728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2017. április 3., hétfő

    Miért veszélyes a parabén - a hormonkárosítás magasiskolája

    Káros tartósítószer a női és gyermek kozmetikumokban


    Bár több európai ország évek óta javasolja betiltásukat, sőt több világméretű gyártó is elkezdte a kivonásukat, mégis a mai napig engedélyezett és sajnos igen elterjedt kozmetikai tartósítószerek a parabének. Az internetes források gyakran hozzák összefüggésbe a parabént a mellrák kialakulásával is, de vajon mi az igazság?




    Mi az a parabén?


    A parabéneket már az 1920-as évektől használták elsősorban kozmetikumok, továbbá gyógyszerek, élelmiszerek (E-számuk: E214-E219) tartósítására, mert hatékonyan pusztítják a mikro-organizmusokat, így a baktériumokat. Nem teljesen ismert a mikro-organizmus ölő hatásuk, de összefüggésben lehet azzal, hogy például akadályozzák a baktériumok DNS és RNS képzését. Elterjedésüket segítette, hogy közvetlenül nem mérgezőek emberre nézve, viszont igen hamar ismerté vált, hogy az élőlények endokrin, azaz hormon rendszerét megzavarják. Ám a jogszabályok jelenleg nem tiltják a hormonkárosító kozmetikai adalékok használatát.

    A magyar piacon termékek százaiban, ezreiben található meg: testápolókban, sminkszerekben, alapozókban, arcmaszkokban, arclemosókban, arckrémekben. A legproblémásabbak azok a termékek, amelyek a bőrre felkenve gyakorlatilag 100%-ban felszívódnak a bőrön át és bekerülnek a szervezetbe. Legtöbben semmiféle azonnali hatást nem érzékelnek, ha parabén tartalmú terméket használnak, de a hosszú távú hatások jelentősek lehetnek – bár néhány embernél a parabén azonnali allergiás reakciókat vált ki.

    A parabén veszélyei


    A parabénekről több kutatás is bemutatta, hogy ösztrogén aktivistásuk van és így károsítják az emberi hormonrendszert. (A legtöbb ezt bizonyító vizsgálat, in vitro, azaz nem élő szervezetben végzett kísérletből származik).A ösztrogén-hatás miatt ezek a vegyületek akár előrébb is hozhatják serdülő lányok nemi érettségét. A parabének tehát különösen a fejlődő gyerekeket, s a fiatal nőket veszélyeztetik. Ezért leginkább a szülés előtti anyák kitettségét kellene minimalizálni, de sajnos a mai világban ez nehezen lehetséges. Az Egyesült Államokban, például a köldökzsinór-vérből is magasabb koncentrációban mutattak ki parabéneket, illetve a vizsgált több ezer fő vizeletének is 99%-ban jelen voltak ezen anyagok. A jelenleg elterjedten használt parabének közül leginkább a propil– és butil-barabén kockázatairól van több tudományos információ, ezek esetében az ösztrogén aktivitása volt jelentősebb.

    A férfiakra is kockázatot jelenthetnek a parabének, vannak azt valószínűsítő vizsgálatok, hogy kapcsolatban állhatnak a férfi meddőséggel is. Emlősállat kísérletek szerint például a propil-parabén újszülött kori folyamatos fogyasztása a szaporodási képességek károsodását okozza.

    Parabén és a mellrák – mi az összefüggés?


    Bizonyított, hogy a kozmetikumokból is a szervezetünkbe juthatnak a parabének. Kísérletek igazolják, hogy a bőr felületén átjutnak ezek az anyagok és a folyamatos, parabén-tartalmú kozmetikumok használata esetén felhalmozódhatnak a szervezetben, így folyamatosan jelen lesznek a szervezetben a parabének, melyek így kockázatokat is jelenthetnek. A hormonrendszert károsító hatással összefüggésben felmerült ezen anyagok kapcsolata a mellrákkal is, ugyanis egy vizsgálat szerint a daganatos minták igen nagy részében kimutathatóak voltak parabének. Egy kutató-biológus – Dr. Darbe – mellrákszövet mintákat vizsgált és szinte mindegyikben (90%-ban) talált parabént. A kutató úgy véli, hogy ez megmagyarázhatja azt is, hogy a mellrák az esetek 60%-ában a mellnek a hónaljhoz közel eső egyötödében jelenik meg, ami arra utalhat, hogy parabén és egyéb vegyszer tartalmú dezodorok és spray-k lehetnek a felelősök. Egy másik kutatás pedig összefüggést talált a fiatal korban kialakuló mellrák és az intenzív dezodor-használat között. Más kutatások viszont nem találtak összefüggést a parabén kitettség és az emlőrák között. Bármennyire is elszigetelt kutatásokról van szó, ha van természetes, natúr alternatíva és már pedig van, érdemes parabén-mentes terméket választani. 


    Parabén és a bőr öregedése


    A viszonylag biztonságosnak hitt metilparabén kapcsán is napvilágot látott több aggasztó japán kutatás (a kiotói gyógyszerészeti és a meijo-i egyetemről): A kutatók arra jutottak,hogy amennyiben a metilparabént napsugárzásnak tették ki, hozzájárult a sejtek pusztulásához, nagyobb oxidatív stressz-hatást és a lipidek oxidációját tapasztalták ezekben a sejtekben. Lényegében a metilparabén és a napsugárzás együtt károsított a szöveteket. Így a tavasztól őszig alkalmazott, metilparabén tartalmú arckrémek, testápolók esetlegesen naptejek hozzájárulhatnak az érintett bőrfelületeken a bőrsejtek pusztulásához, a bőr öregedéséhez. 

    Parabén és az allergia


    Említendő, hogy az emberek 0.5-3.5%-a allergiás a parabénekre, ezen emberekből főként ekcémás reakciót váltanak ki ezek a vegyületek. 

    A parabén fő veszélyei:

    Női hormonkárosítás – nemzőszervek fejlődésének károsodása, menstruációs zavarok
    Összefüggésbe hozták a mellrákkal
    Csökkenthetik a férfiak tesztoszteron szintjét – csökkentve ezzel akár a termékenységet is
    Allergiás reakciókat válthat ki
    Öregítheti a bőrt, amennyiben napsütés éri


    Miért nem tiltják be a parabént?


    A megismert kockázatok miatt több európai ország kezdeményezte a tilalmukat, illetve több világméretű gyártó a kivonásuk mellett döntött. Dánia például 2011-ben tiltotta be a propil- és butilparabént a 3 év alatti gyermekek számára készülő testápolási és tisztálkodási termékekben és a francia parlament is megszavazta már a parabének tilalmát, ám sajnos a francia kormányzat ezt nem tudta végigvinni.

    Sajnos a mai napig nem vonják ki a gyártók és a skandináv, valamint a francia kormányok nyomásának sem enged az Európai Unió és nem tiltja be széles körben legalább a legkockázatosabb parabéneket. Álságos módon az EU-s ökocímke nem engedi a parabének használatát azaz sejthetik, hogy nincs minden rendben ezzel az anyaggal.

    Érdekességkép a cikk publikálásának időpontjában a magyar piacon a Krémmánia adatbázisa alapján legalább 1050 különböző termék tartalmazott propilbarabént, butilparabént vagy metilparabént. (Gyaníthatóan több is, de úgy tűnik ez a Krémmánia listázásának maximuma). A listában nem kevés kifejezetten gyerekeknek készített termék is található.

    Az EU Fogyasztó-biztonsági Tudományos Bizottsága (SCCS) 2013-ban tette közzé álláspontját a propil- és butilparabénről, melyben megállapította, hogy nincs elegendő és biztos adat arra vonatkozóan, hogy ezen anyagok használata biztonságos. Az Európai Bizottság ez alapján 2015. áprilisi hatállyal a legnagyobb kockázatot jelentő propil- és butil-parabén koncentrációját lecsökkentette a korábbi 0,4%-ról (önálló felhasználás), illetve 0,8%-ról (észterekkel keverve való felhasználás) egységesen 0,14%-ra, valamint három évnél fiatalabb gyermekek pelenkával fedett bőrfelületén való alkalmazásra szánt, leöblítésre nem kerülő termékekben teljesen betiltotta őket. A rendelet azonban nem kalkulál azzal, hogy egy átlag felhasználó akár több terméket is használ párhuzamosan, így ezek együttes használatával bőven határérték feletti mennyiségű parabénnel érintkezik Az EU korábban 2014. október végi hatállyal betiltotta öt kevésbé elterjedt parabén (izopropil-, izobutil-, fenil-, benzil-, és pentil-parabén) kozmetikai termékekben való használatát. A metil– és etilparabén felhasználását nem korlátozta az EU, bár ha kisebb mértékben is, de ezen anyagok hormonkárosító kockázatáról is van információ.

    Az EU parabéneket korlátozó lépései szakmai szervezetek szerint bár előrelépést jelentenek, de nem elegendőek, sokkal szélesebb tilalmat sürgetnek. Több nagy kozmetikai gyártó már kivonta a parabéneket, így egyre elterjedtebb a „paraben free” logó, különösen a natúr vagy bio termékeken. Sajnos Nemzetközi gyártók is ígéretet tettek a parabének, különösen a propil- és a butilparabén teljes vagy részleges kivonására, ám a kozmetikai cégek többsége sajnos nem tesz többet, csak jó esetben követi a jogszabályokat, így egyelőre még mindig folyamatosan találkozhatunk ezen kockázatos anyagokkal. Kellemetlen példa volt, hogy nemrégiben egy natúrnak mondott márka termékében találtak parabént a felügyelő szervek, úgy, hogy ez az összetevő a csomagoláson nem volt feltüntetve.


    Hogy kerülheted el a parabént?


    A válasz egyszerű, válassz natúr termékeket, amelyek a parabén mellett, egyéb káros összetevőket sem tartalmaznak.  

    Összességében tehát különösen a bőrödön maradó kozmetikumokat kell áttekintened és lecserélned:

    Arckrémeket 
    Alapozókat
    Testápolókat
    Dezodorokat 
    Azonban szükséges lehet a sminktermékek, a popsitörlők és popsikrémek átnézése is. Vigyázz! Ha nem parabén, akkor számos egyéb tartósítószer is lehet hormonkárosító hatású, sőt van amelyet már rákkeltő anyagok listáján is szerepeltetnek egyes országokban.
    Közzétette: www.fenyorveny.hu 
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!




    Írta: Simon Gergely, környezetkémikus
    zoldgondoskodas.hu


    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Miért veszélyes a parabén - a hormonkárosítás magasiskolája Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top