728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2015. október 8., csütörtök

    A hét képe: Hajnali holdfogyatkozás

    Szeptember 28-án hajnalban teljes holdfogyatkozás látható hazánkból – olvashattuk, hallhattuk mindenütt. Ahogy közeledett a várva várt időpont, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az időjárás mit sem tud erről, és sajnos nem épp a legideálisabb lehetőségekkel kecsegtet.

    Czinder Gábor, Mecsér

    Az ország jellemzően északnyugati részén több esély volt sikerre. Bajmóczy György amatőrtársammal eldöntöttük, hogy ha Bicske-Tatabánya környékén nem lesz lehetőség észlelni, fotózni az eseményt, akkor maximum 200 km-t utazunk, hogy megörökíthessük a fogyatkozást. Vasárnap éjszaka, éjfél előtt indultunk. Azt gondoltuk, hogy az előrejelzések alapján Győr, Mosonmagyaróvár ideális lehet. Az autópályán fogytak ugyan a kilométerek, de a fejünk felett szinte egybefüggő felhőzet volt látható. Győr környékén azonban felszakadozni látszott az „égi tejszínhab”, és már a csillagok is elő-elő bukkantak.

    A mecséri lehajtót választottuk. A település melletti szántáson találtunk egy sík területet, ahonnan nyugat irányába elfogadható horizont kínálkozott. Hamar odaértünk, maradt majdnem két óránk az első érdemi fotó elkészítéséig. Addig is mechanikák, távcsövek, fényképezőgépek kerültek elő az autó csomagtartójából. Mindketten a saját technikánkat állítottuk össze. 3 óra tájban valóban szabad szemmel érzékelhető lett a részleges fogyatkozás kezdete. Távcsőben, webkamerán keresztül mindez abszolút egyértelműen látszott. Fotóztunk kompakt és DSLR fényképezőgéppel, távcsővel és objektívvel, webkamerával, GoPro kamerával, mobiltelefonnal. A pára ellen elektromos páramentesítővel védekeztünk. A technikáink javarészt jól működtek, az elvárásainkat teljesítették. A teljes fogyatkozás vége felé óriási meglepetésben részesültem: a távolban egy repülőgép haladt el a Hold narancsos, vöröses korongja előtt. Még annyi időm éppen volt, hogy felülbírálva a fényképezőgép vezérlését, sorozatfelvételre tudtam állítani a fotógépet, és a repülőről több kockát is tudtam készíteni. A pirkadat hamar eljött, ezzel együtt némi felhő is érkezett, de az már sem az élménybe, sem a kitartásunkba nem tudott beleszólni.
    Közzétette: www.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!



    Forrás: csillagaszat.hu
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: A hét képe: Hajnali holdfogyatkozás Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top