728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2016. október 28., péntek

    Művészet-e a szeretet?

    Művészet-e a szeretet? Ha igen, akkor tudást és erőfeszítést igényel. Vagy kellemes érzés, amit megtapasztalni a vaksors műve, olyasmi, amibe az ember, ha szerencsés, "beleesik"? Az emberek nagy többsége manapság kétségkívül az utóbbi nézetet vallja.
    Nem mintha nem volna nekik fontos a szeretet. Élnek-halnak érte; boldog és boldogtalan szerelmi történetek garmadáját nézik végig a moziban, a szerelemről szóló bárgyú dalok százait hallgatják meg - azt azonban jóformán senki sem hiszi, hogy szeretni meg kellene tanulnia.

    Ezt a jellegzetes magatartást különféle, önmagukban vagy együttes erővel ható előfeltevések támasztják alá és tartják életben. A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, és nem abban, hogy ő szeret, hogy képes a szeretetre. A probléma ezért számukra abban áll, hogy miként érjék el, hogy szeressék őket, hogy miként legyenek szeretetre méltók. Ezt a célt különböző úton-módon igyekeznek elérni. Az egyik módszer - ezt főleg férfiak kultiválják -, hogy az ember legyen sikeres, legyen annyi pénze és hatalma, amennyit csak társadalmi helyzete lehetővé tesz. A másik, inkább női módszer: a test és az öltözködés latba vetésével válni vonzóvá. Továbbá vonzóvá tehetjük magunkat úgy is - férfiak, nők egyaránt -, hogy kellemes modort sajátítunk el, érdekesen társalgunk, készségesek vagyunk, szerények, jóindulatúak. Azoknak a módszereknek legtöbbje, amelyek segítségével az emberek szeretetre méltóvá akarnak válni, megegyezik azokkal, amelyekkel sikeressé akarnak válni, "barátokra és befolyásra tesznek szert". Egy szó, mint száz: a mi kultúránkban szeretetreméltóságon a legtöbb ember azt a keveréket érti, hogy valaki népszerű és van szexepilje.
    A mögött a beállítottság mögött, hogy szeretni tanulás nélkül is tud mindenki, másodjára az az előfeltevés rejlik, hogy a szeretet tárgy és nem képesség kérdése. Az emberek azt hiszik, hogy szeretni egyszerű; csak a megfelelő tárgyat nehéz megtalálni a szeretetünkhöz vagy a szerettetésünkhöz. Ennek a beállítottságnak különféle okai vannak, és mindegyik a modern társadalom fejlődésében gyökerezik. Az egyik ok az a nagy változás, amely a huszadik században a "szeretet tárgyának" kiválasztása tekintetében végbement. A viktoriánus korban, akárcsak sok hagyományos kultúrában, a szerelem jobbára nem spontán személyes élmény volt, amely aztán idővel házassághoz vezetett. 

    Ellenkezőleg, a házasság egyezmény volt - akár az érdekelt családok hozták létre, akár házasságközvetítő, akár pedig közvetlenül a házasulandó felek; társadalmi meggondolások alapján kötötték, a szerelemről meg feltételezték, hogy majd csak megjön, ha már a házasság megköttetett. Az utóbbi néhány nemzedékben a nyugati világban úgyszólván egyetemessé vált a romantikus szerelem fogalma. Az Egyesült Államokban, miközben a konvencionális szempontok sem tűntek el teljesen, hatalmas tömegek kutatják a "romantikus szerelmet", a személyes szerelmi élményt, amely aztán házasságba torkollik. A szerelem szabadságának ez az új felfogása minden bizonnyal jócskán megnövelte a tárgy jelentőségét a funkció rovására.

    Szorosan összefügg ezzel a tényezővel a jelenkori kultúrának egy másik jellemző vonása. Egész kultúránk a vásárlókedven, a kölcsönösen kedvező csereüzlet eszméjén alapul. A modern embert az az izgalom teszi boldoggá, ami az üzletek kirakatai láttán elfogja, meg az, hogy mindent megvesz, amit csak - készpénzért vagy részletre- megvehet. Hasonlóképpen nézi az embereket is. A férfi egy vonzó nőre, a nő egy vonzó férfira pályázik. "Vonzó": ez rendszerint egy takaros készletet jelent a személyiségpiacon népszerű és kelendő tulajdonságokból. Hogy valakit éppen mi tesz vonzóvá, az - testileg éppúgy, mint szellemileg - az időszerű divattól függ. A húszas években a vonzó lány ivott és dohányzott, rámenős volt és csábos; manapság több háziasság és szemérem a divat. A tizenkilencedik század végén és a huszadik kezdetén a férfinak illett erőszakosnak és becsvágyónak lennie; manapság nyájasság és türelem kívántatik meg tőle - ha vonzó "cikk" akar lenni.

    Mindenesetre az az érzés, hogy szerelembe estünk, csak olyan emberi áru tekintetében alakul ki, amely belül van az árucsere-lehetőségeinken. Üzletet akarok kötni; a tárgy legyen kívánatos a társadalmi értékére nézve, és egyúttal én is kelljek neki, nyílt és rejtett értékeim és lehetőségeim alapján. Két személy tehát akkor szeret egymásba, amikor úgy érzik, hogy megtalálták a piacon kapható legjobb tárgyat, figyelembe véve a saját csereértékük korlátait. A kiaknázható rejtett lehetőségek, akárcsak ingatlanvásárlás esetén, gyakran ebben az üzletkötésben is jelentékeny szerepet játszanak. Egy piaci adásvételre orientált kultúrában, amelyben az anyagi siker az elsőrendű érték, nem meglepő, ha a szerelmi viszonylatok ugyanazokat az árucseremintákat követik, mint amelyek az áru- és a munkaerőpiacot kormányozzák.

    Arra a feltevésre, hogy szeretni tanulás nélkül is tud mindenki, harmadjára az a tévedés vezet, hogy összekeverjük a kezdeti élményt, amikor beleszeretünk valakibe, azzal a tartós állapottal, hogy szerelmesek vagyunk bele. Ha két ember, aki idegen volt - mint mindnyájan -, egyszer csak ledönti a köztük levő falat, és szoros közelséget érez, egynek érzi magát, az egységnek ez a pillanata az élet egyik legfelvillanyozóbb, leglelkesítőbb élménye. Kivált rendkívüli és csodálatos olyan embereknek, akik addig magányosan, elszigetelten, szeretet nélkül éltek. A hirtelen meghittségnek ezt a csodáját gyakran megkönnyíti, ha szexuális vonzalommal és beteljesüléssel párosul vagy kezdődik. 

    A szeretetnek ez a fajtája azonban természeténél fogva mulandó. A két ember alaposan megismeri egymást, mind többet és többet veszít csodálatosságából, míg szembenállásuk, csalódottságuk, kölcsönös unalmuk el nem pusztítja a kezdeti lelkesültség végső maradványait is. Eleinte azonban mindezt nem tudják: rajongásuk hevességében, abban, hogy "megőrülnek" egymásért, szerelmük hevességének bizonyítékát látják, holott esetleg csak korábbi magányosságuk mértékét bizonyítja.
    Ez a nézet - hogy semmi sem könnyebb, mint szeretni - mindmáig az uralkodó felfogás, bármilyen nyomasztóan nyilvánvaló is az ellenkezője. Aligha van még egy tevékenység, még egy vállalkozás, amely olyan vérmes reményekkel és kilátásokkal indul, és mégis rendre olyan kudarcot vall, mint a szeretet. Ha bármely más tevékenységgel ez volna a helyzet, az emberek mohón igyekeznének kideríteni a kudarc okait és megtanulni, hogyan csinálhatnák jobban - vagy felhagynának vele. Mivel ez utóbbi a szeretet esetében lehetetlen, a kudarcon alighanem csakis úgy lehet felülkerekedni, ha megvizsgáljuk az okait, és elkezdjük tanulmányozni a szeretet jelentését.
    Első lépésként tisztába kell vele jönnünk, hogy szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is művészet; ha meg akarjuk tanulni, hogyan kell szeretni, ugyanúgy kell eljárnunk, mint amikor bármely más művészetet vagy mesterséget akarunk elsajátítani, mondjuk zenét, festészetet, ácsmesterséget vagy az orvosi, a mérnöki tudományt.

    Melyek a szükséges lépések a művészetek és mesterségek elsajátításában?


    A tanulás folyamatát célszerű két részre osztani: egyik az elméleti, másik a gyakorlati tudás megszerzése. Ha el akarom sajátítani a gyógyítás művészetét, először tisztába kell jönnöm az emberi testre és a különböző betegségekre vonatkozó tudnivalókkal. Ha mindezt az elméleti tudást megszereztem, még korántsem vagyok beavatva a gyógyítás művészetébe. Ennek csak akkor leszek a mestere, ha sok gyakorlattal a hátam mögött az elméleti tudásom és a gyakorlati tapasztalataim végül egybeolvadnak az intuíciómban - ami minden művészet birtoklásának a lényege. De az elmélet és a gyakorlat elsajátításán kívül egy harmadik tényező is szükséges: a művészet birtokába jutni csak szenvedélyes akarással lehet; semmi a világon nem lehet fontosabb, mint a művészet. Ez egyaránt érvényes a zenére, az orvoslásra, az ácsmesterségre - és a szeretetre. És talán itt lapul a válasz a kérdésre, hogy a mi kultúránkban miért olyan ritkán próbálják meg az emberek, nyilvánvaló kudarcaik ellenére, elsajátítani ezt a művészetet: hiába a mélységes vágy a szeretetre, szinte minden mást fontosabbnak tekintenek a szeretetnél: sikert, tekintélyt, pénzt, hatalmat - szinte minden energiánk arra használódik el, hogy megtanuljuk elérni ezeket a célokat, arra pedig szinte semmi, hogy megtanuljuk a szeretet művészetét.
    Lehetséges volna, hogy csak azokat a dolgokat érdemes megtanulni, amelyekkel pénzhez vagy tekintélyhez juthatunk, és hogy a szeretet, amely "csak" a léleknek válik hasznára, de a modern értelemben haszontalan, a szeretet fényűzés, és nincs jogunk sok energiát pazarolni rá? Bármint legyen is, a következőkben a szeretet művészetét fogom tárgyalni, az említett felosztás szerint: először a szeretet elméletét taglalom - ez fogja kitenni a könyv nagyobbik részét; másodszor pedig a szeretet gyakorlatát - már ami keveset a gyakorlatról mondani lehet itt éppúgy, mint bármely egyéb területen.
    Közzétette: www.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!




    Erich Fromm
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Művészet-e a szeretet? Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top