• FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2018. június 27., szerda

    Egy regressziós hipnózis élményei: Vissza a születés pillanatához, betekintés az előző életekbe

    A következő regressziós esettel érzékelteti és meg is magyarázza Brian Wriss az általa használt regressziós terápia folyamatát, a technikát és az értelmezést egyaránt. A szövegen gyakorlatilag semmit sem változtatott. Szeretné, ha az olvasó úgy ismerné meg ennek az ülésnek az eseményeit, mintha maga is jelen lett volna.
    Ez ráadásul ugyancsak izgalmas eset, amelyben a mai élet és az előző életek is szerepet játszanak. Példát mutat a gyermekkori emlékekre, a születés előtti időszak emlékeire és a halál utáni időszakra is. Megmutatja, milyen utakon jár az emberi lélek...:

    "Egy nagy televíziós hírmagazin szereplésre kért fel egy adásban, hogy óriási nézősereg előtt mutassam be az elmúlt életbe vezető regressziós hipnózist. A tévécsatorna egyik munkatársnője, aki hallott a készülő eseményről, és érdeklődött a munkám iránt, önként jelentkezett a ..páciens'' szerepére Ebben a regresszióban a fokozatos ellazítás módszerét alkalmaztam: e technika segítségével az alany lassanként, fokozatosan kerül hipnotikus állapotba. Maga a hipnózis valójában nem egyéb. mint a fokozott összpontosítás és a relaxáció egy bizonyos formája. Ebben az ellazult, de erősen összpontosult tudatállapot ban felerősödik az emlékezet működése A regresszió drámai, mozgalmas és sűrű hangulatú lett. A hölgy képes volt újra átélni gyerekkorát, a születése körüli és az előző életéből való emlékeit, így ez később kedvező hatást gyakorolt életére és kapcsolataira. Május vége volt, New Yorkban fülledt kánikula uralkodott. A párás levegőben csak fokozta a hőséget .a rengeteg erős lámpa, amelyet a tévéfelvétel kedvéért állítottak be. Éreztem, hogy hátamon és az arcomra rakott vékony sminkréteg alatt kiüt a veríték. Andrea, a hírszerkesztő még nem érkezett meg. Kértem, hogy csöndes, nyugodt helyet válasszanak a felvétel helyszínéül, a gyártás ehelyett egy belvárosi lakásban rendezkedett be. Hangszigetelt, légkondicionált stúdióhelyiség helyett itt fulladoztunk ebben a szobában, ahol még klímaberendezés sem működött. Ha kinyitottuk az ablakot, kicsit megmozdult a levegő, viszont az amúgy is zsúfolt helyiségbe bezúdult a forgalom zaja, a szirénák sivítása, a nagyváros temérdek lármája, ami alaposan zavarja a figyelem összpontosítását. A keserves külső körülményekhez hozzájárult még a tévékamerák jelenléte is: borúsan arra gondoltam, hogy a sikeres regresszió esélye vajmi csekély. Végre megjött Andrea. A hőség és a szirénák egyáltalán nem zavarták. Láthatólag hozzászokott New York állandó háttérzajához. Sokkal jobban aggasztotta, hogy épp aznap délután heves menstruációs görcsök kínozták, ettől rajtam is erőt vett a szorongás, mert a fájdalom komoly figyelemelterelő tényező. A felvétel megkezdése előtt rászántunk néhány percet, hogy megismerkedjünk egymással és megbeszéljük a hipnózis folyamatát. Teljes egészében ideiktatom a hipnózis indukciós folyamatát, bár helyenként ismétléseket tartalmaz, mert érzékeltetni akarom a módszert, és meg akarom mutatni, hogy a hipnózisban, a regresszióban nincs semmi varázslat, semmi trükk. Az ismétlés szándékos, segít elmélyíteni az alany által átélt állapotot. Az elhangzottakon alig változtattam, mert azt szeretném, ha az olvasó úgy ismerné meg ezt az ülést, ahogyan megtörtént. Bekapcsolták a mikrofonokat, három kamera állt készenlétben, hogy rögzítse az eseményeket. Andrea borvörös blúzban és fekete nadrágban elhelyezkedett az öreg, viharvert kanapén. Elkezdtük a hipnózis indukciós folyamatát. A kényelmetlen testi érzések ellenére Andrea hamar mély transzállapotba jutott. Később elmesélte, hogy görcsei tökéletesen megszűntek. Kezdetben némán hallgatta, ahogy gyengéden elmagyarázom, miként érheti el a mély hipnózis állapotát.
    – Elmondom, mi következik – mondtam. – A lassúbb módszert fogjuk alkalmazni. Az a cél, hogy nagyon kényelmesen érezze magát. Mindent lehunyt szemmel csinál majd. Tehát nincs más tennivalója, csak kövesse az utasításokat. Rendben van?
    Andrea bólintott. Már kezdett ellazulni.
    – Helyes. Vannak ennél gyorsabb módszerek, de azt szeretném, ha megtapasztalná a relaxáció folyamatát is. Tehát engedje a szemét szelíden becsukódni, az ülés hátralevő részében a szeme lehunyva marad. Először összpontosítson a lélegzésére. Ez a befelé fordulás egyik ősi módszere, egyesek jógalégzésnek nevezik. A légzés kétségkívül fontos. Képzelje el – és ma ne tartsa féken a képzeletét –, szóval képzelje el, hogy kilégzéskor kifújja testéből a feszültségeket, a stresszt, belégzéskor pedig a testét körülvevő gyönyörű energiát szívja magába… Kifújja a feszültséget, beszívja az energiát. Így minden lélegzetvétellel egyre mélyebbre és mélyebbre ereszkedik. A hangomat hallani fogja, ez elkíséri majd, és segít még mélyebbre jutnia. A háttérzaj és a többi figyelemelterelő tényező mind segíteni fog, hogy egyre mélyebbre merüljön. Nem fogják zavarni. Már ma olyan mélyre juthat el. hogy csodás élményekben lesz része.  Rövid időre elhallgattam. Andrea néhány mély lélegzetet vett.
    – Megbeszéltük, hogy az ellazulás roppant egészséges a testnek és az elmének is: feloldja a feszültséget, a stresszt, hogy ne görcsöljön a test. Helyes. Most nagyon-nagyon kényelmesen lélegzik… Kifújja a stresszt, beszívja az energiát. És közben minden izom ellazul a testében. Magának ez nagyon jól fog sikerülni, mert erősen tudatában van a testének: sok ember egyáltalán nem így működik. Helyezkedjen el olyan kényelmesen, amennyire csak lehet. Megmozdulhat, amikor csak tetszik. Ha valamelyik testrésze kényelmetlenséget érez, mozdítsa meg, helyezze el kényelmesebben. Ellazítja arca és állkapcsa izmait: érzi, hogy oldódik bennük a feszültség. Elenged minden feszültséget az izmaiból. Ellazítja nyakizmait, engedi, hogy ellazuljon, szépen, puhán, finoman. Sokan, akiket nyaki problémák vagy fejfájások kínoznak, nem is tudják, hogy tüneteiket a merev nyak okozza, úgyhogy engedje a nyakát teljesen ellazulni. Vállizmai is lazák, puhák. Kienged minden feszültséget, minden görcsöt. Karizmai is teljesen lazák. Már egyáltalán nem tartja a testét,
    teljesen átengedte magát a kanapénak, a párnának. Nagyon-nagyon kényelmesen. Úgy. Andrea légzése egyre lassúbb és mélyebb lett. Tudtam, hogy már a mély transz szintje felé süllyed. Hallottam, hogy az operatőrök motoszkálnak a hátam mögött; mozgatták a súlyos tévékamerákat, hogy kedvező szöget találjanak, mert Andrea feje lassan lekókadt, rendkívül lazán, ernyedten csüggött. 
    – A hátizmai is nagyon ellazultak, a válla és a dereka táján is, és egyre mélyebbre merül a csodálatos, kellemes békességben. Minden lélegzetvétellel egyre mélyebbre merül. Hasának izmai is ellazulnak, a légzése nyugodt. És végül ellazulnak az izmok a lábában is. Most már csak a kanapé tartja a testét, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre merül ebben a csodálatos békességben. Jó. Nagyon jó. A hangomra figyel, és engedi, hogy a hangom egyre mélyebbre és mélyebbre vigye, a külső zajok csak segítenek abban, hogy egyre mélyebb szintre ereszkedjen. Időnként lesznek majd mindenféle zajok, de azok nem számítanak. Maga csak merül, egyre mélyebbre és mélyebbre. Most pedig képzeljen el egy gyönyörű fényt a feje fölött. A színét vagy színeit maga választja meg. Képzelje el, hogy ez. a fény csodálatos gyógyító tulajdonsággal rendelkezik, hogy ez a fény tiszta energia, és ez a fény egyre mélyebb és mélyebb szintre juttatja a békességben, a nyugalomban. Megnyugtató ez a fény. teljesen megnyugszik tőle. Ez maga a spiritualitás fénye, összeköttetésben áll a fénnyel, amely a fejünk fölött és körülöttünk van. Maga választja meg a fény színét, es most engedje, hogy a fény a feje tetején át behatoljon a testébe, beragyogja az agyat és a gerincvelőt… Gyönyörű fényhullámként fentről lefelé szétárad a testében, megérint minden egyes sejtet, minden rostot, minden szövetet, minden szervet, és mindent beborít békével, szeretettel, gyógyító energiával, és maga csak merül, merül, egyre mélyebbre és mélyebbre. Andrea transzállapotának elmélyítésével folytattam. Hangom egyre halkabb és ritmikusabb lett, így fokozva a hipnotikus hatást.
    – A hangomra koncentrál, közben mind mélyebbre merül, és a fény betölti a szívét, gyógyítja a szívét, es továbbárad lefelé a testében. Nagyon erős ez a tény, nagyon nagy az energiája, és beburkol mindent, ami gyógyításra szorul. És ahogy egyre mélyebbre merül, úgy hatol a fény is egyre mélyebben a testébe, végig a lábszárába, egészen a lábfejéig, és most már az egész testét megtölti ez a gyönyörű fény. a béke, az ellazultság fénye. A hangomra koncentrál. Most azt képzeli el, hogy a fény kívülről is teljesen beburkolja a testét, mintha egy csodás fénygömbben vagy buborékban volna, és ez a fény védelmet nyújt, gyógyítja a bőrét, és segít, hogy még mélyebb szintre jusson. Most visszafelé fogok számolni, tíztől egyig, és ezalatt olyan mélyre fog merülni, ahol a tudatát már nem befolyásolják a tér és az idő megszokott korlátai. Olyan mélyre, ahol mindenre emlékszik, minden élményre, amely valaha érte, ebben a mostani testében, vagy bármelyik korábbi testben, vagy akár a testek közötti, spirituális állapotban. Mindenre emlékszik. A visszafelé számolás nagyon hatékony módszer. 
    –Tíz, kilenc, nyolc. Minden egyes számmal egyre mélyebb es mélyebb szintre merül Hét. hat. öt. Nagyon mélyre, nagyon nyugodtan… Négy, három… Csodálatos béke és nyugalom van.. Kettő. Most már teljesen elhagyta testét a szorongás Egy. Nagyon jó! Ebben a csodálatos, nyugalmas állapotban képzelje el. hogy egy szép csigalépcsőn lépked lefele, lefele, egyre lejjebb és lejjebb, minden lépes egyre mélyebbre visz. És amikor leér a lépcső aljára, egy gyönyörű kert várja, a béke és biztonság kertje, a nyugalom és a szeretet kertje. Csodálatos kert. Menjen be ebbe a kertbe, és válasszon egy helyet, ahol megpihen. A testét betölti, körülveszi a fény, ezalatt pihen és gyógyul, erősödik és fiatalodik. Most megnyílhatnak elméjének legmélyebb szintjei, most mindenre vissza tud emlékezni. Hogy tudja, milyen ez az élmény, menjünk most vissza az időben, előbb csak egy kicsit, aztán egyre többet.
    Andrea olyan mélyen lehorgasztotta fejét. hogy álla veszedelmesen közel került a borvörös blúzra gondosan felerősített apró, csiptetős mikrofonhoz. Olyan mélyre merült, hogy további mélyítő technikára nem volt szükség. Úgy döntöttem, hogy megkezdem az időutazást. 
    – Most mindjárt visszafelé fogok számolni, öttől egyig. Közben megjelenik majd egy emlék a gyerekkorából. Ha azt szeretné, hogy kellemes emlék legyen, akkor olyan lesz, de lehet tanulságos is, vagy olyasmi, ami a jelenlegi életét teszi örömtelibbé, nyugalmasabbá, boldogabbá. Engedje, hogy feltámadjon a teljes emlék, az érzésekkel, az érzékletekkel együtt – használja minden érzékszervét. Ha kényelmetlenül kezdi érezni magát, mindig megteheti, hogy eltávolodik, és a jelenet vagy az emlék fölött lebegve szemlélődik. Ha viszont nem érzi magát kényelmetlenül, akkor az emléken belül marad majd, és felidézi a maga teljes elevenségében. Képes beszélni ebben a nagyon-nagyon elmélyült állapotban, de közben ott marad, egészen mélyen, és folytatja az emlék átélését. Most pedig, miközben visszafelé számolok, pontosan, életszerűen, részletesen megjelenik az emlék, minden érzékszervével átéli. Egy emlék a gyerekkorából. Öt, négy… Minden felidéződik… Három… Jól figyelje meg.. Kettő… Megjelent az egész… Egy. Maga is ott van. Élje át néhány percig, emlékezzen vissza. Képes beszélni, elmondani, hogy mit tapasztal, de közben ott marad azon a nagyon-nagyon mély szinten, és folytatódik az élmény. Mire emlékszik? Mi idéződik fel?
    – Tél van – kezdte Andrea – Apukámmal sétálunk a házunk környékén. Mindig megkért, hogy kísérjem el ezekre a téli sétákra. Velünk van a kutyánk is, egy husky, és nagyon fúj a szél, és havazik, és mi szembemegyünk a széllel, de mégis nagyon jó. mert csak ketten vagyunk apukámmal, és a többi gyereket sosem kérte meg, hogy kísérjék el. Jeges hideg van, apukám azt a csodás anorákját viseli, amit mindig, és a hold is előbújt, a kutyánk pedig imádja a havat. – Andrea egyre inkább úgy beszélt, mint egy kisgyerek. A hivatásos televíziós csiszolt kiejtése mindinkább délnyugati tájszólássá alakult. – Sétálunk, beszélgetünk, néha magasra rugdossuk a havat, és már jó késő este van. egy autó se jár, és mi az úttest közepén megyünk. A járda szélén azok a régifajta lámpaoszlopok állnak, olyan
    nagy, gömbölyű lámpákkal, és minden gyönyörű, mintha az egész világ megállt volna körülöttünk, és csak ketten lennénk az apukámmal. – Ragyogó mosoly áradt szét az arcán, amely most lágyabbnak és védtelenebbnek tűnt.
    – Látja magát? – kérdeztem. – Hogy néz ki? Milyen ruhában van?
    – Borzasztóan volt levágva a hajam – jegyezte meg. Hangjában meglepetés csengett.
    – Hány éves most? – faggattam tovább, hogy segítsek rögzíteni a jelenetet.
    – Nyolc
    – Biztosan télikabátot visel.
    – Nem látom, hogy milyen színű – felelte bizonytalanul. –Nem tudom. Sál van a nyakamban,
    meg kesztyű, és csizma is, de azért hideg a lábam.
    – És az édesapja kabátja milyen?
    – Piros anorák, fehér irhabéléssel. Chicagóban vette, és télen mindig azt hordta. Kapucnija
    is van, irhaszegéllyel. Apukám mindig azt hordja.
    – Úgy tűnik, hogy ez rendkívül boldog pillanat, mert együtt van édesapjával meg a kutyával,
    és olyan békés minden.
    Andrea szeme sarkában könnycsepp jelent meg.
    – Van ebben az emlékben egy kis szomorúság is? Megrázta a fejét.
    – Csupa boldogság? Mosoly volt a válasz.
    – Csak most azt kívánom, bár megint kislány lehetnék – tette hozzá halkan.
    – Most épp megteheti – magyaráztam. – Csak át kell élnie. Olyan eleven ez az egész, ott sétálhat újra a hóban. Ha akarja, azt is hallhatja, ahogy ropog a lába alatt, és láthatja, ahogy a kutya élvezettel hempereg a hóban. Mindent érezhet anélkül, hogy kényelmetlen benyomása lenne. – Azt akartam, hogy Andrea megtapasztalja ezt a szép gyerekkori emléket, és hogy minden érzékletet, minden érzést átéljen.
    – Sose mentünk haza korán – folytatta. – Hosszú-hosszú sétákat tettünk. Apukám soha…. nem kell sietnünk. Csak megyünk az utcán, és azt se tudom, merre járunk, de a végén mindig visszaértünk ugyanoda, és hazamegyünk, és az anyukám forró kakaót készített.
    – Andrea arcát megint ellágyította a sugárzó mosoly.
    A tévékamerák surrogása hallatán úgy döntöttem, hogy összefoglalom ezt az emléket, és továbbhaladok vele a még mélyebb szintek felé. A forgatás időkorlátainak szorításában célratörőbben kellett megállapítanom az összefüggéseket, az értelmezéseket, mint a rendelőmben. Arra is tekintettel kellett lennem, hogy mások is tartózkodnak a szobában, akikre bizonyos személyes jellegű információk nem tartoznak, ezért úgy intéztem, hogy Andrea egyes emlékeket szótlanul idézzen fel. Ez különben is bemutató volt, nem terápiás ülés.
    – Nagyon kedves dolog. Most azt szeretném, ha felidézné az ekkor tapasztalt szeretetet és odaadást, ami maga és az édesapja, maga és az édesanyja között volt. Az a forró kakaó  is szeretetről és együttérzésről tanúskodik. Ezek az emlékek szeretetről, fiatalságról es együttérzésről szólnak, meg a szüleiről, az apjához fűződő szoros kapcsolatról, meg ezekről a kellemes sétákról. Úgyhogy miután felébredt, azután is emlékezni fog a szeretetre, az. együttérzésre, a gondoskodásra. Ezek gyönyörű emlékek, és vissza fogja hozni őket magával… a jóságot, a boldogságot az örömöt, meg a kutyát is. mindent, az egész boldog hangulatot. Az életnek ilyennek kell lennie. Oly sok alkalom nyílik szeretetre, együttérzésre. Olyan egyszerű – egy séta az apával, nem is kell, hogy költséges legyen. Egy téli estén sétál az édesapjával meg a kutyával, es az édesanyja kakaót főz. Erre felébredés után is
    emlékezni fog. Felkészült, hogy még távolabbra menjünk vissza? 
    – Igen – felelte tétovázás nélkül. Andrea megismerte az emlék édességét, élénkségét, és még többet szeretett volna belőle.
    – Helyes. Csak lebegjen az emlék felett. Lebegjen fölötte, szabadon és könnyedén, lebegjen tovább, elhagyva ezt az időszakot, engedje, hogy elhalványuljon ez az emlék. Viszszamegyünk az időben, oda, amikor még meg sem született, amikor édesanyja méhében volt. Megint visszafelé számolok, öttől egyig, és akármi merül fel, akármi jelenik meg emlékezetében, az nagyon jó lesz. Ne bírálja, ne próbálja megítélni, ne elemezze, csak élje át. Ennek az egésznek a tapasztalás a lényege. Amikor kimondom az egyet. legyen ott, a születése előtt az anyaméhben, és tapasztalja meg, hogy vannak-e érzései, gondolatai, érzékletei, akár fizikai, akár érzelmi, akár szellemi szinten. Lehet, hogy fölfedezi, miért ezt az életet, ezeket a szülőket választotta. Akármi jelenik meg, nagyon jó lesz. Lehet, hogy a
    testen kívüli eseményekről is tudomást szerez. Ez is előfordul néha. Nem számít. Bármit tapasztal, az jó. Rendben van?
    Andrea bólintott.
    – Helyes. Vegyen egy-két mély lélegzetet, és menjen mélyebbre, arra a nagyon-nagyon mély szintre. Ahogy visszaszámolok öttől egyig, visszamegyünk a születése előtti időbe, az anyaméhbe. Meglátjuk, mire emlékszik, mit tapasztal. Öt. mindenre képes emlékezni… Négy, visszamegyünk az anyaméhbe, mielőtt beleszületett ebbe az életbe… Három, akármi jelenik meg a tudatában, az mind jó… Kettő, már majdnem ott vagyunk.. Egy. Ott van. Élje át azt a környezetet, tudatosítson bármit… Érzéseket, fizikai, érzelmi, spirituális tapasztalatokat.. Benyomásokat, gondolatokat. Néha még édesanyja érzéseit, gondolatait is felfoghatja, olyan szoros kapcsolatban vannak. Sőt az édesapjáét is, aki szinten a közelben van. Pár percen át erre emlékezzen, ezt élje át újra Most is képes beszélni, miközben megmarad azon .a mélységesen mély szinten, es folytatja a tapasztalatszerzést. Képes elmondani, hogy mit tapasztal. 
    – Mi az, amit meg tud figyelni? – kérdeztem.
    Andrea gyors mosollyal válaszolt, és én azonnal tudtam, hogy sikerült áthidalnia az évek szakadékát. Elérkezett jelenlegi élete kezdeteihez.
    – Az. anyukám nagyon boldog – mondta egyszerűen. Mosolya egy pillanatra sem halványult el.
    – Remek, remek – feleltem, és örültem, hogy egy igazán fontos körülményre máris visszaemlékezett. A kamerák mindent fölvettek. – Érzi a boldogságát?
    Andrea bólintott.
    – Nagyszerű. Tehát akarták, hogy megszülessen. Ez fontos. És még? Mit érzékel még? Hogy érzi magát?
    – Nem tudom megmondani.
    – Más benyomások vagy érzések?
    – Anyukámnak fura a frizurája. – Andrea már a születése előtt képes volt megfigyelni és elbírálni a hajviseletet.
    – Igen, ezt látja most. Hogyan tudná leírni a frizuráját? Mitől fura?
    – Olyan, mintha saját maga vágta volna le magának egy borotvával. Egészen rövid. Apukámnak így tetszik. – Tudott tehát apja érzéseiről, arról, hogy mit szeret, mit nem.
    – Ő ilyen rövidnek szereti?
    – Igen. Az apukám nagyon jóképű – tette hozzá.
    – Most őt látja, fiatalabb korában? Jó. Nagyon örülök, hogy várták magát, és boldogok.
    Jó környezetbe érkezik.
    – És nagyon izgatottak. – Andrea szívesen időzött ezen a helyen, élvezte, hogy újra átélheti azokat a csodálatos érzéseket. Nem bánta, hogy múlik az idő, fut a szalag a kamerákban
    – Remek. Akkor most menjünk át a megszületésén, miközben háromig számolok, de nem lesz semmi fájdalom vagy kényelmetlenség. csak megfigyeli, hogy a szülés közben mit él át. Háromig számolok, de ez nem okoz fájdalmat, kényelmetlenséget magának. Egy, kettő, három. Átesett rajta. Mindegy, mit tapasztalt, mondja el. Andrea tíz-tizenöt másodpercig hallgatott. Végül megszólalt:
    – Sötét helyek.
    – Most hogy érzi magát? – Nem tudtam, hogy éppen hol van. mik lehetnek azok a „sötét helyek”.
    – Még nincs vége – magyarázta. Most már értettem.
    – Ó. tehát még nem született meg. Rendben, menjen végig, semmi fájdalom, semmi kényelmetlenség.
    Menjen át rajta, szülessen meg most.
    – Anyukám nem kapott semmilyen érzéstelenítőt. Nem kapott. Rózsaszín voltam, amikor kijöttem. – Érdekes megfigyelés egy újszülött részéről.
    – Rózsaszín, igen. Most pedig…?
    – Sírok, de jól vagyok. Anyukám is jól van.
    – Nem kért érzéstelenítést?
    – Visszautasította. Nem akarta, hogy kék legyek, amikor megszületek, mint a többi baba.
    – A szülésnél alkalmazott érzéstelenítő olykor hatást gyakorol a magzatra.
    – Értem. Nem is lett kék, rózsaszín volt, ébren volt és sírt. Most látja az édesanyját? Mit lát?
    Andrea hangosan fölnevetett. Hullámokban tört fel belőle a derűs kacagás.
    – Mindenki úgy örül. Bevitték egy szobába, ahol a többi anyuka van. Az apukám orvos, de anyukám nem kapott külön szobát. – Enyhe iróniát tükrözött az észrevétel. – Kékség van odakint. Süt a nap.
    – Sok mindent észrevesz – jegyeztem meg. – Sok részletet. Odaviszik az édesanyjához?
    így történik?
    – A karjába vett. Mintha mindig is nála lettem volna.
    – Erre emlékszik, ahogy az anyukája karjában volt. Jól bánik magával?
    – Nagyon jól érzi magát. Elég sovány, nem hízott meg nagyon. – Andrea nagy figyelmet fordított a külső jegyekre: a hajviseletre, a testsúlyra…
    – Maga jól van? – kérdeztem.
    – Nagyon jól vagyok – biztosított.
    – Ez kellemes emlék. Sok részletet megfigyel. Engedje, hogy beépüljenek, ahogy az édesanyja a karjában tartja, hogy milyen a rövid hajával, mindent. Hogy nem hízott meg túlságosan. És maga boldog, hogy vele lehet. Remek.
    – Apukám olyan büszke, be nem áll a szája. Mindenkinek henceg velem.
    – Embereket hoz magával?
    – Állandóan. Nagyon kínos. Mindenkit odarángat ahhoz az ablakhoz a kórházban, hogy nézzenek meg engem. Kínos. És nagyon vicces.
    – Nagyon erős a kötődése magához, már a kezdet kezdetétől – jegyeztem meg, és közben arra a nyolc évvel későbbi, téli estére gondoltam, amikor együtt sétáltak a hóesésben –, de ez a szeretet kínos. Jó. Erre is emlékezni fog, amikor majd felébred. Tudom, hogy rengeteg részlet van még. Nem kell most minden részletet elmondania. Rengeteg minden van még, amit megnézhet, megtapasztalhat, elmesélhet. Minden – a színek, a külvilág, a szoba, a többi baba, az édesapja ruhája, külseje –, ez az egész. Csak tudatosítsa. Szívja magába a szeretetet, akkor is, ha kínos, hiszen csupa szeretet, és ez nagyon jó. Édesapja megőrizte azt a szeretetet, és ez csodálatos. Rengeteg öröm és boldogság létezik. Csodálatos dolog így születni a világba: hogy akarják, szeretik, örülnek az érkezőnek. Emlékezni fog további részletekre is. Szívja magába őket, több és több részletet, például a szobát: mekkora volt, hogyan volt berendezve. A legfontosabb azonban a szeretet.
    Andrea arca elsötétült.
    – Az a nő anyukám mellett, a szomszédos ágyon… Most jött be hozzá a térje. Most született kisbabájuk, és a férfi szeretkezni akar.
    – Ott, abban a szobában? – kérdeztem, meglepődve a hirtelen feltámadt, kellemetlen
    emléktől.
    – Igen. és a felesége nem akarja. Nem kedves ez a férfi. Anyukám nem örül.
    – Az édesanyja is tud erről?
    – Aha. Függönyök vannak az ágyak között, de ez a férfi nagyon durva.
    – A felesége viszont visszautasítja.
    – Aha., hiszen csak most szült – magyarázta Andrea nyomatékkal.
    – Tudom.
    – Anyukám nem örül – ismételte.
    – Elmegy a férfi?
    – Nem.
    Kis csend következett Kitöltöttem az űrt.
    – Ebben a férfiban nincs megértés. Látja, abban a családban, amelybe született, sokkal több az együttérzés, a szeretet, csupa olyasmi, amit érdemes kivárni, megtapasztalni.
    – Úgy elfáradt a nyakam! – fakadt ki Andrea, és feje a kanapé karfájára billent. Hallottam, hogy a tévések átállnak a kamerákkal, igazodnak az új testhelyzethez.
    – Jól van. Így kényelmesebb. Felkészült, hogy itt hagyjuk ezt a jelenetet? – Andrea nem válaszolt; hagytam, hadd időzzön még egy kicsit.
    – Vagy szeretne inkább maradni egy kicsit? Maradjon, és menjen még mélyebbre. A lélegzés segít mélyebbre menni. Most már a nyaka sem zavarja. Nagyon kényelmesen elhelyezkedett, könnyen összpontosíthat a boldogságra és a többi részletre, ami csak eszébe jut. például arra az asszonyra a szomszédos ágyon. Ne engedje, hogy ami ott történik, negatív hatást gyakoroljon magára. Az nem a maga családja. Éljen át minél többet, aztán keresse meg a kapcsolatot ahhoz a másik jelenethez, amikor a hóban sétáltak. Adtam neki néhány támpontot a kapcsolatteremtéshez.
    – Az apa, az édesapja nagyon büszke volt. amikor maga megszületett, és nagyon szerette azokat a téli sétákat is. Ez ugyanaz a szeretet, ugyanaz a szeretetteljes kapcsolat. Mit számit hét-nyolc év? Semmit. A szeretet sohasem szűnik meg, örökké tart. Figyelje meg ezt a kapcsolatot, és időzzön el ebben az állapotban, mert nagyon kellemes itt. a boldog emlékek között. És maga képes volt elfogadni ezt a szeretetet, amely már a születése előtt megvolt, mert tudta, már a születés előtt tudta, hogy itt szeretet várja, hogy a szülei boldogok a megérkezése miatt. Egész életében, kapcsolataiban is megfigyelheti ugyanezt: és a szeretetet viszonozni is képes; nemcsak befogadja, hanem vissza is sugározza másokra, azokra, akiket szeret – Andrea megint mosolygott, miközben befogadta ezeket a gondolatokat.
    – Tehát ez nem pusztán szerencse kérdése: maga rászolgált erre, megérdemelte, és a szeretetnél semmi sem fontosabb. Most pedig készen állunk, hogy továbbmenjünk visszafelé. Rendben van? – Most már beleegyezett.
    – Helyes. Akkor most csak lebegjen itt a jelenet fölött, és hagyja el a kórtermet, a kórházat. Képzelje el, hogy egy gyönyörű ajtó áll maga előtt, ez az ajtó előző életekre vagy spirituális létállapotokra nyílik, mert azok is fontosak, megvilágíthatják, hogy mitől lett ennyi szeretet a mostani életében, magyarázatot adhatnak valamely személyhez fűződő viszonyára, egészségi állapotára vagy bármire, amire éppen összpontosítani akar. Ha átlép azon az. ajtón, miközben visszafele számolok öttől egyig, gyönyörűséges fényt fog látni a túloldalán.
    – Látom a fényt, beszűrődik az ajtó résein – jegyezte meg Andrea. Igazán mély transzállapotban volt.
    – Már látja is a fényt? Nagyon jó. Nos, akkor most belépünk az ajtón. Egy jelenetet fog látni. Lehet, hogy valamilyen nagyon régi korból, valamelyik előző életéből való jelenetet. Lépjen be ebbe a jelenetbe. Lépjen be az ajtón keresztül abba a gyönyörű fénybe, miközben visszafelé számolok. Öt, kinyílik az ajtó. Hívja magát, erős vonzást érez, hogy belépjen. Van valami az ajtó túloldalán, amit meg kell tudnia. Négy, belép az ajtón abba a ragyogó fénybe. Három, keresztülhatol a fényen, és látja, hogy a túlsó oldalán van valaki, egy személy vagy egy alak. Mire az egyet kimondom, ez az alak tökéletesen kirajzolódik Kettő, már élesebben lát, mindenre emlékszik. Egy. Ott van! Ha testben találja magát, nézzen le a lábára állapítsa meg, milyen lábbelit visel. Szandált, csizmát, prémet, vagy éppen semmit. Nézze meg a ruházatát, figyeljen a részletekre. Érezze az. anyagok tapintását, hiszen ez az. emlék nemcsak látványt, hanem másfajta érzékelést is jelent. Minden érzékszervet.
    – Férficipő van rajtam – szólalt meg Andrea.
    – Férficipő?-ismételtem.
    – Nincs saját cipőm. De nem férfi vagyok. Kislány vagyok. De kislánycipőm nincs, mert nem telik rá.
    – Nem telik rá. ezért hord férficipőt?
    – Fiúcipőben – helyesbített. – Olyan kerek orra van, én meg szégyellem, mert nem ilyen cipőben kéne járnom.
    – Mert ez fiúknak való?
    – Igen, nekem… szóval, nekem lánycipő kellene, de valahogy.
    – És a ruhája?
    – Szoknya van rajtam, leér a földig. Bordó színű, kötény is van hozzá, vagy valami hímzés elöl, vagy ilyesmi. Mintha egy külön ruhadarab volna. Sapkám is van. – Andrea szeme mozgott a lezárt szemhéj alatt, ahogy végignézte a ruháját.
    – Sapka, értem. És hány éves most?
    – Kilenc. Vagy tíz.
    – Nagyon jó. És hány évesek a többiek, akik körülveszik? Van ott valaki, akiről tudomása van? Van ott egy ház, az otthona? – Azon igyekeztem, hogy a korra jellemző részleteket csaljak elő.
    – Van egy kis ház. Kinn lakunk a prérin. De nem látok itt másik házat. Csak a miénket.
    És a cipőm a… Van egy bátyám, és ez az ő cipője. Most az van rajtam. Kinn vagyunk valahol a síkságon. Nyugaton, de nem annyira, mint ahol a Sziklás-hegység van. A síkságon vagyunk. Gazdálkodunk. – Andreának ez az élete az amerikai Középnyugaton zajlott.
    – Fáradságos élet lehet – jegyeztem meg.
    – Van egy tehenünk, és kertünk is. Itt egy kút. a ház meg nagyon egyszerű.
    – Jól van. Most idézze fel a szüleit is, ne csak a bátyját. Háromig számolok. Ezalatt meglátja az egész családot amely ott él. Egy, kettő, három. Látja az egész családot, talán együtt ülnek az ebédnél vagy hasonló alkalommal. Figyelje meg a többieket.
    – Mindenki kinn áll a ház előtt, mintha valaki fényképezné őket. Úgy is van; úgy álltak
    fel. mint egy képeslapon.
    – Jól van. Most tehát látja őket.
    – De hát az anyukám meg az apukám ugyanaz. Ugyanolyan a szemük. – Többnyire más-más kapcsolatokban reinkarnálódunk. Andreának azonban ebben a telepeséletben, úgy látszik, ugyanazok voltak a szülei, akik a jelenlegiben.
    – Néha ez is előfordul. Újra és újra együtt vagyunk szeretteinkkel. Gyakran előfordul.
    A fivére, őt is látja?
    – Csak egy fivérem van, de ő kisebb. Azt hiszem, nem is ismerem.
    – Nem ismeri fel?
    – Nem is látom az arcát – magyarázta Andrea.
    – Az ő cipője van a lábán? – kérdeztem némileg elbizonytalanodva, mert azt hittem, idősebb testvérétől örökölte a cipőt
    – Nem. Volt egy másik fivérem is, de ő nincs ott. Ez nem az a testvérem.
    – Nem az. akié a cipő? – igyekeztem pontosítani.
    – Nem az, akié a cipő. A cipőmet a bátyámtól kaptam, de ő nincs ott.
    – Jól van a bátyja? – kérdeztem. Éreztem, hogy valami gond van.
    – Nem hiszem, hogy jól van. Senki nem mond semmit. Elhatároztam, hogy ezt közelebbről megvizsgáljuk.
    – Derítsük ki, mi történt vele. Most megkocogtatom a homlokát, és visszafelé számolok háromtól egyig, és addigra kiderül, mi történt a bátyjával. Három, kettő, egy. Most már emlékszik.
    A kopogtatás segít elmélyíteni a hipnózist, ezáltal hatékonyabb az emlékek felidézése.
    – Lelőtték – mondta Andrea váratlanul.
    – Lelőttek?
    – Annyira szomorú vagyok! – Sírva fakadt, egész testét rázta a zokogás.
    – Tudom. Ez nem haj. Baleset volt?
    – Nem hiszem. Azt hiszem, hogy nem baleset volt. – Zokogása alábbhagyott.
    – Nem. És hiányzik magának
    – A kisöcsém nem is emlékszik rá – Amikor ez a részlet felszínre került, a sírás abbamaradt.
    – Régen történt?
    – Akkor még csak kisbaba volt.
    – Amikor az öccse még csak kisbaba volt. Értem. De maga idősebb, maga emlékszik. Menjünk vissza abba az időbe, amikor a bátyja még élt, hogy lássuk őt. Emlékszik rá. Jól van. Ez nagyon régen történt. Amikor háromig számolok, menjen vissza abba az időbe, amikor a bátyja még élt. hiszen emlékszik rá. Megy vissza az időben… Egy. oda, ahol a bátyja még él.. Kettő, megkeresi a bátyját… Három, mielőtt agyonlőtték. Most. Emlékszik rá.
    – Ó, Istenem, ez John! Ez John, a testvérem! – Most ismerte fel, hogy aki abban a régi életében a bátyja volt, a jelenlegi életében is a fivéreként tért vissza. Andrea változatlanul nagyon szomorú volt, de már tudtam rajta segíteni.
    – Most már látja, nem történt semmi helyrehozhatatlan, hiszen a bátyja visszatért John alakjában. Most már nem kell szomorkodnia. Látja az összefüggést, és látja, hogy a testvére jól van. Életben van, és semmi baja. De akkor nagyon hiányzott magának, és ez sok mindent megmagyaráz a fivéréhez fűződő mai kapcsolatában.
    Valójában semmit sem tudtam Andrea és John kapcsolatáról. Látva, milyen erős érzelmi reakciót vált ki belőle fivére halála abban a régi életében, arra következtettem, hogy a minta tartósnak bizonyult, és jelenlegi kapcsolatukban is érezteti hatását.
    – Volt valaha olyan félelme, hogy elveszítheti jelenlegi testvérét?
    – Pici korában nagyon beteg volt.
    – Mi baja volt?
    – Koraszüléssel jött világra
    – Idősebb magánál?
    – Fiatalabb
    – Fiatalabb. – Andrea megint majdnem elsírta magát. – Jól van. Most már minden jól van. Sok minden világossá válhat most önmagával. Johnnal, az élettel kapcsolatban. Mit érez most? Mire emlékszik?
    – Még mindig szomorú vagyok. Úgy döntöttem, hogy továbbviszem.
    – Haladjunk előre annak a kislánynak az életében. Haladjunk tovább. Sok idő eltelt azóta, hogy a bátyját lelőtték, az már régen volt. Keressünk egy másik fontos eseményt az életében. Most már idősebb, a bátyja halála óta sok idő telt el.
    Andrea arca szinte azonnal felderült. Tudok pisztollyal lőni- jelentette ki büszkén Hangulata
    egy csapásra megváltozott.
    – Tud pisztollyal lőni? – visszhangoztam.
    – És remekül lövök. Nagyon jól eltalálom a célt jobban lövök, mint akármelyik fiú. És már másik cipőm is v an.
    – Most már van saját cipője?
    – És minden fiú nekem csapja a szelet, mert tetszik nekik, hogy tudok lőni.
    Most már nem elszigetelten élnek? – tudakoltam.
    – Nem. Már van itt több ház is. Nem túl sok, de út is vezet ide. és jönnek-mennek az emberek. Már nagyobb vagyok. Jó itt.
    – Ezek már boldogabb emlékek: a fiúk csapják a szelet, ügyesen bánik a fegyverrel… – Azt akartam, hogy tovább időzzön ebben a jelenetben, a boldogabb hangulatban.
    – Sokat csúfolódnak, de fölnéznek rám – tette hozzá.
    – Látja saját magát? Hogy néz ki most? Biztosan nagyon csinos, ha minden fiú maga
    körül legyeskedik.
    – Barna a hajam, leér a vállam alá. Kék szalag, világoskék van a hajamban, és szoknya van rajtam, mintás szoknya, olyan kis virágos. A blúzom fehér vagy halvány rózsaszínű. Csak egy egyszerű blúz, semmi különös. De úgy érzem, mintha a bátyám nem volna ott. ezért tanultam meg… ezért akarták, hogy… érzem ezt a nyomás rajtam, nagy a nyomás, hogy olyan legyek, mint a fiúk.
    - Hogy ezzel pótolja a testvérét?
    – Csak azt akarom, hogy képes legyek vigyázni magamra – magyarázta Andrea.
    – Értem. És ez nagyon jól sikerült is. Megtanult lőni. tud bánni a fegyverrel, ugyanolyan jól, mint a fiúk. sőt jobban És mi a helyzet az udvarlással? Van köztük olyan, akivel…
    A szavamba vágott:
    – Valahogy mind olyan durvák. 
    – Jól van. Akkor most menjünk tovább az időben. Háromig számolok. Menjünk át az élete következő fontos állomásához, a következő fontos eseményhez. Egy. kettő, három. Ott van. Idősebb, mint az előbb. Mi történik?
    – Saját háza van. Látom őt. – Andrea a megfigyelő helyzetébe állította magát, kívülről látta a prérin leélt életét.
    – Jól van. Nézheti is. bele is helyezkedhet… ahogy kényelmesebb.
    – Egyedül él.
    – Nem ment férjhez?
    – Sosem talált senkit. Mindig úgy gondolta, hogy ezek közül a fiúk közül egy sem való hozzá. Nem magányos. Itt van ez a farmja, és mások dolgoznak neki. Szeretik. Rendes nő… – Andrea hangja elhalkult, miközben a jelenetet figyelte. Előrevittem az időben. 
    – Rendkívül önálló. Saját farmot hozott létre. Alkalmazottakat tart, megtalálta a helyét. Akkoriban ez nem volt semmiség egy nő részéről. Roppant erős lehetett. Menjünk tovább abban az életben, egészen a legutolsó napig, az utolsó percekig. Ha kényelmetlen magának akkor lebegjen a jelenet fölött de ha nem akkor azonosulhat is vele. Mire háromig számolok, emlékezni fog a jelenetre, annak az életnek a legutolsó napjára. Egy, kettő, három. Ott van. Nézze meg. mi történik, és hogy van-e ott még valaki.
    Andrea nagyon nyugodt volt.
    – Semmi izgalmas; nagyon békés az élete. Öreg már. Senkije sem maradt.
    – De jól érzi magát. Andrea bólintott.
    – Kellemes élete volt. és nem is beteg. Jól is néz ki, csak öreg. Fehér ruhában van. magas nyakúban. Csak üldögél, nézelődik, üldögél a tornácon.
    – Ott is hal meg?
    – Azt hiszem.
    – Most kezdjen el lebegni, szálljon fel magasra Hagyja el azt az öreg testet. Könnyűnek és szabadnak érzi magát, ahogy a szelleme szárnyal a magasba. Talán le is tud nézni, hogy lássa a testét odalent. És ezután, hogy már ilyen szabad és ilyen könnyű lett. tekintse át ezt az életét. Mit tanult meg ez a nő, mit tanult meg maga abban az életében?
    – Azt, hogy ne féljen az. egyedülléttől. Hogy képes legyen gondot viselni magára – felelte Andrea a magasabb távlatból.
    – Úgy van: hogy független legyen – helyeseltem.
    – Rendkívül független volt. És nagyon szerette az életét. Az emberek gúnyolták, mert nem ment férjhez és nem szült gyereket, de ezzel sem törődött. A közösség tagjai szerették. Amikor idősebb lett, már nem is gúnyolódtak vele. Szerettek neki dolgozni. Sok állatot tartott, nagy csordája volt.
    – Most, ebben a lebegő állapotban, próbálja megállapítani, mi történik ezután. Elhagyta a testét, most lebeg. Mi lesz most? Mit érzékel?
    – Megyek fölfelé, ő pedig egyre kisebb odalent. Csak lebegek. Valami kékes fényben vagyok. Lebegek.
    –Jól van. Jól érzi magát, nincs többé betegség, nincs öregség, csak lebegés van. A tudata halad tovább. Mi történik ezután? Csak lebeg?
    – Csak kék fénysugarak vannak, baloldalt, a fejem fölött egy olyan nagy, kék fénykúp, és nem látom, mi van mögötte… – Megint hosszú szünet következett.
    – Van meg valami? – kérdeztem Szerettem volna többet tudni arról a kék fényről.
    – Nincs…
    – Jól van. Felkészült a visszatérésre? – Andrea bólintott.
    – Helyes. Mielőtt visszatérne, keresse meg. mi a kapcsolat a két élet között: miben hasonlít az ő élete ott a prérin a maga mostani életéhez?
    Tévékamerák ide vagy oda. Andrea megtanult néhány fontos leckét Hallgatott, tudatában zajlott ,az új információk feldolgozása. Végül széles mosoly ült az arcára.
    – Nagyon tetszik nekem az a nő.
    – Helyes. Sok szorult magába az ő erejéből, ezt magával hozta. Ez. nagyon jó. És azt is megtudta, hogy a bátyja visszatért. A halál nem az, aminek látszik. Az emberek visszajönnek.
    – Annyira hiányzott. – Andrea arcán megint átsuhant a szomorúság.
    – Tudom – feleltem. – De az a nő mégis nagyon erős és független lett A kapcsolatok igen fontosak, és a függetlenség is, ha a kapcsolatok egyensúlyban vannak.
    A fivére is visszajött! Ezúttal, jóllehet gyermekkorában kissé bizonytalan volt az állapota, megérte a felnőttkort. Úgyhogy újra együtt lehetnek, így működik a lélek. Így működik a szeretet. Újra és újra találkozunk egymással. Úgyhogy engedje el szépen a szomorúságot, a veszteségtől való félelmet. Mindig újra meg újra visszatérünk. Emlékezzen édesapja szeretetére, "kínos'' büszkeségére édesanyja szeretetére, amelynek révén ebben az életben ismét együtt lehettek, emlékezzen ezekre a felismerésekre. Ők is ott voltak a prérin. Emlékezzen a séta örömére, a kutyára, édesapja anorákjára… Arra a sok szeretetre, amelyet áthozott ebbe az életébe, ahol kapcsolatokat és függetlenséget, erőt és szeretetet sikerült egyensúlyba hoznia. Sikerült megvalósítania ezt a nagyon kényes egyensúlyt. Ez csodálatos. Érezze annak a nőnek az erejét, függetlenségét, vegye tekintetbe saját képességét, hogy igazán jól működő kapcsolatokat teremtsen, és ezt a sok pozitív gondolatot, érzést mind hozza vissza magával. Ezen a ponton, miután megemésztette ezt a sok új ismeretet, és megtapasztalta ezt a sokféle érzelmet. Andrea fáradtnak látszott. Elhatároztam, hogy felébresztem. Mára már
    eleget tanult.
    – Pár pillanat múlva felébresztem, mégpedig úgy, hogy megnyomok egy pontot a homlokán, a két szemöldöke között. Felfelé fogom nyomni, maga ekkor kinyitja a szemét, és ébren lesz. Frissnek érzi majd magát, testi és szellemi képességeinek tökéletesen birtokában: csodálatosan érzi majd magát, igazán nagyszerűen, mintha súlyos tehertől szabadult volna meg, hiszen elmúlt a bátyja elvesztése miatt érzett szomorúság. Már tudja, hogy a testvére visszatért Nagyon békésnek, nagyon nyugodtnak érzi majd magát, de minden képességének birtokában lesz. Amikor megnyomom a homlokát, teljesen éber lesz. –Egy ujjal felfelé ható nyomást gyakoroltam Andrea homlokára, és ő lassanként felébredt.
    – Csak kényelmesen – biztattam –, megvárjuk, amíg teljesen visszatér. Remekül ment.
    Hogy érzi magát?
    – Kimerültem.
    – Kimerült – ismételtem Együtt éreztem vele Rájöttem, hogy én is elfáradtam; nekem is erősen kellett koncentrálnom – Kemény munka ez. Sok energiát kíván. Olyan volt. mint amire számított?
    – Nem tudtam, mire számítsak. Sosem hittem volna, hogy a testvéremmel fogok találkozni. Azt talán el tudtam képzelni, hogy valamelyik lányom előbukkan, de ők nem voltak ott. Úgy éreztem, mintha vonzana egy másik kor, egy másik élet, de nem tudtam átjutni. Egyszerűen képtelen voltam átjutni. Láttam, hogy hol van. de nem értem el.
    – Egy harmadik hely? – Aha. Nem tudtam odajutni. –Tudja, hogy az melyik korban volt?
    – Nem. A síksági élet előtt, de nem tudtam odaférkőzni. Mintha egy kék fénysugár lett volna, olyan sima, kúp alakú, és egyszer csak vége volt. Olyan volt, mint az első, amelyik teljesen körülvett, és egyszer csak megláttam a lábamat. Ez viszont… Láttam a fény határát, lehetett látni, ahol egyszer csak véget ér. Sötét volt odakint. Mintha valaki fogta volna azt a kúpot, és rám tette volna. Véget ért, csak úgy, egyszerűen. Andrea láthatólag bepillantott egy másik korábbi életébe, talán egy olyan életbe, ahol a lányával volt együtt, de azon a ragyogó kék fényen nem tudott áthatolni. Ez csak arra szolgált hogy jelezze magának a létezését, de nem mostanra szólt. Ez így van jól. Az is létezik, és biztos vagyok benne, hogy a lányaival is volt kapcsolata. A fivérére talált rá, nem arra. amire számított. Ez is jellemző erre a dologra: nem mindig azt kapjuk, amit reméltünk. Ez meglepetés volt De láthatólag szomorúság is volt benne. Andrea azonnal egyetértett.
    – Nagy meglepetés volt, mert most olyan boldog az. életem. Az öcsém meg én nagyon közel állunk egymáshoz, de az összes gyerek közül épp ő volt beteg, mindjárt a születése után. De arra nem számítottam, hogy találkozni fogok vele.
    – És az élmény rendkívül intenzív, mert amit ilyenkor átél az ember, az hihetetlenül valóságos. Maga érezte a. szomorúságot, átélte az elválást. Amikor viszont ebben az életében, hétnyolc éves korában, az édesapjával való séta közben a pozitív érzelmeket élte át, nagyon…
    – Igen, az csodálatos emlék volt – szólt közbe.
    – Az bizony, csodálatos élmény – helyeseltem.
    Andrea szeme felragyogott, amikor felidézte a gyerekkori jelenetet.
    – Még a szelet is éreztem az arcomon. Még a hópelyhekre is emlékeztem. Láttam az egészet. Minden sarokra emlékeztem, ahol befordultunk az utcalámpák pedig…. azokat már teljesen elfelejtettem.
    – Azt hiszem, semmit sem felejtünk el – mondtam – . az ilyen részletekre így lehet visszaemlékezni: a hópelyhekre, az utcasarkokra, arra. hogy fázott a lába… minden ilyenérzés felidézhető. Nemcsak az érzelmek: a fizikai érzékletek is.
    – Emlékezni fogok mindenre, amiről beszéltem? És talán még másra is?
    – Persze, még több mindenre fog emlékezni. Például a születésnél elég sokáig időzött.
    – Nem bírtam kijönni – idézte fel Andrea. – Sötét volt, és volt egy hosszú cső, és nem tudtam kijönni belőle.
    – Tehát ott időzött! Azt hittem, már kint van. Így már a sötétség is érthető. Akkor még nem született meg. De emlékezett egy férfira, aki a szomszédos ágyon szeretkezni akart a feleségével, pedig az nemrég szülte meg a gyerekét, és ez nagyon eleven emlék volt, pedig maga is csak akkor született. Ez. is nagyon érdekes volt, hogy az ilyesfajta információ is részletesen felidéződik.
    – Anyukám nem örült – ismetelte Andrea másodszor is.
    – Tudom.
    – Elfordított onnan. Megfordított. – Egyre több részlet bukkant fel Andrea emlékezetében. Teljesen ébren volt. mégis mind pontosabban tudta felidézni a kórházi jelenetet.
    – Talán ha erősebb lett volna, kimegy a szobából – tettem hozzá.
    Andrea egy pillanat alatt visszatért a jelen időbe
    – Van valami felmérés az első reinkarnációs hipnózisokról? – kérdezte ismét riporterré változva.
    – Talán ötven százalékuk számol be valamiféle emlékről. A magáé azonban már előszörre is annyira eleven és erőteljes volt, hogy okvetlenül az első tizenöt-húsz százalékhoz tartozik. Az embereknek talán csak tizenöt százaléka képes erre. Ez. a tech- nika sok más téren is működni fog, nem csak az emlékezés terén – tettem hozzá. – Megtanulhatja, hogyan szabályozza a testét. Ha például szüksége lenne rá, hogy csökkentse a vérnyomását, ezzel a módszerrel gyógyszerek nélkül is megtehetné. Egy szempillantás alatt képes lenne elaludni – pattintottam az ujjammal. – így el tudna aludni. Ezt fizikai, egészségügyi célok érdekében is felhasználhatja. Ha valamilyen fóbiában szenvedne, földeríthetnénk az okát. és megszabadulhatna tőle.
    – Utazásaim során előfordult néhányszor, hogy úgy éreztem, itt már jártam azelőtt. Az amerikai Nyugat az egyik ilyen terület, Oroszország a másik… A kamerák leálltak, a forgatás befejeződött, de Andrea változatlanul az előbbi, nyugodt kedélyállapotban maradt, és a regresszió alatt tapasztalt élményeken tűnődött. 
    – Hosszú fegyverrel ölték meg – mondta. – Puskával, nem pisztollyal.
    Újabb és újabb részletek kerültek felszínre. A regresszióban részt vevő emberekben részletek százai válnak tudatossá – sokkal több mindenre emlékeznek, mint amennyit a transzállapotban a kérdésekre válaszolva elmondanak gyermekkori és előző életeikből származó emlékeikből. Andrea tűnődött és emlékezett.
    – Amikor John ebben az életében megszületett, sárga lett a bőre. Az ápolónők elvittek kezelésre, anyukám meg azt mondta nekik: .Lehet, hogy sosem látom többé. Lehet, hogy meg fog halni.
    Amikor édesanyja átadta újszülött kisfiát a nővéreknek, érzelmileg elkezdett leválni a gyermekről, mintegy készülni kezdett a baba halálára. Nagyon szerette a gyermeket, ez az érzelmi elővigyázatosság akkor is megmaradt, amikor John már megerősödött, és egészségi állapota rohamosan javult. Az anya bizonyos értelemben egyfolytában a fia halálára készült. Az újszülöttkori sárgaság eléggé gyakori jelenség: a vérben felszaporodik a bilirubin nevű vegyület, ez okozza a bőr átmeneti besárgulását. Ha a csecsemőt természetes fénybe vagy meghatározott fényhullám-hosszúságú lámpa alá teszik, ez már önmagában is segít a fölösleges bilirubin lebontásában és a bőr színének normalizálódásában. A máj, amikor már teljesen érett, átveszi a bilirubin lebontásának feladatát, és a sárgaság teljesen elmúlik.  Az egész gyógyulási folyamat alig néhány napot, legföljebb egy-két hetet vesz igénybe. Andrea édesanyja túlreagálta kisfia újszülöttkori sárgaságát. Orvos felesége lévén tudnia kellett volna, hogy John élete nincs veszélyben. Andrea szerint John mindig is érezte édesanyjuk tartózkodását vele szemben, bár sosem értette, mi a megkülönböztetés oka.
    – Látja az összefüggést? – kérdeztem Andreát. – Édesanyjuk már abban a régebbi életben, a múlt században is a világra hozta magukat. Akkor elveszítette a fiát. Amikor John most visszatért, az anya emlékezett a korábbi veszteségre. Tudatosan bizonyára nem, de az érzelmek szintjén, tudat alatt mégiscsak emlékezett. És azzal próbálta védeni magát, hogy visszafogta fia iránti érzelmeit. Nem bírta volna elviselni, ha ismét elveszíti Valóban azt hitte, hogy a kisfiú egészségi állapota rendkívül súlyos, és a gyermeke nemsokára megint elhagyja őt.
    Andreát majdnem szétfeszítette az izgalom. Regressziója magyarázatot adott az. öccse és édesanyjuk között fennálló viszonyra. Megtudta, hogy anyja viselkedése, öccse reakciói mind egy tőről fakadnak: az anya védőkorlátot emelt maga köré, attól tartva, hogy ismét elveszíti fiát. Andrea most végre elmagyarázhatja nekik az okokat. Az általam vezetett és tanulmányozott regressziók között Andrea esete az egyik iskolapélda. Van benne gyógyító erejű emlék, van erős érzelem, vannak eleven részletek Andreának ráadásul megvolt az. a rendkívüli tudati képessége, hogy le tudta vonni előző életeinek emlékeiből a tanulságokat, és ezeket jelenlegi életének feladataira vonatkoztatta A tévéfelvétel sohasem került adásba! A csatorna egyik vezetője szerint a jelenetek annyira elevenek, annyi érzelem kerül felszínre bennük, hogy alááshatják Andreának, a tárgyilagos tévériporternek a hitelességét. Így aztán nézők millióit fosztották meg a lehetőségtől, hogy többet tudjanak meg az élet
    mibenlétéről – arról, hogy miként kapcsolódunk egymáshoz, hogyan tartozunk felelősséggel egymásért, az ölés iszonyatáról, az általa okozott károkról, vagy arról, hogy az erőszak több életen át érezteti hátasat. Miután Andrea megtalálta az összefüggést fivére korábbi halála és édesanyjuk jelenlegi félelmei között, hosszú hallgatásba mélyedt. Láttam, hogy még mindig a regresszió által kiváltott erős érzelmek hatása alatt áll. Én is elszótlanodtam. Bensőséges pillanat volt ez Andrea számára, nem akartam a tévések jelenlétében további kérdésekkel bolygatni. Az ilyen tapasztalatok gyakran rendkívül viharosak és elvont jellegűek, túlságosan személyesek ahhoz, hogy bárkivel megbeszélje őket az ember, így hát hallgattam, és Andrea sugárzó arcát néztem. Együttérzéssel volt csordultig a szívem, emelkedettséget éreztem. Az én tudatomban is változás kezdődött. A fülledt, zsúfolt szoba kezdett elhalványulni. A forgalom zaja. a szirénák, a jelenlévők szakadatlan zsibongása megszűnt, nem voltam már teljesen tudatában a testemnek. Látómezőm peremén gyönyörű fényességet észleltem. Tudatom mély zugaiban, valahol egészen távol suttogó hang szólalt meg. Azt hiszem, a Mesterek egyike volt.
    – Ha egy másik emberre nézel, akár emberi kapcsolatban, akár gyógyításkor, mindig az idők végtelenjében, életek sokaságában megnyilvánuló lelkére tekints. Ne a veled szemben ülő, múlandó, fizikai lényt lásd benne. Te is ilyen lélek vagy. A hang halkan, szeretettel beszélt, telve mély együttérzéssel Tanács volt ez, nem bírálat. Figyelmemet ismét Andreára irányítottam, és egyszerre megpillantottam benne mai önmaga mellett azt az egykori kislányt, aki a prérin élte életét. Tudtam, hogy sok más élete, sok más neve is volt már, a lelke azonban mindig ugyanaz. Hogy megértsem az embe reket, és segíteni tudjak nekik, arra kell törekednem, hogy a lelkükre figyeljek: arra, ami állandó, ne pedig a fizikai formára, hiszen az úgyis átmeneti. Csak így segíthetek nekik, és csak így segíthetek önmagamnak is, hiszen én szintén ilyen lélek vagyok. És ön is, kedves olvasó. Sok páciensem esetében, akik Andreához hasonlóan régi emlékeket hoztak felszínre önmagukból, radikálisan csökkentek vagy teljesen megszűntek a krónikus panaszok. Egyszer például egy ötvenéves dél-amerikai asszonyt kezeltem regressziós hipnózissal. Súlyos klausztrofóbiában szenvedett: rettegett a szűk helyektől, a bezártságtól. Kisgyermekkora óta megvolt benne ez a félelem. A regresszió során visszaemlékezett rá. hogy egyszer élve eltemették. Rabszolga volt Egyiptomban, a fáraó egyik rokonának tulajdonában. Abban a korban az volt a szokás, hogy a méltóságok halálakor rabszolgáikat elevenen melléjük zárták a sírba, hogy a túlvilágon tovább szolgálhassák őt. A rabszolgák mérget kaptak, hogy véget vethessenek szenvedéseiknek, mielőtt a szűk sírkamrában elfogyna a levegő. Amikor ez az emlék felszínre került, az asszony klausztrofóbiája megszűnt, és soha többé nem jelentkezett.
    Mi a magyarázat ezekre a bizonyítható gyógyulásokra?
    Azt hiszem, legalább kétféle magyarázat létezik, bar nyilvánvalóan közrehatnak egyéb tényezők is. Tapasztalatom szerint az elfojtott vagy elfelejtett, sokszor megrázó, fájdalmas emlékek felidézése gyakran vezet gyógyuláshoz. Ezeknek az emlékéknek a hozzájuk kapcsolódó érzelmekkel együtt való felidézése, az úgynevezett katarzis vagy „lereagálás” a pszichoanalízis és több más, hagyományos pszichoterápia egyik alapköve. Már önmagában az. is nagyon sokat segít, ha a páciens tudatosítja ezeket az eltemetett emlékeket. Tapasztalataim azt jelzik, hogy a terápia terepe tágításra szorul, a lelki régészkedést nem hagyhatjuk abba a gyerekkornál, sőt még a csecsemőkornál sem – a teljes gyógyulás érdekében felszínre kell hoznunk az előző életek emlékeit, beidegződéseit is. A másik ok, amiért ezek az emlékek klinikai javulást idéznek elő: miközben más testekben, más történelmi korokban tapasztaljuk meg önmagunkat, miközben átélünk sok halált és újjászületést, fokozatosan eltölt bennünket a megingathatatlan bizonyosság, hogy nem különálló, elszigetelt testek vagyunk. Hogy valójában nem halunk meg, csupán más tudati szintre lépünk át. Mivel a szeretteink is halhatatlanok, valójában tőlük sem válunk el soha. Az ember spirituális jellegének felismerése hatalmas gyógyító erő. Miként a gyémánt minden lapjában megszemlélhető az egész drágakő, Andrea regreszsziós élménye is tükrözi ennek az egész könyvnek a fő témáit. Andrea a születése előtti, magzati kortól származó emlékeket, érzéseket idézett fel. Tudatában volt szülei érzéseinek is, ami igazolja, hogy a tudat nem lokális, helyi jellegű, nem korlátozódik fizikai testünkre, agyunkra. Ez már önmagában arra utal, hogy ha meghalunk, tudatunk tovább él és tovább halad. hiszen nem fizikai természetű. Az előző életek végén megtapasztalt halál és az utána következők emléke természetesen ugyancsak megerősíti a tudat folyamatosságát. Andrea például látta az idős nő testét, amelyet maga mögött hagyott.
    Andrea képes volt olyan eseményeket is felidézni, amelyek alig néhány perccel a születése előtt játszódtak le. a csecsemők és a kisgyermekek sokkal több dolgot érzékelnek, mint gondoljuk. Nemcsak cselekedeteinknek, hanem érzelmeinknek is tudatában vannak. Szeretetteljes érzéseink, gondolataink eljutnak hozzájuk, születésük előtt és után is, ez az érzés táplálja lelküket, és egészséges fejlődésük szempontjából életfontosságú. A regresszió alatt felidézett emlékekből Andrea megtanulta, hogy az előző életében és a születése körül történt események mélyen befolyásolhatják jelenlegi életének kapcsolatait. Andrea az előző életében is rátalált mostani szüleire és fivérére, megtanulta, hogy újra és újra találkozunk szeretteinkkel. A találkozás olykor a túlsó oldalon következik be, más
    dimenziókban, néha pedig egy jövőbeli életben egymás közelében ismét itt a Földön Andrea felismerte, mely értékek fontosak az életben, és melyek lényegtelenek vagy éppenséggel ártalmasak. Megtudta, milyen fájdalmat okozhatnak a fegyverek, az erőszak. Minden élet érték. Miután a síkságon leélt élete végén meghalt, Andrea gyönyörű, kék fénykúpot látott. Ebben a könyvben is és másutt is sokféle leírást lehet olvasni erről a gyönyörű, erőt adó fényről, amellyel a test elhagyása után találkoznak az emberek. Ez a találkozás a halálközeli élmények során megy végbe, de a jelek szerint a halál után is. A fényben sokszor egy szeretett rokon, barát vagy egy spirituális lény várja a testen kívüli utazót, és fontos tájékoztatást vagy üzenetet ad át neki. A túlsó oldalról érkező üzenetekről és néhány más, pszichikai vagy paranormális jelenségről egy későbbi fejezetben sokkal részletesebben szó lesz. Mindannyian lényegesen finomabb intuitív képességekkel rendelkezünk, mint hisszük. Miközben ön megismerkedik a könyvben sorakozó történetekkel, tapasztalatokkal, gyakorlatokkal, egyúttal megérzései is erősödnek, közvetlenebb módokon kaphat majd információkat és üzeneteket. Lesz olyan olvasóm is, akiben ennek hatására gyógyító képességek bontakoznak ki. Andrea egész regresszióját a szeretet energiáit hatotta át, az foglalta egységbe. A szülei szeretete, a fivére iránti szeretet, az elveszített testvérrel való újratalálkozás. Mint később elmondta, még azt a kék fénykúpot is melegnek érezte, megnyugtatónak; szeretet áradt belőle. Sokféle megnyilvánulásában volt alkalma megtapasztalni ezt az energiát, így ő is képes lesz mai életében, kapcsolataiban nyíltabban, teljesebben kifejezni a szeretetet. Könnyebb lesz számára elfogadni mások szeretetét is, mert a szeretet mindkét irányban áramlik, így egyaránt magában foglalja, hogy adunk és kapunk is. Andrea mélyreható regressziós élménye végül is oda vezet majd, hogy jobban megérti saját életét, önnön lelkét. Ez a megértés szent mozzanat. Az ilyen eseményekkel a jelenlegi életben végbemenő pozitív változások járnak együtt: javul a testi lelki egészség, egészségesebbé válnak a kapcsolatok, sokasodik az öröm.
    Megérti az előző életek leckéit, feltárja a régről maradt adósságokat, akkor emlékezni fog mostani életének céljaira is. Elégedettnek érzi majd magát, nem pedig zavartnak vagy elveszettnek. Megtanulja legyőzni a félelmet, a szorongást, a szomorúságot. Minden pillanatban teljesebb életet élhet, és jobban élvezi az élet örömeit. És mindenekfelett megérti, mi az, ami mindannyiunkban közös: Nem vagyunk az élet és a halál, a tér és az idő foglyai. Halhatatlanok vagyunk, mindig azok voltunk, és mindig azok leszünk."
    Közzétette: www.fenyorveny.hu 
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!


    Brian Weiss
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Egy regressziós hipnózis élményei: Vissza a születés pillanatához, betekintés az előző életekbe Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top