztráliában, Spanyolországban, Pennsylvániában és kettőt Hawaii-on, így ezeken a helyeken sem figyelhették az űrt.

Mindeközben az amatőr UFO-vadászok számos furcsa dolgot vettek észre. Egyikük például gyanús objektumokat fedezett fel a Nap mellett. Szerinte egy féregjárat bukkanhatott fel központi csillagunk közelében, amin keresztül földönkívüli űrhajók érkeztek. Érdekes egybeesés ez a csillagvizsgálók leállításával.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!





player.hu
napiufo
A távoli, ugyanakkor egzotikus kontinens, Afrika számos rejtélyt tartogat még a tudósok és a kalandvágyó felfedezők számára. A kongói Likouala-mocsárvidékről viszonylag kevés ismerettel rendelkezünk – az ide látogató szakértők jobbára a helyi őslakók elbeszéléseire hagyatkozhatnak, ha az itteni állatvilágot szeretnék tanulmányozni.

Néhány pigmeus hihetetlen lényekről számol be a messzi földekről ide utazóknak: ezeket az állatokat a legtöbben a dinoszauruszokkal rokonítják. Vajon lehet-e ezen mondáknak valamilyen tudományos alapja, vagy az őslakosok történetei nem többek a fantázia termékeinél? 

Mielőtt azonban megérkeznénk képzeletbeli utazásunk helyszínére, vegyük szemügyre, hogy pontosan kik is foglalkoznak az ősi vagy újkeletű mítoszok legendás lényeivel. A kriptozoológiát sokan áltudománynak tartják, hiszen a vele foglalkozók olyan, talán nem is létező teremtmények után kutatnak, melyekről (legalábbis az esetek többségében) konkrét bizonyítékokkal nem rendelkezünk, csupán rejtélyes, sokszor rémisztő leírások őrizték meg emléküket.

„Nessie”, az egyik legismertebb kriptid

Ezeket az élőlényeket kriptideknek hívják. A görög eredetű kryptosz szó jelentése: „rejtett”, ezzel is utalva arra, hogy az állatok sokáig – vagy talán örökre? – rejtve maradtak a tudomány előtt.

Ám bármilyen hihetetlennek is hangzik, a kriptozoológusok még a legcsökönyösebb kételkedőket is meggyőzhetik – feltéve, ha találnak élő bizonyítékot. A feladat korántsem egyszerű, mégsem lehetetlen.


Akár iskolapéldának is tekinthetjük a bojtosúszójú maradványhal (Latimeria chalumnae) esetét. Sokáig úgy hitték, hogy ezek a halak réges-rég, mintegy 70 millió évvel ezelőtt kihaltak. 1938 decemberében azonban minden megváltozott.

Akár a hamvaiból feltámadt főnix: a bojtosúszójú maradványhal (kép forrása: marinebio.org)

A dél-afrikai East London városka közelében a halászok hálójába egy felettébb furcsa hal akadt. J. L. B. Smith ichthyológus professzor alig akart hinni a szemének – az eléje hozott, másfél méteres állat ugyanis nem volt más, mint a bojtosúszójú maradványhalak egyik képviselője.

Később újabb halak kerültek a napvilágra: 1952-ben rögtön két példánnyal gazdagodott az élő kövületek listája (Indiai-óceán térsége, Comoran-szigetek), 1997-ben pedig az indonéziai Sulawesinél (Celebesz) akadt horogra egy újabb őshal.

De mi a helyzet a kongói Likouala-mocsárvidékkel? A területre már régóta vezetnek expedíciókat, melyek gyökerei egészen az 1600-as évekig nyúlnak vissza. Az egyik legismertebb európai utazónak Proyart abbé számít: az abbé és misszionáriusai olyan karmos lábnyomokat találtak, melyek kerülete legalább 90 centiméter volt, a köztük lévő távolság pedig több, mint két méter.

Proyart 1776-ban kiadott művében tette közzé feljegyzéseit. A Chicagói Egyetem zoológiai tanszékének egykori professzora, Roy Mackal 1980–81-es felderítőútja során további elbeszélésekkel gazdagította a kongói lényekkel kapcsolatos ismereteinket; hasonlóan cselekedett Bill Gibbons angol felfedező is, aki 1985-ben és 1992-ben szervezett ide expedíciókat. Milyen teremtményekről olvashatunk a feljegyzésekben?


Az egyik legjobban ismert faj a mokele-mbembe. A mokele-mbembe a szemtanúk szerint legalább akkora, mint egy elefánt, három méter hosszú, ostorszerűen elvékonyodó farokkal és közel két méteres nyakkal.

Az állat hatalmas testét négy, oszlopszerű végtagja támasztja alá, és háromujjas lábnyomokat hagy maga után. A pigmeusok félénk természetű, részben vízi életmódra berendezkedett lényként ismerik, melynek legfőbb tápláléka – a Roy Mackal által szerzett információk alapján – valamilyen vízinövény. A mokele-mbembét nem csak itt, de Kamerunban és Gabonban is ismerik, utóbbi helyen a n’yamala néven tartják számon.

Fantáziarajz a mokele-mbembéről – itt kevésbé olyan békés, mint ahogy arról beszámolnak… 

Ugyancsak egy elefánt méreteivel büszkélkedhet az emela-ntoukának keresztelt lény. A bennszülöttek a mokele-mbembénél sokkal agresszívabb állatnak írták le, amelynek teste súlyos farokban végződik, fején pedig hosszú szarvat (néha több szarvat is említenek) visel.


A szakértők a Triceratops egyik rokonára, a Monoclonius-ra gyanakodnak. Ám akad egy súlyos probléma: mégpedig az, hogy a tülkös dinoszaurusz fosszíliái nem Afrikából, hanem az észak-amerikai Montanából és Kanadából kerültek elő…

A mbielu-mbielu-mbielu néven ismert teremtmény hátából csontos lemezek nőnek ki. A pigmeusok a Stegosaurus képében vélték felfedezni a lényt. Azonban a Stegosaurus nem ezen a kontinensen élt – nem úgy a nála sokkal kisebb rokona, a Kentrosaurus.


A Kentrosaurus megkövesedett maradványait az 1909 és 1912 között végzett tendagurui ásatások során hozták a felszínre – többek között olyan dinoszauruszokéval együtt, mint mondjuk az első Jurassic Park-filmből megismert Brachiosaurus.

A négy-öt méter hosszúra megnövő Stegosaurus-rokon megjelenése jellegzetes volt: a háta közepéig végigfutó lemezeket hegyes tüskék váltották fel, sőt, combjai felett is viselt egy tüskepárt.

A legkevesebb információval a csipkeve esetében rendelkezünk. Ez a ragadozó lehet azonban a kongói mocsárvidék legrettegettebb állata. A „húsevő gyík” teste akár négy tonnát is nyomhat, és hatalmas karmokkal van felfegyverezve. Állítólag a pigmeusok a szörnyeteg egy példányát el is fogták az elmúlt időkben… A bennszülöttek által adományozott név egyébként magyarul ennyit tesz: „tengeri oroszlán”.


Az afrikai kontinensen egykor olyan hatalmas és félelmetes ragadozók is éltek, mint a képen látható Carcharodontosaurus – ám ezen húsevő dinoszauruszoknak csupán annyi köze volt a vízhez, hogy azt itták. Vajon miféle állat lehet a rettenetes csipkeve?

Bár már nem a likoualai legendákhoz tartoznak, a kongamatók is afrikai kriptidek. A „repülő gyíkok” a Zimbabwe és Zambia egyes térségeiben élő embereket tartják rettegésben. A kongamato hosszú csőrében rengeteg fog sorakozik, szárnyfesztávolsága pedig akár a két métert is elérheti.


Minden bizonnyal korai pteroszauruszokról lehet szó (amelyek nem voltak dinoszauruszok, csak azok kortársai), mint például az Eudimorphodon, vagy még inkább a Rhamphorhynchus.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!





noiportal.hu


Egy város, melynek épületei, utcái, aranyból vannak. Egy város, mely a boldogság végső nyughelye. Egy város, ahol nincsenek gondok, csak a jólét. Ez Eldorádó. Legalábbis ezek a dolgok jutnak először eszünkbe, amikor találkozunk ezzel a névvel. Azonban tényleg csak ennyiről lenne szó? Eldorádó valóban csak egy tökéletes, gondtalan világ szimbóluma lenne? Bármennyire is hihetetlennek tűnik, Eldorádó legendájának gyökerei nem Latin-Amerikában keresendők, ha nem a jó öreg Európában.

A középkori Európa helyzete ugyanis nem volt túl rózsás; a nyomor, a nélkülözés, és a szegényes életkörülmények közepette hitték az emberek, hogy kell lennie valahol egy jobb világnak, tele arannyal, ezüsttel, drágakövekkel, és nem utolsó sorban boldog emberekkel.

Mikor Kolumbusz Kristóf első útjára indult, a spanyol királyi házaspár is ez okból támogatta őt, hiszen Spanyolország akkoriban igen eltörpült az európai nagyhatalmakkal szemben, így érthető, hogy az új világ ígérete egyet jelentett az arany hívogató szavával. Kolumbusz úti beszámolói – melyek hatalmas gazdagságról szóltak -, adták az alapját Eldorádó legendájának, habár akkor még nem így nevezték.

A legenda szorosan kötődik az Inka Birodalom széthullásához


Francisco Pizzaro egy egyszerű disznópásztor volt, mégis sikerült leigáznia maroknyi emberével a hatalmas Atahualpa inka királyt 1535-ben. A király, életéért cserébe, egy megtöltött szobányi aranyat, és kétszer annyi ezüstöt ajánlott Pizzaronak.

Országszerte indultak meg a lámakaravánok az arannyal, ezüsttel, ami felkeltette a spanyolok mohóságát. Azonban elkövettek egy nagy hibát! Atahualpát kivégezték, mielőtt megérkezett volna a fizetség. A királynak azonban még sikerült kiadni utolsó parancsát. A kincset el kellett rejteni. De ez nem volt elég!

Inka vezetők parancsára a városokból összeszedték a többi vagyontárgyat is, és „eltüntették” egy különleges technikával, az inka cementtel. A kincseket általában barlangokba rejtették, melyek bejáratát befalazták, majd a réseket ezzel a cementtel töltötték ki.

Miután megszárad, az inka cementet lehetetlen volt megkülönböztetni a természetes kőtől. Így tehát a spanyolok fizetség nélkül maradtak. Ennek ellenére nem adták fel! Az arany utáni vágy eluralkodott rajtuk, már-már beteges méreteket öltve.

Érezték, hogy az Inka Birodalom gazdagsága számukra elképzelhetetlen méreteket ölt, és úgy gondolták, kell, hogy legyen egy forrás, egy város, ahova a legtöbb kincset elrejtették.

Az indiánok, mikor kérdezték őket, merre van az aranyváros, a szélrózsa minden irányába intettek. Ez volt az ő sajátos bosszújuk a spanyolokkal szemben, akik megölték uralkodójukat, elhurcolták és halálra dolgoztatták őket a bányákban, sőt; hihetetlen mennyiségű műalkotásukat beolvasztották a gazdagság reményében.


Az aranyozott ember


Ráadásul élt egy legenda egy indián törzsről, mely uralkodóját minden évben arany porral hinti be, majd áldozat gyanánt aranyból készült tárgyakat hajítanak egy tóba a falu közelében. A legenda bebizonyosodott, hiszen a csibcsa indiánok körében valóban létezett ez az évenkénti rituálé. Ez még inkább feltüzelte a spanyol kincskeresőket!

Úgy gondolták, hogy minden bizonnyal létezik az Aranyváros is, hiszen nem ez volt az egyetlen indiánok által mesélt legenda, melyről később kiderült, hogy nem csupán kitaláció. A csibcsa rituálét alapul véve, megszületett az Eldorádó név, mely eredetileg El Dorado volt, amely azt jelenti: „az aranyozott ember”.


Számtalan ember indult a volt Inka Birodalom területén elrejtett kincsek nyomába, de sikerrel senki sem járt. A beavatott indiánok, vagyis az őrzők, apáról-fiúra hagyományozták a kincslelőhelyeket, a jelszót, mely feljogosítaná az aktuális kincskeresőt a kincs birtoklására.

Az indiánok maguk ugyanis nem mertek hozzáérni a kincsekhez, hiszen az inkák átkot mondtak rá, illetve hitük szerint gonosz szellemeket idéztek meg, melyek őrzik a lelőhelyeket. Bár a kincsek egy része – és valószínűleg nagyon aprócska részről van szó -, előkerült az idők folyamán, még mindig kevesen hisznek Eldorádó létezésében.

Tagadhatatlan az a tény, hogy Dél-Amerikában, a régi Inka Birodalom területén rengeteg üres folt van még a mai napig a térképeken, hiszen az éghajlat, az állandó köd, a természet, és az ott élő indiánok nem engedik, hogy bárki megzavarja a nyugalmukat. Ennek ellenére számtalan sikertelen expedíciót indítanak az eltűnt városok, vagy az eltűnt kincsek megtalálására, és habár szinte folyton-folyvást különféle városok romjaira bukkannak, a nagy titokról senki sem hajlandó beszélni.

Egy törzs, melytől minden indián retteg


Terjeng azonban egy különös szóbeszéd, miszerint létezik egy törzs, melytől a többi indián is retteg. Több különböző forrás említi meg ezt a törzset, melynek tagjai fehérbőrűek és olyannyira harciasan védenek egy bizonyos területet, hogy mindenki igyekszik elkerülni azt! Egyesek szerint ők őrzik Eldorádó, vagy ha úgy tetszik, az Inka Birodalom titkát.


A boldogság utáni vágy mindig is megihlette az emberek fantáziáját függetlenül attól, hogy épp mely korban éltek. Eldorádó legendája egy örökérvényű történet hatalomról, mohóságról, pénzről, és egy nép kultúrájának elpusztításáról.

Amennyiben valóban létezik az Aranyváros (akár Aranyvárosok), nem véletlenül őrzik ilyen elszántan. A világ talán még nem áll készen azokra a csodákra, melyek el vannak rejtve Dél-Amerika őserdői mögött. Azonban, hogy mi az igazság? Mindenki döntse el maga!
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!





noiportal

Amint lent, úgy fent, és amint fent, úgy fent. Ezzel az egy tudással varázsolni vagy képes.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

A napraforgómag nagyon egészséges, hiszen értékes tápanyagokat és esszenciális zsírsavakat tartalmaz. Ebben az aprócska magban van E-vitamin, tiamin, réz, foszfor, szelén, de B-vitaminokban is rendkívül gazdag. A napraforgómag egy kiváló rostforrás, olyan értékes aminosavat is tartalmaz, mint a triptofán. Fitoszterolokban és fehérjékben is bővelkedik. A benne lévő esszenciális zsírsavak is hozzájárulnak egészségünk megőrzéséhez, hiszen ezek rendszeres fogyasztása egészséges szív- és érrendszert eredményez, elősegíti a stabil, egészséges testtömeg elérését, de a szervezetben kialakuló gyulladásokat is csökkenteni tudja.

A napraforgómagban megtalálható zsírok a sejtmembránok építőkövei, amelyek lehetővé teszik a szervezet számára, hogy egyensúlyba hozza a hormonokat, illetve fontos zsírban oldódó vitaminok – A-, D-, K- és E-vitaminok – hordozói is.

A napraforgómag nagy mennyiségben tartalmaz antioxidáns E-vitamint, amely csökkenti a szervezetben kialakuló gyulladásokat, ami különféle betegségekhez vezethet. A kutatók azt már tudják, hogy a gyulladás magas szintje a szívbetegségek fokozott kockázatával korrelál, de a stroke, a rák, a cukorbetegség és más súlyos neurodegeneratív betegségek kialakulásáért is felelőssé tehető.

A rendszeresen fogyasztott napraforgómag segít a koleszterinszint és a magas vérnyomás csökkentésében és a szívbetegségek elleni védekezésben. A napraforgómag antioxidánsokban és gyulladáscsökkentő vegyületekben gazdag, ezek pedig csökkentik a káros oxidatív stresszt és a szabad gyökök jelenlétét a szervezetben.

Az E-vitamin egy zsírban oldódó vitamin, vagyis zsírral kell fogyasztani annak érdekében, hogy felszívódjon. A napraforgómag azért is olyan egészséges, mert eleve tartalmaz esszenciális zsírsavakat.

Ma egyre többen szenvednek valamilyen pajzsmirigybetegségben. Ennek a betegségnek a legfőbb oka a nagyfokú szelénhiány. A pajzsmirigy felelős a testhőmérséklet, a pulzusszám, illetve a fehérjetermelés és az anyagcsere szabályozásáért. A pajzsmirigy-rendellenesség többek között okozhat fáradtságot, súlygyarapodást, rendellenes testhőmérsékletet. A pajzsmirigybetegségek elkerülésének érdekében a megfelelő mennyiségű szelén- és jódbevitel alapvető fontosságú kellene, hogy legyen.

A napraforgómag nagy mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat, többek között magnéziumot is. Magnéziumra szükségünk van a szív- és érrendszer egészségéhez, illetve a vérnyomás szabályozásához. A magnézium részben felelős a csontok egészségének megőrzéséért és segíthet megakadályozni – más vitaminokkal és ásványi anyagokkal karöltve – a csontritkulás kialakulását. A magnézium ezeken kívül segíthet a krónikus migrénes fejfájás, a fáradtság, a székrekedés és a hangulati rendellenességek leküzdésében. A napraforgómag magnéziumot is tartalmaz, de B-vitaminokat is, amelyekre az egészséges idegrendszer fenntartásához van nagy szükségünk.

A napraforgómagban található antioxidáns E-vitamin elősegíti a fiatalos és egészséges bőr megőrzését is. Az E-vitamin védelmet nyújt a napfény okozta károsodásokkal szemben. Mindemellett a bőrünk ragyogó és hidratált lesz, ha rendszeres fogyasztjuk ezt az aprócska magot.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!




gyogyszernelkul.com

A cikória az abszolút kedvencek közé tartozik saláta fronton. Egyrészről tűz elemet hordozó zöldség, amely ritka és értékes hatással bír: forrósít, élénkít, de közben frissít is. Feldobja az emésztőrendszert, a májat pedig beindítja és méregtelenítésre serkenti. Úgy melegít, hogy közben nem forrósít. Csodás. Most megmutatjuk, mi mindenre használhatod cikóriát, ami egy igazi csodaszer, ha megfelelően bánunk vele!

Keserű ízét meg kell szokni, és persze ezt a gyerekek kevésbé szeretik. A keserű íz a tűz erejét hordozza, és ahogy öregszünk, úgy lesz rá egyre jobban szükségünk.
Közvetlen rokona a mezei katángnak, annak a pompás és alázatos kis világoskék virágnak, amely nyár elején városszerte kinő még a betonból is. 
A cikória nem túl tápanyagigényes, leginkább a közepesen kötött és a laza talajokat kedveli. Magját május-júniusban vetik. Már a görögök és rómaiak is ismerték a növényt.
Gyökerét pótkávé- és inulingyártásra használják. A gyökérben és a levélben egyaránt sok tejnedv található.
Nyugat-Európa egyes országaiban nagyüzemi méretekben termelik a cikóriát. Főidénye novembertől márciusig tart.
Szedés után hűvös helyen hetekig tárolható, és sokáig friss marad. A felhasználás előtt azonban érdemes gyengén sós vízben áztatni, hogy a leveleiben felhalmozódott keserűanyagot kioldjuk.
Sosem szabad túlfőzni, hanem mindig frissre és ropogósra készítsük. Tavaszi főzelékeken csodás feltét, ha szójaszósszal nyakon öntve megsütjük néhány perc alatt.
Régen a cikóriát nehéz volt beszerezni, de ma már nagyobb áruházak hűtőjében ott vár ránk. Nem olcsó zöldség, de intenzív, kesernyés zamata miatt nem is kell belőle túl sok. Javaslatunk, hogy ne nagyobb fogásokba keverjük, hanem kis tálkákban szervírozzuk, így mindenki lassan szokhatja meg nem mindennapi ízvilágát. Elegáns, egészséges és izgalmas egyszerre, ezért méltó a figyelmünkre.


Az orvostudomány fejlődésével a XVII. században felfedezett hatásain túl a cikória számtalan új, kedvező tulajdonságára derült fény. Klinikai vizsgálatok arról számoltak be, hogy a növényből készült kivonatok erős gyökfogó képességgel rendelkeznek, amelyért magas antioxidáns tulajdonságú vegyületei felelősek. Az antioxidánsok olyan vegyületek, amelyek a szervezetünket védik a különböző káros hatásoktól. Olyan gyakori betegségek kialakulásának valószínűségét csökkentik, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, rosszindulatú daganatok, légzőszervi megbetegedések.
A cikória gyökere nagy mennyiségben (10-15 %) tartalmaz inulint. Az inulint a prebiotikumok csoportjába sorolhatjuk. Ezek olyan kedvező élettani hatással rendelkező anyagok, amelyek hozzájárulnak a betegségek megelőzéséhez, az egészség fenntartásához. Kedvező hatással van az immunrendszerre, csökkenti a patogén mikroorganizmusok számát a bélben, rendszeres fogyasztásuk megelőzi a székrekedést. A székrekedés gyakori tünete lehet bizonyos ételérzékenységeknek (például hisztamin érzékenység), amely tünetet vizsgálatok alapján napi 12 g cikóriából származó inulinkivonat csökkent. Bizonyos tanulmányok szerint csökkenti az érelmeszesedés kockázatát, szabályozza a vércukor és hormonszinteket. Csökkenti a vérben a karbamid és húgysav mennyiségét, segít megelőzni a csontritkulást, fokozza az ásványi anyagok felszívódását, csökkenti a vastagbél daganat kialakulásának kockázatát.


Értékes antioxidáns, magas vitamin és ásványianyag tartalma hozzájárul az egészség megőrzéséhez.
Fogyasztása segít csökkenteni sok emésztési zavart (teltségérzet, fokozott gázképződés, lassult emésztés) és javítja az átmeneti étvágycsökkenést. Ezek gyakran társulnak ételérzékenységekhez (például gyümölcscukor-emésztési zavar, laktóz intolerancia, hisztamin érzékenység).
A cikóriából készült kávé koffeinmentes, így a nap bármelyik szakában ihatjuk.
Fogyaszthatják koffein érzékenyeknek, terheseknek, szoptató anyukák.
Szív- és érrendszeri problémával küzdők, magas vérnyomás betegségben szenvedők is bátran fogyaszthatják.
Újra ihatnak kávét a hisztamin intoleranciások, akik érzékenyek a kávéra.


A kávé egészségre gyakorolt hatását széles körben vizsgálják. Vizsgálati eredmények alapján az már bizonyos, hogy magas polifenol tartalma révén mérsékelt fogyasztása jótékony hatást gyakorol az egészségre. A kávéfogyasztás másik kedvező tulajdonsága, hogy nagy mennyiségben tartalmaz kávésavat, amely a szív-és érrendszeri betegségek ellen véd és szerepe van a gyulladásos folyamatok hatékony leküzdésében.
A kávéfogyasztásnak ugyanakkor nem csak pozitív élettani hatásait ismerjük, hiszen tudjuk azt is, hogy a magas dózisban fogyasztott kávé képes megemelni a vérnyomást.
A kávéfogyasztás egészségre gyakorolt jótékony hatásai azonban függetlenek annak koffeintartalmától. Éppen ezért a tudomány világában egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a koffeinmentes cikóriakávé vizsgálata iránt.
A cikóriából (Cichorium intybus) készült kávé az egyik legnagyobb forrása a kávésavnak. Ez alapján egy vizsgálatban azt a feltételezést fogalmazták meg, hogy a napi cikóriakávé fogyasztásával bizonyos érrendszeri megbetegedések kockázata csökkenthető.
A vizsgálati eredmények alapján elmondhatjuk, hogy a cikóriakávé fogyasztása csökkenti a vérrög kialakulásának kockázatát. A vérvizsgálat eredményei arról is beszámoltak, hogy a rendszeres cikóriakávé fogyasztásának hatására csökkent a vér viszkozitása és javultak a vörösvérsejtek alakja.

A cikória növény (Cichorium intybus) gyökerének kivonata nagy mennyiségben tartalmaz, olyan rövid szénláncból álló szacharidokat (frukto-oligoszacharidokat), amelyek bizonyítottan jótékony hatást gyakorolnak a vércukorszintre, a vér lipidparamétereire és az emésztésre egyaránt.
Egy 47 főből álló klinikai vizsgálatban, 4 héten keresztül, napi 300 ml cikória kivonat elfogyasztásának vizsgálták az emberi szervezetre gyakorolt hatásait. A vizsgálatban nyomon követték a hematológiai, testösszetételbeli és a székletben bekövetkező változásokat. Az eredmények alapján elmondható, hogy nem volt szignifikáns különbség a kontroll csoport és a kísérleti csoport éhgyomri vércukor és inzulin értékei között, azonban a hemoglobin A1c szintet mérsékelte a rendszeres cikória kivonat fogyasztása. A lipidparaméterekben nem találtak jelentős különbséget, ugyanakkor a zsírok és a glükóz anyagcseréjét szabályozó adiponektin hormon szintje jelentősen javult a rendszeres cikória fogyasztásának hatására. A fentiek mellett a vizsgálat résztvevői a 4 hét letelte után a székletük állapotát jobbnak ítélték meg, mint a vizsgálat kezdetén.
Az eredmények arra utalnak, hogy a cikória gyökér kivonatának rendszeres fogyasztása késleltetheti vagy megakadályozhatja korunk egyik legnagyobb mértékben terjedő népbetegségét, a cukorbetegséget.


Receptajánló


Cikóriás pasta korianderrel és gyömbérrel


Hozzávalók:
• 1 csomag spagetti tészta, ha lehet, teljes kiőrlésű
• olívaolaj
• 3 db cikória
• 1 ujjnyi friss gyömbér
• 1 csokor friss koriander
• világos és sötét szójaszósz
• 3 gerezd fokhagyma
• 1 kezeletlen citrom

Elkészítés:
1. Tegyünk fel egy nagy lábos vizet főni a tésztának.

2. A cikóriát vágjuk ketté, és ék alakban távolítsuk el a közepét. Utána vágjuk a cikória leveleket rusztikus, nagyobb darabokra. Vágjuk fel a koriandert is, de nem kell apróra, maradjanak egész levelek benne. A fokhagymát nyomjuk szét és dobjuk forró, egy kanálnyi olajra egy nagy serpenyőben.

3. Amikor illatozni kezd, adjuk hozzá a cikóriát is. Gyorsan, pár perc alatt süssük roppanósra, majd adjunk hozzá kb. egy kanálnyi sötét szójaszószt. Ez karamellizálódni kezd.Főzzük ki a tésztát lobogó vízben majdnem puhára, majd szűrjük is le.

4. Keverjük el a serpenyőben a tésztát a cikóriával, és ekkor adjunk hozzá világos szójaszószt, ízlés szerint. Ez utóbbi nagyon sós, ezért óvatosan adagoljuk.
A tálaláshoz szórjuk meg a tésztát korianderrel, és locsoljuk meg citromlével.



Sonkába tekert cikória gorgonzolaszószban

Hozzávalók:

• 2 db cikória
• 4 szelet széltében hosszúkás füstölt-főtt sonka
• kb. 5 dkg gorgonzola
• 1,5 dl habtejszín
• frissen őrölt fekete bors
• frissen reszelt ementáli sajt
• vaj (sütéshez)


Elkészítés:
1. A cikóriát leöblítjük, kettévágjuk, a keserű torzsáját ék alakban kivágjuk, eltávolítjuk. Sós, forrásban lévő vízben 3 percig puhítjuk. Tányérra szedjük, kihűtjük.

2. Közben elkészítjük az öntetet: kb. 5 dkg gorgonzolát egy tálkában villával pépesítünk, borsozunk, majd a tejszínnel habosra keverjük.

3. A cikóriát betekerjük a sonkaszeletekbe, elrendezzük őket (pl.) jénaiban, és leöntjük a szósszal.

4. Tetejükre vajdarabkákat szórunk, aranysárgára sütjük.

5. Tálaláskor megszórjuk frissen reszelt (pl.) ementáli sajttal. A gorgonzola nagyon intenzív, ne használjunk ezért érett sajtot a szóráshoz.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!




melodin.hu