728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2017. február 1., szerda

    Szellemi törvények: A megfelelés törvénye

    A megfelelés törvénye, azaz az analógia azt jelenti: "Mint fent, úgy lent, mint lent, úgy fent. Miként a legkisebben, azonképpen a legnagyobban, miként bent, úgy kint." A törvény azt is jelenti, hogy egy adott tartalomhoz mindig egy adott forma illik - a tartalom és a forma azonos.
    Amennyiben én tudattal rendelkezem, akkor minden sejtnek, minden naprendszernek és az egész univerzumnak is van tudata. Minden létezőnek a létezés minden szintjén megvan a megfelelője.
    Amikor valamely szinttel ismerkedem, és azt megismerem, voltaképpen minden szintet megismerek, hiszen ezek egymásnak megfelelnek. Az ember, mint mikrokozmosz, pontos képe a makrokozmosznak, hiszen Isten a maga képmására teremtett bennünket.
    Ez a törvény a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenre érvényes: a mágnességtől, az elektromos részecskéktől, az atomoktól, molekuláktól, biológiai sejtektől, szervektől és organizmusoktól kezdve az égitestekig, naprendszerekig, tejútrendszerekig és végül az egész univerzumig, sőt ugyanúgy érvényes a finomanyag szintjén és a szellemi szinteken.

    Az alábbiakban megpróbáljuk „leképezni” a világot:
    szellemi
    szubsztancia - mágnesség elektromosság
    szellem
    őserő-rezgés
    Isten
    szellem
    rezgés-őserő
    Isten
    fizikai
    szubsztancia - atomok
    molekulák
    Hermész Triszmegisztosz ókori bölcs ezt a törvényt a következőképpen fogalmazta meg: "Ami lent van, az azonos azzal, ami odafent van, és ami odafent van, az azonos azzal, ami lent van, ekképpen teljesítve be az Egyetlen csodaművét."
    Közzétette: www.fenyorveny.hu 
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!



    Kurt Tepperwein: A szellemi törvények
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Szellemi törvények: A megfelelés törvénye Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top