728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2015. március 5., csütörtök

    Adama: Felbukkanásunk

    Sokan közületek már tudják, hogy nagy számban tervezzük felbukkanásunkat Földfelszínen, amikor már eléggé készen álltok arra, hogy megkapjátok a tanításainkat. Nagy örömünkre szolgál majd, hogy szemtől szemben kapcsolatba kerülhetünk mindannyiótokkal és megtaníthatjuk nektek mindazt, amit mi már tudunk. 

    Meg fogjuk tanítani nektek, hogyan teremtsetek magatok és szeretteitek részére varázslatos és paradicsomi életet. Kérünk benneteket, hogy terjesszétek a Shasta-hegy belsejében való létezésünkről szóló tudást mindazoknak, akik olyan tudatossággal rendelkeznek, hogy készek megkapni ezeket az információkat. Terjesszétek, ahogy csak tudjátok ezeket az információkat a felbukkanásunkról és ígérem, hogy nem fogjátok megbánni. 

    Megjegyezzük, hogy sokan közületek, szeretnétek tudni az órát és a dátumot, mikor felbukkanunk; néhányan közületek, nagyon is türelmetlenek vagytok. Kérünk benneteket, értsétek meg, hogy felbukkanásunk ideje nem tőlünk függ; "Mi készen állunk". A felszíni családtagok együttesen jelenleg még nem állnak készen a fogadásunkra. A túl korai megjelenésünk meghiúsítaná felbukkanásunk célját és kedvezőtlen fordulatokat eredményezne. 


    Miért fontos, hogy megjelenjünk nektek? 

    Mindenek előtt elmondjuk, hogy figyeljük és regisztráljuk a Földfelszíni emberiség szeretetének és a fényének hányadosának alakulását. Mérjük a teljes emberiség nyitott szívének és együttérzésének mértékét. Jelenleg, ez kb. 65%. Eljövetelünk érdekében megköveteljük a kb. 90%-os szintet. És ez a tényező csak egyike a feltételeknek. Van még más is, amit szintén nagyon fontos figyelembe venni, mégpedig a szeretet magasabb frekvenciáin istenként való létezés, mely a kollektív tudatszinttől jelentősen függ. Ti most elindultatok a felemelkedés nagy kalandos útján. Azok, akik képesek lesznek a bolygón maradni a következő évtizeden túl azok lesznek, akik a Krisztustudatot és a hitet választják létezésük alapjául. Személyes és planetáris események kezdődnek el, segítőid támogatnak és irányítanak téged. Millió évvel az evolúciós folyamat után, a mi Földanyánk elhatározta, hogy saját személyes felemelkedésére lép együttesen az emberiséggel, azokkal, akik készen állnak a felemelkedés útjára lépni. 

    Ennek a választásnak eredményeképpen, a Teremtő hatalmas Fényt biztosított a Föld számára. A bolygótokat most elárasztották olyan új energiákkal, melyek soha nem voltak jelen az előtt. Ezen energiák sebessége és frekvenciája nagy erővel növekszik minden egyes múló nappal. Hét fő kapu nyílt a Teremtő Forráshoz a 2002. évben, ami jelentősen át fogja alakítani a bolygótokat a 2012. évre és azon túl. Mostantól számítva száz év alatt, a bolygó teljesen átalakul. Ezen kapuk mindegyike magába foglal néhány tenger alatti kaput és portált, amelyeket mindannyiótoknak érvényesíteni kellene azzal a céllal, hogy a következő szintre lépjen. 2012 körül, vagy talán egy kicsit hamarabb, a "beavatottaknak" többsége felemelkedik egy ötödik dimenziós valóságba, egy varázslatos és paradicsomi világba. Rövidesen a bolygó eléggé átváltozik, szinte felismerhetetlenné válik az eddigi életről kialakított felfogásotokhoz képest. A Fény erőssége naponta növekszik, ami támogatni fog téged a nagy átalakulásban, amire egyébként szükséged van az átkeléshez, mely az eddigi életeid legizgalmasabb és legnagyobb kalandja lesz. Az alaptétel az, hogy "Be kell fogadnod a Krisztustudatot, vagy el kell hagynod a bolygót.". Ehhez rengeteg segítséget kapsz, annyit, mint még soha ez eddig. Ez a második eljövetelt jelenti. Minden élet a Földön, hamarosan visszatér az eredeti tökéletességbe, ami felruház a teremtés kezdetével. Vannak más bolygók, mint a Föld, ahol az emberek még mindig Istentől elválasztva élnek, utat adva az erőszaknak. Ott is lesz majd lehetőségük a választásra a lelkeknek, hogy eldönthessék maradnak-e tovább, vagy sem. 

    Mit kezdjetek a mi megjelenésünkkel? 

    Szeretett testvérek és nővérek, annyira örülünk, hogy kapcsolatban lehetünk veletek. Nem jövünk a felszínre, amíg a bolygó emberiségének többsége mellőzi a szeretetet, amíg a könyörület és ártatlanság nem formálja az életet és annak minden birodalmát. Az is követelmény, hogy a bizonyos százaléka az emberiségnek, ami még nincs meghatározva, tudomást szerezzenek felbukkanásunkról és szívesen lássanak minket. Ez a két fő tényező fogja meghatározni a felbukkanásunk idejét, de van más tényező is, ami bekerült a játékba. 

    Az eseményekkel majd fel fog bukkanni mind az összes nemsokára, és reméljük, hogy 2005, 2006, vagy kevéssel az után, lesz egy nagy lehetőség hogy elég pozitív változások történjenek az emberek szívében és a bolygó politikai színterén, ami elindítja, hogy elkezdhessünk felbukkanni a felszínen nagyobb számban támogatni benneteket, a Földanyával együtt, biztosítva a felemelkedési folyamat útján a nyugalmat. 

    Amikor ti megkérdeztetek minket a felbukkanásunk dátumáról, mi nektek szegeztük a kérdést, hogy megfeleltek-e a követelményeknek. Kedveseim, mikor álltok készen a fogadásunkra? 

    Ez az igazi házi feladat neked, hogy felkészítsd magad és másokat, akik nyitottak erre a nagyszabású élményre. 

    Van nekünk valamilyen tervünk a felbukkanásunkra? Fogadjunk. Van ilyen tervünk, amelyet nem oszthatunk meg senkivel, teljes titoktartás alatt áll. Először különböző helyeken, titokban fogunk találkozni emberek kisebb csoportjaival, akiknek átadjuk közvetlen tanításainkat és a szeretet átalakító energiáit. Ezek a kis csoportok elmennek és átadják a tanításainkat másoknak is, akik készen állnak és hajlandóak azokat meghallgatni. Mint már sok ember, készen áll találkozni velünk, és azok köre, kikkel találkozni fogunk, fokozatosan egyre nagyobbá válik, egészen nagy, óriási csoportokká nőnek. 

    Amint ezek az erők növekednek és egyre nagyobbá válnak, egyre többen jövünk majd segíteni. Amikor ezek a csoportok elegendő mennyiségben vannak jelen a bolygón, és a tagjaik betartják a velünk kötött megállapodásaikat, mi akkor akarjuk megengedni, hogy fokozatosan több és több ember találkozhasson közvetlenül velünk, a teljes felbukkanásig. 

    Örömet szerezhet neked, hogy készen áll az emberiség többsége a csodálatos munkára, a bolygó útjának előkészítésére. Tudd, hogy még nem fedte fel senki önazonosságát a felszínen. Vannak itt inkognitóban, és jelenleg így is kell maradni. Hacsak a rezgésed, nem egyezik az ötödik dimenziós tudatszinttel, nem fognak veled kapcsolatba lépni. Soknak közületeknek az a benyomása, hogy mi majd belépünk a ti vibrációtokba, de ez téves feltevés. 

    Amikor a nagyobb számú megjelenésünk második hulláma eljön, nem a ti harmadik dimenziós frekvenciátokban fog az már megtörténni. 

    Nyugalmunk érdekében nem megyünk lejjebb saját rezgésszintünknél. Kivételnek számítanak, akik már az ötödik dimenziós rezgésszinten élnek, habár kézzelfoghatók leszünk egymásnak, nem mindenki lesz rá képes, hogy meglásson és közvetlen kapcsolatba lépjen velünk. Hogy értsd, fizikailag létezünk, de a vibrációnk gyorsabb és magasabb a tieiteknél, így még sokak számára láthatatlanok vagyunk. 

    Addig, a munkád az, hogy emeld a rezgésed és a tudatosságod legalább a két-harmadára a miénknek, hogy találkozhassunk. Ez azt jelenti, hogy felemeled a vibrációdat csaknem egy ötödik dimenziós rezgésszintre azzal a céllal, hogy a tudatszintünk találkozzon. 

    Ez azt jelenti, mikor nagyobb számban leszünk jelen köztetek, lesznek egyesek, akik észrevesznek és látnak minket, csak úgy, ahogy te látsz ész észreveszel másokat általában, és lesz a többség, akik nem fognak minket észrevenni. Fokozatosan, egyre több és több felszínlakó emeli a rezgésszintjét, míg össze nem illik a miénkkel. 

    És akkor összeházasítjuk tudatunkat, ha a találkozást választjátok. Nyitott szívvel várjuk, készen állj. Áldunk benneteket és a szívünkben nagyon kedvesek vagytok nekünk. 
    Adama vagyok…
    Közvetítetette: Aurelia Louise Jones (2004.)
    Közzétette: Sandal / www.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!





    foldimennyorszag.hu
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Adama: Felbukkanásunk Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top