728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2017. október 12., csütörtök

    Szellemi törvények: Az ember hét születése - A negyedik születés

    Ezt a negyedik születést általában pubertásnak hívjuk. Ebben az időszakban felébred a test, és jelzi, hogy saját szükségletei és kívánságai vannak. Ezzel egyidejûleg a környezet visszajelez, hogy ezek a kívánságok nem kellemesek vagy "nem tisztességesek", s ez szinte megoldhatatlan konfliktushoz juttatja a lényt, mely konfliktusban nemritkán teljesen egyedül marad. Kihez forduljon bizalommal? Az érett test pedig egyre sürgetőbben keresi a megoldást. Különösen nehéz ez az időszak azért, mert a testi érés általában korábban következik be, mint a szellemi, s így a test olyan döntésekre késztet bennünket, amelyekre szellemileg még nem vagyunk elég érettek. Igen nehéz időszak ez.

    Ezzel a negyedik születéssel azonban nemcsak a testünk ébred fel, hanem a társaságigényünk is. A serdülő ifjak ezért keresik annyira egymás társaságát. Egyik serdülő ugyanúgy öltözködik, mint a másik, ugyanúgy beszél, mint a többiek, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a közösség ki ne taszítsa őt, mert ebben az időben ez jelenti számára a létező legrosszabbat.
    Ez a negyedik születés tehát arra készteti a lényt, hogy a ,,te" felé forduljon, és megpróbálja az elveszett egység mennyei állapotát újra fellelni. Azzal, hogy önként belesimul a saját maga választotta társaságba - akár társkapcsolatba, akár egy csoportba -, megtanulja a lény azt is, hogyan kell felébredt önakaratát visszafogni, hogy egyáltalán lehetséges legyen az együttlét. A fiatal megtanulja, hogy szabadsága ott végződik, ahol a többiek joga kezdődik.
    A negyedik születés végén az ember felnőtté válik. A legtöbb ember azonban meghal, még mielőtt ez a negyedik születés lezárulna. Soha nem lesznek igazán felnőttek, csak megöregednek. A negyedik születés akkor fejeződik be, amikor az ember megtanult önállóan és felelősségteljesen az egész érdekében munkálkodni.
    Közzétette: www.fenyorveny.hu 
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!

    Kapcsolódó: Az első születés
    A második születés

    A harmadik születés
    Az ember hét születése



    Kurt Tepperwein: A szellemi törvények
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Szellemi törvények: Az ember hét születése - A negyedik születés Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top