728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2016. november 12., szombat

    Minden EGY

    Kezdetben volt az Egynek azon akarata, hogy sok legyen, s ez az akarat teremtésként nyilvánult meg. Valamennyi létező az ő akaratának kifejeződése.
    A látszat mögött rejlő valóság az abszolútum, egy öröktől fogva létező, mindenütt jelen lévő, határtalan és megváltoztathatatlan princípium, amelyen még csak gondolkodni is lehetetlen, hiszen korlátolt értelmünkkel képtelenek vagyunk felfogni mindent átfogó határtalanságát. Ezt a minden létező mögött rejlő "egyetlen erőt" csak a sokféleség jelenléteként ismerhetjük fel. Meghatározásához nem találunk megfelelő kifejezést vagy hasonlatot, de létezik ez az "egyetlen erő", amely valamennyi manifesztálódott, korlátok közé szorított létező előzménye, melyet teremtő őserőnek nevezhetünk, valamennyi létező szellemi ősokának vagy ISTENNEK.

    Minden létező ezen szellemi őserő hatásának eredményeként jön létre. Minthogy minden organikus és eleven, ennélfogva nincsen halál sem: az egész teremtés egy élő, eleven organizmus. Ez az egyetlen erő a hatalmas lélegzet szüntelen mozgása, egy új periódus kezdetén két, egymással szemben álló erő segítségével kelti életre a kozmoszt, és hozza létre a dualitást: férfi és nő, pozitív és negatív, szellemi és testi - mind-mind az Egyetlen Erő hatásának kifejeződései. Ez a hatás az ideák világából a korlátozott manifesztáció szintjére helyezi a kozmoszt, lehetővé téve ezáltal az ideák megnyilvánulását.
    Isten nem teremtette a világot, Isten maga lett a világ!
    Minden, ami van, volt és valaha is lesz, az örök, mert mindennek egy és ugyanaz az alapszubsztanciája, minden az örökkévalóság manifesztációja. A tudós ezt az alapszubsztanciát energiának nevezi, a metafizikus szellemnek, a hívő egyszerűen istennek. A rezgés foka határozza meg a manifesztáció milyenségét, és a rezgés bármily változása a manifesztáció formájának változását vonja maga után.
    Minden lélekkel teli. Minden lélek elszakíthatatlan része a teremtés univerzális lelkének, amely megint csak az egyetlen erő kifejeződése. Valamennyi létező magával viszi individuális útjára, ezen a téren és időn áthaladó zarándokútra ennek az isteni összléleknek egy szikráját, amely nélkül nem volna egyetlen létező sem. A kozmoszban mindennek van tudata, függetlenül attól, milyen szinten jelenik meg. Nincs halott anyag, miként nincsen vak, tudattalan törvény sem.
    Ezen a világon semmi sem történik véletlenül, hanem minden az ok és okozat törvénye szerint működik. Minden élet törvény. Maga a ,,kozmosz" szó is rendet jelent, és jelzi, hogy minden létező a kozmoszban benne rejlő teremtéstervnek engedelmeskedik. Ez a teremtésterv a szellemi törvényekben Fejeződik ki. Az élet ezerféle kifejeződési lehetősége szükségessé teszi egy ilyen terv meglétét, amely szabályozza az együttélést, mert egyetlen, "nem tervszerű" véletlen szétzilálná az univerzum rendjét, és megzavarná az erők együttműködését.
    Közzétette: www.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!




    Kurt Tepperwein
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Minden EGY Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top