728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2016. augusztus 14., vasárnap

    A bioplazma test vagy energiatest

    Telepatikus képességeik segítségével a látók megfigyelték, hogy minden embert egy bioplazma testnek nevezett fénylő energia test vesz körül és hat át. A látható fizikai testhez hasonlóan ennek is van feje, két szeme, két karja stb. Más szóval az energiatest éppen úgy néz ki, mint a látható fizikai test. Ezért nevezik a látók éteri alakmásnak vagy étertestnek. A „bioplazma" szót alkotó bio előtag jelentése: az élettel kapcsolatos, a plazma utótag pedig az anyag negyedik halmazállapotát jelenti (az első három, szilárd, cseppfolyós és légnemű).
    A plazma ionizált (pozitív és negatív töltésű részecskékből álló) gáz. Nem ugyanaz, mint a vérplazma. A bioplazma test egy élő energiatestre utal, amely láthatatlanul finom (éteri) anyagból áll. A kirlián fotótechnika segítségével a tudomány most újra felfedezte az energiatestet. Ezzel a technikával a tudósoknak sikerült megfigyelniük, tanulmányozniuk és lefényképezniük az olyan apró bioplazma jelenségeket, mint a bioplazma ujjak, a bioplazma levelek stb. A prána (életenergia) az energiatesten keresztül szívódik fel, és oszlik el mindenütt a fizikai testben.
    Közzétette: www.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!




    Choa Kok Sui: A csodálatos prána gyógyítás
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: A bioplazma test vagy energiatest Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top