Nemrégiben a régészek egy igen érdekes dolgot fedeztek fel az egyiptomi templomok falára vésett rajzokkal kapcsolatban. A turisták rendszerint észreveszik, hogy a falakon nagyon sok rongálás látható, s nagyon sok hieroglifát - különösen a halhatatlanokra vonatkozókat - kitöröltek és megsemmisítettek. Az bizonyára nem tűnt fel nekik, hogy a rongálás csak egy meghatározott, a szemmagasságtól körülbelül 2,4 m magasságig terjedő vízszintes sávot érint. Kivésés sem alatta, sem fölötte nem fordul elő. Az egyiptológusok sem fedezték fel évszázadokig, mígnem végül valaki így szólt: „Figyeljétek csak, a rongálás kizárólag ebben a meghatározott sávban jelenik meg.” Felismerték, hogy különbség van a vízszintesen elhelyezkedő sávok között.

Végül rájöttek arra, hogy a falakon idősávok láthatók. A padlótól a szemmagasságig terjedő sáv a múltat ábrázolja, a szemmagasságtól körülbelül 4,5 m magasságig nyúló sáv a jelent mutatja be (a templom építésének időszaka), az ennél magasabban húzódó sáv (a templomok néha elérik a 12 m magasságot, vagy még ennél is többet) pedig olyan eseményekről mesél, amelyek majd a jövőben következnek be. Az egyiptológusok meglátása szerint csakis a templom papsága érthette a sávok között lévő kapcsolatot, és ők lehettek azok, akik a hieroglifákat a középső sávból kivakarták. Egy szokványos rongáló nem lenne ilyen következetes a jelent ábrázoló sáv kiválasztásában. Ezenkívül a rongálok nem kalapáccsal dolgoztak, hanem csupán bizonyos részeket vakartak ki igen gondosan. Évszázadoknak kellett eltelniük, mire tudatára ébredtünk ennek a körülménynek.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
(A cikket csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titkai

Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment: