728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2016. január 12., kedd

    A hatalom visszaszerzése

    Az elmúlt tizenháromezer évben elajándékoztuk az erőnket; és ennek egyik módja azt volt, hogy úgy gondolkoztunk, hogy a hatalom rajtunk kívül áll. Hatalom, de milyen értelemben? Minden értelemben: hatalom annak megítélésére, hogy mit kellene tennünk és mit nem, a hatalom annak eldöntésére, hogy mi valóságos és mi nem.
    Jelenkori világunkban a legtipikusabb módja a hatalmunk odaajándékozásának, hogy azt hisszük, az élet minden területét csupán a „szakértők” érthetik, akik a tudás néhány formájára szakosodtak, ezért valóban többet tudnak, mint amit mi valaha tudhatunk. Vannak szakértőink az egészségügyben, a pénzügyekben, a vízvezeték-szerelésben és kutyaápolásban. Az átlag, „jól beállított” ember egy lépést sem fog tenni anélkül, hogy ne konzultálna valakivel, akiről úgy véli, hogy többet tud nála. Ez a szakértőben való bizalom mentalitást abszolút megerősítette a bal agyfélteke-technológia sikere: az a képesség, hogy előrelátjuk és irányítjuk az anyagi jelenség felbukkanását, ami nagyon mesterkélt ravaszsághoz és titkolózáshoz vezet. Azzal, hogy elfelejtjük, hogy mi alkotjuk meg valóságunkat, át akarjuk venni az irányítást, amihez úgy véljük, hogy kell egy ürügy, így ügyesen manipuláljuk a természetet, mintha hátba akarnánk támadni. De igazság szerint a jelenkori technológia roppant lenyűgöző mutatványai; a tudás mögött rejlő részletek és legtöbbünk adottságai mind kihatnak arra, hogy erőtlennek és tudatlannak érezzük magunkat annak ellenére, hogy hihetetlen dolgokat irányítunk, amik elképesztő tudáson alapulnak. Ez itt egy nagyon őrült paradoxon, egy ellentmondás: hogy azok a dolgok, amiknek meg kellene erősíteniük minket, lebénítanak; hogy ez a tudás növeli a tudatlanságérzetünket; hogy a természet manipulálását és irányítását szolgáló képességünk csak erősíti azt a teljesen rossz hitünket, miszerint a természet más, mint mi, valami olyasmi, amit a kezdetek óta nem tudunk irányítani, ezért kell meghódítanunk vagy uralkodunk felette. És ha nem sikerül irányítást nyerni felette - mikor megbetegszünk vagy a bolygót az ökológiai összeomlás szélén találjuk -, azt gondoljuk, hogy az egyetlen kiút a további technológia kifejlesztése. Még több gyanús ügy. A hatalmunk további elajándékozása.
    Igazság szerint az emberiség technikai „fejlődése” számos módon katasztrofálisnak bizonyult. A környezet irányítására és egészségünk anyagi úton való fejlesztésére irányuló lépések technológiailag azt jelentik, hogy gyakran előreláthatatlan mellékhatásokat kreálunk, amik nagyobb problémákat generálnak, mint amit szerettünk volna általuk megoldani. Naponta halnak meg emberek a kórházakban olyan betegségekben, amit ott kaptak el vagy abban, hogy fizikai testük teljesen elhasználódott a gyógyszerek és az erőszakos terapeutás beavatkozásoknak köszönhetően. És mikor a külső technológiát használjuk a kívánt eredmények eléréséhez, figyelmen kívül hagyjuk, hogy először magunkban kellene belső eszközöket keresni, amivel ugyanazt érhetnénk el. Nem léteznek olyan technológiailag produkált hatások, amit a technológia segítsége nélkül ne tudnánk elérni, ha tisztában lennénk a lehetőségeinkkel. A külső technikában való minden új szerzemény felér egy veszteséggel a belső hatalomból. Mikor először megtanultunk írni - ez az emberi faj legnagyobb részével akkor történt, mikor Thoth bemutatta az írást az egyiptomiaknak és a suméroknak -, azzal óriási veszteséget könyvelhettünk el a memóriánk használatában. A gyors szállítási rendszerekkel fokozatosan vesztettük el a hosszú távon való futás és sétálás képességét. Kifejlesztettük a technikailag megerősített mezőgazdasági folyamatokat, az élelmiszeripart óriási üzletként szerveztük át, teljesen elvesztettük a képességünket, hogy magunknak állítsuk elő az élelmet és anélkül látjuk el családunkat és közösségünket, hogy ne kelljen valamilyen multinacionális tömörülésre vagy a globális gazdaságra bízni magunkat. A technológiától függően minden esetben a bal agyféltekés megközelítés a létezésünket hangsúlyozza, ezzel veszítünk a belső erőnkből - elajándékozzunk a hatalmunkat.
    Mikor Drunvalo Melchizedek rájött, hogy mi folyik itt, először azt gondolta, hogy a küldetése teljesítéséhez el kell utasítania az összes technikát. De néhány év elteltével az angyalai megjelentek előtte és kissé korrigáltak az instrukciókon. Elmondták neki, hogy önmagával a technikával nincs semmi probléma; a gondot az jelenti, hogy milyen jellegű technikát fejlesztünk ki és milyen mentális kereteket csatolunk hozzá. Nem kell visszautasítanunk a technikát; fel kell fedeznünk a belső technológiát, egy olyan technológiát, amibe beletartozik az agyunk - az érzelmekért és az intuíciókért felelős - jobb agyféltekéje, így kiegészíthetnék az intellektuális szempontból domináns bal agyféltekénket, amit ma használunk. A jobb agyfélteke technológiájának alapja az a felismerés, hogy a valóságot, amit meg kívánunk változtatni, valójában mi teremtjük. Rossz irányból közelítettük meg eddig.
    A másik módja, mikor elvétjük felismerni a saját hatalmunkat, hogy mi vagyunk a világunk megalkotói, hogy feladjuk értékeinket és megadjuk magunkat a kormányzati hatóságoknak, a vallási vezetőknek vagy a média által létrehozott magatartásoknak. Azt hisszük, hogy úgy kell viselkednünk, ahogy ők mondják és a gondolatainkat valamint érzéseinket a rajtunk kívül álló szabályok és érdekek határozzák meg. Hagyjuk, hogy a rádiós prédikátorok és a TV-hírek kommentátorai formálják elménket. Megengedjük, hogy a reklámok manipulálják attitűdünket és irányítsák vágyainkat. Senki sem ismeri ezt be, évente mégis több milliárd dollárt költenek azokra a reklámokra, amik ezt sugallják. A reklám nemcsak terméket hirdet: olyan képeket árul, amik a termékekhez kapcsolódnak és olyan életstílust közvetítenek, amelyre áhítozunk és amit kereskedelmi úton meg is vehetünk magunknak. Egyfajta titkos logika működik ebben: van egy kép, amiről féltudatosan azt hisszük, hogy mi vagyunk, vagy hasonló hozzánk, esetleg olyan, amilyennek kellene lennünk. Az az illető vezet egy bizonyos járművet vagy iszik egy bizonyos sörfajtát, ezért hogy olyanok legyünk, mint ő, akivel azonosulni akarunk, ugyanazt a kocsit kell vezetnünk vagy ugyanazt az italt kell innunk. A felkínált lehetőségnek nincs határa, számtalan módon próbálnak vonzóvá tenni olyan dolgokat, amikké válni kívánunk. Mindenki számára nyújtanak képeket. A lehetőségek valódi demokráciája. Mindegyik képet cinikusan manipulálnak annak érdekében, hogy megvegyünk bizonyos terméket vagy szolgáltatást és minden alkalommal, mikor féltudatosan azonosulunk az egyik ilyen képpel - bármi is legyen az -, elajándékozzunk az erőnket, a képességünket, hogy szabadon meghatározhassuk saját valóságunkat, saját létezésünk módját.
    Olyan világban élünk, amiben úgy tűnik, állandóan meg kell adnunk magunkat a központnak, fel kell adnunk önállóságunkat, hogy amiben hiszünk, az igaz és őszinte, és amiben megmondják, hogy milyennek kell lennünk és mit kellene csinálnunk. Ez a feladási folyamat tulajdonképpen válaszol a valóságra, persze nem a saját természetünkére, hanem arra a dimenziószintre, amiben jelenleg élünk. Ahhoz, hogy egy reklámkampányban bemutatott képnek bedőljünk, olyan szinten kell lennünk, ahol fogékonyak vagyunk az effajta manipulációknak. Alaposan kétségbe kell vonnunk saját független képességünket, miszerint mi magunk is el tudjuk dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, mit szeretnénk és mit nem, mi igaz és mi hamis. Azt kérdezzük magunktól, hogy kik vagyunk mi, hogy meghatározzunk ilyen dolgokat. Nem rendelkezünk azzal az ítélőképességgel, hogy meghatározhassuk, kik vagyunk, így azzá kívánunk válni, amit látunk. Bármilyen képet is mutatnak, olyanná akarunk válni, amiből úgy érezzük, hogy hiányt szenvedünk.
    Mindez jelentőséggel bír a spirituális valóságunkat érintő ésszerűségünkre. Ha egy pillanatra elképzeljük, hogy a szellem valóságos, azt gondoljuk, hogy ez alapvetően különbözik az énünktől; valami olyasmi lehet, ami nem áll kapcsolatban lényünk központjával; olyan, mint egy kép, így megpróbáljuk hasonlítani egy olyan képhez, amiről azt gondoljuk, hogy olyannak kell lennie a spirituális embernek. Ez a kép nem a TV-reklámokból ered. Legáltalánosabb értelemben a hagyományos vallási tanításokból vesszük. Amennyiben egy szokásos vallási kontextust veszünk alapul vagy egyszerűen csak beszivárognak a kultúránk vallásának általános elképzelései, azt hihetjük, hogy ha a szabályokhoz alkalmazkodunk, tiszteljük a „hatóságot” és hiszünk Istenben, talán halálunk után elnyerjük jutalmunkat minden szenvedésünkért és küzdelmünkért, és az életben tapasztalt összes igazságtalanság helyrejön. Ritka pillanatokban futólag ennél többet is megpillanthatunk. Talán inspirálhat a „spirituális valóságban” való hit és az az érzés, hogy a létezés több a fizikai világnál és nyilvánvaló korlátainál. De valahogy mégis azt gondoljuk, hogy ez a spirituális valóság, az anyagi valósághoz hasonlóan, rajtunk kívülálló, ami talán a világon túl létezik, esetleg valamiféle mágikus jelenlét, ami varázsszerűen itt-ott felbukkan, ki tudja miért, hogy szembeszálljon a „természet törvényeivel” és csodákat produkáljon. És ha esetleg tanúi vagyunk egy ilyen úgynevezett csodának, ha valamilyen földönkívüli eseményt tapasztalunk; ha egy álom valóra válik vagy látomásunk van, esetleg egy pillanat erejéig túláradó jókedvvel élvezzük a természetet, szemléljük a művészetet vagy egy meditációs állapotban vagyunk, akkor is úgy érezzük, hogy még mindig puszta, hétköznapi emberi lények vagyunk; csak abban a pillanatban „spirituális” élményt élünk át. Ez nem így van. A kezdetek kezdete óta spirituális lények vagyunk!
    Tehát a különbség, amire ki szeretnék lyukadni abban van, hogy mivel a valóságunkat tudtunkon kívül is mi hozzuk létre magunknak, ahol az irányításunkon túlmutató erők áldozatai vagyunk, ahol nem rendelkezünk irányítással az életünk felett és nem férünk hozzá spirituális lényünkhöz, ezért igazi hatalmunkhoz sem férünk hozzá. És mikor megkapjuk az esélyt, hogy bepillantást nyerhessünk igaz természetünkbe, mikor spirituális élményt élünk át, hajlamosak vagyunk úgy tekinteni magunkra, hogy nem vagyunk elég jók vagy nem nőttünk fel a feladathoz. Talán még jobban szeretnénk belemerülni a spirituális valóságba, könyveket olvashatunk róla, elvégezhetünk egy tanfolyamot és kipróbálhatunk mindenféle önfejlesztési technikát; de mikor közel kerülünk ahhoz, hogy megtegyük azokat a lépéseket, amikről ezek a tanítások szólnak, akkor nem igazán merjük megtenni őket. A legtöbb ember a „New-Age Spiritualitás” vagy bármilyen nevű önfejlesztő mozgalomban tud gondolkozni. Megvesszük az összes könyvet, előadásokról előadásokra járunk, úgy érezzük, hogy az egész megértése már nagyon közel van, azt reméljük, hogy a legutolsó guru vagy mester jelenléte, a legutolsó meditációs technika vagy a legutolsó „utazáson” való részvétel által egy csapásra elég jók leszünk ahhoz, hogy megértsünk mindent. De az igazság semmi olyasmi, amit meg kellene érteni, ami nem a saját valós természetünkből fakadna a kezdetek óta. Az egyetlen valamit érő út oda vezet, ahol már ott vagyunk.
    Közzétette: Sandal / www.fenyorveny.hu
    (Az írást csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!


    F: Bob Frissell

    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: A hatalom visszaszerzése Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top