728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2016. július 6., szerda

    Fertőzések, avagy az anyagivá vált konfliktusok

    spiritualitás,konfliktusok,ezotéria,betegségek,testszimbolika,fertőzések,oltások
    Az emberi testben lezajló betegségfolyamatok egyik leggyakoribb oka a fertőzés.
    A legsűrűbben előforduló akut szimptómák a gyulladások; a megfázástól a tüdőgyulladáson át a koleráig és a himlőig.
    A latin betegségnevek „-itis” végződése mindenkor arról árulkodik, hogy gyulladásos folyamatról van szó (colitis, hepatitis stb.).

    A fertőzéses megbetegedések terén a modern orvostudomány az antibiotikumok (például penicillin) és az oltások felfedezésével óriási lépést tett előre. Bár nemrég még a leggyakoribb halálok a fertőzés volt, ma már ez az egészségügyileg jól ellátott országokban inkább kivételnek számít.
    A test immunrendszere megtámadja s legyőzi az egyre veszélyesebbé váló ellenséges kórokozókat (baktériumokat, vírusokat, toxinokat).
    E küzdelem tünete a duzzanat, a kivörösödés, a fájdalom és a láz. Ha a test sikeresen vette fel a harcot a betolakodó kórokozóval, átvészeljük a betegséget, ha a kórokozók győznek, a páciens meghal.

    Egy ember is robbanhat. E kifejezésnél természetesen nem egy tályog felfakadására gondolunk, hanem valamely érzelmi reakcióra, amellyel egy belső konfliktustól kívánunk megszabadulni.
    A következőkben a három szintet, lélek-test-nemzet szintjét állandóan kölcsönhatásukban fogjuk vizsgálni, így közelebb kerülünk a konfliktus-gyulladásháború pontos analógiájához, mely végül is kezünkbe adja a betegség megértésének kulcsát.

    Tudatunk polaritása állandóan két lehetőség közötti választás feszültségében tart bennünket. Szüntelenül döntenünk kell, mindig le kell mondanunk az egyik lehetőségről ahhoz, hogy a másikat megvalósíthassuk. Így aztán mindig hiányérzetünk van, mindig szerencsétlenek vagyunk.
    S még jó annak, aki az emberi lét konfliktusosságát, feszültségét bevallja magának, s érezni meri, hiszen a legtöbben hajlamosak azt gondolni, hogyha egy konfliktust nem látnak s nem éreznek, akkor az nem is létezik.
    Ugyanezzel a naivitással jár el a kisgyermek, amikor azt gondolja, hogyha becsukja a szemét, láthatatlanná válik. A konfliktusok azonban nem törődnek azzal, hogy érzékeljük-e őket vagy sem – rendületlenül jelen vannak.

    Aki konfliktusait nem hajlandó a tudat szintjén kihordani, feldolgozni s végül valamiféle megoldást találni rájuk, annál a konfliktusok a testiség szintjére csúsznak, s gyulladások formájában hívják fel magukra a figyelmet.
    Minden fertőzés anyagivá vált konfliktus.
    Az az összeütközés, amelyet (minden fájdalmával s veszélyével) a psziché szintjén elkerülünk, kényszerűen megjelenik a testben, s elégtételt kér.
    Ez a gyulladás.
    Figyeljük meg e folyamatot mind lezajlásában, mind megjelenéseiben a gyulladás-konfliktus-háború analógia alapján:

    1. Ingerhatás: 

    a kórokozók, melyek lehetnek baktériumok, vírusok vagy mérgek (toxinok), behatolnak a testbe. A behatolás nem annyira a kórokozók jelenlététől függ ahogyan azt a laikusok gondolják –, sokkal inkább a test bebocsátási készségétől. Az orvostudomány ezt rossz immunállapotnak nevezi.
    A fertőzés problémája tehát nem a kórokozók jelenlététől függ, mint azt a sterilitásfanatikusok vélik, hanem attól, hogy képesek vagyunk-e együtt élni velük.
    Ezt a megállapítást szinte szó szerint alkalmazhatjuk a tudat szintjén is, hiszen ott sem az a lényeg, hogy az ember csíramentes, azaz probléma- és konfliktusmentes világban éljen, hanem az, hogy képes legyen konfliktusaival együtt élni.
    Ebben az összefüggésben nem kell különösebben bizonygatnunk, hogy az immunállapotot a psziché kormányozza, s ezt ma már a tudomány területén is mind szélesebb körben elismerik (lásd a stresszkutatást stb.)
    Sokkal hatásosabb, ha magukat az összefüggéseket figyeljük meg. Aki tehát nem nyitja meg a tudatát egy olyan konfliktus számára, mely azt felkavarná, a testét kell, hogy kinyissa a kórokozók előtt. Ezek a kórokozók a test megfelelően gyenge pontjaira telepednek rá, mely pontokat loci minoris resistentiae-nek (csökkent ellenállású helyek) neveznek, s ezeket az orvostudomány született, illetve öröklött gyengeségnek tartja.
    Aki képtelen az analógiás gondolkodásra, ezen a ponton többnyire megoldhatatlan teoretikus konfliktusba bonyolódik. Az orvostudomány bizonyos szervek gyulladásra való érzékenységének indokát veleszületett szervi gyengeségre redukálja, s ez látszólag lehetetlenné tesz minden további értelmezést vagy magyarázatot.

    Ha azonban a test a tudat kifejeződése, ugyanez a minta megtalálható a testben is. Ez viszont azt is jelenti, hogy bizonyos problémaköröknek testi, illetve szervi szinten bizonyos túlérzékenység felel meg.
    Ezt az összefüggést használja fel például az íriszdiagnosztika is, bár mindeddig nem vette figyelembe a lehetséges pszichológiai korrelációkat.
    A locus minoris resistentiae az a szerv lesz, amelynek a testi szintre terelt tanulási folyamatot magára kell vennie, ha a szervnek megfelelő pszichikai probléma tudatos feldolgozását az egyén nem vállalja.

    A következőkben megkíséreljük lépésről lépésre tisztázni, hogy mely szerv mely problémakörnek felel meg.
    Az előtt, aki a megfeleléseket ismeri, a kórtörténet mögött teljesen új dimenziók nyílnak meg, erről azonban mindazoknak le kell mondania, akik nem mernek elszakadni a kauzális gondolkodástól.
    Ha tehát kizárólag a gyulladás lefolyását vesszük figyelembe anélkül, hogy a kóresemény helyét értelmeznénk, azt látjuk, hogy az első fázisban (ingerhatás) a kórokozók behatolnak a testbe. Ennek az eseménynek pszichikai szinten a probléma által felvetett kihívás felel meg. Olyan impulzus töri át tudati határaink védelmi vonalait, olyan impulzus tart izgalomban bennünket, amellyel mindeddig elkerültük a szembesülést.
    Ez az impulzus a polaritás olyan feszültségét lobbantja fel bennünk, melyet már tudatosan, konfliktusként élünk át.
    Ha elhárító mechanizmusunk túl jól működik, az impulzus nem tud eljutni felszíni tudatunkba – immunisak leszünk a kihívással, s így a tapasztalattal s a fejlődéssel szemben is.

    Itt is érvényes a polaritás törvényéből következő vagy-vagy:
    ha lemondunk az elhárításáról a tudatban, megmarad testi immunitásunk; ha azonban tudatunk immunis az új impulzusokkal szemben, a test lesz készséges a kórokozó felvételére.
    Az ingerhatás elől nem menekülhetünk, egyedül a feldolgozási szintet választhatjuk meg.
    A háborús analógiában az első ingerhatásfázis az idegenek behatolása az országba (határsértés).
    A támadás magától értetődően a teljes katonai és politikai figyelmet az ellenséges betolakodókra tereli – egyszerre mindenki hiperaktív lesz, minden energiájával az új probléma felé fordul, egységeket toboroznak, illetve mozgósítanak, szövetségesek után néznek, röviden: a nyugtalanságot okozó gócra koncentrálnak.

    A testi történések síkján ezt az eseményt 2. fázisnak nevezzük.

    A kórokozók befészkelik magukat, és gyulladásos gócot hoznak létre. A szövetnedvek felgyülemlenek, a szövetek megduzzadnak, legtöbbször érezzük a duzzanat feszítését.
    Ha pszichés konfliktusunkat eme második fázisig követjük, megállapíthatjuk, hogy ezen a területen is nő a feszültség.
    Teljes figyelmünk az új problémára összpontosul, nem tudunk másra gondolni, éjjelnappal fogva tart bennünket, nincs más témánk, minden gondolatunk megszakítás nélkül e körül forog. Így szinte minden pszichikai energiánk a konfliktusban összegződik szó szerint tápláljuk, felpuffasztjuk problémánkat, mígnem hatalmassá duzzadva, áthatolhatatlan hegyként áll előttünk. A konfliktus minden pszichikai erőnket mozgósította s magához kötötte.


    3. Elhárítás: 

    mintegy a kórokozó következményeként a test specifikus antitesteket termel (a vérben és a csontvelőben). A limfociták és a granulociták falat emelnek a kórokozó köré, az úgynevezett granulocitafalat, s a makrofágok elkezdik felzabálni a kórokozót.
    Teljességgel háborús tehát a helyzet a test szintjén is: az ellenséget megtámadják, körülzárják. Ha a konfliktus helyi szinten nem oldható meg (lokális háború), teljes mozgósítás következik: az egész nép részt vesz a háborúban, teljes erejét latba veti az ütközetben. Ennek a küzdelemnek a testi jele a

    4. láz: 

    a védelmi erők támadása megsemmisíti a kórokozót, s az így felszabaduló mérgek lázreakcióhoz vezetnek. A lázban a helyi gyulladásra az általános hőmérséklet-emelkedéssel a teljes test válaszol. Láz esetén az anyagcsere lázfokonként megduplázódik, ez rávilágít arra, hogy a láz milyen mértékben erősíti fel a védelmi folyamatokat.
    Ezért is tartja a népi bölcsesség a lázat egészségesnek.

    Így a testhőmérséklet magassága a betegség lefolyásának gyorsaságával korrelál. Ezért a láz csökkentésére irányuló beavatkozásainkat helyesebb lenne az életveszélyes határértékekre korlátozni, s nem kellene minden hőemelkedést páni rémülettel mesterségesen leszorítani.
    Ebben a fázisban a konfliktus pszichikai szinten teljes életünket, minden energiánkat magába szívja. A testi láz és a lelki felindultság hasonlósága kifejezetten feltűnő, ezért is beszélhetünk lázas ellenállásról, lázban égő várakozásról, lázas izgalomról.
    Így például felforrósodunk a felindultságtól, szaporodik a szívverésünk, elpirulunk (akár szerelemtől, akár haragtól), izzadunk vagy remegünk izgalmunkban. Mindez nem kellemes – viszont egészséges. Ugyanis nemcsak a láz egészséges, még annál is egészségesebb, ha szembenézünk konfliktusainkkal – s mégis, ahol csak lehet, mind a lázat, mind konfliktusainkat csírájában próbáljuk meg elfojtani – s még büszkék is vagyunk elfojtási művészetünkre. (Bárcsak ne okozna oly sok örömöt az elfojtás!)

    5. Megoldás: 

    tegyük fel, hogy a védelmi erők sikeresen megvívták harcukat: visszaszorították az idegen testeket, részben felzabálták őket, az antitestek és a kórokozók felbomlanak, az eredmény pedig a sárga színű genny (veszteség mindkét oldalon!). A kórokozók átváltozva, legyengült formában elhagyják a testet.
    Ugyanakkor a test is megváltozott, hiszen
    a) információi vannak a kórokozóról (ezt nevezzük specifikus immunitásnak),
    b) teljes elhárító ereje megerősödött az edzésben – ezt unspecifikus immunitásnak nevezzük.
    Ennek katonai szinten az egyik fél győzelme felel meg – a mindkét fél által viselt veszteségek árán.
    A győztes mindazonáltal megerősödve kerül ki a küzdelemből, megismerte ellenfelét, s a jövőben már megfelelően tud rá reagálni.

    6. Halál: 

    az is megtörténhet azonban, hogy az ütközet a kórokozó győzelmével végződik, ami a páciens halálához vezet. Egyoldalúságunkat bizonyítja, hogy ezt tartjuk a legkedvezőtlenebb megoldásnak – pedig miként a focinál: minden csak attól függ, melyik csapattal azonosulunk.
    A győzelem: győzelem, függetlenül attól, melyik fél könyvelheti el a magáénak – a háború ebben az esetben is befejeződött. Az öröm ezúttal is nagy, csak éppen az ellenkező oldalon.

    7. Krónikussá válás: 

    ha egyik félnek sem sikerül a konfliktust megfelelő módon megoldania, kompromisszum jön létre a kórokozó és a védelmi erők között: a kórokozó a testben marad, ám győzelem (azaz halál) nélkül, ugyanakkor a test sem győzedelmeskedik a kórokozó felett.
    Ez a krónikussá váló betegség képe. Tünetileg ez a limfo- és granulociták, valamint az antitestek megnövekedett számában, a normálisnál magasabb vérsüllyedésben és enyhe lázban mutatkozik meg. A nem tisztázott helyzet következtében góc keletkezik a testben, s ez szakadatlanul olyan energiát köt le.
    A kompromisszum a gyávák, a „langyosak” célja (Jézus azt mondja róluk: „Kiokádnám őket a számból. Légy forró vagy hideg.”), azoké, akik örökösen félnek cselekedeteik következményeitől, s e következményekből rájuk háruló felelősségtől.
    A kompromisszum azonban sosem megoldás, hiszen nem hoz létre abszolút egyensúlyt a két pólus között, de az egyik pólus kitüntetéséhez sincs meg az ereje. A kompromisszum tartós viszályt s ezzel stagnálást jelent.
    Beleragadunk konfliktusainkba, és sem bátorságunk, sem erőnk nincs a döntéshez. Minden döntés áldozattal jár – egyidejűleg ugyanis vagy az egyik, vagy a másik lehetőséget választhatjuk csak –, s a szükségszerű áldozat félelmet ébreszt bennünk. Így sokan belemerevednek konfliktusukba, képtelenül arra, hogy hozzájáruljanak az egyik vagy a másik pólus győzelméhez.
    Minden döntés felszabadító. Ahogyan a test megerősödve kerül ki a fertőzésből, ugyanúgy a psziché is megerősödik a konfliktusokban.
    Minden új feltételezi a régi halálát. S ahogy a testben olykor jelentősebb gyulladásgócok heget hagynak maguk után, sebhelyek maradnak pszichénken is, melyekre visszapillantva, életünk fordulópontjainak emlékeit látjuk.
    Régebben minden szülő tudta, hogy gyermeke az átélt gyermekbetegség után (s a gyermekbetegségek fertőzéses betegségek!) érettebb, fejlettebb lesz. A gyermekbetegség után a gyermek már nem ugyanaz, aki korábban volt.
    Bizonyos értelemben érettebb. De nemcsak a gyermekbetegségektől leszünk érettebbek. Miként a test is megerősödve kerül ki minden fertőzési folyamatból, az ember is érettebben kerül ki konfliktusaiból.

    A gyulladás konfliktus az anyag szintjén. Ne essünk abba a hibába, hogy felületesen szemléljük fertőzéses megbetegedésünket, s arra a végkövetkeztetésre jussunk: „hiszen nincs is semmiféle konfliktusom”. Éppen az vezet a betegséghez, hogy nem látjuk konfliktusainkat. Alaposan utánajárni természetesen fáradságosabb, mintha csak egy futó pillantást vetünk rá – leleplező őszinteség szükséges hozzá, s ez pszichénk számára többnyire olyan sok kellemetlenséget jelent, mint amennyit a fertőzés a test számára.
    S általában éppen ezt a kellemetlenséget akarjuk elkerülni.
    Való igaz, a konfliktusok fájdalmasak – mindegy, mely szinten éljük meg őket –, legyen az háború, belső ellentmondás, betegség – egyik sem jó.
    Aki nem engedélyezi magának a pszichikai robbanást, annál a robbanás a testben következik be (kelés).
    A betegség őszintévé tesz!
    Valójában korunk a konfliktusok minden szinten való elkerülésére irányuló dicső fáradozásai végül is szintén őszinték. Ha figyelembe vesszük az eddig leírtakat, a fertőzéses megbetegedésekkel szembeni sikeres küzdelmet is más fényben látjuk.

    A fertőzések elleni küzdelem konfliktusok elleni küzdelem az anyag szintjén. A fegyver neve – antibiotikummindenesetre őszinteségről tanúskodik. A szó két görög szóból áll: anti: ellen, és bios: élet. Az antibiotikum ezek szerint „élet ellenes anyag” – ez aztán az őszinteség! Az antibiotikum életellenessége két szinten is megállja helyét.
    Ha emlékszünk még arra, hogy a konfliktus a fejlődés, azaz az élet tulajdonképpeni motorja, akkor a konfliktus bármiféle elfojtása magában véve támadás az élet dinamikája ellen.
    De szigorúan orvosi értelemben is életellenes az antibiotikum. A gyulladás a problémák tisztázásának akut, gyors és aktuális módját jelenti, amikor is a gennyesedési folyamat során mindenekelőtt toxikus anyagok távoznak a szervezetből.
    Ha ezeket a tisztulási folyamatokat gyakran s hosszan tartó kezeléssel megakadályozzuk, a termelődő mérgező anyagokat a testnek (főként a kötőszöveteknek) kell elraktározniuk, s a mérgező anyagok felhalmozódása rákos folyamatok kialakulásához vezethet.
    Előáll a kukaeffektus: vagy gyakorta kiürítjük a kukát (fertőzések által), vagy oly sokáig gyűjtjük a szemetet, mígnem az önálló életre kel, s az egész házat veszélyezteti (rák). 
    Az antibiotikumok idegen anyagok, nem az érintett személy teste termeli ki őket; segítségükkel megfosztják a beteget betegsége gyümölcsétől, attól, amit a beteg a konfrontációból tanulhatott volna.

    Tekintsük át röviden ebből a szemszögből az „oltás” témáját is. Az oltások két alapvető fajtáját ismerjük: az egyiknek az aktív, a másiknak a passzív immunizálás a célja.
    Passzív immunizálás esetén más testekben keletkezett védőanyagot oltanak be. Ezt a fajta oltást akkor alkalmazzák, ha egy éppen kitörő betegségről van szó (például a tetanuszoltás a tetanusz-kórokozóval szemben). Pszichikai szinten ez kész problémamegoldási receptek, parancsolatok és morális szabályok alkalmazását jelenti. Idegen mintareceptekbe bújunk, elkerüljük a konkrét összeütközést, s így annak tapasztalatát: kényelmes út ez, de útnak mégsem nevezhető, hiszen éppen a mozgás hiányzik belőle.
    Az aktív immunizálás esetén legyengített (veszélytelenített) kórokozót oltanak be azzal a céllal, hogy az ingerület hatására maga a test hozzon létre antitesteket. E típushoz tartozik valamennyi profilaktikus (megelőzést célzó) oltás, mint a Sabincsepp, a himlőoltás, a tetanusz elleni védőoltás stb.

    Kérjük, hogy a fentebb leírtakat véletlenül se tekintsék receptnek. Nem arról van szó ugyanis, hogy „engedjem-e magam beoltani vagy sem”, vagy hogy „antibiotikumot tilos szedni”.
    Végül is teljesen mindegy, mit teszünk – amíg tudjuk, hogy mit teszünk. A tudatosság azt jelenti, hogy saját intenciónkra, s nem valamely külső parancsra vagy parancsolatra cselekszünk.

    Minden testi megbetegedési folyamat szimbolikus problémafeldolgozás, s tanulsága az a nyereség, amelyet tudatunknak kell gyümölcsöztetnie. Ez az alapja annak az érési folyamatnak is, melyet az átélt betegség elősegít.
    Ha az elnyert tapasztalatok ellenére a psziché még mindig nem képes a problémát felfogni, az ismételten visszahull a testiségbe, hogy újra lehetségessé váljék a gyakorlati tapasztalatgyűjtés.
    A testi szinten azonban semmi sem oldható meg. Olyan ez, mintha tanulónk feladatmegoldási nehézségeit a számológép átépítésével próbálnánk meg csökkenteni.
    Az emberi lét a tudatban székel s a testben tükröződik. Attól, hogy szakadatlanul fényesítjük a tükröt, még nem változik meg az, amit a tükör visszaver. (Adná Isten, hogy ilyen egyszerű legyen!) Fel kéne már hagynunk azzal, hogy problémáink okát és megoldását a tükörben keressük, ehelyett arra kellene használnunk, hogy belenézve megismerjük önmagunkat.

    Fertőzés = anyagivá vált konfliktus
    Aki hajlamos a gyulladásra, megpróbálja elkerülni a konfliktusokat.

    Fertőzéses megbetegedés esetén a következő kérdéseket tegyük fel magunknak:
    1. Melyek azok a konfliktusok, amelyeket nem látok meg a saját életemben?
    2. Melyik az a probléma, amely elől kitérek?
    3. Melyik az a konfliktus, amelynek meglétét nem vallom be magamnak? Ahhoz, hogy a konfliktus témáját megtaláljuk, figyelembe kell vennünk az érintett szerv vagy testrész szimbolikáját.
    Közzétette: www.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!


    Rüdiger Dahlke
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Fertőzések, avagy az anyagivá vált konfliktusok Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top