728x90 AdSpace

  • FRISS

    Üzemeltető: Blogger.
    2014. november 2., vasárnap

    Kayamiel arkangyal üzenetei/tanításai: Helyezzétek emberi tudatotok fölé Krisztusi tudatotokat (2014.nov.2.)

    Helyezzétek szíveteket Atyánk tenyerébe, mert az igaz Hit mutatja az igaz utat. Oly sokszor mondtuk már nektek, hogy bármit is tesztek, azt letisztulva tegyétek.
    Értjük ez alatt azt, hogy legyetek egyek felső énetekkel, hallgassátok őt, csendesítsétek el magatokat. 
    Hisz Ő ti vagytok, és Ti pedig Ő vagytok, épp ezért oly fontos, hogy naponta kapcsolatba legyetek.
    De vigyázzatok, mert a bennetek élő alacsony rezgést képviselő emberi tudatotok egó hozzáállása foggal, körömmel harcolni fog ez ellen. Ezért kérünk benneteket, helyezzétek emberi tudatotok fölé Krisztusi tudatotokat, hogy tisztán lássatok életetek minden pillanatában. Legtöbben köztetek csak a fizikai életet látják, holott van egy felsőbb, egy spirituális életetek is, amely nem más, mint hogy tudod, Isten gyermeke vagy, hogy találj vissza hozzá, és hogy társteremtői vagytok.
    Eképpen bármit meg tudtok teremteni magatoknak, csak Hitre van szükség.
    Tudatosítsátok magatokban a magas rezgést. Életetek minden pillanatában tartsátok magasan rezgéseteket, ez nagyon fontos.
    És tudjátok, hogy a Szeretetnek van a legmagasabb rezgése a teremtett világban. Árasszátok hát a Szereteteteket a világra és annak minden lakójára és ezzel segíteni fogjátok őket, hogy ők is megtapasztalják a változást és magas rezgésszintre kerüljenek. Ez egy láncreakció, melynek mind-mind résztvevői vagytok EGYséget alkotva, s melyet egy szempillantás alatt elérhettek, csak Hitetek legyen.
    Mi mind itt vagyunk Veletek, kezeteket soha el nem eresszük. Fényünk és Szeretettünk Áldjon és öleljen benneteket.
    Kayamiel arkangyal
    "Közvetítette": Takács Péter / www.fenyorveny.hu
    (Az írást csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
    Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a friss hírekről!
    • Blogger Comments
    • Facebook Comments
    Item Reviewed: Kayamiel arkangyal üzenetei/tanításai: Helyezzétek emberi tudatotok fölé Krisztusi tudatotokat (2014.nov.2.) Rating: 5 Reviewed By: Sandal - Bárány Tünde Nikoletta
    Scroll to Top