728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. december 8., hétfő

    Adama: Megálmodni Egy Új Álmot a Bolygó Számára

    Szívélyes üdvözlet szívemből szívetekbe ismét. Örömömre szolgál, hogy még egyszer beszélhetek veletek. A téma, amit ez alkalommal választottatok különösen kedves a szívemnek. Szeretném igazán kihangsúlyozni minden olvasómnak, hogy mennyire fontos mindenki számára, különösképpen a fénymunkásoknak ezen a bolygón, hogy nagyon tudatosan kezdjék a szívükben és a lelkükben megteremteni az új világ látomását, amiben élni és részt venni akarnak. Ha a szívetek vágya az, hogy túljussatok a felszínen zajló jelenlegi életkörülmények nyújtotta taposómalmon, és egy felvilágosult és üdvözítő életforma felé haladjatok, most el kell engednetek régi paradigmáitokat, melyek rabszolgaságban és fájdalomban tartottak benneteket már oly régóta.

    Mindannyian ismeritek a régi mondást, „látomás nélkül elvész az ember”. Ez a bölcs mondás nagyon helytálló és aktuális annál a keresztútnál, amit az emberiség és a bolygó ebben a pillanatban tapasztal. Telosban és más földalatti városokban, nagyon régóta fenntartjuk az új világ képét érdeketekben. Kérlek titeket, értsétek meg, hogy nem csinálhatunk meg mindent számotokra. Isteni törvény értelmében a felszínen élő embereknek is meg kell tenniük részüket. Eljött az ideje, hogy naponta elkezdjétek azt megálmodni nagyon is tudatosan, és kiválasztani az összes törekvésetek, gondolatotok, érzésetek és vágyatok közül.

    A múlt század elején a szeretett Szent Germain mester, eltökélt szándékkal és odaadással fordult az Istenséghez és a Fény Galaktikus Föderációjához egy hathatós rendelkezés érdekében. A „Szabadság Lángját” kérte, hogy még egyszer a földre bocsássák. Az Istenség különböző tanácsaival, a naprendszeretek Galaktikus Föderációjával, és planetáris tanácsokkal folyatott tanácskozások és találkozások után, az engedély végül megadatott. A szabadság az Átalakulás Ibolya Lángjának egyik jellemzője.

    Ennek a lángnak a felszínre való visszatérése nélkül nem lenne az emberiség számára mód, hogy szabadon válassza evolúcióját a jelen állapotából.

    Addig az időig, a Szabadság Lángja az összes velejáró tudással és bölcsességgel együtt el volt távolítva a felszín népeitől nagyon hosszú ideig. A szabadságnak ez az elvesztése teszi lehetővé azokat a korlátozottságokat, melyeket inkarnációitok során tapasztaltatok. A láng elvesztése az egyik legnagyobb mértékben járult hozzá az emberi faj által tapasztalt szenvedéshez. Az emberek karmája és eme szent lánggal való múltbéli visszaélések miatt, el lett az törölve a felszínről Atlantisz végső elsüllyedésének idején.

    Kérlek benneteket, érezzétek szívetekben azt a szeretetet, amit Szent Germain érez az emberiségért, és nyissátok meg magatokat hálával a mindannyiótok iránti fáradhatatlan odaadásáért és szolgálatáért. Hogy biztosítsa ezt az adományt az emberiség számára, le kellett fektetnie az Istenség elé tehetségének energiáját, és koronáját övező dicsőség gyöngyeit biztosítékként arra az esetre, ha az emberiség visszaélne a lánggal ismét. Annyira szeretett mindannyiótokat, hogy hajlandó volt vállalni ezt a kockázatot. 

    A ti munkátok megteremteni az új álmot. Milyen álmot fogtok teremteni?
    Tegyétek meg részeteket drágáim azzal, hogy tevékenyen egy új álmot álmodtok a bolygó számára. Lássátok lelki szemeitekkel azt a társadalmat, amiben élni szeretnétek. Most mivel a szabadság fáklyáját meggyújtották, a ti felelősségetek és döntésetek olyan új világot teremteni, amiben lakni akartok. Kezdjétek el megálmodni a Földi Mennyország látomásait, és ahogyan azt látni szeretnétek manifesztálódni. Legyetek specifikusak, és ne habozzatok az összes csodálatos részletet beletenni. Mindannyian társ-teremtő istenek vagytok. A föld most egy teljesen új dimenzió felé halad. Egy új világ készül számotokra, ha úgy fogtok dönteni, de ez még nincs teljesen felépítve vagy teljesen definiálva. Saját teremtő közreműködésetekre vár.
    Mindenkinek egy kicsit más lesz az észlelése. Amint mind elkezditek megálmodni ezeket az álmokat, az energiák egyesülni fognak, és megteremtenek egy csodálatos új valóságot a bolygón. Fontos, hogy ne hagyjátok a Fény Birodalmainak lényeire, és különösképpen ránk, Telosban élőkre ezt a feladatot. Mi már megteremtettük a mi paradicsomi világunkat, és abban élünk. Ez most a ti lehetőségetek, hogy az álmaitok világát megteremtsétek. Társ-teremtői részvételetek rendkívül fontos. Amíg nem így tesztek, nem váltok saját magatok tökéletes mestereivé, és továbbra is korlátokat fogtok tapasztalni életetekben.

    Kérünk benneteket, meditációitokban és írásaitokban naponta töltsetek időt a Földi Mennyország észlelésének meghatározásával. Gondoljátok ki, hogy mit jelent ez nektek és kezdjétek el megálmodni azt. Álmodjátok meg ezt az új Földet éjjel, mikor álomba zuhantok, és álmodjatok az új Földről éber óráitok során is. A képzelet az a teremtő szikra, ami a manifesztációtokat táplálja. Ez köt össze benneteket a teremtés birodalmával, ami egy képlékeny valóság.

    Minél több részletet helyeztek álmaitokba, annál több álmotok fog életre kelni. Legyetek olyan kreatívak, amennyire akarjátok. Minél valóságosabb a látomás, annál több energiát fektettek álmaitokba, és annál jobban egyesültök szívetekben ezekkel az energiákkal, és hamarabb kezd el a Földi Mennyország látomása megnyilvánulni. Sokan közületek még mindig túl udvariasak vagytok. 

    Néhányan közületek abban reménykedtek, hogy a Csillagtestvérek és a Belső Föld lakói fognak eljönni  és megteremteni számotokra az összes varázslatot.

    Ha megtennénk, ti mit tanulnátok? Legyetek biztosak benne, hogy nem így fog történni. Azért jövünk, hogy segítsünk titeket és a bolygót, igen, de megtenni a dolgotokat, az a ti részetek. A ti választásotok, hogy felébresztitek-e tudatosságotokat és nagyobb és nagyobb mesteri szinteket nyilvánítotok-e meg saját magatok számára. Ha nem teszitek, nincs más választásunk, mint a láthatatlanság birodalmában maradni. 

    A Földi Mennyország valójában egy ötödik dimenziós valóság. A negyedik dimenzióban az élet sokkal könnyebb, mint a harmadikban. A negyedik dimenzió sokkal fényesebb és sokkal képlékenyebb, de még nem a Földi Mennyország teljes valóságát képviseli. Azt javasoljuk, kezdjétek azzal, amit ti magatok ötödik dimenziós valóságként akartok észlelni, még akkor is, ha nem igazán vagytok biztosak abban, miből is áll ez. Tegyétek meg, ami tőletek telik, és tudatosságotok hamarosan megnyílik egy még nagyobb észlelésnek.

    A tudatos álmodás elő fog idézni egy gondolatsort, egy fejlődési folyamatot, ami, ha engedélyt adtok rá, elvisz benneteket ebbe az új dimenzióba. A legfontosabb dolog, hogy elkezdjétek a folyamatot. A Földanya már megálmodta az Ő álmait. Most az emberiséget kéri, hogy álmodjon Vele, lássa lelki szemeivel az összes változást, ami után áhítozik. 

    Kérdezzétek meg magatoktól. Milyen fajta életet akarok? Milyen kormányzási típust szeretnék? Milyen testben akarok élni és hogy akarok kinézni? Milyen változásokat szeretnétek látni, melyek kibontakoznak bolygótokon? Továbbra is még mindig pénzt akartok használni csereeszközként vagy szeretnétek inkább a cserekereskedelmi rendszer egy sokkal fejlettebb formáját használni? Meg tudtok álmodni valami olyat, amire senki sem gondolt ezelőtt, egy új és briliáns cserefajtát? Hogyan látjátok jövőbéli kapcsolataitokat? Hogyan fog kinézni a Föld? Milyen legyen az ideális éghajlat? Hogy fognak kinézni az állatok és milyen lesz az új viselkedésmódjuk az emberekkel? Nincs semmilyen határa ennek a kibontakozó víziónak. Jól lehet szórakozni saját mentális filmjeitek megteremtésében!

    Képzeletetek emlékek hatalmas medencéje, melyeket évezredeken keresztül, mindenhonnan ahol csak jártatok, a sok-sok világból, eónokon át gyűjtöttetek.

    Semmi sem illúzió, amit el tudtok képzelni. A képek, a legtöbbetek számára, múltbeli élmények emlékei, melyek hol rendezett, hol rendezetlen módon vannak letárolva. Válogassatok a képekből, használjátok mindet, vagy részben, hogy megteremtsétek új valóságotok látomását. Férjetek hozzá legmélyebb szenvedélyeitekhez, és a hosszan eltemetett idők és helyek emlékeihez. Érintsétek meg legmélyebb valótokat, és a képek és ideák áramlani fognak.
    Közvetítette: Aurelia Louise Jones
    Közzétette: Sandalwww.fenyorveny.hu
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!




    foldimennyorszag.hu
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Adama: Megálmodni Egy Új Álmot a Bolygó Számára Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top