728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2016. február 2., kedd

    Ré: Az Egység törvénye 9. (Korábbi életek, első entitások, Vörös bolygó, evolúció)

    1981. január 27.: A kilencedik ülés
    Ré: Ré vagyok. Köszöntelek benneteket a Végtelen Teremtőnk szeretetében és fényében. Most kommunikálunk.
    Kérdező: Tudnál-e mondani valamit korábbi életeinkről?
    Ré: Ré vagyok. Tudnék. Azonban az efféle információkat gondosan őrzi tudat/test/lélek lény-teljességetek, nehogy jelen tér/idő tapasztalataitok felhíguljanak.
    Hadd keressünk lényetekben ártalmatlan anyagot. Torzulva a vágy felé, hogy mentesek legyetek az előítéletektől, csak általánosságban beszélhetek. Sok alkalommal együtt volt és együtt dolgozott ez a csoport. A kapcsolatok váltakoztak. Stabil a karma - ahogy ezt nevezitek -, mind tanítója a többinek. A munka gyógyításból, a földenergiák használatának megértéséből és civilizációk segítéséből állt, akik ugyanúgy hívtak, mint ahogyan a ti szférátok tette, amelyre mi feleltünk. Ezzel vége az anyagnak, amit ártalmatlannak vélünk.
    Kérdező: A gyógyítói gyakorlatok, amiket átadtál, olyanjellegűek, hogy egy bizonyos időben a legjobb egy konkrét gyakorlatra koncentrálni. Szeretném megkérdezni, hogy ma este milyen gyakorlatra érdemes koncentrálnom.

    Ré: Ré vagyok. Újra csak, döntésedet vezérelni betolakodást jelent jövőnek nevezett tér/idő kontinuumodba. Múltról vagy jelenről beszélni torzulási/ítélőképességi kereteinken belül, elfogadható. Vezetni semmint tanítani/tanulni, torzulásunk számára a tanítás/tanulás szempontjából nem elfogadható. Ehelyett javasolhatunk egy folyamatot, mely által mindenki kiválasztja az első adódó gyakorlatot, a mi átadásunk sorrendjében, amely felől ti megkülönböztetésetekkel úgy éreztek, hogy tudat/test/lélek komplexumotok nem teljesen méltányolja.
    Ez a helyes választás: az alaptól építkezni, meggyőződve, hogy a talaj az építménynek megfelelő. Felmértük számodra ezen erőfeszítés mértékét a rá fordítandó energia szemszögéből. Fogadd ezt elmédbe és türelmes légy, mivel nem egy rövid vagy könnyű tudati tanítás/tanulást adtunk át.
    Kérdező: Az evolúciós folyamatot úgy értelmeztem, hogy bolygónk népének egy meghatározott idő áll rendelkezésére a fejlődésre. Ez rendszerint három darab 25 ezer éves ciklusra van felosztva. 75 ezer év elteltével a bolygó saját maga lép előre. Mi teremti meg ezt a helyzetet az egyes ciklusok éveinek pontosságával együtt?
    Ré: Ré vagyok. Vizualizáld, ha gondolod, a sajátos energiát, amely kifelé áramolva és befelé összeolvadva megalkotta a teremtett világ parány birodalmát, a szaturnuszi Tanács égisze alatt. Lásd tovább e folyamat ritmusát. Az élő folyam egy ritmust kelt, mely éppoly törvényszerű, mint akármely időmérőtök. Planetáris egységeitek mindegyike akkor kezdte az ő első ciklusát, amikor az energia nexus az adott környezetben képessé lett ilyen tudat/test komplexumok fenntartására. Következésképp minden planetáris egységeteknek más-más a ciklusütemezése, ahogy mondanátok. E ciklusok időzítése az intelligens energia egy meghatározott adagjával megegyezőleg mérhető.
    Ezen intelligens energia felkínál egyfajta órát. A ciklus olyan pontosan mozdul, mint ahogy egy falióra üti a delet. Ekképpen az intelligens energiából az intelligens végtelenbe nyíló kapu az óra ütésének körülményétől függetlenül is kitárul.
    Kérdező: Az eredeti, első entitások ezen a bolygón - mi volt az ő eredetük? Hol voltak, mielőtt ezen a bolygón lettek volna?
    Ré: Ré vagyok. Az első entitások ezen a bolygón a víz, a tűz, a levegő és a föld voltak.
    Kérdező: Az emberek, akik olyanok, mint mi, akik az elsők voltak itt, ők honnan jöttek? Hol fejlődtek ki?
    Ré: Ré vagyok. Te harmadik denzitású élettapasztalatról beszélsz. A legelsők, akiket ide hoztak, naprendszeretek egy másik bolygójáról érkeztek, melyet ti a Vörös Bolygónak, Marsnak neveztek. E bolygó környezete lakhatatlanná vált harmadik denzitású lények számára. Az első entitások így ebből a fajból valók voltak, ahogy nevezhetnéd, valamelyest átmódosítva az akkori őrzők által.
    Kérdező: Miféle faj ez és hogy jutott ide a Marsról?
    Ré: Ré vagyok. A faj egy kombinációja a ti úgynevezett Vörös Bolygótok tudat/test/lélek komplexumai és genetikai módosítások egy gondos sorozatának, melyet az akkori őrzők végeztek. Ezek az entitások egy olyan fajta születéssel érkeztek meg vagy őrződtek meg a ti szférátokon való tapasztalásokra, ami nem reproduktív, hanem génállomány elkészítését foglalja magában a Vörös Bolygó entitásainak tudat/test/lélek komplexuma inkarnációjára.
    Kérdező: Feltételezem, azt akarod mondani, hogy az őrzők átszállították ide a fajt, miután a faj a Marson az általunk ismert fizikai világból kihalt. Így van vagy sem?
    Ré: Ré vagyok. Így van.
    Kérdező: Az őrzők nyilvánvalóan az Egység Törvényének egy felfogásán belül tettek így. Ki tudnád fejteni az Egység Törvénye alkalmazását e folyamatban?
    Ré: Ré vagyok. Az Egység Törvényét ezek az őrzők úgy nevezték, mint az őrzők bölcsességének kapcsolatba hozása a Vörös Bolygó entitásaival, ekképpen az őrző faj egybeolvasztása a vörös bolygói faj társas memória komplexumával. Ez azonban egyre növekvő torzulást vett az Egység Törvénye alkalmazásában más őrzők nézőszögéből, és ennek a kezdeti tevékenységnek köszönhető a bolygó karanténjának kivetése, minthogy úgy érezték, a vörös bolygóiak szabad akarata sérült.
    Kérdező: A vörös bolygóiak követték-e az Egység Törvényét a Vörös Bolygó elhagyása előtt?
    Ré: A Vörös Bolygó entitásai próbálták megtanulni a Szeretet Törvényeit, amelyek egyik primer torzulását képezik az Egység Törvényének. Azonban e nép harcias tevékenységekre irányuló hajlama olyan problémához vezetett bolygója atmoszférikus környezetében, hogy az még ciklusa vége előtt lakhatatlanná vált a harmadik denzitású élettapasztalás számára. Így a Vörös Bolygó entitások aratatlanul folytatták létüket illúziótokban, hogy megpróbálják elsajátítani a Szeretet Törvényét.
    Kérdező: Milyen régen történt ez az átvitel a Vörös Bolygóról a Földre?
    Ré: Ré vagyok. Ez az átvitel a ti időtökben körülbelül 75 ezer évvel ezelőtt történt.
    Kérdező: 75 000 éve?
    Ré: Ré vagyok. Így van, körülbelül.
    Kérdező: Voltak-e olyan entitások, mint amilyen én vagyok - kétkarú, kétlábú - ezen a bolygón, mielőtt az átvitel történt volna?
    Ré: Ré vagyok. Közelítően mondva az utolsó 4 millió évetekben sok alkalommal jártak látogatók szférátokon. E látogatók nem befolyásolták a planetáris szféra ciklusait. Ez környezetében nem harmadik denzitású volt az imént említett időpontig.
    Kérdező: Szóval voltak itt második denzitású entitások már 75 ezer évvel ezelőtt is. Miféle entitások voltak ezek?
    Ré: A második denzitás a magasabb rendű növényi és állati élet denzitása, mely anélkül is létezik, hogy felfelé törne a végtelenhez. E második denzitású lények a tudatosság egy külön oktávját képezik ugyanúgy, ahogy vibrációtok tudatos entitásai közt is megtaláljátok a tudatosság különféle fokozatait.
    Kérdező: Volt-e a második denzitású entitások között a miénkhez hasonló forma, vagyis kétkarú, kétlábú, egyfejű, és fölegyenesedve, két lábon járó?
    Ré: Ré vagyok. A második denzitású lények két felső szub-vibrációs szintjében megvolt az általad említett kétlábú testfelépítés. Azonban az általatok tapasztalt felegyenesedett mozgás nem teljesen volt érvényes ezekre a lényekre, akik hajlamosak voltak előredőlni, alig hagyva el a négylábú testhelyzetet.
    Kérdező: Honnan valók ezek a lények? Az evolúció termékei, ahogy tudósaink értelmezik? Az ősi Föld eredeti anyagából fejlődtek ki, amelyről beszéltél?
    Ré: Ré vagyok. Így van.
    Kérdező: Innen a másodikból a harmadik denzitásba fejlődnek ezek a lények?
    Ré: Ré vagyok. Így van, habár nem lehetséges garanciát adni az én-tudatosság leckéinek megtanulásához az entitás által igénybe vett ciklusok számát illetően, mely előfeltétele a harmadik denzitásba való átmenetnek.
    Kérdező: Van-e most a bolygónkon olyan faj, akik eredetileg a második denzitásból inkarnálódtak?
    Ré: Ré vagyok. Szférátokon jelenleg nincs második denzitású tudatos komplexum. Van azonban két faj, amelyik második denzitású formát használ. Egyik az általatok Maldeknek nevezett planetáris szféra entitásai. Ezek az entitások megértés komplexumukat egy általad karmikus rehabilitációnak nevezhető sorozaton küzdik át. Mélyebb földalatti átjáróitokban élnek és Bigfootként ismertek előttetek.
    A másik faj, akiknek e denzitásban lakóhelyet ajánlottak az őrzők, kik a jelenleg e denzitásban lévő tudat/test/lélek komplexumoknak alkalmasan megtervezett fizikai hordozót
    kívánnak biztosítani - ahogy e kémiai komplexumokat neveznétek - arra az eseményre, melyet atomháborúnak hívtok.
    Kérdező: Nem értettem, mik lennének ezek a hordozók vagy lények, amelyek alkalmasak atomháború esetére.
    Ré: Ré vagyok. Ezek olyan élőlények, amelyek ösztönszerű második denzitású lényként élnek, amiket tartalékként fenntartanak olyasmit képezve, amit ti génállománynak neveznétek, amennyiben e test komplexumokra szükség lenne. E test komplexumok nagymértékben képesek ellenállni a sugárzás megrázkódtatásainak, amire az a test komplexum, melyben most tartózkodtok, nem lenne képes.
    Kérdező: Hol vannak ezek a test komplexumok?
    Ré: Ré vagyok. A második faj e test komplexumai mély, lakatlan erdőségekben tartózkodnak. Sok van belőlük különböző helyeken bolygótok felszínén.
    Kérdező: Ezek Bigfoot-szerű (Nagyláb -szerk.Sandal) élőlények?
    Ré: Így van, bár mi nem hívnánk ezeket Bigfootnak, mivel kevesen vannak és nagyon könnyű szem elől téveszteni őket. Az első faj kevésbé képes más tudat/test/lélek komplexumok közelségét érzékelni, ezzel szemben ezek a lények nagyon jól tudnak menekülni itteni inkarnációik előtti technológiai felfogásaiknak köszönhetően. A ragyogó szemű entitások a legismertebbek népeteknek.
    Kérdező: Akkor tehát két különböző fajta Bigfoot van. Igaz?
    Ré: Ré vagyok. Ez lesz az utolsó kérdés.
    Háromfajta Bigfoot van, ha elfogadod ezt a vibrációs hang komplexumot három ilyetén különböző tudat/test/lélek komplexum fajra. Az első kettőt leírtuk.
    A harmadik egy gondolatforma.
    Kérdező: Szeretném megkérdezni, tehetünk-e valamit, hogy az instrumentum kényelmét elősegítsük.
    Ré: Ré vagyok. Az instrumentumnak némi igazításra lesz szüksége test komplexuma lágy részeinél. A torzulások az energiaközpont elzáródása miatt vannak, melyet toboznak mondanátok.
    Az Egy Végtelen Teremtő szeretetében és fényében búcsúzom tőletek. Járjatok hát örömmel az Egy Teremtő erejében és békéjében. Adonai.
    Kapcsolódó: Ré: Az Egység Törvénye (linktár) 
    Közzétette: www.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Ré: Az Egység törvénye 9. (Korábbi életek, első entitások, Vörös bolygó, evolúció) Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top